Ugrás a tartalomhoz

A Sors-Társak Közhasznú Egyesülete

Ellenőrzött
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából

A Sors-Társak Közhasznú Egyesülete magyarországi civil szervezet, mely magukat a lakásmaffia áldozatainak valló, többségében hajlékuktól megfosztott személyekből alakult. Alapítója Török-Szabó Erzsébet, aki saját bevallása szerint 1997. augusztus 27. óta él kilakoltatva. Céljuk az ingatlanjaiktól jogsértő módon megfosztott személyek érdekvédelme.

A lakásmaffia áldozatai

[szerkesztés]

Az Egyesület olyan állampolgárokat tömörít, akiket bevallásuk szerint csalárd és előre megszervezett, üzletszerű módon együttműködő üzletemberek, verőemberek, jogászok (ügyvédek, közjegyzők, sőt bírók), orvosok és bankok fosztottak meg jogos tulajdonuktól. A módszerek változatosak, kezdve a pszichiátrián kezelt betegekre való orvosi nyomásgyakorlástól a fiktív szerződések megköttetéséig.

A szervezet tevékenysége

[szerkesztés]
A szervezet sátra a Kossuth téren

A szervezetet folyamatos ismeretterjesztést is végez, petíciókat fogalmaz, tárgyal a kormány küldötteivel, illetve 2006 szeptemberétől a Kossuth téren egy népszavazási kezdeményezéshez gyűjt aláírást.

Az alapító Török-Szabó Erzsébet 1999-ben írt egy hosszabb tanulmányt a lakásmaffia működéséről, melynek részleteit levélben küldték szét különféle fórumokhoz. A sajtó és a kormány is felfigyelt az ügyre, ennek eredményeképp tömegesen jelentkeztek a szervezetnél a hajlékuktól csalárdul megfosztottak, és számoltak be élményeikről, illetve a lakásmaffia-üggyel végül az Országgyűlés is foglalkozni kezdett. Egy politikai albizottság alakult az ügyek kivizsgálására, melyet a szervezet pártatlannak és példásan működőnek tart. Ez végül több pozitív intézkedést hozott (például a hivataloknak irányelveket fogalmaztak meg annak megakadályozására, hogy az ingatlanvagyonuktól csalárd módon meg lehessen fosztani az ügyfeleket), működése a 2004./71. sz. (VI. 22.) OGy-határozattal zárult. Ezt azonban Petrétei József igazságügyi miniszter H/15233 sz. javaslata hatályon kívül helyezte 2005 márciusában. A szervezet (petícióként átadott) levélben kérte a tárgyalások felújítását Gyurcsány Ferenc miniszterelnöktől 2006. augusztus 6-án 12:00-kor, az azonban kitérő választ adott, így a szervezet csatlakozott a 2006 szeptemberében kirobbant kormányellenes Kossuth-téri tüntetéshez. Ezelőtt is többször szerveztek már hosszú demonstrációt a Kossuth térre, 2005-ben például a Baumag-botrány áldozataival közösen tüntettek 35 napon át (2005. július 11. hétfő 10:00 – augusztus 14. vasárnap, 16:00).[1]

A szervezet azt is kifogásolja, hogy az áldozatok részére semelyik eddigi kormány nem volt hajlandó kártérítést megítélni.

Források

[szerkesztés]
  • Sors-Társak Lapja. (Az ingatlanbűnözés károsultjainak fóruma). 2006./8. sz. (augusztus.)

Jegyzetek

[szerkesztés]

További információk

[szerkesztés]