Ugrás a tartalomhoz

2024–2025-ös UEFA Konferencia Liga (alapszakasz)

Ellenőrzött
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából

A 2024–2025-ös UEFA Konferencia Liga alapszakaszának mérkőzéseit 2024. október 3. és december 19. között játsszák. Az alapszakaszban 36 csapat vesz részt, melyből 8 csapat jut tovább automatikusan az egyenes kieséses szakaszba, míg a 9–24. helyeken végző csapatok rájátszásban vesznek részt.[1]

Kiemelés

[szerkesztés]

A 36 csapatot hat kalapba osztották be az UEFA-klub-együtthatójuk alapján.[2]

1. kalap
2. kalap
3. kalap

4. kalap
5. kalap
6. kalap

Sorsolás

[szerkesztés]

Az alapszakasz sorsolására 2024. augusztus 30-án, 14.30-tól került sor.[1][3] Minden csapathoz a hat kalapból egy-egy ellenfelet sorsoltak. Az 1. és a 2., a 3. és 4., az 5. és 6. kalapot párosították. A csapatok a párosított kalapokból kapott ellenfelek közül az egyikkel pályaválasztóként a másikkal vendégként játszanak. Minden csapat legfeljebb két ellenféllel játszhatott egy másik tagország csapatai közül. A manuálisan sorsolt csapatokhoz egy számítógépes szoftver véletlenszerűen rendelt ellenfeleket a szabályok alapján. A sorsolás döntött arról is, hogy a csapatok mely mérkőzéseket játsszák pályaválasztóként vagy vendégként.[4][5]

A csapatok mérkőzéseinek helyszíne az alábbiakban zárójelben szerepel (o: otthon; i: idegenben).

A csapatok ellenfelei
Csapat 1. kalap 2. kalap 3. kalap 4. kalap 5. kalap 6. kalap
Anglia Chelsea Belgium Gent (o) Németország Heidenheim (i) Kazahsztán Asztana (i) Írország Shamrock Rovers (o) Görögország Panathinaikósz (i) Örményország Noah (o)
Dánia København Spanyolország Real Betis (i) Törökország İstanbul Başakşehir (o) Ausztria Rapid Wien (i) Skócia Heart of Midlothian (o) Lengyelország Jagiellonia Białystok (o) Fehéroroszország Dinama Minszk (i)
Belgium Gent Anglia Chelsea (i) Norvégia Molde (o) Ciprusi Köztársaság Omónia (o) Svájc Lugano (i) Szerbia Topolya (o) Észak-Írország Larne (i)
Olaszország Fiorentina Ausztria LASK (o) Ciprusi Köztársaság APÓEL (i) Portugália Vitória de Guimarães (i) Wales The New Saints (o) Svájc St. Gallen (i) Ciprusi Köztársaság Páfosz (o)
Ausztria LASK Olaszország Fiorentina (i) Svédország Djurgårdens (o) Szlovénia Olimpija Ljubljana (i) Belgium Cercle Brugge (o) Bosznia-Hercegovina Borac Banja Luka (i) Izland Víkingur Reykjavík (o)
Spanyolország Real Betis Dánia København (o) Lengyelország Legia Warszawa (i) Finnország HJK (o) Csehország Mladá Boleslav (i) Moldova Petrocub Hîncești (i) Szlovénia Celje (o)
Törökország İstanbul Başakşehir Dánia København (i) Németország Heidenheim (o) Ausztria Rapid Wien (o) Belgium Cercle Brugge (i) Moldova Petrocub Hîncești (o) Szlovénia Celje (i)
Norvégia Molde Belgium Gent (i) Ciprusi Köztársaság APÓEL (o) Finnország HJK (i) Csehország Mladá Boleslav (o) Lengyelország Jagiellonia Białystok (i) Észak-Írország Larne (o)
Lengyelország Legia Warszawa Spanyolország Real Betis (o) Svédország Djurgårdens (i) Ciprusi Köztársaság Omónia (i) Svájc Lugano (o) Szerbia Topolya (i) Fehéroroszország Dinama Minszk (o)
Németország Heidenheim Anglia Chelsea (o) Törökország İstanbul Başakşehir (i) Szlovénia Olimpija Ljubljana (o) Skócia Heart of Midlothian (i) Svájc St. Gallen (o) Ciprusi Köztársaság Páfosz (i)
Svédország Djurgårdens Ausztria LASK (i) Lengyelország Legia Warszawa (o) Portugália Vitória de Guimarães (o) Wales The New Saints (i) Görögország Panathinaikósz (o) Izland Víkingur Reykjavík (i)
Ciprusi Köztársaság APÓEL Olaszország Fiorentina (o) Norvégia Molde (i) Kazahsztán Asztana (o) Írország Shamrock Rovers (i) Bosznia-Hercegovina Borac Banja Luka (o) Örményország Noah (i)
Ausztria Rapid Wien Dánia København (o) Törökország İstanbul Başakşehir (i) Ciprusi Köztársaság Omónia (i) Írország Shamrock Rovers (o) Moldova Petrocub Hîncești (i) Örményország Noah (o)
Ciprusi Köztársaság Omónia Belgium Gent (i) Lengyelország Legia Warszawa (o) Ausztria Rapid Wien (o) Skócia Heart of Midlothian (i) Bosznia-Hercegovina Borac Banja Luka (i) Izland Víkingur Reykjavík (o)
Finnország HJK Spanyolország Real Betis (i) Norvégia Molde (o) Szlovénia Olimpija Ljubljana (o) Svájc Lugano (i) Görögország Panathinaikósz (i) Fehéroroszország Dinama Minszk (o)
Portugália Vitória de Guimarães Olaszország Fiorentina (o) Svédország Djurgårdens (i) Kazahsztán Asztana (i) Csehország Mladá Boleslav (o) Svájc St. Gallen (i) Szlovénia Celje (o)
Kazahsztán Asztana Anglia Chelsea (o) Ciprusi Köztársaság APÓEL (i) Portugália Vitória de Guimarães (o) Wales The New Saints (i) Szerbia Topolya (o) Ciprusi Köztársaság Páfosz (i)
Szlovénia Olimpija Ljubljana Ausztria LASK (o) Németország Heidenheim (i) Finnország HJK (i) Belgium Cercle Brugge (o) Lengyelország Jagiellonia Białystok (i) Észak-Írország Larne (o)
Belgium Cercle Brugge Ausztria LASK (i) Törökország İstanbul Başakşehir (o) Szlovénia Olimpija Ljubljana (i) Skócia Heart of Midlothian (o) Svájc St. Gallen (o) Izland Víkingur Reykjavík (i)
Írország Shamrock Rovers Anglia Chelsea (i) Ciprusi Köztársaság APÓEL (o) Ausztria Rapid Wien (i) Wales The New Saints (o) Bosznia-Hercegovina Borac Banja Luka (o) Észak-Írország Larne (i)
Wales The New Saints Olaszország Fiorentina (i) Svédország Djurgårdens (o) Kazahsztán Asztana (o) Írország Shamrock Rovers (i) Görögország Panathinaikósz (o) Szlovénia Celje (i)
Svájc Lugano Belgium Gent (o) Lengyelország Legia Warszawa (i) Finnország HJK (o) Csehország Mladá Boleslav (i) Szerbia Topolya (i) Ciprusi Köztársaság Páfosz (o)
Skócia Heart of Midlothian Dánia København (i) Németország Heidenheim (o) Ciprusi Köztársaság Omónia (o) Belgium Cercle Brugge (i) Moldova Petrocub Hîncești (o) Fehéroroszország Dinama Minszk (i)
Csehország Mladá Boleslav Spanyolország Real Betis (o) Norvégia Molde (i) Portugália Vitória de Guimarães (i) Svájc Lugano (o) Lengyelország Jagiellonia Białystok (o) Örményország Noah (i)
Moldova Petrocub Hîncești Spanyolország Real Betis (o) Törökország İstanbul Başakşehir (i) Ausztria Rapid Wien (o) Skócia Heart of Midlothian (i) Lengyelország Jagiellonia Białystok (i) Ciprusi Köztársaság Páfosz (o)
Svájc St. Gallen Olaszország Fiorentina (o) Németország Heidenheim (i) Portugália Vitória de Guimarães (o) Belgium Cercle Brugge (i) Szerbia Topolya (o) Észak-Írország Larne (i)
Görögország Panathinaikósz Anglia Chelsea (o) Svédország Djurgårdens (i) Finnország HJK (o) Wales The New Saints (i) Bosznia-Hercegovina Borac Banja Luka (i) Fehéroroszország Dinama Minszk (o)
Szerbia Topolya Belgium Gent (i) Lengyelország Legia Warszawa (o) Kazahsztán Asztana (i) Svájc Lugano (o) Svájc St. Gallen (i) Örményország Noah (o)
Bosznia-Hercegovina Borac Banja Luka Ausztria LASK (o) Ciprusi Köztársaság APÓEL (i) Ciprusi Köztársaság Omónia (o) Írország Shamrock Rovers (i) Görögország Panathinaikósz (o) Izland Víkingur Reykjavík (i)
Lengyelország Jagiellonia Białystok Dánia København (i) Norvégia Molde (o) Szlovénia Olimpija Ljubljana (o) Csehország Mladá Boleslav (i) Moldova Petrocub Hîncești (o) Szlovénia Celje (i)
Szlovénia Celje Spanyolország Real Betis (i) Törökország İstanbul Başakşehir (o) Portugália Vitória de Guimarães (i) Wales The New Saints (o) Lengyelország Jagiellonia Białystok (o) Ciprusi Köztársaság Páfosz (i)
Észak-Írország Larne Belgium Gent (o) Norvégia Molde (i) Szlovénia Olimpija Ljubljana (i) Írország Shamrock Rovers (o) Svájc St. Gallen (o) Fehéroroszország Dinama Minszk (i)
Fehéroroszország Dinama Minszk Dánia København (o) Lengyelország Legia Warszawa (i) Finnország HJK (i) Skócia Heart of Midlothian (o) Görögország Panathinaikósz (i) Észak-Írország Larne (o)
Ciprusi Köztársaság Páfosz Olaszország Fiorentina (i) Németország Heidenheim (o) Kazahsztán Asztana (o) Svájc Lugano (i) Moldova Petrocub Hîncești (i) Szlovénia Celje (o)
Izland Víkingur Reykjavík Ausztria LASK (i) Svédország Djurgårdens (o) Ciprusi Köztársaság Omónia (i) Belgium Cercle Brugge (o) Bosznia-Hercegovina Borac Banja Luka (o) Örményország Noah (i)
Örményország Noah Anglia Chelsea (i) Ciprusi Köztársaság APÓEL (o) Ausztria Rapid Wien (i) Csehország Mladá Boleslav (o) Szerbia Topolya (i) Izland Víkingur Reykjavík (o)

Tabella

[szerkesztés]

A csapatokat először a pontok alapján rangsorolják (3 pont a győzelemért, 1 pont a döntetlenért, 0 pont a vereségért). Ha két vagy több csapat az alapszakasz befejezése után azonos pontszámmal áll, az alábbiak alapján kell meghatározni a sorrendet:[6]

  1. az alapszakasz mérkőzésein elért jobb gólkülönbség
  2. az alapszakasz mérkőzésein szerzett több gól
  3. az alapszakasz mérkőzésein idegenben szerzett több gól
  4. az alapszakasz mérkőzésein szerzett több győzelem
  5. az alapszakasz mérkőzésein idegenben szerzett több győzelem
  6. az alapszakaszban lévő ellenfelek által együttesen szerzett több pont
  7. az alapszakaszban lévő ellenfelek által együttesen elért jobb gólkülönbség
  8. az alapszakaszban lévő ellenfelek által együttesen szerzett több gól
  9. alacsonyabb fair play pontszám (piros lap = 3 pont, kiállítás két sárga lap után = 3 pont, sárga lap = 1 pont);
  10. jobb UEFA-együttható
Hely. Csapat M Gy D V G+ G– Gk P Továbbjutás vagy kiesés
1. Anglia Chelsea 6 6 0 0 26 5 +21 18 Továbbjutott a nyolcaddöntőbe (kiemeltként)
2. Portugália Vitória de Guimarães 6 4 2 0 13 6 +7 14
3. Olaszország Fiorentina 6 4 1 1 18 7 +11 13
4. Ausztria Rapid Wien 6 4 1 1 11 5 +6 13
5. Svédország Djurgårdens IF 6 4 1 1 11 7 +4 13[m 1]
6. Svájc Lugano 6 4 1 1 11 7 +4 13[m 1]
7. Lengyelország Legia Warszawa 6 4 0 2 13 5 +8 12
8. Belgium Cercle Brugge 6 3 2 1 14 7 +7 11
9. Lengyelország Jagiellonia Białystok 6 3 2 1 10 5 +5 11 Továbbjutott a nyolcaddöntő rájátszásába (kiemeltként)
10. Írország Shamrock Rovers 6 3 2 1 12 9 +3 11
11. Ciprusi Köztársaság APÓEL 6 3 2 1 8 5 +3 11
12. Ciprusi Köztársaság Páfosz 6 3 1 2 11 7 +4 10
13. Görögország Panathinaikósz 6 3 1 2 10 7 +3 10
14. Szlovénia Olimpija Ljubljana 6 3 1 2 7 6 +1 10
15. Spanyolország Real Betis 6 3 1 2 6 5 +1 10
16. Németország Heidenheim 6 3 1 2 7 7 0 10
17. Belgium Gent 6 3 0 3 8 8 0 9 Továbbjutott a nyolcaddöntő rájátszásába (nem kiemeltként)
18. Dánia København 6 2 2 2 8 9 −1 8
19. Izland Víkingur Reykjavík 6 2 2 2 7 8 −1 8
20. Bosznia-Hercegovina Borac Banja Luka 6 2 2 2 4 7 −3 8
21. Szlovénia Celje 6 2 1 3 13 13 0 7
22. Ciprusi Köztársaság Omónia 6 2 1 3 7 7 0 7
23. Norvégia Molde 6 2 1 3 10 11 −1 7
24. Szerbia Topolya 6 2 1 3 10 13 −3 7
25. Skócia Heart of Midlothian 6 2 1 3 6 9 −3 7
26. Törökország İstanbul Başakşehir 6 1 3 2 9 12 −3 6
27. Csehország Mladá Boleslav 6 2 0 4 7 10 −3 6
28. Kazahsztán Asztana 6 1 2 3 4 8 −4 5
29. Svájc St. Gallen 6 1 2 3 10 18 −8 5
30. Finnország HJK 6 1 1 4 3 9 −6 4
31. Örményország Noah 6 1 1 4 6 16 −10 4
32. Wales The New Saints 6 1 0 5 5 10 −5 3
33. Fehéroroszország Dinama Minszk 6 1 0 5 4 13 −9 3
34. Észak-Írország Larne 6 1 0 5 3 12 −9 3
35. Ausztria LASK 6 0 3 3 4 14 −10 3
36. Moldova Petrocub Hîncești 6 0 2 4 4 13 −9 2
Forrás: UEFA (angolul)
Sorrend szabályai: 1) pont; 2) jobb gólkülönbség; 3) több szerzett gól; 4) több idegenben szerzett gól; 5) több győzelem; 6) több idegenbeli győzelem; 7) az ellenfelek által együttesen szerzett több pont; 8) az ellenfelek által együttesen elért jobb gólkülönbség; 9) az ellenfelek által együttesen szerzett több gól; 10) alacsonyabb fair play pontszám; 11) jobb UEFA-együttható.
Jegyzetek:
  1. a b Idegenben szerzett gólok: Djurgårdens IF 5, Lugano 4.

Összegzés

[szerkesztés]
1. játéknap
HazaiEredményVendég
İstanbul Başakşehir Törökország1–2Ausztria Rapid Wien
Vitória de Guimarães Portugália3–1Szlovénia Celje
Heidenheim Németország2–1Szlovénia Olimpija Ljubljana
Cercle Brugge Belgium6–2Svájc St. Gallen
Asztana Kazahsztán1–0Szerbia Topolya
Dinama Minszk Fehéroroszország1–2Skócia Heart of Midlothian
Noah Örményország2–0Csehország Mladá Boleslav
Legia Warszawa Lengyelország1–0Spanyolország Real Betis
Molde Norvégia3–0Észak-Írország Larne
Omónia Ciprusi Köztársaság4–0Izland Víkingur Reykjavík
Fiorentina Olaszország2–0Wales The New Saints
Chelsea Anglia4–2Belgium Gent
København Dánia1–2Lengyelország Jagiellonia Białystok
Lugano Svájc3–0Finnország HJK
Petrocub Hîncești Moldova1–4Ciprusi Köztársaság Páfosz
Borac Banja Luka Bosznia-Hercegovina1–1Görögország Panathinaikósz
LASK Ausztria2–2Svédország Djurgårdens
Shamrock Rovers Írország1–1Ciprusi Köztársaság APÓEL

2. játéknap
HazaiEredményVendég
APÓEL Ciprusi Köztársaság3–1Bosznia-Hercegovina Borac Banja Luka
Djurgårdens Svédország0–1Portugália Vitória de Guimarães
St. Gallen Svájc1–2Olaszország Fiorentina
Heart of Midlothian Skócia2–4Ciprusi Köztársaság Omónia
Jagiellonia Białystok Lengyelország2–0Moldova Petrocub Hîncești
Gent Belgium2–0Norvégia Molde
Larne Észak-Írország2–1Írország Shamrock Rovers
Celje Szlovénia1–4Törökország İstanbul Başakşehir
Panathinaikósz Görögország5–1Anglia Chelsea
Rapid Wien Ausztria1–4Örményország Noah
Mladá Boleslav Csehország1–0Svájc Lugano
Topolya Szerbia0–1Lengyelország Legia Warszawa
HJK Finnország0–3Fehéroroszország Dinama Minszk
Olimpija Ljubljana Szlovénia1–0Ausztria LASK
Páfosz Ciprusi Köztársaság2–0Németország Heidenheim
Real Betis Spanyolország0–1Dánia København
The New Saints Wales1–1Kazahsztán Asztana
Víkingur Reykjavík Izland2–0Belgium Cercle Brugge
3. játéknap
HazaiEredményVendég
Víkingur Reykjavík Izland2–0Bosznia-Hercegovina Borac Banja Luka
Petrocub Hîncești Moldova0–3Ausztria Rapid Wien
Topolya Szerbia4–1Svájc Lugano
HJK Finnország0–2Szlovénia Olimpija Ljubljana
Gent Belgium1–0Ciprusi Köztársaság Omónia
Legia Warszawa Lengyelország4–0Fehéroroszország Dinama Minszk
Páfosz Ciprusi Köztársaság1–0Kazahsztán Asztana
Shamrock Rovers Írország2–1Wales The New Saints
APÓEL Ciprusi Köztársaság2–1Olaszország Fiorentina
Chelsea Anglia8–0Örményország Noah
Djurgårdens Svédország2–1Görögország Panathinaikósz
København Dánia2–2Törökország İstanbul Başakşehir
Heart of Midlothian Skócia0–2Németország Heidenheim
Jagiellonia Białystok Lengyelország3–0Norvégia Molde
Larne Észak-Írország1–2Svájc St. Gallen
LASK Ausztria0–0Belgium Cercle Brugge
Real Betis Spanyolország2–1Szlovénia Celje
Vitória de Guimarães Portugália2–1Csehország Mladá Boleslav

4. játéknap
HazaiEredményVendég
İstanbul Başakşehir Törökország1–1Moldova Petrocub Hîncești
Asztana Kazahsztán1–1Portugália Vitória de Guimarães
Heidenheim Németország0–2Anglia Chelsea
Cercle Brugge Belgium2–0Skócia Heart of Midlothian
Dinama Minszk Fehéroroszország1–2Dánia København
Noah Örményország0–0Izland Víkingur Reykjavík
St. Gallen Svájc2–2Szerbia Topolya
Borac Banja Luka Bosznia-Hercegovina2–1Ausztria LASK
Molde Norvégia0–1Ciprusi Köztársaság APÓEL
Celje Szlovénia3–3Lengyelország Jagiellonia Białystok
Panathinaikósz Görögország1–0Finnország HJK
The New Saints Wales0–1Svédország Djurgårdens
Fiorentina Olaszország3–2Ciprusi Köztársaság Páfosz
Lugano Svájc2–0Belgium Gent
Mladá Boleslav Csehország2–1Spanyolország Real Betis
Olimpija Ljubljana Szlovénia1–0Észak-Írország Larne
Omónia Ciprusi Köztársaság0–3Lengyelország Legia Warszawa
Rapid Wien Ausztria1–1Írország Shamrock Rovers
5. játéknap
HazaiEredményVendég
Víkingur Reykjavík Izland1–2Svédország Djurgårdens
Asztana Kazahsztán1–3Anglia Chelsea
Fiorentina Olaszország7–0Ausztria LASK
København Dánia2–0Skócia Heart of Midlothian
Dinama Minszk Fehéroroszország2–0Észak-Írország Larne
Noah Örményország1–3Ciprusi Köztársaság APÓEL
Petrocub Hîncești Moldova0–1Spanyolország Real Betis
HJK Finnország2–2Norvégia Molde
İstanbul Başakşehir Törökország3–1Németország Heidenheim
Legia Warszawa Lengyelország1–2Svájc Lugano
Olimpija Ljubljana Szlovénia1–4Belgium Cercle Brugge
St. Gallen Svájc1–4Portugália Vitória de Guimarães
Mladá Boleslav Csehország1–0Lengyelország Jagiellonia Białystok
Gent Belgium3–0Szerbia Topolya
Omónia Ciprusi Köztársaság3–1Ausztria Rapid Wien
Páfosz Ciprusi Köztársaság2–0Szlovénia Celje
Shamrock Rovers Írország3–0Bosznia-Hercegovina Borac Banja Luka
The New Saints Wales0–2Görögország Panathinaikósz

6. játéknap
HazaiEredményVendég
Heidenheim Németország1–1Svájc St. Gallen
APÓEL Ciprusi Köztársaság1–1Kazahsztán Asztana
Cercle Brugge Belgium1–1Törökország İstanbul Başakşehir
Chelsea Anglia5–1Írország Shamrock Rovers
Djurgårdens Svédország3–1Lengyelország Legia Warszawa
Lugano Svájc2–2Ciprusi Köztársaság Páfosz
Borac Banja Luka Bosznia-Hercegovina0–0Ciprusi Köztársaság Omónia
Topolya Szerbia4–3Örményország Noah
Heart of Midlothian Skócia2–2Moldova Petrocub Hîncești
Jagiellonia Białystok Lengyelország0–0Szlovénia Olimpija Ljubljana
Larne Észak-Írország1–0Belgium Gent
LASK Ausztria1–1Izland Víkingur Reykjavík
Molde Norvégia4–3Csehország Mladá Boleslav
Celje Szlovénia3–2Wales The New Saints
Panathinaikósz Görögország4–0Fehéroroszország Dinama Minszk
Real Betis Spanyolország1–0Finnország HJK
Rapid Wien Ausztria3–0Dánia København
Vitória de Guimarães Portugália1–1Olaszország Fiorentina

Mérkőzések

[szerkesztés]

Minden időpont közép-európai idő/közép-európai nyári idő szerint van feltüntetve.

1. játéknap

[szerkesztés]
2024. október 2.
16:30 (17:30 UTC+3)
İstanbul Başakşehir Törökország 1–2 Ausztria Rapid Wien
Piątek Gól : 45+2' 45+2' (1–1)
Jegyzőkönyv
Schaub Gól : 43' 43' Gól : 46' 46'
Başakşehir Fatih Terim Stadion, Isztambul
Nézőszám: 7622
Játékvezető: Adam Ladebäck (svéd)


2024. október 2.
16:30 (15:30 UTC+1)
Vitória de Guimarães Portugália 3–1 Szlovénia Celje
Samu Gól : 7' 7'
G. Silva Gól : 36' 36'
T. Silva Gól : 62' 62'
(2–0)
Jegyzőkönyv
Matko Gól : 90+1' 90+1'
Estádio D. Afonso Henriques, Guimarães
Nézőszám: 10 263
Játékvezető: Lothar D'hondt (belga)


2024. október 3.
18:45
Heidenheim Németország 2–1 Szlovénia Olimpija Ljubljana
Beck Gól : 6' 6'
Wanner Gól : 83' 83'
(1–0)
Jegyzőkönyv
Blanco Gól : 77' 77'
Voith-Arena, Heidenheim an der Brenz
Nézőszám: 12 887
Játékvezető: Enea Jorgji (albán)


2024. október 3.
18:45
Cercle Brugge Belgium 6–2 Svájc St. Gallen
Minda Gól : 3' 3'
Denkey Gól : 25' 25' Gól : 43' 43' Gól : 54' 54' (11-esből)
Magnée Gól : 63' 63' Gól : 68' 68'
(3–0)
Jegyzőkönyv
Csoboth Gól : 58' 58'
Mambimbi Gól : 81' 81'
Jan Breydel Stadion, Brugge
Nézőszám: 5195
Játékvezető: Arda Kardeşler (török)


2024. október 3.
18:45 (22:45 UTC+6)
Asztana Kazahsztán 1–0 Szerbia Topolya
Kažukolovas Gól : 15' 15' (1–0)
Jegyzőkönyv
Központi stadion, Almati
Nézőszám: 6576
Játékvezető: Oliver Reitala (finn)


2024. október 3.
18:45
Dinama Minszk Fehéroroszország 1–2 Skócia Heart of Midlothian
Alfred Gól : 21' 21' (1–1)
Jegyzőkönyv
Politevich Gól : 37' 37' (öngól)
Dhanda Gól : 90+4' 90+4'
Sumgayit városi stadion, Sumgait, Azerbajdzsán
Nézőszám: 0
Játékvezető: Mohammed Al-Hakim (svéd)


2024. október 3.
18:45 (20:45 UTC+4)
Noah Örményország 2–0 Csehország Mladá Boleslav
Aiás Gól : 58' 58'
Pinson Gól : 76' 76'
(0–0)
Jegyzőkönyv


2024. október 3.
18:45
Legia Warszawa Lengyelország 1–0 Spanyolország Real Betis
Kapuadi Gól : 23' 23' (1–0)
Jegyzőkönyv
Lengyel Hadsereg Stadion, Varsó
Nézőszám: 25 385
Játékvezető: Luca Pairetto (olasz)


2024. október 3.
18:45
Molde Norvégia 3–0 Észak-Írország Larne
Eikrem Gól : 51' 51'
Brynhildsen Gól : 78' 78'
Ihler Gól : 90+5' 90+5'
(0–0)
Jegyzőkönyv
Aker Stadion, Molde
Nézőszám: 3400
Játékvezető: Dario Bel (horvát)


2024. október 3.
18:45 (19:45 UTC+3)
Omónia Ciprusi Köztársaság 4–0 Izland Víkingur Reykjavík
Coulibaly Gól : 51' 51'
Kakoullis Gól : 81' 81' Gól : 90' 90'
Alioum Gól : 86' 86'
(0–0)
Jegyzőkönyv
GSZP Stadion, Nicosia
Nézőszám: 11 153
Játékvezető: Sander van der Eijk (holland)


2024. október 3.
21:00
Fiorentina Olaszország 2–0 Wales The New Saints
Adli Gól : 65' 65'
Kean Gól : 68' 68'
(0–0)
Jegyzőkönyv
Artemio Franchi Stadion, Firenze
Nézőszám: 10 751
Játékvezető: Sebastian Gishamer (osztrák)


2024. október 3.
21:00 (20:00 UTC+1)
Chelsea Anglia 4–2 Belgium Gent
Veiga Gól : 12' 12'
Neto Gól : 46' 46'
Nkunku Gól : 63' 63'
Dewsbury-Hall Gól : 70' 70'
(1–0)
Jegyzőkönyv
Watanabe Gól : 50' 50'
Gandelman Gól : 90' 90'
Stamford Bridge, London
Nézőszám: 38 546
Játékvezető: Daniel Schlager (német)


2024. október 3.
21:00
København Dánia 1–2 Lengyelország Jagiellonia Białystok
Hatzidiakos Gól : 12' 12' (1–0)
Jegyzőkönyv
Pululu Gól : 51' 51'
Churlinov Gól : 90+7' 90+7'
Parken Stadion, Koppenhága
Nézőszám: 22 393
Játékvezető: Rob Harvey (ír)


2024. október 3.
21:00
Lugano Svájc 3–0 Finnország HJK
Papadopoulos Gól : 34' 34'
Marques Gól : 56' 56'
Dos Santos Gól : 90+1' 90+1'
(1–0)
Jegyzőkönyv
Stockhorn Arena, Thun
Nézőszám: 932
Játékvezető: David Dickinson (skót)


2024. október 3.
21:00 (22:00 UTC+3)
Petrocub Hîncești Moldova 1–4 Ciprusi Köztársaság Páfosz
Lungu Gól : 26' 26' (11-esből) (1–2)
Jegyzőkönyv
Correia Gól : 33' 33' Gól : 52' 52'
Jajá Gól : 37' 37'
Name Gól : 82' 82'
Zimbru Stadium, Chișinău
Nézőszám: 3148
Játékvezető: Mikkel Redder (dán)


2024. október 3.
21:00
Borac Banja Luka Bosznia-Hercegovina 1–1 Görögország Panathinaikósz
Despotović Gól : 50' 50' (0–1)
Jegyzőkönyv
Bakasetas Gól : 11' 11'
Banja Luka City Stadion, Banja Luka
Nézőszám: 4208
Játékvezető: Elchin Masiyev (azeri)


2024. október 3.
21:00
LASK Ausztria 2–2 Svédország Djurgårdens
Berisha Gól : 26' 26'
Flecker Gól : 49' 49'
(1–0)
Jegyzőkönyv
Priske Gól : 58' 58'
Nguen Gól : 65' 65'
Raiffeisen Arena, Linz
Nézőszám: 8500
Játékvezető: Bulat Sariyev (kazak)


2024. október 3.
21:00 (20:00 UTC+1)
Shamrock Rovers Írország 1–1 Ciprusi Köztársaság APÓEL
Watts Gól : 90+2' 90+2' (0–0)
Jegyzőkönyv
Laifis Gól : 59' 59'
Tallaght Stadion, Dublin
Nézőszám: 7111
Játékvezető: Jérémie Pignard (francia)

2. játéknap

[szerkesztés]
2024. október 24.
16:30 (14:30 UTC+0)
Víkingur Reykjavík Izland 3–1 Belgium Cercle Brugge
Sigurpálsson Gól : 17' 17'
Djuric Gól : 76' 76'
Vatnhamar Gól : 83' 83'
(1–1)
Jegyzőkönyv
Olaigbe Gól : 16' 16'
Kópavogsvöllur, Kópavogur
Nézőszám: 1200
Játékvezető: Vitālijs Spasjoņņikovs (lett)


2024. október 24.
18:45 (19:45 UTC+3)
APÓEL Ciprusi Köztársaság 0–1 Bosznia-Hercegovina Borac Banja Luka
(0–0)
Jegyzőkönyv
Savić Gól : 63' 63'
GSZP Stadion, Nicosia
Nézőszám: 9173
Játékvezető: Robert Jones (angol)


2024. október 24.
18:45
Djurgårdens Svédország 1–2 Portugália Vitória de Guimarães
Stensson Gól : 62' 62' (0–0)
Jegyzőkönyv
Silva Gól : 58' 58'
Santos Gól : 79' 79'
Tele2 Arena, Stockholm
Nézőszám: 12 666
Játékvezető: Genc Nuza (koszovói)


2024. október 24.
18:45
St. Gallen Svájc 2–4 Olaszország Fiorentina
Mambimbi Gól : 23' 23'
Görtler Gól : 62' 62'
(1–0)
Jegyzőkönyv
Martínez Quarta Gól : 50' 50'
Ikoné Gól : 54' 54' Gól : 69' 69'
Gosens Gól : 90+3' 90+3'
Kybunpark, St. Gallen
Nézőszám: 16 747
Játékvezető: Yigal Frid (izraeli)


2024. október 24.
18:45 (17:45 UTC+1)
Heart of Midlothian Skócia 2–0 Ciprusi Köztársaság Omónia
Forrest Gól : 17' 17'
Spittal Gól : 23' 23'
(2–0)
Jegyzőkönyv
Tynecastle Park, Edinburgh
Nézőszám: 17 178
Játékvezető: Michal Očenáš (szlovák)


2024. október 24.
18:45
Jagiellonia Białystok Lengyelország 2–0 Moldova Petrocub Hîncești
Pululu Gól : 69' 69' Gól : 72' 72' (0–0)
Jegyzőkönyv
Białystok Municipal Stadium, Białystok
Nézőszám: 14 021
Játékvezető: Daniyar Sakhi (kazak)


2024. október 24.
18:45
Gent Belgium 2–1 Norvégia Molde
Fadiga Gól : 24' 24'
Brown Gól : 90+5' 90+5'
(1–0)
Jegyzőkönyv
Dæhli Gól : 78' 78'
Planet Group Arena, Gent
Nézőszám: 8027
Játékvezető: Goga Kikacheishvili (grúz)


2024. október 24.
18:45 (17:45 UTC+1)
Larne Észak-Írország 1–4 Írország Shamrock Rovers
Gallagher Gól : 48' 48' (0–3)
Jegyzőkönyv
Honohan Gól : 3' 3'
Kenny Gól : 24' 24'
Cosgrove Gól : 30' 30' (öngól)
Burke Gól : 54' 54'
Windsor Park, Belfast
Nézőszám: 5439
Játékvezető: Vassilios Fotias (görög)


2024. október 24.
18:45
Celje Szlovénia 5–1 Törökország İstanbul Başakşehir
Svetlin Gól : 5' 5'
Brnić Gól : 30' 30'
Sešlar Gól : 34' 34'
Kučys Gól : 51' 51' Gól : 77' 77'
(3–0)
Jegyzőkönyv
Pelkas Gól : 75' 75'
Stadion Z'dežele, Celje
Nézőszám: 2175
Játékvezető: Oleksiy Derevinskyi (ukrán)


2024. október 24.
18:45 (19:45 UTC+3)
Panathinaikósz Görögország 1–4 Anglia Chelsea
Pellistri Gól : 69' 69' (0–1)
Jegyzőkönyv
Félix Gól : 22' 22' Gól : 55' 55'
Mudryk Gól : 49' 49'
Nkunku Gól : 59' 59' (11-esből)
Olimpiai Stadion, Athén
Nézőszám: 59 742
Játékvezető: António Nobre (portugál)


2024. október 24.
18:45
Rapid Wien Ausztria 1–0 Örményország Noah
Beljo Gól : 31' 31' (1–0)
Jegyzőkönyv
Allianz Stadion, Bécs
Nézőszám: 18 600
Játékvezető: Kristo Tohver (észt)


2024. október 24.
21:00
Mladá Boleslav Csehország 0–1 Svájc Lugano
(0–1)
Jegyzőkönyv
Steffen Gól : 38' 38'
Lokotrans Aréna, Mladá Boleslav
Nézőszám: 2836
Játékvezető: Chrysovalantis Theouli (ciprusi)


2024. október 24.
21:00
Topolya Szerbia 0–3 Lengyelország Legia Warszawa
(0–1)
Jegyzőkönyv
Kapustka Gól : 11' 11'
Luquinhas Gól : 47' 47'
Chodyna Gól : 62' 62'
TSC Aréna, Topolya
Nézőszám: 3090
Játékvezető: Julian Weinberger (osztrák)


2024. október 24.
21:00 (22:00 UTC+3)
HJK Finnország 1–0 Fehéroroszország Dinama Minszk
Möller Gól : 46' 46' (0–0)
Jegyzőkönyv
Bolt Arena, Helsinki
Nézőszám: 4211
Játékvezető: Henrik Nalbandyan (örmény)


2024. október 24.
21:00
Olimpija Ljubljana Szlovénia 2–0 Ausztria LASK
Blanco Gól : 14' 14'
Lucas Gól : 80' 80'
(1–0)
Jegyzőkönyv
Stožice Stadion, Ljubljana
Nézőszám: 6558
Játékvezető: Daniele Chiffi (olasz)


2024. október 24.
21:00 (22:00 UTC+3)
Páfosz Ciprusi Köztársaság 0–1 Németország Heidenheim
(0–1)
Jegyzőkönyv
Mainka Gól : 25' 25'
Alphamega Stadion, Limassol
Nézőszám: 2511
Játékvezető: Jasper Vergoote (belga)


2024. október 24.
21:00
Real Betis Spanyolország 1–1 Dánia København
Ezálzúlí Gól : 8' 8' (1–0)
Jegyzőkönyv
Diks Gól : 77' 77' (11-esből)
Benito Villamarín Stadion, Sevilla
Nézőszám: 45 702
Játékvezető: Willy Delajod (francia)


2024. október 24.
21:00 (20:00 UTC+1)
The New Saints Wales 2–0 Kazahsztán Asztana
Holden Gól : 40' 40'
McManus Gól : 78' 78' (11-esből)
(1–0)
Jegyzőkönyv
New Meadow, Shrewsbury, Anglia
Nézőszám: 2202
Játékvezető: Juri Frischer (észt)

3. játéknap

[szerkesztés]
2024. november 7.
15:30 (13:30 UTC+0)
Víkingur Reykjavík Izland 2–0 Bosznia-Hercegovina Borac Banja Luka
Hansen Gól : 17' 17'
Gunnarsson Gól : 23' 23'
(2–0)
Jegyzőkönyv
Kópavogsvöllur, Kópavogur
Nézőszám: 902
Játékvezető: Jan Petřík (cseh)


2024. november 7.
18:45 (19:45 UTC+3)
Petrocub Hîncești Moldova 0–3 Ausztria Rapid Wien
(0–1)
Jegyzőkönyv
Bolla Gól : 13' 13'
Burgstaller Gól : 53' 53' Gól : 79' 79'
Zimbru Stadium, Chișinău
Nézőszám: 3879
Játékvezető: Antoni Bandić (bosznia-hercegovinai)


2024. november 7.
18:45
Topolya Szerbia 4–1 Svájc Lugano
Stanić Gól : 4' 4' Gól : 62' 62'
Pantović Gól : 59' 59' Gól : 83' 83'
(1–0)
Jegyzőkönyv
Mahmoud Gól : 61' 61'
TSC Aréna, Topolya
Nézőszám: 8584
Játékvezető: Jacob Sundberg (dán)


2024. november 7.
18:45 (19:45 UTC+3)
HJK Finnország 0–2 Szlovénia Olimpija Ljubljana
(0–0)
Jegyzőkönyv
Brest Gól : 57' 57'
Agba Gól : 68' 68'
Bolt Arena, Helsinki
Nézőszám: 6394
Játékvezető: Robert Jones (angol)


2024. november 7.
18:45
Gent Belgium 1–0 Ciprusi Köztársaság Omónia
Gandelman Gól : 31' 31' (1–0)
Jegyzőkönyv
Planet Group Arena, Ghet
Nézőszám: 8584
Játékvezető: Bognár Tamás (magyar)


2024. november 7.
18:45
Legia Warszawa Lengyelország 4–0 Fehéroroszország Dinama Minszk
Luquinhas Gól : 10' 10' Gól : 55' 55'
Gual Gól : 51' 51' (11-esből) Gól : 59' 59'
(1–0)
Jegyzőkönyv
Lengyel Hadsereg Stadion, Varsó
Nézőszám: 22 723
Játékvezető: Atilla Karaoğlan (török)


2024. november 7.
18:45 (19:45 UTC+3)
Páfosz Ciprusi Köztársaság 1–0 Kazahsztán Asztana
Anderson Gól : 87' 87' (0–0)
Jegyzőkönyv
Alphamega Stadion, Limassol
Nézőszám: 3062
Játékvezető: Don Robertson (skót)


2024. november 7.
18:45 (17:45 UTC+1)
Shamrock Rovers Írország 2–1 Wales The New Saints
Kenny Gól : 23' 23'
Watts Gól : 38' 38'
(2–1)
Jegyzőkönyv
J. Williams Gól : 14' 14'
Tallaght Stadion, Dublin
Nézőszám: 6108
Játékvezető: Snir Levy (izraeli)


2024. november 7.
21:00 (22:00 UTC+3)
APÓEL Ciprusi Köztársaság 2–1 Olaszország Fiorentina
Donis Gól : 37' 37'
Abagna Gól : 45+1' 45+1'
(2–0)
Jegyzőkönyv
Ikoné Gól : 74' 74'
GSZP Stadion, Nicosia
Nézőszám: 9300
Játékvezető: François Letexier (francia)


2024. november 7.
21:00 (20:00 UTC+1)
Chelsea Anglia 8–0 Örményország Noah
Adarabioyo Gól : 12' 12'
Guiu Gól : 13' 13'
Disasi Gól : 18' 18'
Félix Gól : 21' 21' Gól : 41' 41'
Mudryk Gól : 39' 39'
Nkunku Gól : 69' 69' Gól : 76' 76' (11-esből)
(6–0)
Jegyzőkönyv
Stamford Bridge, London
Nézőszám: 38 305
Játékvezető: Christian-Petru Ciochirca (osztrák)


2024. november 7.
21:00
Djurgårdens Svédország 2–1 Görögország Panathinaikósz
Gulliksen Gól : 49' 49'
Hümmet Gól : 72' 72'
(0–1)
Jegyzőkönyv
Đuričić Gól : 17' 17'
Tele2 Arena, Stockholm
Nézőszám: 17 376
Játékvezető: Igor Pajač (horvát)


2024. november 7.
21:00
København Dánia 2–2 Törökország İstanbul Başakşehir
Chiakha Gól : 79' 79' Gól : 83' 83' (0–1)
Jegyzőkönyv
Kény Gól : 26' 26'
Piątek Gól : 80' 80'
Parken Stadion, Koppenhága
Nézőszám: 23 070
Játékvezető: Joey Kooij (holland)


2024. november 7.
21:00 (20:00 UTC+1)
Heart of Midlothian Skócia 0–2 Németország Heidenheim
(0–0)
Jegyzőkönyv
Conteh Gól : 57' 57'
Schöppner Gól : 89' 89'
Tynecastle Park, Edinburgh
Nézőszám: 17 692
Játékvezető: Kristoffer Hagenes (norvég)


2024. november 7.
21:00
Jagiellonia Białystok Lengyelország 3–0 Norvégia Molde
Pululu Gól : 6' 6'
Hansen Gól : 70' 70' Gól : 75' 75'
(1–0)
Jegyzőkönyv
Białystok Municipal Stadium, Białystok
Nézőszám: 12 478
Játékvezető: Miloš Milanović (szerb)


2024. november 7.
21:00 (20:00 UTC+1)
Larne Észak-Írország 1–2 Svájc St. Gallen
Diaby Gól : 4' 4' (öngól) (1–1)
Jegyzőkönyv
Görtler Gól : 29' 29'
Vandermersch Gól : 79' 79'
Windsor Park, Belfast
Nézőszám: 4448
Játékvezető: Ishmael Barbara (máltai)


2024. november 7.
21:00
LASK Ausztria 0–0 Belgium Cercle Brugge
Jegyzőkönyv
Raiffeisen Arena, Linz
Nézőszám: 8500
Játékvezető: Radoslav Gidzhenov (bolgár)


2024. november 7.
21:00
Real Betis Spanyolország 2–1 Szlovénia Celje
Natan Gól : 75' 75'
Juanmi Gól : 90+4' 90+4'
(0–0)
Jegyzőkönyv
Nieto Gól : 81' 81'
Benito Villamarín, Sevilla
Nézőszám: 37 618
Játékvezető: Novak Simović (szerb)


2024. november 7.
21:00 (20:00 UTC+1)
Vitória de Guimarães Portugália 2–1 Csehország Mladá Boleslav
Silva Gól : 40' 40' (11-esből)
Rivas Gól : 59' 59'
(1–0)
Jegyzőkönyv
Kušej Gól : 72' 72'
Estádio D. Afonso Henriques, Guimarães
Nézőszám: 12 941
Játékvezető: Paweł Raczkowski (lengyel)

4. játéknap

[szerkesztés]
2024. november 27.
16:30 (18:30 UTC+3)
İstanbul Başakşehir Törökország Moldova Petrocub Hîncești
Jegyzőkönyv


2024. november 28.
16:30 (21:30 UTC+6)
Asztana Kazahsztán 1–1 Portugália Vitória de Guimarães
Kalaica Gól : 40' 40' (1–0)
Jegyzőkönyv
Ramírez Gól : 89' 89'
Központi Stadion, Almati
Nézőszám: 3562
Játékvezető: Nikola Dabanović (montenegrói)


2024. november 28.
18:45
Heidenheim Németország 0–2 Anglia Chelsea
(0–0)
Jegyzőkönyv
Nkunku Gól : 51' 51'
Mudryk Gól : 86' 86'
Voith-Arena, Heidenheim an der Brenz
Nézőszám: 15 000
Játékvezető: Serdar Gözübüyük (holland)


2024. november 28.
18:45
Cercle Brugge Belgium 2–0 Skócia Heart of Midlothian
Efekele Gól : 40' 40'
Magnée Gól : 90' 90'
(1–0)
Jegyzőkönyv
Jan Breydel Stadion, Brugege
Nézőszám: 7722
Játékvezető: Elchin Masiyev (azeri)


2024. november 28.
18:45
Dinama Minszk Fehéroroszország 1–2 Dánia København
Adeola Gól : 13' 13' (1–1)
Jegyzőkönyv
Elyounoussi Gól : 6' 6'
Diks Gól : 55' 55' (11-esből)
Sumgayit városi stadion, Sumgait, Azerbajdzsán
Nézőszám: 0
Játékvezető: Michal Očenáš (szlovák)


2024. november 28.
18:45 (21:45 UTC+4)
Noah Örményország 0–0 Izland Víkingur Reykjavík
Jegyzőkönyv


2024. november 28.
18:45
St. Gallen Svájc 2–2 Szerbia Topolya
Cissé Gól : 31' 31'
Konietzke Gól : 65' 65'
(1–1)
Jegyzőkönyv
Pantović Gól : 40' 40' Gól : 53' 53'
Kybunpark, St. Gallen
Nézőszám: 15 200
Játékvezető: Jérémie Pignard (francia)


2024. november 28.
18:45
Borac Banja Luka Bosznia-Hercegovina 2–1 Ausztria LASK
Despotović Gól : 82' 82'
Skorup Gól : 89' 89'
(0–0)
Jegyzőkönyv
Berisha Gól : 51' 51'
Banja Luka városi stadion, Banja Luka
Nézőszám: 7238
Játékvezető: Gustavo Correia (portugál)


2024. november 28.
18:45
Molde Norvégia 0–1 Ciprusi Köztársaság APÓEL
(0–1)
Jegyzőkönyv
Laifis Gól : 41' 41'
Aker Stadion, Molde
Nézőszám: 2916
Játékvezető: Damian Sylwestrzak (lengyel)


2024. november 28.
18:45
Celje Szlovénia 3–3 Lengyelország Jagiellonia Białystok
Zec Gól : 7' 7'
Nieto Gól : 54' 54'
Diéguez Gól : 80' 80' (öngól)
(1–1)
Jegyzőkönyv
Pululu Gól : 34' 34'
Imaz Gól : 71' 71'
Hansen Gól : 78' 78'
Stadion Z'dežele, Celje
Nézőszám: 3520
Játékvezető: Allard Lindhout (holland)


2024. november 28.
18:45 (19:45 UTC+2)
Panathinaikósz Görögország 1–0 Finnország HJK
Toivio Gól : 33' 33' (öngól) (1–0)
Jegyzőkönyv
Olimpiai Stadion, Athén
Nézőszám: 18 822
Játékvezető: Donatas Rumšas (litván)


2024. november 28.
18:45 (17:45 UTC+0)
The New Saints Wales 0–1 Svédország Djurgårdens
(0–1)
Jegyzőkönyv
Gulliksen Gól : 41' 41'
New Meadow, Shrewsbury, Anglia
Nézőszám: 3568
Játékvezető: Philip Farrugia (máltai)


2024. november 28.
21:00
Fiorentina Olaszország Ciprusi Köztársaság Páfosz
Jegyzőkönyv


2024. november 28.
21:00
Lugano Svájc Belgium Gent
Jegyzőkönyv


2024. november 28.
21:00
Mladá Boleslav Csehország Spanyolország Real Betis
Jegyzőkönyv


2024. november 28.
21:00
Olimpija Ljubljana Szlovénia Észak-Írország Larne
Jegyzőkönyv


2024. november 28.
21:00 (22:00 UTC+2)
Omónia Ciprusi Köztársaság Lengyelország Legia Warszawa
Jegyzőkönyv


2024. november 28.
21:00
Rapid Wien Ausztria Írország Shamrock Rovers
Jegyzőkönyv

5. játéknap

[szerkesztés]
2024. december 12.
16:30 (21:30 UTC+6)
Asztana Kazahsztán Anglia Chelsea
Jegyzőkönyv


2024. december 12.
18:45
Fiorentina Olaszország Ausztria LASK
Jegyzőkönyv


2024. december 12.
18:45
København Dánia Skócia Heart of Midlothian
Jegyzőkönyv


2024. december 12.
18:45
Dinama Minszk Fehéroroszország Észak-Írország Larne
Jegyzőkönyv


2024. december 12.
18:45 (21:45 UTC+4)
Noah Örményország Ciprusi Köztársaság APÓEL
Jegyzőkönyv


2024. december 12.
18:45 (19:45 UTC+2)
Petrocub Hîncești Moldova Spanyolország Real Betis
Jegyzőkönyv


2024. december 12.
18:45 (19:45 UTC+2)
HJK Finnország Norvégia Molde
Jegyzőkönyv


2024. december 12.
18:45 (20:45 UTC+3)
İstanbul Başakşehir Törökország Németország Heidenheim
Jegyzőkönyv


2024. december 12.
18:45
Legia Warszawa Lengyelország Svájc Lugano
Jegyzőkönyv


2024. december 12.
18:45
Olimpija Ljubljana Szlovénia Belgium Cercle Brugge
Jegyzőkönyv


2024. december 12.
21:00
St. Gallen Svájc Portugália Vitória de Guimarães
Jegyzőkönyv



2024. december 12.
21:00
Gent Belgium Szerbia Topolya
Jegyzőkönyv


2024. december 12.
21:00 (22:00 UTC+2)
Omónia Ciprusi Köztársaság Ausztria Rapid Wien
Jegyzőkönyv


2024. december 12.
21:00 (22:00 UTC+2)
Páfosz Ciprusi Köztársaság Szlovénia Celje
Jegyzőkönyv


2024. december 12.
21:00 (20:00 UTC+0)
Shamrock Rovers Írország Bosznia-Hercegovina Borac Banja Luka
Jegyzőkönyv


2024. december 12.
21:00 (20:00 UTC+0)
The New Saints Wales Görögország Panathinaikósz
Jegyzőkönyv


2024. december 12.
21:00 (20:00 UTC+0)
Víkingur Reykjavík Izland Svédország Djurgårdens
Jegyzőkönyv

6. játéknap

[szerkesztés]
2024. december 19.
21:00
Heidenheim Németország Svájc St. Gallen
Jegyzőkönyv


2024. december 19.
21:00 (22:00 UTC+2)
APÓEL Ciprusi Köztársaság Kazahsztán Asztana
Jegyzőkönyv


2024. december 19.
21:00
Cercle Brugge Belgium Törökország İstanbul Başakşehir
Jegyzőkönyv


2024. december 19.
21:00 (20:00 UTC+0)
Chelsea Anglia Írország Shamrock Rovers
Jegyzőkönyv


2024. december 19.
21:00
Djurgårdens Svédország Lengyelország Legia Warszawa
Jegyzőkönyv


2024. december 19.
21:00
Lugano Svájc Ciprusi Köztársaság Páfosz
Jegyzőkönyv


2024. december 19.
21:00
Borac Banja Luka Bosznia-Hercegovina Ciprusi Köztársaság Omónia
Jegyzőkönyv


2024. december 19.
21:00
Topolya Szerbia Örményország Noah
Jegyzőkönyv


2024. december 19.
21:00 (20:00 UTC+0)
Heart of Midlothian Skócia Moldova Petrocub Hîncești
Jegyzőkönyv



2024. december 19.
21:00 (20:00 UTC+0)
Larne Észak-Írország Belgium Gent
Jegyzőkönyv


2024. december 19.
21:00
LASK Ausztria Izland Víkingur Reykjavík
Jegyzőkönyv


2024. december 19.
21:00
Molde Norvégia Csehország Mladá Boleslav
Jegyzőkönyv


2024. december 19.
21:00
Celje Szlovénia Wales The New Saints
Jegyzőkönyv


2024. december 19.
21:00 (22:00 UTC+2)
Panathinaikósz Görögország Fehéroroszország Dinama Minszk
Jegyzőkönyv


2024. december 19.
21:00
Real Betis Spanyolország Finnország HJK
Jegyzőkönyv


2024. december 19.
21:00
Rapid Wien Ausztria Dánia København
Jegyzőkönyv


2024. december 19.
21:00 (20:00 UTC+0)
Vitória de Guimarães Portugália Olaszország Fiorentina
Jegyzőkönyv

Jegyzetek

[szerkesztés]
  1. a b 2024/25 UEFA Conference League: Matches, final, key dates. UEFA, 2024. április 30. (Hozzáférés: 2024. április 30.)
  2. Club coefficients 2023/24. UEFA.com . uefa.com
  3. UEFA Conference League: League phase draw. UEFA.com . Union of European Football Associations. (Hozzáférés: 2024. augusztus 26.)
  4. UEFA Club Competitions 2024/25 onwards: new league phase draw procedures explained. uefa.com
  5. Számítógépes szoftver sorsolja az európai kupák főtábláját. nemzetisport.hu
  6. Regulations of the UEFA Conference League, 2024/25 Season. UEFA.com . Union of European Football Associations, 2024. (Hozzáférés: 2024. május 17.)