Ugrás a tartalomhoz

2018-as labdarúgó-világbajnokság-selejtező (OFC)

Ellenőrzött
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából

A 2018-as labdarúgó-világbajnokság óceániai selejtező mérkőzéseit 2015-től 2017-ig játszották le. Összesen 11 válogatott vett részt a selejtezőn. Az óceániai zónának nem volt automatikus részvételi joga a világbajnokságra, a zóna győztesének interkontinentális pótselejtezőt kellett játszania.[1][2]

Lebonyolítás

[szerkesztés]

Az óceániai selejtező fordulói:[3][4]

  • Első forduló: a kiemelés szerinti négy legalacsonyabb helyezéssel rendelkező csapat vett részt. A négy csapat egyetlen csoportot alkotott, amelyben körmérkőzéses rendszerben mérkőztek meg egymással. A csoport első helyezettje jutott a második fordulóba. Az első forduló a 2016-os OFC-nemzetek kupájának selejtezője is volt egyben.
  • Második forduló: a kiemelés szerinti hét legjobb helyezéssel rendelkező csapat, valamint az első forduló továbbjutója vett részt. A második forduló a 2016-os OFC-nemzetek kupájának csoportköre is volt egyben. A nyolc csapat két darab négyes csoportot alkotott, amelyben a csapatok körmérkőzéses rendszerben mérkőztek meg egymással. A csoportok első három helyezettje jutott a harmadik fordulóba.
  • Harmadik forduló: a második forduló hat továbbjutója vett részt. A csapatokat két csoportba sorsolták, amelyben oda-visszavágós, körmérkőzéses rendszerben mérkőztek meg egymással. A két csoport győztese egy oda-visszavágós mérkőzést játszott, ennek győztese interkontinentális pótselejtezőn vett részt.

Kiemelés

[szerkesztés]

A csapatok a következők szerint vettek részt a selejtezőn:

Kiemelve a második fordulóba
(1–7. helyezettek)
Az első forduló résztvevői
(8–11. helyezettek)

Naptár

[szerkesztés]

A játéknapok a következők:[2][3][5][6]

Forduló Játéknap Dátum
Első forduló 1. játéknap 2015. augusztus 31.
2. játéknap 2015. szeptember 2.
3. játéknap 2015. szeptember 4.
Második forduló
(OFC-nemzetek kupája)
1. játéknap 2016. május 28. – június 12.
2. játéknap
3. játéknap
Elődöntők
Döntő
Round Matchday Date
Harmadik forduló 1. játéknap 2017. március 20–28.
2. játéknap
3. játéknap 2017. június 5–13.
4. játéknap
5. játéknap 2017. augusztus 28. – szeptember 5.
6. játéknap
Döntő, 1. mérkőzés 2017. október 2–10.
Döntő, 2. mérkőzés

Első forduló

[szerkesztés]
Hely. Csapat M Gy D V G+ G– Gk P Továbbjutás
1.  Szamoa 3 2 0 1 6 3 +3 6 Továbbjutott a második fordulóba/a 2016-os OFC-nemzetek kupája csoportkörébe
2.  Amerikai Szamoa 3 2 0 1 6 4 +2 6
3.  Cook-szigetek 3 2 0 1 4 2 +2 6
4.  Tonga (R) 3 0 0 3 1 8 −7 0
Forrás: FIFA
Sorrend szabályai: Sorrend meghatározása
(R) Rendező.

Második forduló

[szerkesztés]

A csoport

[szerkesztés]
Hely. Csapat M Gy D V G+ G– Gk P Továbbjutás
1.  Pápua Új-Guinea (R) 3 1 2 0 11 3 +8 5 Továbbjutott az egyenes kieséses szakaszba, valamint
a 2018-as világbajnokság óceániai selejtezőjének 3. fordulójába
2.  Új-Kaledónia 3 1 2 0 9 2 +7 5
3.  Tahiti 3 1 2 0 7 3 +4 5 Továbbjutott a 2018-as világbajnokság óceániai selejtezőjének 3. fordulójába
4.  Szamoa 3 0 0 3 0 19 −19 0
Forrás: FIFA
Sorrend szabályai: Sorrend meghatározása
(R) Rendező.

B csoport

[szerkesztés]
Hely. Csapat M Gy D V G+ G– Gk P Továbbjutás
1.  Új-Zéland 3 3 0 0 9 1 +8 9 Továbbjutott az egyenes kieséses szakaszba, valamint
a 2018-as világbajnokság óceániai selejtezőjének 3. fordulójába
2.  Salamon-szigetek 3 1 0 2 1 2 −1 3
3.  Fidzsi-szigetek 3 1 0 2 4 6 −2 3 Továbbjutott a 2018-as világbajnokság óceániai selejtezőjének 3. fordulójába
4.  Vanuatu 3 1 0 2 3 8 −5 3
Forrás: FIFA
Sorrend szabályai: Sorrend meghatározása

Harmadik forduló

[szerkesztés]

A csoport

[szerkesztés]
Hely. Csapat M Gy D V G+ G– Gk P Továbbjutás Új-Zéland Új-Kaledónia Fidzsi-szigetek
1.  Új-Zéland 4 3 1 0 6 0 +6 10 Továbbjutott az OFC-döntőbe 2–0 2–0
2.  Új-Kaledónia 4 1 2 1 4 5 −1 5 0–0 2–1
3.  Fidzsi-szigetek 4 0 1 3 3 8 −5 1 0–2 2–2
Forrás: FIFA
Sorrend szabályai: Sorrend meghatározása

B csoport

[szerkesztés]
Hely. Csapat M Gy D V G+ G– Gk P Továbbjutás Salamon-szigetek Francia Polinézia Pápua Új-Guinea
1.  Salamon-szigetek 4 3 0 1 6 6 0 9 Továbbjutott az OFC-döntőbe 1–0 3–2
2.  Tahiti 4 2 0 2 7 4 +3 6 3–0 1–2
3.  Pápua Új-Guinea 4 1 0 3 6 9 −3 3 1–2 1–3
Forrás: FIFA
Sorrend szabályai: Sorrend meghatározása

Döntő

[szerkesztés]
1. csapatÖssz.Tooltip Aggregate score2. csapat1. mérk.2. mérk.
Új-Zéland 8–3 Salamon-szigetek6–12–2

Interkontinentális pótselejtező

[szerkesztés]

Az óceániai zóna győztesének interkontinentális pótselejtezőt kell játszania.

Az alábbi négy helyen végző válogatottak játszanak pótselejtezőt:

A párosításról sorsolás döntött, melyet 2015. július 25-én tartottak Szentpéterváron. A dél-amerikai ötödik helyezett csapat az óceániai csoport győztesével játszik. A párosítás győztese jut ki 2018-as labdarúgó-világbajnokságra.[7]

Az interkontinentális pótselejtezőkre 2017. november 6-án és 14-én került sor.[8]


1. csapatÖssz.Tooltip Aggregate score2. csapat1. mérk.2. mérk.
Új-Zéland 0–2 Peru0–00–2

Jegyzetek

[szerkesztés]
  1. Current allocation of FIFA World Cup™ confederation slots maintained. FIFA.com, 2015. május 30. [2016. április 17-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2015. július 28.)
  2. a b Preliminary competition format outlined. Oceania Football Confederation, 2015. július 10. [2015. július 11-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2015. július 28.)
  3. a b Preliminary Draw procedures outlined. fifa.com, 2015. július 9. [2015. szeptember 6-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2015. július 9.)
  4. Draw Procedures – Oceanian Zone. FIFA.com. [2015. július 24-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2015. július 28.)
  5. OFC Executive Committee decisions. OFC. [2016. szeptember 13-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2014. május 20.)
  6. Calendar of Events 2015. Oceania Football Confederation. [2013. október 19-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2015. július 26.)
  7. A mieink megkapták Cristiano Ronaldóékat a vb-selejtezőkön”, nemzetisport.hu, 2015. július 25. (Hozzáférés: 2015. július 26.) 
  8. FIFA Calendar. FIFA.com. [2013. április 24-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2015. július 28.)

Források

[szerkesztés]