Ugrás a tartalomhoz

A Magyar Televízió Tánc- és Popdalfesztiválja 1981

Ellenőrzött
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
A Magyar Televízió Tánc- és Popdalfesztiválja 1981
OrszágMagyarország
Eredeti adó MTV1
Sugárzás1981. augusztus 1. –
1981. augusztus 21.
Epizódok száma4
Kronológia
← Előző
Következő →
Metronóm ’77
Interpop Fesztivál

A Magyar Televízió Tánc- és Popdalfesztiválja 1981 egy könnyűzenei dalverseny volt, amelyet 1981. augusztus 1. és 21. között rendeztek meg a Nemzeti Színházban (a mai Pesti Magyar Színház). A versenyt a Magyar Televízió közvetítette. A műsorvezető Kudlik Júlia volt.

A versenyen előadói és szerzői díjakat osztottak ki. Az első díjat előadók között Kovács Kati kapott az Újra otthon számával, szerzők között a Hungária együttes nyert a Limbó-hintó című dalával.

Formátum

[szerkesztés]

A műsor – hasonlóan a korábbiakhoz – három elődöntőből és egy döntőből állt. A három elődöntő összesítése alapján a legjobb 15 helyezett jutott be a döntőbe.[1] Az utolsó bejutó helyen holtverseny alakult ki, így 16 dal jutott be. A kialakult döntős mezőnyben előadói és szerzői kategóriában osztottak ki díjakat.

Szavazás

[szerkesztés]

Az elődöntőkben a zsűri pontszám és a közönségszavazás alapján alakultak ki a pontok. A zsűritagok 1-től 20-ig pontoztak. A közönségszavazatokat – amelyeket postán adtak fel – úgy alakították át ponttá, hogy az egyes elődöntőkön belül a zsűri által adott összpontszámokat osztották ki a közönségszavazáson elért sorrendnek megfelelően[1] (így kialakítva az 50-50%-os zsűri-közönség arányt).

Az elődöntőkbeli zsűri tagjai:

A döntőben magyarokból és külföldiekből álló nemzetközi zsűri döntött az összes dal elhangzása után (a szavazás nem volt nyilvános).

  • Erdős Péter, a Magyar Hanglemezgyártó Vállalat popzenei részlegének vezetője
  • Juhász Előd, az MTV könnyű- és összetett zenei műsorosztályának vezetője
  • Pentz Zsolt, a Nemzetközi Koncertigazgatóság osztályvezetője
  • Szabó Gábor, zeneszerző–gitárművész
  • Szentkúti Pál, a Magyar Rádió szórakoztatózenei osztálya vezetője
  • Tamássy Zdenko, zeneszerző
  • Szovjetunió Ludmilla Jadova(wd), énekesnő–zeneszerző
  • Franciaország Francis Lemarque(wd), zeneszerző–szövegíró, a nemzetközi zsűri elnöke
  • Ausztria Armando Moreno, a Dalfesztiválok Nemzetközi Szövetségének főtitkára
  • NDK Gaby Rückert(wd), énekesnő
  • Lengyelország Urszula Sipińska(wd), zeneszerző–énekesnő
  • NSZK Manfred Zunkeller, EMI Electrola lemezcég igazgatója

Elődöntők

[szerkesztés]
  Döntőbe jutott

1. elődöntő (augusztus 1.)

[szerkesztés]
# Előadó[1] Dal címe[1] Zene és szöveg[1] Zsűri Közönség
1. Láma Ritmust! Gerendás Péter 99 90
2. Kőszegi Erika Nyári csókok, őszi könnyek Pödör Péter–Bradányi Iván 87 97
3. Bárdos László Álmodni jó Nádas Gábor–Szenes Iván 102 105
4. Kristály Kriszta és az Old Boys együttes Bye, bye férfi Novai Gábor–Fenyő Miklós 98 99
5. Bárány Pál László Akkor is ősz volt Elek Ilona 78 102
6. Liener Márta Nem kell mindent értened Soós Károly 97 87
7. Komár László Újra és újra Szakály László–S. Nagy István 103 98
8. Bojtorján Szerelmem volt a nagy színésznő Pomázi Zoltán–Vörös Andor–Horváth Attila 105 111
9. Eszményi Viktória Vidéki lány vagyok Vörös Andor–Pomázi Zoltán–Heilig Gábor 111 110
10. Delhusa Gjon Tizenéves őrült voltál Delhusa Gjon–Delhusa Claudette 110 103
11. Vincze Viktória Hadd kezdjem újra Papp Imre–Markó András 90 78
12. Hungária Limbó-hintó Fenyő Miklós–Novai Gábor 130 130

2. elődöntő (augusztus 8.)

[szerkesztés]
# Előadó[2] Dal címe[2] Zene és szöveg[2] Zsűri Közönség
1. Corpus Zsúfolt napok Lenkei Péter–Bradányi Iván 90 99
2. Balázs Klári Egyetlen perc veled Balázs Gábor–Bradányi Iván 99 107
3. Horváth Attila Két álmodozó Pődör Péter–Bradányi Iván 113 115
4. Stefanidu Janula Jó, hogy engem néz a két szemed Bágya András–Szenes Iván 115 113
5. Turi Lajos Utcafilm Jenei Szilveszter–Bornai Tibor 83 90
6. Korál Homok a szélben Balázs Ferenc–Horváth Attila 107 119
7. Sasvári Annamária Tiltott szerelem Vargha Tamás–S. Nagy István 98 83
8. Wastaps Szakítsd szét a szívem Kelemen István–Molnár Gyula 91 91
9. Cserháti Zsuzsa A boldogság és én Bágya András–Szenes Iván 125 107
10. KFT Bábu vagy Laár András 119 119
11. Bódy Magdi és a KFT Sakkfigurák Laár András 107 98
12. Korda György Szerelmet adj a szerelemért Gábor S. Pál–Szenes Iván 119 125

3. elődöntő (augusztus 15.)

[szerkesztés]
# Előadó[3] Dal címe[3] Zene és szöveg[3] Zsűri Közönség
1. Universal Csak légy enyém Hajdu Sándor–S. Nagy István 96 100
2. Pál Györgyi–Baracsi István Dalban mondom el Baracsi István 101 114
3. Ullmann Mónika Írtam a bátyámnak egy dalt Oroszlán Gábor–Oroszlán György 103 132
4. Tarján Pál Rajtad múlik Dobsa Sándor–S. Nagy István 114 112
5. Óceán Kuka blues Óceán együttes–S. Nagy István 96 99
6. Csuka Mónika Néha hazudsz Egerer László–Hajas György 99 101
7. Ernyey Béla Léptek az utcán Fényes Szabolcs–Szenes Iván 115 106
8. Dolák-Saly Róbert Egy másik dal Bornai Tibor 106 96
9. Ács Enikő Utolsó levél Bornai Tibor 100 96
10. Gemini Ments meg engem Szigeti Edit 112 103
11. Kovács Kati Újra otthon Koncz Tibor–Szenes Iván 132 124
12. Soltész Rezső Szóljon hangosan az ének Soltész Rezső–S. Nagy István 124 124
Elődöntők összesítése
# Előadó Dal címe Zene és szöveg Zsűri Közönség Összes
1. Hungária Limbó-hintó Fenyő Miklós–Novai Gábor 130 130 260
2. Kovács Kati Újra otthon Koncz Tibor–Szenes Iván 132 124 256
3. Soltész Rezső Szóljon hangosan az ének Soltész Rezső–S. Nagy István 124 124 248
4. Korda György Szerelmet adj a szerelemért Gábor S. Pál–Szenes Iván 119 125 244
5. KFT Bábu vagy Laár András 119 119 238
6. Ullmann Mónika Írtam a bátyámnak egy dalt Oroszlán Gábor–Oroszlán György 103 132 235
7. Cserháti Zsuzsa A boldogság és én Bágya András–Szenes Iván 125 107 232
8–9. Horváth Attila Két álmodozó Pődör Péter–Bradányi Iván 113 115 228
8–9. Stefanidu Janula Jó, hogy engem néz a két szemed Bágya András–Szenes Iván 115 113 228
10–11. Korál Homok a szélben Balázs Ferenc–Horváth Attila 107 119 226
10–11. Tarján Pál Rajtad múlik Dobsa Sándor–S. Nagy István 114 112 226
12–13. Eszményi Viktória Vidéki lány vagyok Vörös Andor–Pomázi Zoltán–Heilig Gábor 111 110 221
12–13. Ernyey Béla Léptek az utcán Fényes Szabolcs–Szenes Iván 115 106 221
14. Bojtorján Szerelmem volt a nagy színésznő Pomázi Zoltán–Vörös Andor–Horváth Attila 105 111 216
15–16. Gemini Ments meg engem Szigeti Edit 112 103 215
15–16. Pál Györgyi–Baracsi István Dalban mondom el Baracsi István 101 114 215
17. Delhusa Gjon Tizenéves őrült voltál Delhusa Gjon–Delhusa Claudette 110 103 213
18. Bárdos László Álmodni jó Nádas Gábor–Szenes Iván 102 105 207
19. Balázs Klári Egyetlen perc veled Balázs Gábor–Bradányi Iván 99 107 206
20. Bódy Magdi és a KFT Sakkfigurák Laár András 107 98 205
21. Dolák-Saly Róbert Egy másik dal Bornai Tibor 106 96 202
22. Komár László Újra és újra Szakály László–S. Nagy István 103 98 201
23. Csuka Mónika Néha hazudsz Egerer László–Hajas György 99 101 200
24. Kristály Kriszta és az Old Boys együttes Bye, bye férfi Novai Gábor–Fenyő Miklós 98 99 197
25–26. Universal Csak légy enyém Hajdu Sándor–S. Nagy István 96 100 196
25–26. Ács Enikő Utolsó levél Bornai Tibor 100 96 196
27. Óceán Kuka blues Óceán együttes–S. Nagy István 96 99 195
28–29. Láma Ritmust! Gerendás Péter 99 90 189
28–29. Corpus Zsúfolt napok Lenkei Péter–Bradányi Iván 90 99 189
30–31. Kőszegi Erika Nyári csókok, őszi könnyek Pödör Péter–Bradányi Iván 87 97 184
30–31. Liener Márta Nem kell mindent értened Soós Károly 97 87 184
32. Wastaps Szakítsd szét a szívem Kelemen István–Molnár Gyula 91 91 182
33. Sasvári Annamária Tiltott szerelem Vargha Tamás–S. Nagy István 98 83 181
34. Bárány Pál László Akkor is ősz volt Elek Ilona 78 102 180
35. Turi Lajos Utcafilm Jenei Szilveszter–Bornai Tibor 83 90 173
36. Vincze Viktória Hadd kezdjem újra Papp Imre–Markó András 90 78 168

Döntő (augusztus 21.)

[szerkesztés]

A döntőben magyarokból és külföldiekből álló nemzetközi zsűri döntött az összes dal elhangzása után (a szavazás nem volt nyilvános).

  Szerzői díj / Előadói díj
# Előadó Dal címe Zene és szöveg
1. Gemini Ments meg engem Szigeti Edit
2. Pál Györgyi–Baracsi István Dalban mondom el Baracsi István
3. Bojtorján Szerelmem volt a nagy színésznő Pomázi Zoltán–Vörös Andor–Horváth Attila
4. Eszményi Viktória Vidéki lány vagyok Vörös Andor–Pomázi Zoltán–Heilig Gábor
5. Ernyey Béla Léptek az utcán Fényes Szabolcs–Szenes Iván
6. Korál Homok a szélben Balázs Ferenc–Horváth Attila
7. Tarján Pál Rajtad múlik Dobsa Sándor–S. Nagy István
8. Stefanidu Janula Jó, hogy engem néz a két szemed Bágya András–Szenes Iván
9. Horváth Attila Két álmodozó Pődör Péter–Bradányi Iván
10. Cserháti Zsuzsa A boldogság és én Bágya András–Szenes Iván
11. Ullmann Mónika Írtam a bátyámnak egy dalt Oroszlán Gábor–Oroszlán György
12. KFT Bábu vagy Laár András
13. Korda György Szerelmet adj a szerelemért Gábor S. Pál–Szenes Iván
14. Soltész Rezső Szóljon hangosan az ének Soltész Rezső–S. Nagy István
15. Kovács Kati Újra otthon Koncz Tibor–Szenes Iván
16. Hungária Limbó–hintó Fenyő Miklós–Novai Gábor

Díjazottak

[szerkesztés]
Szerzői díj Előadói díj
Előadó Dal Zene és szöveg Előadó Dal Zene és szöveg
1. díj Hungária Limbó–hintó Fenyő Miklós–Novai Gábor Kovács Kati Újra otthon Koncz Tibor–Szenes Iván
2. díj Soltész Rezső Szóljon hangosan az ének Soltész Rezső–S. Nagy István KFT Bábu vagy Laár András
3. díj Korál Homok a szélben Balázs Ferenc–Horváth Attila Soltész Rezső Szóljon hangosan az ének Soltész Rezső–S. Nagy István
Hangszerelési díjak KFT a Bábu vagy című daluk hangszereléséért
Máté Péter a Soltész Rezső Szóljon hangosan az ének című dal hangszereléséért
Különdíj Ullmann Mónika

Érdekességek

[szerkesztés]
  • Pál Györgyi és Baracsi István dala az akkor éppen gyermekét világra hozó Karda Beáta Szép álom című dala helyett hangzott el a fesztiválon.
  • Korabeli visszaemlékezések szerint a magyar zsűri egyhangúlag a Korál együttes dalát hozta ki győztesnek, azonban a jelen lévő szovjet képviselő a dal „S ha nem lennék szabad, élni sem tudnék!” sora miatt vétóval fenyegetett, végül kompromisszumos megoldásként a Korál 3. díja mellett döntöttek (ld. hivatkozás).

Jegyzetek

[szerkesztés]
  1. a b c d e Rádió– és Televízióújság, 1981. XXVI. évf 30. szám, 5. oldal
  2. a b c Rádió– és Televízióújság, 1981. XXVI. évf 31. szám, 27. oldal
  3. a b c Rádió– és Televízióújság, 1981. XXVI. évf 32. szám, 26. oldal

További információk

[szerkesztés]

Források

[szerkesztés]
  • Gáncs Dénes – Zoltán János: A dallam diadala – A Táncdalfesztiválok története (La Ventana Kiadó, Budapest, 2004) ISBN 963 86465 5 1