4408-as mellékút (Magyarország)
4408-as mellékút | |
Úttípus | összekötő út |
Hossza | 8,5 km |
Ország | Magyarország |
Tartományok | Békés vármegye |
Az út eleje | Orosháza / Gádoros, 4407 |
Az út vége | Orosháza, 4406 |
A 4408-as számú mellékút egy körülbelül 8,5 kilométer hosszú, négy számjegyű országos közút Békés vármegyében. Orosháza egyik belső útja, Szentetornya és Gyopárosfürdő városrészek legfontosabb útvonala.
Nyomvonala
[szerkesztés]Gádoros és Orosháza határvonalán ágazik ki a 4407-es útból, annak 5,550-es kilométerszelvénye táján. Gádorost ennél jobban nem is érinti, első métereitől orosházi területek közt halad déli irányban. 1,5 kilométer után ágazik ki belőle nyugat felé a 4448-as út Árpádhalom-Nagymágocs felé, majd 3,5 kilométer után újabb elágazása jön: ott kelet felé ágazik ki belőle a Kiskunfélegyháza–Orosháza-vasútvonal Szentetornya megállóhelyét kiszolgáló 44 313-as út. Innentől már belterületen halad, Szentetornya városrész házai között, Kiss Ernő utca néven.
5,2 kilométer után éles kanyarvétellel kelet-északkeleti irányba fordul, a Kosztolányi Dezső utca nevet felvéve, majd 400 méter után újabb kanyarral délkeletnek veszi az irányt, Szentetornyai út néven. 6,4 kilométer után újabb derékszögű iránytörése következik, északkelet felé fordulva, majd miután a 6,700-as kilométerszelvényénél keresztezi a vasutat, azzal párhuzamos irányt követve dél-délkeletnek fordul, Gyopárosi út néven. 7,5 kilométer után elhalad Gyopárosfürdő megállóhely mellett, majd nem sokkal ezután véget is ér, betorkollva a 4406-os útba, annak 1,700-as kilométerszelvényénél.
Teljes hossza, az országos közutak térképes nyilvántartását szolgáló kira.gov.hu adatbázisa szerint 8,544 kilométer.
Települések az út mentén
[szerkesztés]Története
[szerkesztés]Források
[szerkesztés]- Közlekedési Információs Rendszer és Adatbázis. kira.kozut.hu. Közlekedésfejlesztési Koordinációs Központ. (Hozzáférés: 2020. augusztus 20.)