A Gyűjtő
A Gyűjtő 1912 és 1920 között három nyelven megjelenő művészeti folyóirat volt, amit a Szent György céh műkereskedelmi vállalkozás adott ki.[1] Szerkesztője: Dr. Siklóssy László (esztétikus, író, Budapest, 1881. december 8.-Budapest, 1951. június 19.) volt.[2][3] Az általa szerkesztett lapszámok havonta jelentek meg. Siklóssy László munkásságának köszönhető a hazai aukciók intézményének kialakítása.[4] A Gyűjtő című lap beszámolt a hazai művészeti eseményekről, szakirodalmi kiadványokról, aukciókról, kiállításokról, és bemutatta a jelentősebb hazai magángyűjteményeket.[5] A Gyűjtő című művészeti folyóiratból évente 10 lapszám jelent meg, melynek illusztrált lapjain a művészettel és a műgyűjtés technikájával foglalkozó cikkek szerepeltek.[6]
A folyóiratban jelent meg Csók István önarcképének ceruzavázlata.[7] A folyóiratból szerezhettek tudomást a korabeli műkedvelők Báró Révay Ferenc fegyvergyűjteményéről is, amelyről A Gyűjtő című folyóirat IV. évfolyamának lapszámaiban jelentek meg írások.[8] A kortárs festőművészek közül a Gyűjtő 1916/1-es számában szerepeltek többek közt Farkas Zoltán, Tichy Kálmán, illetve Tichy Gyula (1879-1920) művei.[9]
Jegyzetek
[szerkesztés]- ↑ Siklóssy László, a polihisztor gyűjtő. (Hozzáférés: 2012. december 25.)
- ↑ Művészeti szerkesztők, művészek, írók névsora. (Hozzáférés: 2012. december 25.)
- ↑ Siklóssy László. (Hozzáférés: 2012. december 25.)
- ↑ Siklóssy László. (Hozzáférés: 2012. december 25.)[halott link]
- ↑ Művészeti folyóiratok. [2013. január 16-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2012. december 25.)
- ↑ Krónika, Művészet 1912. (Hozzáférés: 2012. december 25.)
- ↑ Csók István önarcképei. (Hozzáférés: 2012. december 25.)[halott link]
- ↑ Művészet 1915. (Hozzáférés: 2012. december 25.)
- ↑ Tichy Gyula. (Hozzáférés: 2012. december 25.)
Források
[szerkesztés]Budapest lexikon I. (A–K). Főszerk. Berza László. 2., bőv. kiad. Budapest: Akadémiai. 1993. 22. o. ISBN 963-05-6410-6