Horváth Attila (énekes)
Horváth Attila | |
Életrajzi adatok | |
Született | 1952. június 10. (72 éves) |
Pályafutás | |
Műfajok | tánczene, sanzon |
Aktív évek | 1970– |
Hangszer | énekhang |
Hang | tenor |
Tevékenység | énekes |
Sablon • Wikidata • Segítség |
Horváth Attila (1952. június 10.[1] –) magyar táncdalénekes.
Életpályája
[szerkesztés]Családjában többen is énekléssel foglalkoztak. Édesanyja a Magyar Rádió énekkarának tagja volt. Nagynénje: Nagy Izabella, Kodály Zoltán: Háry János című daljátékában — az ősbemutatón — Örzse szerepét énekelte.
A Szinyei Merse Pál Gimnáziumban érettségizett és a Mechanikai Mérőműszerek Gyárában adminisztrátorként dolgozott. A Postás Művelődési Központ táncdalstúdiójában Toldy Máriánál tanult énekelni, a Rádió táncdalstúdiójában Balassa P. Tamás növendéke volt.
Közönség előtt először 1967-ben szerepelt, a Ki mit tud?-on indult, de kiesett a kerületi selejtezőből.
1970-ben, egy amatőr versenyen is indult, de az országos ismertséget az 1972-es táncdalfesztiválon való részvétel hozta meg számára. Ide Tánczos Gábor és Bolba Lajos „hangrostája” után került, majd huszonkét társával együtt, próbafelvételre küldték a televízióba. A próbafelvétel alapján döntöttek, és megkapta az Elmúlt egy év című fesztiválszámot.
Koncz Zsuzsa és Máté Péter társaságában 1973-ban egyik főszereplője volt Bágya András A fekete tó legendája[2] című rádiós musicaljének. Duettet énekelt Koncz Zsuzsával, Cserháti Zsuzsával, Stefanidu Janulával, Balázs Klárival, Illés Melindával, Deák Erzsébettel és Mezei Zsuzsával is.
1975 nyarán Kovács Katival és a V’73 együttessel közös koncertturnén vett részt.
1975 őszén a drezdai slágerfesztiválon Máté Péter és S. Nagy István Elmegyek c. szerzeményének német nyelvű változatával előadói díjat nyert (Ich muss gehn).[3]
A 1973-74-ben a Noclav tagja, 1978-tól Balázs Klárival, Uzonyi Edittel és Mátrai Gáborral a Skála együttes tagja volt, 1981-től ismét szólóénekes.
Rendszeres résztvevője volt a táncdalfesztiváloknak, a Tessék választani! és Made in Hungary könnyűzenei bemutatóknak.
A Without You c. világslágert saját magyar dalszövegével Mi van még címmel vitte sikerre 1973-ban.[4]
Később néhány dalának zeneszerzője is volt (Bűvös léghajó,[5] Volt, hol nem volt,[6] Van egy szó[7])
Legnagyobb slágerei
[szerkesztés]- Mi van még (Without You) (1973)
- Elcserélném én a világot (1975)
- Nárciszok virulnak (Cserháti Zsuzsával) (1975)
- Két álmodozó (1981, Tánc- és popdalfesztivál)
- El fogjuk felejteni egymást[8] (1982)
Dalszerzői[9]
[szerkesztés]Néhány dalának zeneszerzője, ill. szövegírója is, de számos más szerző is írt neki dalokat.
Dalainak szerzői a teljesség igénye nélkül:
Zeneszerzők: Bágya András, Dobsa Sándor, Malek Miklós, Ihász Gábor, Victor Máté, Bakos Géza, Majláth Júlia, G. Sándor János (Rodeo együttes).
Szövegírók: Bradányi Iván, S. Nagy István.
Diszkográfia
[szerkesztés]Kislemezek
[szerkesztés]Év | A | B | Info | Katalógusszám |
---|---|---|---|---|
1972 | Elmúlt egy év | Táncdalfesztivál | SPS 70023 | |
1973 | Szél mesél az avaron | Tessék választani! | SPS 70050 | |
1973 | Mi van még | Nézd, újra zöld a rét | SPS 70083 | |
1974 | Lassan múló szerelem | Velem annyi minden történt | Made in Hungary | SPS 70102 |
1974 | Csak hinni kell | Tessék választani! | SPS 70140 | |
1975 | Elcserélném én a világot | Vigasztalan volt minden | SPS 70185 | |
1975 | Nárciszok virulnak (km. Cserháti Zsuzsa) | SPS 70189 | ||
1975 | Oly szép a szerelem | Tessék választani! | SPS 70197 | |
1977 | Bűvös léghajó | Metronóm '77 | SPS 70283 | |
1981 | Két álmodozó | Táncdalfesztivál | SPS 70508 |
CD
[szerkesztés]1997:[10] Két álmodozó
- Tűzmadár
- Két álmodozó
- Még visszanéz a szemed
- Úgy tvisztelünk
- Quantanamera
- A föld forog csak szüntelen
- Nyílik az orgonavirág
- A világ másik oldalán
- A szívem a tiéd
- Te vagy az én őrzőangyalom
- Hello, Mary Lou
- Csak egy szívet kérek
- Mielőtt véget ér az élet
- Nincs más
- Mi van még
Rádiófelvételei[11]
[szerkesztés]év | cím | szerző | szerző | ősbemutató | közreműködő |
1972 | Elmúlt egy év | Székely Péter | Táncdalfesztivál | ||
1973 | Mama, ne sírj! | Bakos Géza | Fülöp Kálmán | Made in Hungary | |
1973 | Nem tudod még | Szendrődy Zsolt | Szalkai Sándor | ||
1973 | Nézd, újra zöld a rét | Malek Miklós | S. Nagy István | ||
1973 | Szél mesél az avaron | Bakos Géza | Fülöp Kálmán | Tessék választani | |
1973 | Mi van még | Ham, Evans | Horváth Attila | ||
1973 | Kék angyal | Bágya András | Szalkai Sándor | ||
1973 | Áldd meg az állatokat és a gyerekeket | De Vorzon, Botkin | Wessely Ferenc | Randevú | |
1974 | Ellentétek | Fóti János | S. Nagy István | ||
1974 | Lassan múló szerelem | Dobsa Sándor | S. Nagy István | Made in Hungary | |
1974 | Velem annyi minden történt | Bakos Géza | Fülöp Kálmán | ||
1974 | Elcserélném én a világot | Ihász Gábor | S. Nagy István | ||
1974 | Bandi, Bandi | Victor Máté | Kántor István | ||
1974 | Te csak azt hiszed, hogy élsz | Balassa P. Tamás | Hajnal István | ||
1974 | Úgy igyekszem | Forrai György | Bradányi Iván | ||
1974 | Hogyha szemembe néz | Szigeti Ferenc | S. Nagy István | Cserháti Zsuzsa | |
1974 | Csak hinni kell | Majláth Júlia | Bradányi Iván | Tessék választani | |
1974 | Vigasztalan volt minden | Ihász Gábor | S. Nagy István | ||
1974 | Szélkirály | Zsoldos Béla | Zsoldos László | ||
1974 | Színezüst a holdsugár | Jobim | Bradányi Iván | Randevú | |
1974 | Nárciszok virulnak | Nagy Tibor | Szenes Iván | Cserháti Zsuzsa | |
1974 | És nem is gondoltam rád | Majláth Júlia | Bradányi Iván | ||
1975 | Süvít az őszi szél | Weill | Bradányi Iván | ||
1975 | Gondolsz-e rám | Dobsa Sándor | Bradányi Iván | Made in Hungary | |
1975 | Ne törődj te mással | Pelles Péter Pál | Futár András, ifj. Kalmár Tibor | ||
1975 | Drága kis virág | Pelles Péter Pál | Neményi Tamás | ||
1975 | A nevedet suttogom | Ellington, James | Bradányi Iván | ||
1975 | Oly szép a szerelem | Deák Tamás | Bradányi Iván | Tessék választani | |
1975 | Tudod-e mihez lenne kedvem | Majláth Júlia | Bradányi Iván | ||
1975 | Szeretném bejárni a földet | Majláth Júlia | ifj. Kalmár Tibor | ||
1975 | Kékszemű lány | Bakos Géza | Fülöp Kálmán | ||
1976 | Már néha gondolok a szerelemre | Bágya András | Kosztolányi Dezső | ||
1976 | Minden oly szépen indult | Idrányi Iván | Szenes Iván | ||
1976 | Szerelmet mellre szívni nem szabad | Németh Gábor | Szenes Iván | Tessék választani | |
1977 | Rég elmúlt álmok | Kemény Gábor | Kocsár Tibor – Pferschy István | ||
1977 | Miért ne lennénk pont mi boldogok | Behár György | S. Nagy István | ||
1977 | Várj, okos legyél | Behár György | Nádassy László | ||
1977 | Álmodj mindig szépet | Malek Miklós | S. Nagy István | ||
1977 | Mandulaszemű | Idrányi Iván | ifj. Kalmár Tibor | Tessék választani | |
1977 | Bújjunk össze | Majláth Júlia | Bradányi Iván | Mezei Zsuzsa | |
1977 | Bűvös léghajó | Horváth Attila | Futár András | Metronóm '77 | |
1978 | A neveddel alszom el | Csuha Lajos | Bradányi Iván | ||
1978 | Mikor átölelsz | Balázs Gábor | Bradányi Iván | Balázs Klári | |
1979 | A szívem megdobban | Hajdu Júlia | Szécsén Mihály | ||
1979 | A boldogság dala | Nádas Béla | |||
1979 | Jöjjön az este | Tarján Béla | Strausz Mariann | ||
1981 | Két álmodozó | Pődör Péter | Bradányi Iván | Táncdalfesztivál | |
1981 | Minden itt maradt | Victor Máté | Bradányi Iván | ||
1982 | EI fogjuk felejteni egymást | Bakos Géza | Bradányi Iván | ||
1982 | Az a vasárnap azon a nyáron | Pődör Péter | Bradányi Iván | ||
1982 | Volt, hol nem volt | Horváth Attila | Heilig Gábor | Stefanidu Janula | |
1983 | Tudom jól | G. Sándor János | |||
1983 | Megbántottál | Bakos Géza | Bradányi Iván | Made in Hungary | |
1983 | Nincs a földön nálam boldogabb | Pődör Péter | Bradányi Iván | Deák Erzsébet | |
1985 | Valahol | Blum József | Bradányi Iván | Illés Melinda | |
1985 | Az ami van, sohase jó | Horváth Attila | Bradányi Iván | Tessék választani | |
1985 | A reményt hozó nap | Méhes György | |||
1986 | Van egy szó | Horváth Attila | Bradányi Iván | Tessék választani | |
1986 | Nem könnyű most nekem | Vargha Tamás | |||
1987 | Ha jó leszel | Dobsa Sándor | Bradányi Iván | Tessék választani | |
1989 | Az életed egy pillanat | Baumgartner Zoltán | Bradányi Iván | Tessék választani |
Jegyzetek
[szerkesztés]- ↑ 67 éve: Megszületett Horváth Attila táncdalénekes (Mi van még?, Elcserélném én a világot, Két álmodozó). (angol nyelven). ezenanapon.hu. (Hozzáférés: 2019. március 31.)
- ↑ https://archivum.mtva.hu/images/news/NEWS-QUx1VEhpUU9RdGZnT3ZrcW5iMllYTmJNZ1dZYlFrc0YzODJYd3dyeG56UT0%3D Kossuth 21:14
- ↑ Various - Internationales Schlagerfestival Dresden 75 (angol nyelven). Discogs. (Hozzáférés: 2019. április 10.)
- ↑ https://archivum.mtva.hu/news_archive/item/NEWS-ZUFUcE1jVERyZngwYWovOCt5WERRTzFnVlpJeU50MGVjcFZOT3pqYjR3RT0%3D Kossuth 12:35
- ↑ https://archivum.mtva.hu/images/news/NEWS-Z0VRU1BxWDdaalJhQ3FJcXl4SzN5NHNGak1QalZMQUp3aTV0bWI2RGZ4Zz0%3D 3. műsor 18:45
- ↑ https://archivum.mtva.hu/images/news/NEWS-WXJvUERiNWZ2S3J4YlJTbE8wMWJRSkZNLzZGL3hBK1VSbUdBdi84SUI2cz0%3D Petőfi 15:16
- ↑ Az énekes személyes közlése alapján.
- ↑ https://adtplus.arcanum.hu/hu/search/results/?list=eyJxdWVyeSI6ICJcImVsIGZvZ2p1ayBmZWxlanRlbmkgZWd5bVx1MDBlMXN0IGhvcnZcdTAwZTF0aFwiIn0
- ↑ Horváth Attila (3) (angol nyelven). Discogs. (Hozzáférés: 2019. április 19.)
- ↑ Horváth Attila (3) - Két Álmodozó (angol nyelven). Discogs. (Hozzáférés: 2019. április 10.)
- ↑ https://archivum.mtva.hu/news_archive/?category=rtv&query=%22horváth%20attila%22
Források
[szerkesztés]- Szántó Gábor – Czippán György: Ki kicsoda a magyar rockzenében?
- Magyar Ifjúság, 1972. július 21. (16. évfolyam, 29. szám) Kezdődik a 6. táncdalfesztivál – Nem harcol (Horváth Attila)