A. P. Hill

Ambrose Powell Hill
A. P. Hill
Született	1825. november 9. Culpeper, Virginia állam, Amerikai Egyesült Államok
Elhunyt	1865. április 2. Petersburg, Virginia állam
Állampolgársága	Amerikai Egyesült Államok
Szülei	Thomas és Fannie Russell Baptist Hill
Foglalkozása	hivatásos katona
Iskolái	West Point
Halál oka	bevetésben esett el
Sírhelye	Fairview temető, Culpeper
Katonai pályafutása
Az adatok megjelenítéséhez kattints a cím mellett található „[kinyit]” hivatkozásra.
Fegyvernem	United States Army
Rendfokozata	Egyesült Államok hadnagya (U.S.) Konföderációs altábornagy
Egysége	13. Virginiai gyalogság Könnyű hadosztály Észak-virginiai hadsereg harmadik hadteste
Háborúi, csatái	Mexikói–amerikai háború Szeminol háborúk Amerikai polgárháború Első Bull Run-i csata Virginia-félszigeti hadjárat Hétnapos hadjárat Cedar Mountain-i ütközet Második Bull Run-i csata Antietam-i csata Fredericksburgi csata Chancellorsville-i csata Gettysburgi csata Bristoe Station-i ütközet Mine Run hadjárat Vadon csata North Anna ütközet Cold Harbor-i csata Petersburg ostroma Harmadik Petersburgi ütközet †
A Wikimédia Commons tartalmaz Ambrose Powell Hill témájú médiaállományokat.
Sablon • Wikidata • Segítség

Ambrose Powell Hill Jr. (1825. november 9. 1865. április 2.) hivatásos katona, mérnök volt. Az amerikai polgárháború során a Konföderáció tábornoka lett. Általában A. P. Hill néven emlegették a szignója alapján és nem volt rokonságban D. H. Hill tábornoktársával. Harcolt a mexikói-amerikai háborúban és a szeminol háborúkban is, de mindkettőben lekéste a nagyobb ütközetek idejét.

A virginiai születésű Hill az Egyesült Államok hivatásos tisztje volt, harcolt a mexikói–amerikai háborúban és a Szeminol háborúkban, mielőtt a Konföderációs Államok hadseregéhez csatlakozott. A polgárháború kitörése után hamar hírnevet szerzett magának. 1862-ben parancsnoka lett A. P. Hill könnyűhadosztálya névre keresztelt kontingensnek a Hétnapos hadjáratban. Mivel parancsnokával, James Longstreettel párbajkihívásig fajuló vitája lett egy újságcikkből kifolyólag, ezért Robert E. Lee tábornagy áthelyezte Stonewall Jackson parancsnoksága alá. Jacksonnal ugyan alig lett jobb viszonya, a hadtestparancsnok később le is tartóztatta, mert egy meg nem kapott parancs miatt kötelességmulasztást rótt fel neki. Ennek ellenére harci teljesítményében Hill legjobb hadosztályparancsnoka lett. Hill húzta ki őt a bajból a Cedar Moutain-i ütközetben, állta az uniós rohamokat a Második Bull Run-i csatában, az utolsó pillanatban mentette döntetlenre az Antitami csatát az erőltetett menetben megérkezésével és ellentámadásával, majd védte Fredericksburgöt.

Jackson 1863 májusi halála után, a Chancellorsville-i csatát követően Lee tábornagy Hillt választotta a frissen megalakított harmadik hadtest élére és előléptette altábornagynak. 1863 júniusában Hill északra vezette hadtestét és részt vett a Gettysburgi csatában. 1863 őszén elhamarkodott támadást indított a Bristoe Station hadjáratban, melyet támogatni sem sikerült. A Mine Run hadjáratban részt vett, de nem került sor olyan összecsapásra, amelyben aktív szerepe lett volna. 1864 májusában a Vadon csata folyamán kiújult betegsége és teljesen ágyhoz kötötte. Többszer meg kellett szakítania szolgálatát egyre súlyosbodó húgyúti és prosztatabántalmak miatt, melyből végül csak a háború befejezése előtt tért vissza az Észak-virginiai hadsereghez. A Harmadik Petersburgi ütközetben ölték meg a harctéren egy uniós katona elfogása közben.

Ifjúsága és tanulmányai

Hill Culpeperben született, Thomas és Fannie Russell Baptist Hill hetedik és utolsó gyermekeként. Nevét nagybátyja, Ambrose Powell Hill (1785–1858) után kapta, aki a virginiai törvényhozás mindkét kamarájában ellátta a törvényhozói funkciót. Egy másik inspiráló hatás lehetett Ambrose Powell százados, indiánok ellen harcoló katona, felfedező, sheriff és képviselő, aki mellesleg James Madison elnök régi barátja volt. Apja nagyon sikeres kereskedő, farmer és politikus lett, akit intézményesen az Őrnagy néven emlegettek. Édesanyja apró termetű és törékeny asszony volt, aki egész életében saját érzelmeivel és képzelt betegségekkel harcolt és az egész család minden szeretete rá irányult. Powell szintén nagyon közel állt édesanyjához; testvéreinél jobban tolerálta anyja nehézségeit. A gyermek négyéves korától szüleivel a North Main street utcájában lakott Culpeperben. Egy másik verzió ugyanezt hétéves korára teszi. A gyermeket egész családja Powell néven emlegette, így az Ambrose keresztnevet jómaga sem használta később és katonái is mint kis Powell ismerték. Powell legszívesebben apjával horgászott és vadászott. Nagyon korán megtanult lovagolni és kiválóan bánt a hátasaival.

Tíz éves korára Andrew Broadus tiszteletes egy tantermes iskolájának tanulója lett. Imádott Napóleonról olvasni és gyakran szervezte a környékbeli gyerekeket hadseregbe és játszott katonásat. Powell megbízható, energikus és intelligens gyermeknek bizonyult. Tizenkét éves korában beíratták a Black Hills Szemináriumba. A Szeminárium három mérföldre északra volt Culpepertől, fő vonzerejét Albert G. Simms iskolamester képezte, aki erkölcsös baptista oktatóként mélységesen elítélte a lustaságot, folyvást latin idézetekkel növelte nebulói bölcsességét. A vallásos neveléssel kapcsolatban Hill meglehetős ellenállást mutatott. Egész családja kénytelen volt Fannie-t követni, aki az 1840-es divatját követve episzkopálisból baptistává vált és Powell nem tudott lelkesedni az vallási lázért.

A West Point katonai akadémia

Powel természetes vonzódása folyamán közelített a katonai pályához és apja bátorította ebben. 1842-ben iratkozott be az Egyesült Államok katonai akadémiájára, West Pointban. Mikor Albert Simmstől elbúcsúzott, az iskolamester kézfogás közben azzal búcsúzott: „Dulce et decorum est pro patria mori.” Powell gyakran idézte a fordítást, mely kb. édes és dicsőséges meghalni a hazáért. 1842-ben az évfolyam 85 kadét részvételével indult. Hill hamar tudott barátokat találni, köztük sok későbbi prominens tábornokkal, mint Birkett D. Fry, David R. Jones, Dabney Maury, John G. Foster Darius N. Couch, George Pickett, Jesse L. Reno, George Stoneman, Truman Seymour, Cadmus M. Wilcox Samuel D. Sturgis és George B. McClellan. Későbbi parancsnoka, Thomas J. "Stonewall" Jackson ugyanebbe az évfolyamba tartozott, de nem jöttek ki egymással. Hill magasabb szociális státuszt élvezett Virginiában és szabadidejét is szívesebben másokkal. Ehhez képest Jackson megvetette a léhaságot és vallását sokkal komolyabban gyakorolta, hogysem Hill azt tolerálni tudta volna. Szobatársa McClellan lett, akinek brilliáns előmenetele és bizalmas barátsága átsegítette Hillt a tanulmányi nehézségeken.

1844-ben Hill a nyári tanulmányi szabadságolásról való visszatérés közben kankót kapott és olyan mennyiségű mulasztáshoz vezető megbetegedésnek bizonyult, hogy a harmadévét meg kellett ismételnie az iskolában. Míg saját évfolyama továbbhaladt, őt beosztották az eggyel fiatalabb évfolyamba, amelyik 1847-ben végzett. Itt új barátokra tett szert elsősorban Henry Heth, Ambrose Burnside és új szobatársa, Julian McAllister személyében. Ez a négyesfogat az évfolyam meghatározó tréfamestere, szociális összetartója és társasági központja lett. 1845 szeptemberében Charles Griffinnel együtt Hillt előléptették a kadétok őrmesterévé. Hill mellesleg egész hátralevő életében szenvedett a nemi úton szerzett betegségétől, gyakorta visszatérő prosztatagyulladással küzdött, amelyet az antibiotikum felfedezése előtt nem volt gyógyítható. Nem kizárható, hogy a húgyúti gyulladások következtében állandó inkontinenciát okozó prosztatamegnagyobbodással küzdött, mely a húgyvezetéket részben elzárta és ezáltal akut veseelégtelenséget okozott. A korabeli kezelés tökéletesen hatástalan volt. Hill 1847-ben diplomázott és új évfolyamának 38 kadétja közül a 15. tanulmányi eredményt érte el. Az eredmény alapján az 1. US tüzérezredbe kapott beosztást hadnagyi rangban.

Mexikó

„Az éjszaka folyamán örökre emlékezetes módon rettenetes támadást indított ellenem egy hadseregnyi bolha és a nagy vészhelyzetből alig tudtam kimenteni az írhámat.”

„Istenem, ezek a moszkítók sohasem fogják már csillapítani vámpirisztikus vérétvágyukat? Szúnyog, szúnyog, szúnyog. A bűnösök nem lelnek nyugalmat, mondá az Írás. A moszkitókat kifejezetten a gonoszok kínzására küldhették a földre. Vajon Noé bekvártélyozta-e őket bárkájára?”

„Elmentem egy szegény flótás házához, egy magára hagyott szalmaözvegynek bizonyult, megkérdeztem, hogy van-e bármije eladó, amit meg lehetne enni. A választ olyan rövid volt amennyire csak lehetett, nem mondta a nő és bevágta a kunyhója ajtaját az orrom előtt. Úgy kellett kinézzek, mint egy emberbőrbe bújt ördög, hogy ennyire megijesztettem.”
- A. Powell Hill kedélyes hangnemű jelentései a mexikóbeli és floridai megpróbáltatásairól hazaírt leveleiben.

1847 augusztusára a Mexikói–amerikai háború legnagyobb összecsapásai lezajlottak. Hill New Orleansba utazott vasúttal, majd onnan hajóval Veracruzba. Francis Taylor lovas könnyűütegében kapott beosztást, Joseph Lane dandárjában. Nagyobb ütközetben nem vett részt. Ehelyett egyedi ruházkodásában óhajtott egyedit nyújtani. Vörös flanellinget hordott kék nemeznadrággal, ami erősen emlékeztetett a korszak híres könnyűgyalogságának, a zuávoknak a színeire. A nadrág szára vörössel díszített csizmába volt tömve, a fejére pedig hatalmas sombrerót tett. Széles fekete bőrövében két hatalmas lovassági pisztolyt hordott, mellette két revolvert és egy hentesbárdot. Saját szavai szerint úgy nézett ki, mint egy elcsapott bandita és egy mobil arzenál keveréke.

1847. október 9-én Lane hírét vette, hogy Santa Anna csapatainak nagy része Huamantla környékén tartózkodik. Hill ekkor Samuel P. Heintzelman őrnagy zászlóaljának volt az adjutánsa. Lane dandárja visszavonulás közben kapta a mexikóiakat és Huamantlán keresztültörtek. Egyszer csak azonban a mexikóiak lendületes ellentámadást indítottak és ez 24 amerikai életébe került. Lane dandártábornok megtorlásul ráeresztette Huamantla városára az amerikai bakákat. Hill viszolyogva figyelte a civil lakossággal és a nőkkel szembeni rablást és kegyetlenkedést. Valamikor november folyamán Hill Mexikóvárosban tífuszos megbetegedést kapott a fertőzött víztől. Mire felépült a hányásos lázrohamokból, a háború véget ért és Hill miután más nem maradt, kedvére szórakozhatott bikaviadalok és a mexikói hölgyek körében. Míg az előbbit visszataszítónak, utóbbiakat annál gyönyörűbbnek találta, az otthoni hölgyek szépségével vetélkedőnek. Powell könnyű szívvel írhatta egyik hazaküldött levelében: „Nem volt lehetőségem, hogy megfeleljek Mr. Simms axiómájának - dulce et decorum est pro patria mori - és remélem, hogy ez a megpróbáltatás még hosszú ideig várat magára.”

Maryland, Florida és Texas

1848-49-ben, a háború után a marylandi Fort McHenry helyőrségében látott el feladatokat. Powell testvérei közül a nyolc évvel fiatalabb Lucyt kedvelte a legjobban és Lucy is rajongott Powellért. Fort McHenry Baltimore öblének védelmét látta el, és mivel Lucy ekkor iratkozott be a közeli Ellicott City városában egy leányakadémiára, sokat találkoztak. Powell így ismerte meg Lucy egyik iskolatársát, Emma Wilsont. Lucy hűségesen asszisztált a fiatalok szerelméhez, de Emma családja közbelépése következtében az affér ugyanolyan gyorsan véget ért, mint ahogy elkezdődött. 1849 őszén Hill áthelyezték Floridába és hamarosan az 1. US tüzérezred szállásmestere lett. Ennek keretében a szeminol háborúk végső részét is látta. A hadsereg Search & Destroy típusú műveleteket hajtott végre az Everglades mocsaraiban bújkáló indiánok maradéka ellen. Powell mint tüzér leginkább utak és hidak építésével töltötte idejét, hogy a hadsereg könnyebben közlekedhessen a helyőrségek között.

Az 1850-es politikai krízist figyelemmel kísérhette, mert látnoki erővel megáldott levelet írt haza a nemzeti megosztottágról. „Ha az unió felbontatik én hazatérek a messziből és szolgálataimat fel fogom ajánlani a kormányzónak aztán bizalmasan közölni fogom vele igényemet legalább egy dandár vezényletére. Elég régen baka vagyok már és több megbecsülésre vágyom, akár az ágyú torkából is.” 1851. szeptember 4-én a floridai Key Westen állomásozva megkapta főhadnagyi előléptetését. Ugyanezen év novemberében olyan unalom vett erőt rajta, hogy a hadügytől kérelmezte áthelyezését. A hadügy megkönyörült rajta, és áthelyezte Texasba, amely azonban egyáltalán nem nyerte meg Hill tetszését:

„	„Aki maga nem járt itt és naponta nem látta az itt élő embereket a határvidéken, annak nem is lehet elképzelése, hogy a társadalom micsoda züllöttségbe és gazemberségbe merült, mely az államokból kifacsaródott és idespriccelt a Rio Grande környékére. Az emberi életnek annyi az értéke, mint a madártollnak az ingóságok közötti listán... Körülbelül tíz napja Brownsville-ben voltam, ahol négy embert lőttek le az utcán. Két [másik] gentleman, errefelé ezek így hívják magukat, a táborunktól alig tíz lépésnyire előkapta a hatlövetűjét és lövöldözni kezdett egymásra, amíg az egyik be nem kapott egy golyót a gyomrába, amit ezután soha nem vágyott többet megtölteni. Ezért az országért harcoltunk, hogy magunkhoz csatoljuk és öntöttük belé a vért és a pénzt, mint esőt a Mennyekből. Csak az a bánatom, hogy a lakosok nem ölik egymást elég gyorsan ahhoz, hogy teljesen kipusztuljanak írmagot sem hagyva. A világnak nem hiányoznának, a Mennyekben meg nem lenne nagyobb tolongás tőlük.”	”
–

Viszonya a rabszolgasághoz, Florida, Washington és házasság

James I. Robertson Jr. életrajzában idézi felesége, Kitty szavait, aki szerint férje „sohasem tulajdonolt rabszolgákat, vagy hagyta jóvá a rabszolgaság intézményét” és leginkább a rabszolgaság állami segítseggel, díj ellenében történő felszámolásának hatékonyságában hitt. 1850-ben egy a culpeperi lakosokat mélyen elítélő levelet írt haza, mikor megtudta, hogy egy négert az otthoniak meglincseltek, mert azt hitték, hogy megölt egy fehér embert. „Szégyen, szégyen mindannyiótokra, jó polgárok”, írta haza, „Virginiának kúszni-másznia kell [szégyenében], amíg nem teremtetek ismét jó fegyelmet és rendet és föl nem akasztotok minden kurafit, akinek köze volt ehhez a disznósághoz.” Családja ezzel szemben nem zárkózott el a rabszolgatartástól. Az 1850-es népszámlálás adatai szerint apja, Thomas Hill 20 rabszolgával rendelkezett Culpeper megyében. Tíz évvel később bátyja, Thomas Hill Jr. legalább 38 rabszolgát tartott Culpeper megyében. Powell nagybátyja, Ambrose P. Hill, nevének ihletője ültetvényes volt Culpeper megyében, és szintén rabszolgákkal műveltette meg a birtokot. Az 1840-es népszámlálás adatai szerint 32 néger dolgozott az ültetvényen, Az 1850-es népszámláláson 30 rabszolga volt feltüntetve, 1860-ason pedig 10.

1853-ban meghalt édesanyja, Fannie Hill. Powell mindig a zsebében őrizte a tőle kapott szerencsecsontocskát. Ezután Hillt és egységét, az 1. US tüzérezred D ütegét visszahelyezták Floridába, az Indian-folyó partján álló Fort Capronba. A télen mindenki a fegyverét markolva meredt várakozóan a szeminol indiánokra, majd 1854-ben buzgó helyőrségépítés vette kezdetét megint. Hill helyőrséghelyettessé emelkedett, miközben a mindenféle betegségek a sorállományt tizedelték. A moszkitók sárgalázat és tífuszt terjesztettek és gyakran nem volt elég élő katonája, hogy eltemethesse a holtakat. Lucy hugának megírta, hogy legfőbb ambíciója, hogy százados lehessen, majd magát is leterítette a betegség, amely Hill esetében mindig felidézte a húgyúti- és prosztataproblémákat is. Fort Capron kórházába kerülve a tífuszból gyógyulgató John M. Schofield hadnagy gondozására szorult. Mikor felépült, hogy hazamehessen Virginiába, Schofieldet áthelyezték és együtt keltek útra. A Saint Johns-folyón közlekedő gőzhajó fedélzetén azonban Schofieldnek kiújult a tífusza, úgyhogy Savannahban és Charlestonban Hill ápolta sorstársát gondos odafigyeléssel, majd ragaszkodott hozzá, hogy Culpeperbe menjenek, ahol a család addig ápolta barátját, míg felgyógyult.

Saját egészségi állapota azonban ugyanúgy visszaeséseket mutatott, mint Schofieldé. Hosszú tétlenségi időszaka a betegség kiújulására mutat és 1855-ben végül Hill úgy határozott, hogy nem képes Floridába visszatérni. Levelezést indított a hadügyhöz, ahol Jefferson Davisnél megértő fülekre lelt. Davis áthelyezte az 1. tüzérezredtől a tengerészethez, mert annak a kötelékében működött a United States Coast and Geodetic Surveynek (US Partmenti Földmérő hivatal), ahol Hill a floridában szerzett mérnöki tapasztalatait kamatoztathatta. Ez egy íróasztali állást jelentett Washingtonban és Hill pontosan ezt kérelmezte. 1855-től 1860-ig dolgozott a Partmenti Földmérő hivatalnak. Ez alatt elkészítette a Hudson-folyó háromszögelési munkálatait Albany körül, felügyelte a térképnyomtatási munkák megújítását és általában összes munkatársának teljes tiszteletét kivívta.

Más hölgyekkel folytatott szerelmi afférok után megismerkedett Ellen B. Marcyval, aki egymás után vonzotta a kérőket. Szerelme viszonzásra talált és egészen az eljegyzésig eljutott, Powell gyűrűjére Ellen igennel felelt. Csakhogy Ellen szüleinek már gondolatban egy másik kérő, Powell egykori szobatársa, George B. McClellan százados járt a fejében, akit lényegében eldöntöttek, hogy brilliáns vejük lesz. Ellen apja, Randolph B. Marcy őrnagy ismerte McClellant a Red River expedícióból. Marcy helytelenítette, hogy veje egy határvidéki szolgálattal megvert főhadnagy legyen és dörgedelmeket küldött levélben laredói kiküldetéséből a viharos gyorsaságú eljegyzés ellen. Lányuk akaratát semmibe véve a szülők nem adták áldásukat az eljegyzésre és Mrs. Marcy megszellőztette Powell kankó okozta betegségét is. Pár dühös levéllel később a viszony elmérgesedése után 1856 júliusában Ellen visszaadta Hill gyűrűjét, melybe az volt vésve, hogy Je t'aime (szeretlek). A csalódott Powell a gyűrűt Lucy hugának ajándékozta.

1857. január 6-án meghalt Powell édesapja és nem sokkal később Powell hasonnevű nagybátyja is. A családi tragédiákon túllendülve, áprilisban részt vett west pointi pajtása, Henry Heth tanújaként a házasságán. Heth bemutatta a richmondi társasági körökben. Earl Van Dorn társaságában részt vett a Coast Survey texasi kiküldetésén, majd egy washingtoni partin megismerkedett Kitty Morgan McClunggal, a 23 éves özveggyel Saint Louisból. Kitty Kentuckyból származott és néger dajkája a Dolly becenevet adta neki, mivel egy nagy porcelánbabára emlékeztette. Kentuckyban és Saint Louisban ugyan Kitty néven ismerték, de Powell számára mindig is Dolly volt, semmi más. A leánynak mogyorószín haja, kék szeme és csodálatos énekhangja volt, élénk intelligenciája, kifejezett véleménye és kedvelte a társasági összejöveteleket. 1858-ban Powell udvarolt Dollynak, majd 1859. július 18-án feleségül vette. Powell így sógori viszonyba került a későbbi konföderációs lovassági tábornokkal, John Hunt Morgannel. Hill apja-anyja már nem volt életben, és családja részéről senki nem tudott megjelenni a Kentuckybeli Lexingtonban tartott lagzin, így tanúja a házasodáskor Morgan volt. A továbbra is közeli barátjának tekintett McClellennek szokásos könnyed stílusában meg is írta, hogy ezúttal vége a szabad életnek, megházasodik. Ugyanakkor annak tekintetében, hogy a nemrégiben hallott hír szerint Marcyék azt terjesztették, hogy Hill mondta vissza az esküvőt Ellennel, kérte McClellan, hogy cáfolja meg ezt a híresztelést, ahol csak tudja. Ellen volt az, aki utolsó találkozásukkor végérvényesen visszautasította őt.

A házasság után az ifjú pár Washingtonban telepedett le. Kitűnően kiegészítették egymást és teljesen elválaszthatatlanná váltak. 1860. május 22-én McClellan is megülte a lagziját - Ellen Marcyval. Hill a helyzet fonákságát félretéve mint McClellan egyik vőfélye volt jelent a mennyegzőn. Immár boldog házasemberként kívánta legjobbakat Ellennek és George-nak. Dolly ekkor már előrehaladottan terhes volt és később életet adott közös gyermeküknek, Henriettának. A család által Nettynek becézett kislány Dolly nővére után kapta a nevét. Az újszülött gyenge egészséggel született és tragikus gyorsasággal meg is halt.

Hill az év folyamán többször is tett utalást rá, hogy érzi az országot fenyegető szecesszió előszelét. Az egyértelmű volt számára, hogy saját sorsa Virginiáéhoz van kötve. Úgy találta, hogy a rabszolgaság védelme és az állami különállás joga nem mozgatja meg, de az ősök földjének szeretete, a hagyományok fontossága és a szövetségi kormányzatból való kiábrándulás miatt nem maradt más választása. Másokkal ellentétben abban is biztosnak látszott, hogy Virginia végső soron a déli országrésszel fog tartani. 1861. február 26-án benyújtotta lemondását a hadügyhöz. A család visszaköltözött Culpeperbe és várta a háború kitörtét. 1861. április 14-én a konföderációs csapatok bevették Fort Sumter erődjét a Dél-Karolinai Charlestonban. Abraham Lincoln elnök kihirdette, hogy önkéntes hadsereget állít fel a lázadás elnyomására és felszólította a kormányzókat, hogy töltsék fel az újonckeretet. James Letcher, Virginia kormányzója megtagadta és a hónapok óta eredménytelenül vitatkozó szecessziós konvenció megszavazta Virginia kiválását az unióból és a csatlakozást a Konföderációhoz.

Az amerikai polgárháború

A. P. Hill tábornok, Matthew Brady felvétele.

Az első hónapok

Hill azonnal jelentkezett szolgálatra. Először is Richmondba utazott, hogy tábornoki rangot kérjen, de nagy csalódására visszautasították. Ezután Letchernél jelentkezett és Harper's Ferrybe vezényelték, melyet május elején ért el. Május 9-én kinevezték a 13. virginiai ezred parancsnokának. Az ezred Culpeper környékéről verbuválódott, illetve voltak benne katonák Orange megyéből, Louisa megyéből és Frederick megyéből, a Lanier Guards Marylandből, illetve a Frontier Rifles Hampshire megyáből, Nyugat Virginiából, mely akkor még Virginia részét képezte. Hill haladéktalanul katonai fegyelmet vezetett be a léha tiszteket és nemtörődöm sorkatonákat acélos egységgé kovácsolva. Hill általában tiltotta az alkoholizálást és csak néha engedett egy-egy kortyot katonáinak. Egyenruha helyett a Dolly varrta tarkabarka, vagy kockás ingeket viselt. Kepi helyett fekete, széles karimájú kalapot hordott, vékony szablya az öve egyik oldalán, a másikon revolver, kezeit pedig egész évben óriási szarvasbőr kesztyűbe bújtatta. Gyakran pipázott és haját, szakállát hosszabbra növesztette.

A 13. virginiai ezred Joseph E. Johnston dandártábornok hadseregébe tartozott. Júniusban Johnston és Robert Patterson uniós hadserege egymást fikszírozta biztos távolságból. Hill éppen Harper's Ferryből érkezett, mikor Johnston utasítást adott rá, hogy lassítsa le az uniós előrenyomulást, amely elfoglalta Romneyt. Hill és John C. Vaughn ezredes 3. tennessee-i ezrede Romneyba masírozott. Lew Wallace 11. ohiói ezrede 18 mérföldet vonult vissza előlük. Hill utánuk küldte Vaughnt négy századdal, aki négy századdal rajtaütött a mit sem sejtő uniósokon és megszalasztotta őket. Hill sikerrel kommandírozott három ezredet az idők folyamán, ennek ellenére a csapatok sokasodásával másoknak érkezett előléptetés. Hill 11. ezrede a 10. virginiai, 13. virginiai, az 1. marylandi és a 3. tennessee-i ezred Arnold Elzey 4. dandárjának parancsnoksága alá került. Vasúton, erősítésként érkezett az Első Bull Run-i csata helyszínére. Hill ezrede a konföderációs jobb szárny eleme volt Manassas közelében és a csata lefolyásának idején nem vetették harcba. Hill 1862. február 26-án dandártábornoki előléptetést kapott a konföderációs Potomac hadseregben.

A Könnyű hadosztály

1862-ben, a Virginia-félszigeti hadjáratban Hill fényesen bizonyította dandártábornoki rátermettségét a Williamsburgi ütközetben, ahol dandárja fékezte meg a szövetségi támadást. Május 26-án ezért előléptették vezérőrnagynak és hadosztályparancsnoki beosztást kapott. Hill új hadosztályát a karolinákból és Georgiából származő dandárok alkották.

A Seven Pines-i és Fair Oaks-i csata idejére (1862. május 31-június 1.) a hadosztály még nem állt össze. Az Észak-virginiai hadsereg parancsnoka, Joseph E. Johnston súlyosan megsebesült a csatában és felváltásáról kellett gondoskodni. Jefferson Davis elnök Robert E. Lee tábornagyot nevezte ki a hadsereg élére. Június 1-jén Hill először nevezte egységét A. P. Hill Könnyűhadosztályának. A hadsereg legnagyobb méretű hadosztályának ezt a nevet adni meglehetős ellentmondásnak látszott, de Hillt nagyban inspirálta, hogy embereitől gyorsaságot és agilitást remélt mindenek felett. Hill egyik katonája a háború utát úgy emlékezett vissza, hogy „A név azért is találó volt, mert gyakran kabátok, takarók, málhazsák, vagy minden más megterhelő felszerelés nélkül masíroztunk, csak a fegyverünket és a kenyeres tarisznyánkat bírva, amely soha nem volt nehéz és néha bizony üresnek bizonyult.”

Hill újonnan felállított egysége a Hétnapos hadjárat minden ütközetének a sűrűjében harcolt, bőven kivette a részét a Mechanicsville-i ütközetből, a Gaines Mill-i csatából, és a Glendale-i csatából. A hadjárat után a Richmond Examiner újságjában cikk jelent meg róla, hogy a glendale-i csatában a konföderációs siker mekkora mértékben volt tulajdonítható James Longstreetnek és hogy mennyire inkább A. P. Hill volt a siker kovácsa. A módszer az önfényezés bevett eszközére utalt és Longstreet élt a gyanuperrel, hogy a hozzá képest alacsonyabb ranggal rendelkező Hill ki akarja kezdeni a népszerűségét. Hill ragaszkodott hozzá, hogy a cikkhez semmi köze nem volt és sértődötten büszkeségi ügyet csinált a támadásból. A félreértés így gyorsan egészen addig eszkalálódott, hogy Longstreet letartóztatta Hillt, aki válaszul párbajra hívta ki őt. Ebbe már Lee-nek is muszáj volt beleavatkoznia, ha nem akarta elveszíteni valamelyik tisztjét. Lee ugyan békességet teremtett közöttük, de a jó viszony még sokáig nem állt helyre a két ember között.

A Hétnapos hadjáratot követően Lee újraszervezte a hadsereget, melyet két szárnyra tagolt. A nagyobbik vezetését Longstreetre bízta, a kisebbiket Stonewall Jacksonra. Jackson a Longstreet-Hill incidens miatt kapta meg a Könnyűhadosztályt parancsnoksága alá a Charles S. Winder vezérőrnagy irányította saját hadosztálya és Richard S. Ewellé mellé harmadiknak. A függelmi viszony Jacksonnal nem volt zökkenőmentes, sőt gyakran fajult veszekedéssé. Jackson Longstreethez hasonlóan többször letartóztatta Hillt.

1862. augusztus 9-én a Cedar Mountain-i ütközetben Hill ellentámadása stabilizálta a konföderációs balszárnyat és akadályozta meg, hogy a csúfosan megfusson a küzdelemből. Három héttel később Második Bull Run-i csatában Hillt a konföderációs védelmi vonal balszárnyára pozícionálta Jackson, ahol egy befejezetlen maradt vasútvonal töltését kellett védelmezni az ismétlődő szövetségi rohamok ellen. A hadjárat során Hill több kisebb vitába keveredett Jacksonnal a menetelésekben betöltött sorrendjét illetően.

Hill az Antitami csatában kiemelkedőt nyújtott. Lee hadseregét a Potomac hadsereg erősen szorongatta Sharpsburg közelében. Hill Könnyűhadosztálya a Harper's Ferryben ejtett szövetségi foglyok névsorának felvétele miatt. A Lee-től érkező sűrgős segítségkérést meghallhatva Hill a hadosztályt kizsigerelő tempóban meneteltette a csatatér felé és éppen időben érkezett meg, hogy Ambrose Burside jobbszárnyon kibontakozó szövetségi rohamát pontosan oldalba támadja. Hill utolsó pillanatban történt beavatkozása elhárította az uniós fenyegetést és így a csata döntés nélkül fejeződött be. Lee hadserege megőrizte leggyőzetlenségét. Órákkal a csata vége után Hill egy érdeklődő őrnagynak elárulta, hogy Burnside-nak az idők folyamán több mint 8000 dollárt adott kölcsön, amivel ő azóta is tartozik neki. Szeptember 18-án éjszaka Lee elrenelte a visszavonulást Sharpsburg alól és az Észak-virginiai hadsereg átkelt a Potomac-folyón. Eközben Hill hadosztálya néhány uniós ezredet feltartóztatott a gázlónál az V. hadtestből.

A következő nagy ütközet a keleti hadszíntéren a második fredericksburgi csata volt 1862 decemberében. Hill a konföderációs jobbszárnyat tartotta a gerincen. Előrébb, kb. 600 méter széles rés tátongott a fronton, mivel egy ingovány mögött helyezkedett el. A legközelebbi egység kb. 400 méterre onnan helyezkedett el. A súrú növényzet akadályozta ezek áttekintését a csatatéren. George G. Meade vezérőrnagy pontosan az ingoványon keresztül vezette hadosztályát és a széleit védő két dandárt oldalba tudta támadni. Ezeket megszalasztotta, illetve egy harmadiknak is kb. a felét. Hill Jubal A. Early hadosztályától szorult segítségre, hogy visszaverje a támadást. Hill hadosztálya összességében 2000 főnyi veszteséget szenvedett, ami Jackson hadtestében az összveszteség kétharmadát tette ki. Két dandárparancsnoka megsebesült, egy pedig, Maxcy Gregg halálos sebet kapott. A csata után az egyik megfutamított dandár parancsnoka, James J. Archer dandártábornok kritizálta, hogy miért hagyott rést a hadosztály első vonalában. Azt állította, hogy figyelmeztette Hillt a harc előtt, de ő nem tett semmit, hogy korrigálja a hibát. Hill nem volt megtalálható a hadosztály főhadiszállásán és nincs is feljegyzés, hogy tartózkodott a csata folyamán; emiatt elterjedt a híre, hogy el is fogták a támadás során.

Hill és Jackson többször összeveszett az Észak-virginiai hadjárat során és a rákövetkező Maryland hadjáratben. Utóbbi során Jackson nyolc alkalommal való kötelességmulasztással vádolta meg és helyezte letartóztatásba Hillt.

Emlékezete

Appomattox, A. P. Hill kardja

William Ludwell Sheppard festménye Hillről (1898)

Források

• ↑ Eicher: John H. Eicher és David J. Eicher. Civil War High Commands (angol nyelven). Stanford, CA: Stanford University Press (2001). ISBN 978-0-8047-3641-3 
• ↑ Freeman: Freeman, Douglas S.. R. E. Lee, A Biography (angol nyelven). New York: Charles Scribner's Sons (1934–35) 
• ↑ Hassler: Hassler, William W. A.P. Hill: Lee's Forgotten General (angol nyelven). Chapel Hill: University of North Carolina Press (1962). ISBN 978-0-8078-0973-0 
• ↑ Riggs: Riggs, David F. 13th Virginia Infantry (Virginia Regimental History Series) (angol nyelven). Lynchburg: H. E. Howard Inc. (1988) 
• ↑ Robertson: Robertson, James I. Jr. General A.P. Hill: The Story of a Confederate Warrior (angol nyelven). New York: Vintage Publishing (1992). ISBN 978-0-679-73888-6 
• ↑ Tagg: Tagg, Larry. The Generals of Gettysburg [archivált változat] (angol nyelven). Campbell, CA: Savas Publishing (1998). ISBN 978-1-882810-30-9. Hozzáférés ideje: 2024. július 14. [archiválás ideje: 2014. október 22.] 
• ↑ Warner: Warner, Ezra J. Generals in Gray: Lives of the Confederate Commanders (angol nyelven). Baton Rouge: Louisiana State University Press (1959). ISBN 978-0-8071-0823-5 
• ↑ FamiliySearch.org: A. P. Hill (kínai nyelven). FamilySearch.org . (Hozzáférés: 2024. május 18.)
• ↑ visitculpeperva.com: A.P. HILL BOYHOOD HOME C. 1770 (angol nyelven). visitculpeperva.com . Culpeper Tourism & Visitor Center, 2023. [2023. január 16-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2023. január 16.)
• ↑ hallowedground.org: A.P. Hill Boyhood Home (angol nyelven). hallowedground.org . The Journey Through Hallowed Ground, 2020. (Hozzáférés: 2023. január 16.)
• ↑ 1850 Census: Ambrose P Hill (angol nyelven), 17-18 of 76. o. (1850) 
• ↑ Encyclopedia Britannica: szerk.: Hugh Chisholm: Hill, Ambrose Powell, Encyclopedia Britannica 13. Horace Everett Hooper, 463. o. (1911). Hozzáférés ideje: 2024. július 18. 
• ↑ Civil War Richmond: Hill, G. Powell: FIRST BURIAL OF GENERAL HILL (angol nyelven). Civil War Richmond, 2009. július 24. (Hozzáférés: 2023. július 14.)

Fordítás

Ez a szócikk részben vagy egészben az A. P. Hill című angol Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.

További információk

• Greene, A. Wilson. The Final Battles of the Petersburg Campaign: Breaking the Backbone of the Rebellion. Knoxville: University of Tennessee Press, 2008. ISBN 978-1-57233-610-0.
• Pfanz, Harry W. Gettysburg – The First Day. Chapel Hill: University of North Carolina Press, 2001. ISBN 0-8078-2624-3.

Külső hivatkozások

• A. P. Hill in Encyclopedia Virginia
• And Then A. P. Hill Came Up (És akkor jött A. P. Hill) weboldal