Tumanszkij R–11

Tumanszkij R–11
Gyártó	Szovjetunió
A Wikimédia Commons tartalmaz Tumanszkij R–11 témájú médiaállományokat.

A Tumanszkij R–11 a Szovjetunióban az 1950-es évek elején az Alekszandr Mikulin, majd Szergej Tumanszkij vezette OKB–300 tervezőirodában kifejlesztett gázturbinás sugárhajtómű. Igen nagy mennyiségben gyártották, főként a MiG–21 vadászrepülőgép különféle változatainál alkalmazták. Sikeres konstrukciónak bizonyult, mely később alapul szolgált az R–13 és R–25 gázturbinás sugárhajtóművek kifejlesztéséhez.

Története

Az első szovjet kéttengelyes kialakítású gázturbinás sugárhajtómű tervezése még Mikulin vezetésével, és helyettesei, Szergej Tumanszkij, valamint Borisz Sztyecskin közreműködésével kezdődött el 1953-ban Moszkvában, a 300-as számú gépgyár (ma: AMNTK Szojuz) tervezőirodájában (OKB–300). A tervezésnél a fő cél egy nagy sebességű, nagy magasságú repülőgéphez használható, megbízható és egyszerű szerkezetű hajtómű kifejlesztése volt. Ennek érdekében a kompresszorban az áramlás hangsebesség feletti. A kezdetben utánégető nélküli hajtóművet eredetileg a Jak–25RV felderítő repülőgéphez szánták. Az először Mikulin neve után AM–11 típusjelzést kapott hajtómű sorozatgyártását 1954-ben kezdték el. Mikulint 1955 januárjában felmentették az OKB–300 tervezőiroda vezetése alól, helyét Szergej Tumanszkij vette át, majd a hajtómű típusjelzését is megváltoztatták R–11-re.

A hajtómű legfőbb változatait, az utánégetővel felszerelt R–11F–300-at és annak alváltozatait (R–11F2–300, R–11F2SZ–300) a Moszkva melletti Tusinóban (akkor önálló város, ma Moszkva része) található, 500-as számú gépgyárban működő Tusinói Gépipari Tervezőirodában (OKB–500) fejlesztették ki. Az R–11F–300-zal a próbák 1958-ban, az R–11F2–300-zal 1961-ben, az R–11F2SZ–300-zal 1965-ben kezdődtek.

Sorozatgyártása a moszkvai Csernisov Gépgyárban , a tusinói gépgyárban és 1962-től az Ufai Gépgyárban (26-os gépgyár) folyt. Összesen 20 900 db-ot gyártottak az R–11 különféle változataiból. Ipari nagyjavítását 1962–1975 között a habarovszki 12. sz., a gatcsinai 218. sz., valamint a jejszki 570. sz. javítóüzemek végezték. Az élettartamukon túljutott példányokat gyakran tűzoltóberendezésekben használták. Másolatát WP–7 jelzéssel Kínában is gyártották, amelyeket a J–7 vadászrepülőgép különféle változatainál alkalmaztak.

Szerkezeti kialakítása és műszaki jellemzői

Kéttengelyes (két forgórészes) kialakítású, axiálkompresszoros gázturbinás sugárhajtómű. A kompresszor egy kis és egy nagynyomású részből áll, melyeket a kis-, illetve a nagynyomású turbina hajt. Mindkét kompresszor-rész három-három fokozatú, és összesen két turbina-fokozattal rendelkezik. A nagynyomású turbinát csőtengely köti össze a nagynyomású kompresszorral, ebben helyezkedik el koaxiálisan a kisnyomású turbinát a kisnyomású kompresszorral összekötő tengely. Az égéstér csöves kialakítású. T–1, TSZ–1 és RT–1 jelű kerozinnal üzemeltethető.

Típusváltozatok

• AM–11 – A hajtómű prototípusa
• R–11V–300 – az első sorozatgyártású, magassági változat a Jak–25VR felderítő repülőgéphez, melyet utánégető nélkül gyártottak.
• R–11A–300 – A Jak–28 kísérleti változatán alkalmazták. A Jak–28 későbbi, sorozatgyártású változatain alkalmazott R–11AF–300-tól a segédberendezések elhelyezésében és az utánégető hiányában különbözik.
• R–11F–300 – 1956-tól gyártott, utánégetővel felszerelt változat, melyet a MiG–21 vadászrepülőgép F, P és U változatainál alkalmaztak. R–37F gyári típusjelzéssel is ismert.
• R–11AF–300 – Az R–11F-300 javított változata, melyet a Jak–28 vadászbombázó repülőgép B, L és U változatain alkalmaztak. Maximális tolóereje 56,4 kN.
• R–11F2–300 – Az R–11F-300 módosított változata, mely továbbfejlesztett, áttervezett kompresszort, utánégetőt és fúvócsövet kapott. A MiG–21 P, PF és FL változatain alkalmazták.
• R–11AF2–300 – Az R–11F2–300 hajtóműnek a Jak–28 vadászbombázó repülőgép I, R és P változataihoz alkalmazott, átalakított változata. Utánégetésnél maximális tolóerejét 59,8 kN-ra növelték.
• R–11F2SZ–300 – Az R–11F2–300 hajtómű modernizált, továbbfejlesztett változata, melynek kompresszorlapátjainál az áramlás javítása érdekében határréteg-elszívást alkalmaztak. A MiG–21 vadászrepülőgép PFM, PFSZ, SZ, U és UM, valamint a Szu–15 elfogó vadászrepülőgép TM, UT és UM változatain alkalmazták. Maximális tolóereje utánégetéssel 60,8 kN. Gyári típusjelzése 37F2SZ.
• R–11F2SZU–300 – Az R–11F2SZ–300 továbbfejlesztett változata.

Műszaki adatai (R–11F2SZ–300)

• Hossz: 4600 mm
• Átmérő: 906 mm
• Száraz tömeg: 1126 kg
• Maximális tolóerő: 38,7 kN
• Maximális tolóerő utánégetéssel: 60,6 kN
• Légnyelés: 64,5 kg/s
• Nyomásviszony: 9
• Gázhőmérséklet a turbina előtt: 1225 K (952 °C)
• Fajlagos üzemanyag-fogyasztás:
  • Minimális (alapjáraton): 97 kg/(kN·h)
  • Utánégetéssel, maximális tolóerőnél: 242 kg/(kN·h)
• Fajlagos tolóerő: 53,9 N/kg

Források

• Isztorija konsztrukciij szamoljotov v SZSZSZR. 1951–1965. Masinosztrojenyije, 2000; 16. fejezet: Porsnyevije i gazoturbinnije aviacionnije dvigatyeli (oroszul)

Külső hivatkozások

• Az R–11 hajtóművet kifejlesztő és gyártó AMNTK Szojuz honlapja (oroszul és angolul)
• Az R–11F–300 változatot egykor gyártó Ufai Motorgyártó Termelési Egyesülés (UMPO) honlapja (oroszul és angolul) Archiválva 2016. október 12-i dátummal a Wayback Machine-ben
• Az R–11–300 a hajtóművet kifejlesztő és gyártó AMNTK Szojuz honlapján (oroszul)
• Az R–11 a Vojennaja Rosszija oldalán (oroszul)
• A Magyar Repüléstörténeti Múzeumban kiállított R–11F–300 hajtómű (az oldalon a típusjel /RD–11/ hibásan szerepel)