2016-os női kézilabda-Európa-bajnokság (selejtező)
Ez a szócikk ismerteti a 2016-os női kézilabda-Európa-bajnokság selejtezőjét.
Lebonyolítás
[szerkesztés]A sorsolást Bécsben tartották 2015. március 24-én.[1] A svéd válogatott, mint a rendező ország csapata automatikus résztvevője a tornának, míg a címvédő norvég csapatnak selejteznie kell.
32 csapat nevezett az Európa-bajnokságra, akik közül hat csapat vett részt a kvalifikáció első fázisában. Ezt a hat csapatot két háromcsapatos csoportra osztották, és a körmérkőzések után a két csoportgyőztes került a kvalifikáció második fázisába a 26 többi csapat közé.
A második fázisban a 28 csapatot hét négycsapatos csoportba sorolták, ahol oda-visszavágós körmérkőzést játszanak egymással a csapatok, és a csoportok első két helyezettje jut ki az Európa-bajnokságra. Ezen kívül kvalifikálja még magát a legjobb csoportharmadik is.
1. fázis
[szerkesztés]A mérkőzéseket 2015. június 12-14. között bonyolították le, a csoportok győztesei jutottak a második fázisba.
A csoport
[szerkesztés]# | Csapat | M | Gy | D | V | G+ | G– | Gk | P |
---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
1. | Bulgária | 2 | 2 | 0 | 0 | 63 | 50 | +13 | 4 |
2. | Azerbajdzsán | 2 | 1 | 0 | 1 | 57 | 60 | –3 | 2 |
3. | Feröer | 2 | 0 | 0 | 2 | 50 | 60 | –10 | 0 |
2015. június 12. 18:00 |
Bulgária | 31–22 | Feröer | Orlovetz Hall, Gabrovo Nézőszám: 1,000 Játékvezetők: Ilieva, Karbeska (MKD) |
Dobreva 11 | (12–10) | Samuelsen 7 | ||
1× 3× | Jegyzőkönyv | 3× 3× |
2015. június 13. 18:00 |
Feröer | 28–29 | Azerbajdzsán | Orlovetz Hall, Gabrovo Nézőszám: 300 Játékvezetők: Ilieva, Karbeska (MKD) |
Samuelsen 10 | (14–14) | Tankaskaya 7 | ||
6× 3× | Jegyzőkönyv | 4× 3× 1× |
2015. június 14. 18:00 |
Azerbajdzsán | 28–32 | Bulgária | Orlovetz Hall, Gabrovo Nézőszám: 850 Játékvezetők: Ilieva, Karbeska (MKD) |
Tankaskaya 7 | (12–13) | Bogdanova, Omoregie 8 | ||
3× 3× | Jegyzőkönyv | 2× 3× |
B csoport
[szerkesztés]# | Csapat | M | Gy | D | V | G+ | G– | Gk | P |
---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
1. | Finnország | 2 | 2 | 0 | 0 | 53 | 42 | +11 | 4 |
2. | Izrael | 2 | 1 | 0 | 1 | 47 | 47 | 0 | 2 |
3. | Koszovó | 2 | 0 | 0 | 2 | 40 | 51 | –11 | 0 |
2015. június 12. 19:00 |
Koszovó | 19–27 | Finnország | Sisu Arena, Karis Nézőszám: 360 Játékvezetők: Markovska, Vutov (BUL) |
Beka 7 | (6–12) | Roos 7 | ||
4× 2× | Jegyzőkönyv | 4× 2× |
2015. június 13. 16:00 |
Izrael | 24–21 | Koszovó | Sisu Arena, Karis Nézőszám: 80 Játékvezetők: Markovska, Vutov (BUL) |
Vikrat 7 | (9–8) | Rama 5 | ||
1× 2× 1× | Jegyzőkönyv | 5× 3× |
2015. június 14. 12:00 |
Finnország | 26–23 | Izrael | Sisu Arena, Karis Nézőszám: 320 Játékvezetők: Markovska, Vutov (BUL) |
Lindholm 9 | (18–15) | Turgeman, Vikrat 6 | ||
4× 3× | Jegyzőkönyv | 2× 3× |
2. fázis
[szerkesztés]A sorsolást 2015. április 9-én tartották Kristianstadban.[2][3]
Kiemelés
[szerkesztés]1-es csoport
[szerkesztés]# | Csapat | M | Gy | D | V | G+ | G– | Gk | P |
---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
1. | Norvégia | 6 | 5 | 0 | 1 | 178 | 128 | +50 | 10 |
2. | Románia | 6 | 4 | 0 | 2 | 150 | 137 | +13 | 8 |
3. | Fehéroroszország | 6 | 3 | 0 | 3 | 159 | 168 | –9 | 6 |
4. | Litvánia | 6 | 0 | 0 | 6 | 140 | 194 | –54 | 0 |
2015. október 7. 19:00 |
Norvégia | 35–24 | Fehéroroszország | Trondheim Spektrum, Trondheim Nézőszám: 3,160 Játékvezetők: Antić, Jakovljević (SRB) |
Løke 7 | (19–13) | Neszteruk 7 | ||
2× 2× | Jegyzőkönyv | 5× 3× |
2015. október 8. 19:00 |
Románia | 29–20 | Litvánia | Traian Sports Hall, Râmnicu Vâlcea Nézőszám: 3,000 Játékvezetők: Madsen, Mortensen (DEN) |
Neagu 8 | (16–10) | Bernatavičiūtė 6 | ||
4× 2× | Jegyzőkönyv | 4× 3× |
2015. október 11. 13:00 |
Litvánia | 21–28 | Norvégia | Kaunas Sports Hall, Kaunas Nézőszám: 850 Játékvezetők: Bonifert, Oláh (HUN) |
Bernatavičiūtė 6 | (9–13) | Mørk 5 | ||
4× 2× | Jegyzőkönyv | 3× 2× |
2015. október 11. 15:00 |
Fehéroroszország | 23–25 | Románia | Minsk Sports Palace, Minszk Nézőszám: 3,215 Játékvezetők: Schilha, Schilha (GER) |
Artjuhovics 6 | (14–12) | Neagu 11 | ||
3× 3× | Jegyzőkönyv | 2× 3× |
2016. március 9. 19:00 |
Románia | 25–20 | Norvégia | Sala Polivalenta, Kolozsvár Nézőszám: 7100 Játékvezetők: Pandžić, Šatordžija (BIH) |
Neagu 10 | (16–9) | Mørk 6 | ||
8× 3× 1× | Jegyzőkönyv | 6× 3× |
2016. március 9. 19:00 |
Litvánia | 21–29 | Fehéroroszország | Kaunas Sport Hall, Kaunas Nézőszám: 500 Játékvezetők: Dvorský, Karlubík (SVK) |
Šatkauskaitė 9 | (10–15) | Jozsikova 6 | ||
3× 3× | Jegyzőkönyv | 5× 3× |
2016. március 13. 17:00 |
Fehéroroszország | 38–35 | Litvánia | Sport Palace Uruchje, Minszk Nézőszám: 2650 Játékvezetők: Bounouara, Sami (FRA) |
Jozsikova 8 | (18–15) | három játékos 7 | ||
5× 2× | Jegyzőkönyv | 4× 3× |
2016. március 13. 18:00 |
Norvégia | 27–17 | Románia | Stavanger Idrettshall, Stavanger Nézőszám: 6000 Játékvezetők: Santos, Fonseca (POR) |
Løke 7 | (12–8) | Vizitiu 6 | ||
3× 2× | Jegyzőkönyv | 1× 2× |
2016. június 1. 19:00 |
Fehéroroszország | 22–32 | Norvégia | Sport Palace Uruchje, Minszk Nézőszám: 2200 Játékvezetők: Tzaferopoulos, Bethmann (GRE) |
Jozsikova 7 | (9–15) | Sulland 6 | ||
3× 1× | Jegyzőkönyv | 2× 3× |
2016. június 1. 19:00 |
Litvánia | 24–34 | Románia | Kaunas Sports Hall, Kaunas Nézőszám: 500 Játékvezetők: Markovska, Vutov (BUL) |
Ivanauskaitė 7 | (11–20) | Chintoan 6 | ||
3× | Jegyzőkönyv | 8× 2× |
2016. június 4. 19:00 |
Románia | 20–23 | Fehéroroszország | Sala Polivalent Piatra Neamt, Karácsonkő Nézőszám: 3800 Játékvezetők: Bennani, Bennani (SWE) |
Pîrvuț 5 | (9–9) | Jozsikova 7 | ||
2× 3× | Jegyzőkönyv | 4× 3× 1× |
2016. június 4. 19:30 |
Norvégia | 36–19 | Litvánia | Oslo Spektrum, Oslo Nézőszám: 3945 Játékvezetők: Schols, Zuijlen (NED) |
Kurtović 6 | (15–10) | Ivanauskaitė, Šatkauskaitė 5 | ||
4× 3× | Jegyzőkönyv | 5× 3× |
2-es csoport
[szerkesztés]# | Csapat | M | Gy | D | V | G+ | G– | Gk | P |
---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
1. | Szerbia | 6 | 5 | 1 | 0 | 191 | 141 | +50 | 11 |
2. | Csehország | 6 | 4 | 1 | 1 | 170 | 142 | +28 | 9 |
3. | Ukrajna | 6 | 2 | 0 | 4 | 174 | 162 | +12 | 4 |
4. | Olaszország | 6 | 0 | 0 | 6 | 113 | 203 | –90 | 0 |
2015. október 7. 16:05 |
Csehország | 33–15 | Olaszország | Aréna Sparta Podvinný Mlýn, Prága Nézőszám: 1,020 Játékvezetők: Žalienė, Kijauskaitė |
Hrbková, Jeřábková 5 | (14–5) | Niederwieser 8 | ||
3× 2× | Jegyzőkönyv | 7× 3× |
2015. október 8. 18:00 |
Szerbia | 34–25 | Ukrajna | Kraljevo Sports Hall, Kraljevo Nézőszám: 1,200 Játékvezetők: Florescu, Stoia |
Radosavljević 9 | (14–12) | Nyikolajenko 9 | ||
1× 3× | Jegyzőkönyv | 2× 3× |
2015. október 11. 18:00 |
Ukrajna | 20–24 | Csehország | SK Yunist Uzhgorod, Ungvár Nézőszám: 1,000 Játékvezetők: Lesiak, Lidacka |
Borscsenko, Perederij 5 | (12–8) | Kordovská 7 | ||
7× 3× | Jegyzőkönyv | 3× 3× |
2015. október 11. 19:00 |
Olaszország | 19–32 | Szerbia | Palazzetto dello Sport Andria, Andria Nézőszám: 1,350 Játékvezetők: Kiyashko, Kiselev |
Niederwieser 8 | (10–15) | Živković 8 | ||
5× 3× | Jegyzőkönyv | 3× 3× |
2016. március 9. 18:00 |
Csehország | 25–30 | Szerbia | Euronics, Zlín Nézőszám: 1400 Játékvezetők: Hansen, Pettersen (NOR) |
Hrbková 7 | (15–17) | Krpež 7 | ||
3× 3× | Jegyzőkönyv | 5× 3× |
2016. március 10. 19:00 |
Olaszország | 19–37 | Ukrajna | Palagolfo, Follonica Nézőszám: 1350 Játékvezetők: Thomassen, Schmack (BEL) |
Niederwieser 10 | (10–18) | Borscsenko 10 | ||
3× 3× | Jegyzőkönyv | 2× 3× |
2016. március 13. 15:30 |
Ukrajna | 36–23 | Olaszország | Karpaty Arena, Ungvár Nézőszám: 800 Játékvezetők: Praštalo, Todorović (BIH) |
Borscsenko 8 | (15–6) | Costa, Gheorghe 5 | ||
7× 3× | Jegyzőkönyv | 5× 3× |
2016. március 13. 18:00 |
Szerbia | 28–28 | Csehország | Sports Hall Ribnica, Kraljevo Nézőszám: 2000 Játékvezetők: Doychinov, Goretsov (BUL) |
Krpež 9 | (15–15) | Hrbková 5 | ||
5× 3× | Jegyzőkönyv | 2× 3× |
2016. június 1. 19:00 |
Ukrajna | 26–31 | Szerbia | Palace of Sports, Kijev Nézőszám: 980 Játékvezetők: Mandák, Rudinský (SVK) |
Glibko 9 | (12–15) | Krpež Slezak 7 | ||
4× 2× | Jegyzőkönyv | 7× 3× |
2016. június 1. 20:00 |
Olaszország | 19–29 | Csehország | Pala di San Giacomo dell'Orio, Bari Nézőszám: 1000 Játékvezetők: Christiansen, Hansen (DEN) |
Gheorghe 8 | (11–15) | Hrbková, Kordovská 5 | ||
5× 3× | Jegyzőkönyv | 1× 3× |
2016. június 4. 18:00 |
Szerbia | 36–18 | Olaszország | Kraljevo Sports Hall, Kraljevo Nézőszám: 700 Játékvezetők: Bonifert, Oláh (HUN) |
Krpež Slezak 7 | (21–10) | Gheorghe 6 | ||
4× 3× | Jegyzőkönyv | 4× 3× |
2016. június 4. 18:10 |
Csehország | 31–30 | Ukrajna | Sportovni hala Banik Most, Most Nézőszám: 925 Játékvezetők: Vitaku, Vitaku (KOS) |
Jeřábková 8 | (15–12) | Hlibko 10 | ||
1× 3× | Jegyzőkönyv | 2× 3× |
3-as csoport
[szerkesztés]# | Csapat | M | Gy | D | V | G+ | G– | Gk | P |
---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
1. | Hollandia | 6 | 5 | 0 | 1 | 216 | 140 | +76 | 10 |
2. | Spanyolország | 6 | 5 | 0 | 1 | 192 | 126 | +66 | 10 |
3. | Ausztria | 6 | 2 | 0 | 4 | 160 | 171 | –11 | 4 |
4. | Bulgária | 6 | 0 | 0 | 6 | 112 | 243 | –131 | 0 |
2015. október 7. 19:30 |
Hollandia | 45–24 | Bulgária | Topsportcentrum Rotterdam, Rotterdam Nézőszám: 2,000 Játékvezetők: Sirbu, Suponicov (MDA) |
Abbingh 7 | (24–16) | Omoregie 8 | ||
3× 3× | Jegyzőkönyv | 5× 3× |
2015. október 7. 20:45 |
Spanyolország | 25–15 | Ausztria | Multiúsos Fontes do Sar, Santiago de Compostela Nézőszám: 2,800 Játékvezetők: Leandersson, Lindroos (FIN) |
López Herrero 5 | (13–6) | Engel 5 | ||
2× 3× | Jegyzőkönyv | 2× 3× |
2015. október 11. 17:00 |
Bulgária | 14–39 | Spanyolország | Orlovetz Hall, Gabrovo Nézőszám: 500 Játékvezetők: Brehmer, Skowronek (POL) |
Kotseva 3 | (8–20) | Alberto 6 | ||
1× 3× | Jegyzőkönyv | 1× 3× |
2015. október 11. 18:15 |
Ausztria | 25–31 | Hollandia | Bundessport- und Freizeitzentrum Südstadt, Maria Enzersdorf Nézőszám: 800 Játékvezetők: Vujačić, Kažanegra (MNE) |
Engel 7 | (11–13) | Abbingh 6 | ||
3× 2× | Jegyzőkönyv | 5× 2× |
2016. március 9. 18:00 |
Bulgária | 20–33 | Ausztria | Orlovetz Hall, Gabrovo Nézőszám: 400 Játékvezetők: Scevola, Alperan (ITA) |
Agova, Pavlova 5 | (10–13) | Scheffknecht 8 | ||
2× 3× | Jegyzőkönyv | 3× 3× |
2016. március 9. 19:00 |
Hollandia | 31–21 | Spanyolország | Topsportcentrum, Almere Nézőszám: 3000 Játékvezetők: Horváth, Marton (HUN) |
Snelder 7 | (13–10) | Pena 9 | ||
3× 3× | Jegyzőkönyv | 4× 2× |
2016. március 12. 13:00 |
Spanyolország | 32–29 | Hollandia | Palacio de los Deportes de León, León Nézőszám: 3000 Játékvezetők: Christiansen, Hansen (DEN) |
Barbosa 10 | (20–11) | Broch 7 | ||
4× 3× | Jegyzőkönyv | 7× 3× 1× |
2016. március 12. 20:25 |
Ausztria | 39–27 | Bulgária | Handballarena Rieden-Vorkloster, Bregenz Nézőszám: 1400 Játékvezetők: Katsikis, Michailidis (GRE) |
Scheffknecht 8 | (19–12) | Sarandeva 9 | ||
4× 3× | Jegyzőkönyv | 5× 1× |
2016. június 1. 18:00 |
Bulgária | 16–45 | Hollandia | Orlovetz Hall, Gabrovo Nézőszám: 250 Játékvezetők: Aghakishi, Aghakishi (AZE) |
Bogdanova 6 | (8–19) | Luciano 8 | ||
2× 3× | Jegyzőkönyv | 4× 3× |
2016. június 1. 20:25 |
Ausztria | 26–33 | Spanyolország | Olympiaworld, Innsbruck Nézőszám: 1400 Játékvezetők: Gasmi, Gasmi (FRA) |
Engel 9 | (12–16) | Aguilar 8 | ||
5× 3× 1× | Jegyzőkönyv | 5× 3× |
2016. június 4. 16:00 |
Hollandia | 35–22 | Ausztria | Sportcentrum Maaspoort, 's-Hertogenbosch Nézőszám: 2600 Játékvezetők: Ilieva, Karbeska (MKD) |
Abbingh 9 | (18–11) | Frey, Engel 6 | ||
1× 3× | Jegyzőkönyv | 5× 3× |
2016. június 4. 18:00 |
Spanyolország | 42–11 | Bulgária | Polideportivo Ciudad Jardin, Málaga Nézőszám: 2000 Játékvezetők: Sa, Sa (POR) |
Mangué, Martínez 6 | (22–7) | Sarandeva 3 | ||
2× 3× | Jegyzőkönyv | 2× 3× |
4-es csoport
[szerkesztés]# | Csapat | M | Gy | D | V | G+ | G– | Gk | P |
---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
1. | Montenegró | 6 | 5 | 0 | 1 | 147 | 129 | +18 | 10 |
2. | Horvátország | 6 | 4 | 0 | 2 | 173 | 137 | +36 | 8 |
3. | Szlovénia | 6 | 3 | 0 | 3 | 142 | 134 | +8 | 6 |
4. | Macedónia | 6 | 0 | 0 | 6 | 114 | 176 | –62 | 0 |
2015. október 7. 19:00 |
Horvátország | 27–19 | Szlovénia | Školska sportska dvorana Umag, Umag Nézőszám: 1,000 Játékvezetők: Opava, Válek (CZE) |
Penezić 10 | (14–11) | Mavsar 7 | ||
1× 3× | Jegyzőkönyv | 4× 1× 1× |
2015. október 7. 19:30 |
Montenegró | 21–14 | Macedónia | SC Topolica, Bar Nézőszám: 2,200 Játékvezetők: Arntsen, Røen (NOR) |
Bulatović 6 | (12–8) | Gjorgjievszka 4 | ||
2× 1× | Jegyzőkönyv | 2× 2× |
2015. október 10. 20:15 |
Macedónia | 22–36 | Horvátország | SRC Kale, Szkopje Nézőszám: 800 Játékvezetők: Vranes, Wenninger (AUT) |
Risztovszka 8 | (11–15) | Penezić 9 | ||
5× 3× | Jegyzőkönyv | 4× 3× |
2015. október 11. 16:00 |
Szlovénia | 20–22 | Montenegró | Športna dvorana Kodeljevo, Ljubljana Nézőszám: 1,000 Játékvezetők: Năstase, Stancu (ROU) |
Mavsar, Lazović 6 | (11–11) | Bulatović 9 | ||
6× 2× | Jegyzőkönyv | 5× 2× |
2016. március 10. 17:30 |
Szlovénia | 35–17 | Macedónia | Sportna Dvorana Ljudski Vrt Lukna, Maribor Nézőszám: 1500 Játékvezetők: Zendali, Riello (ITA) |
Lazović 6 | (18–8) | Keramicsieva 5 | ||
3× | Jegyzőkönyv | 2× 2× |
2016. március 10. 20:00 |
Horvátország | 23–22 | Montenegró | Spaladium Arena, Split Nézőszám: 4500 Játékvezetők: Zotin, Volodkov (RUS) |
Penezić 11 | (13–13) | Raičević 10 | ||
3× 3× | Jegyzőkönyv | 2× 3× |
2016. március 12. 20:00 |
Macedónia | 21–22 | Szlovénia | SRC Kale, Szkopje Nézőszám: 800 Játékvezetők: Bolic, Hurich (AUT) |
Stojanovska 5 | (10–11) | Mavsar 7 | ||
2× 2× 1× | Jegyzőkönyv | 4× 2× |
2016. március 12. 20:30 |
Montenegró | 31–29 | Horvátország | SC Topolica, Bar Nézőszám: 3200 Játékvezetők: Jović, Arnautović (BIH) |
Bulatović 8 | (19–15) | Penezić 8 | ||
2× 3× | Jegyzőkönyv | 4× 3× |
2016. június 1. 18:00 |
Szlovénia | 24–23 | Horvátország | Sportna Dvorana Golovec, Celje Nézőszám: 2000 Játékvezetők: Horváth, Marton (HUN) |
Gros, Irman 8 | (9–11) | Bašić 8 | ||
6× 3× | Jegyzőkönyv | 3× 3× |
2016. június 2. 18:00 |
Macedónia | 21–27 | Montenegró | SRC Kale, Szkopje Nézőszám: 550 Játékvezetők: Sirbu, Suponicov (MDA) |
Risztovszka 6 | (12–13) | Jauković 7 | ||
3× 3× | Jegyzőkönyv | 4× 3× |
2016. június 5. 18:00 |
Horvátország | 35–19 | Macedónia | Centar Zamet, Fiume Nézőszám: 900 Játékvezetők: Blanck, Isen (SWE) |
Penezić 7 | (17–7) | négy játékos 3 | ||
3× 3× | Jegyzőkönyv | 1× 3× |
2016. június 5. 20:00 |
Montenegró | 24–22 | Szlovénia | Sporthall "Nikoljac", Bijelo Polje Nézőszám: 2000 Játékvezetők: Madsen, Mortensen (DEN) |
Raičević 11 | (13–11) | Lazović 8 | ||
4× 3× | Jegyzőkönyv | 4× 3× |
5-ös csoport
[szerkesztés]# | Csapat | M | Gy | D | V | G+ | G– | Gk | P |
---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
1. | Magyarország | 6 | 5 | 0 | 1 | 198 | 130 | +68 | 10 |
2. | Lengyelország | 6 | 5 | 0 | 1 | 163 | 121 | +42 | 10 |
3. | Szlovákia | 6 | 2 | 0 | 4 | 142 | 138 | +4 | 4 |
4. | Finnország | 6 | 0 | 0 | 6 | 84 | 198 | –114 | 0 |
2015. október 7. 20:00 |
Lengyelország | 29–12 | Finnország | Hala widowiskowo-sportowa, Lubin Nézőszám: 3,400 Játékvezetők: Stenrand, Birch (DEN) |
Kulwińska 6 | (13–8) | Cainberg 5 | ||
1× 3× | Jegyzőkönyv | 2× 3× |
2015. október 8. 18:00 |
Magyarország | 32–19 | Szlovákia | OBO Aréna Dabas, Dabas Nézőszám: 2,000 Játékvezetők: Marić, Mašić (SRB) |
Mayer 5 | (15–8) | Szarková 5 | ||
3× | Jegyzőkönyv | 3× 2× |
2015. október 10. 18:00 |
Szlovákia | 21–23 | Lengyelország | Mestská športová hala, Vágsellye Nézőszám: 2,127 Játékvezetők: Alpaidze, Berezkina (RUS) |
Školková 9 | (11–14) | Niedźwiedź 5 | ||
1× 3× | Jegyzőkönyv | 3× 3× |
2015. október 11. 14:00 |
Finnország | 25–38 | Magyarország | Sisu Arena, Karis Nézőszám: 500 Játékvezetők: Praštalo, Todorović (BIH) |
Degerman 7 | (13–16) | Szucsánszki 9 | ||
1× 3× | Jegyzőkönyv | 4× 3× |
2016. március 9. 18:30 |
Finnország | 15–29 | Szlovákia | Vantaa Energia areena, Vantaa Nézőszám: 700 Játékvezetők: Bennani, Bennani (SWE) |
három játékos 3 | (8–15) | Trehubová 6 | ||
4× 2× | Jegyzőkönyv | 6× 3× |
2016. március 9. 20:30 |
Lengyelország | 24–27 | Magyarország | Hala Widowiskowa Sportowa, Koszalin Nézőszám: 3000 Játékvezetők: Vujačić, Kažanegra (MNE) |
Siódmiak 5 | (13–13) | Zácsik 6 | ||
2× 3× | Jegyzőkönyv | 3× 2× |
2016. március 12. 16:00 |
Szlovákia | 25–8 | Finnország | City sport hall, Simony Nézőszám: 1200 Játékvezetők: Ilieva, Karbeska (MKD) |
Školková 7 | (11–3) | Hilli, Näräkkä 2 | ||
4× 3× | Jegyzőkönyv | 1× 3× |
2016. március 13. 18:30 |
Magyarország | 25–26 | Lengyelország | ÉRD Aréna, Érd Nézőszám: 2200 Játékvezetők: Kijauskaitė, Žalienė (LTU) |
Triscsuk 7 | (16–17) | Kobylińska 7 | ||
3× 3× | Jegyzőkönyv | 3× 3× |
2016. június 1. 18:00 |
Szlovákia | 23–32 | Magyarország | Chemkostav Arena, Nagymihály Nézőszám: 1600 Játékvezetők: Năstase, Stancu (ROU) |
Školková 6 | (12–15) | Triscsuk 6 | ||
2× 3× | Jegyzőkönyv | 4× 2× |
2016. június 1. 18:30 |
Finnország | 11–33 | Lengyelország | Energia Areena, Vantaa Nézőszám: 400 Játékvezetők: Guðjónsson, Samuelsen |
négy játékos 2 | (3–17) | Kudłacz-Gloc 9 | ||
1× 3× | Jegyzőkönyv | 1× 3× |
2016. június 4. 20:00 |
Lengyelország | 28–25 | Szlovákia | Orlen Arena, Płock Nézőszám: 1700 Játékvezetők: Sager, Styger (SUI) |
Kudłacz-Gloc 8 | (15–13) | Kučerová 5 | ||
2× | Jegyzőkönyv | 2× 3× |
2016. június 5. 18:00 |
Magyarország | 44–13 | Finnország | ÉRD Aréna, Érd Nézőszám: 1500 Játékvezetők: Aliyev, Aghakishiyev (AZE) |
Lukács 6 | (21–5) | Cainberg 5 | ||
4× 3× | Jegyzőkönyv | 2× 3× |
6-os csoport
[szerkesztés]# | Csapat | M | Gy | D | V | G+ | G– | Gk | P |
---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
1. | Oroszország | 6 | 6 | 0 | 0 | 200 | 145 | +55 | 12 |
2. | Dánia | 6 | 4 | 0 | 2 | 162 | 135 | +27 | 8 |
3. | Törökország | 6 | 1 | 0 | 5 | 157 | 190 | –33 | 2 |
4. | Portugália | 6 | 1 | 0 | 5 | 134 | 183 | –49 | 2 |
2015. október 8. 19:00 |
Oroszország | 39–19 | Portugália | Palace of Sport "Rostov Don", Rostov-on-Don Nézőszám: 3,500 Játékvezetők: Tzaferopoulos, Bethmann (GRE) |
Davigyenko 7 | (20–10) | Tavares 5 | ||
4× 3× | Jegyzőkönyv | 4× 3× |
2015. október 8. 20:15 |
Dánia | 28–19 | Törökország | Ceres Arena, Aarhus Nézőszám: 4,086 Játékvezetők: Nabokau, Kulik (BLR) |
Jørgensen, Nørgaard 6 | (16–10) | Şahin 9 | ||
6× 3× | Jegyzőkönyv | 5× 3× |
2015. október 11. 16:10 |
Portugália | 21–26 | Dánia | Multiusos de Pinhel, Pinhel Játékvezetők: Bonaventura, Bonaventura (FRA) |
Emidio Rodrigues 5 | (10–14) | Fisker, Kristiansen 4 | ||
6× 3× | Jegyzőkönyv | 4× 3× |
2015. október 11. 17:00 |
Törökország | 30–44 | Oroszország | THF Sport Hall, Ankara Nézőszám: 800 Játékvezetők: Pandžić, Šatordžija (BIH) |
Şahin 8 | (14–25) | Iljina 9 | ||
9× 3× 1× | Jegyzőkönyv | 6× 3× 1× |
2016. március 9. 19:00 |
Oroszország | 31–27 | Dánia | Sportcomplex "Zvezdniy", Asztrahán Nézőszám: 5000 Játékvezetők: Opava, Válek (CZE) |
Vjahireva 9 | (16–12) | Jørgensen 6 | ||
4× 3× 1× | Jegyzőkönyv | 1× 3× |
2016. március 10. 20:00 |
Portugália | 24–23 | Törökország | Pavilhao Municipal De S.Pedro Do SUL, São Pedro do Sul Nézőszám: 1025 Játékvezetők: Di Domenico, Fornasier (ITA) |
Rodrigues, Correia 4 | (11–11) | Demirçelen 7 | ||
1× 3× | Jegyzőkönyv | 1× 3× |
2016. március 12. 17:10 |
Dánia | 22–24 | Oroszország | Arena Næstved, Næstved Nézőszám: 3011 Játékvezetők: Kékes, Kékes (HUN) |
Hansen 6 | (8–14) | Dmitrijeva, Vjahireva 4 | ||
4× 3× | Jegyzőkönyv | 5× 2× |
2016. március 13. 16:00 |
Törökország | 37–31 | Portugália | THF Spor Complex, Ankara Nézőszám: 550 Játékvezetők: Năstase, Stancu (ROU) |
Yilmaz 11 | (17–18) | Oliveira 7 | ||
3× 3× | Jegyzőkönyv | 2× 3× |
2016. június 1. 20:00 |
Törökország | 23–26 | Dánia | Rize 3000 Seyircili Spor Salonu, Rize Nézőszám: 1000 Játékvezetők: Scevola, Alperan (ITA) |
İskenderoğlu 8 | (11–12) | Jørgensen 6 | ||
2× 3× | Jegyzőkönyv | 4× 3× |
2016. június 2. 19:45 |
Portugália | 22–25 | Oroszország | PavilhaoMunicipal das Travessas, São João da Madeira Nézőszám: 1000 Játékvezetők: Brkic, Jusufhodzic (AUT) |
Oliveira 5 | (6–13) | Szkorobogatcsenko 6 | ||
4× 3× | Jegyzőkönyv | 4× 3× |
2016. június 5. 16:00 |
Oroszország | 37–25 | Törökország | Palace of Sports "Olimp" Krasnodar, Krasznodar Nézőszám: 2200 Játékvezetők: Argyridis, Mouttas (CYP) |
Bobrovnyikova, Iljina 6 | (21–14) | Yılmaz | ||
3× 3× | Jegyzőkönyv | 4× 3× |
2016. június 5. 17:10 |
Dánia | 33–17 | Portugália | Ceres Arena, Aarhus Nézőszám: 2834 Játékvezetők: Praštalo, Todorović (BIH) |
Okkels 7 | (11–7) | Correia 4 | ||
2× 1× | Jegyzőkönyv | 4× 3× |
7-es csoport
[szerkesztés]# | Csapat | M | Gy | D | V | G+ | G– | Gk | P |
---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
1. | Franciaország | 6 | 6 | 0 | 0 | 162 | 113 | +49 | 12 |
2. | Németország | 6 | 4 | 0 | 2 | 149 | 128 | +21 | 8 |
3. | Izland | 6 | 1 | 0 | 5 | 112 | 153 | –41 | 2 |
4. | Svájc | 6 | 1 | 0 | 5 | 122 | 151 | –29 | 2 |
2015. október 7. 19:30 |
Németország | 29–18 | Svájc | HUK-Coburg arena, Coburg Nézőszám: 2,024 Játékvezetők: Panayides, Andreou (CYP) |
Naidzinavicius 6 | (13–10) | Scherer 6 | ||
2× 3× | Jegyzőkönyv | 3× 3× |
2015. október 8. 19:00 |
Franciaország | 27–17 | Izland | Azur Arena, Antibes Nézőszám: 2,800 Játékvezetők: Álvarez, Bustamente |
three players 4 | (11–8) | four players 3 | ||
3× 2× | Jegyzőkönyv | 4× 3× |
2015. október 11. 15:00 |
Svájc | 19–28 | Franciaország | Sporthalle Birsfelden, Birsfelden Nézőszám: 950 Játékvezetők: Cindrić, Gonzurek (CRO) |
Scherer 7 | (10–15) | Houette 7 | ||
3× 3× | Jegyzőkönyv | 6× 3× |
2015. október 11. 16:00 |
Izland | 17–22 | Németország | Hlíðarendi, Reykjavík Nézőszám: 960 Játékvezetők: Christiansen, Hansen (DEN) |
Knútsdóttir 4 | (11–12) | S. Müller 7 | ||
4× 2× | Jegyzőkönyv | 1× 2× |
2016. március 9. 19:30 |
Németország | 21–24 | Franciaország | EgeTrans Arena, Bietigheim Bissingen Nézőszám: 3375 Játékvezetők: Alpaidze, Berezkina (RUS) |
S. Müller 7 | (10–9) | Pineau 9 | ||
4× 3× | Jegyzőkönyv | 1× 2× |
2016. március 10. 20:00 |
Svájc | 22–21 | Izland | Untersiggenthal Nézőszám: 1420 Játékvezetők: Antić, Jakovljević (SRB) |
Scherer 5 | (9–10) | Knutsdottir 6 | ||
4× 2× | Jegyzőkönyv | 4× 3× |
2016. március 12. 20:00 |
Franciaország | 25–19 | Németország | Le Parnasse, Nîmes Nézőszám: 3500 Játékvezetők: Brehmer, Skowronek (POL) |
Pineau 8 | (13–9) | három játékos 4 | ||
2× 3× | Jegyzőkönyv | 4× 3× |
2016. március 13. 16:30 |
Izland | 20–19 | Svájc | Íþróttamiðstöð Hauka, Hafnarfjörður Nézőszám: 485 Játékvezetők: Florescu, Stoia (ROU) |
Pekarskyte, Sturludóttir 3 | (10–9) | Frey 5 | ||
2× 3× | Jegyzőkönyv | 4× 3× |
2016. június 1. 19:00 |
Svájc | 23–25 | Németország | Sporthalle Kreuzbleiche, St. Gallen Nézőszám: 1479 Játékvezetők: Rakytina, Tkachuk (UKR) |
Hodel 7 | (14–14) | Huber 8 | ||
6× 3× | Jegyzőkönyv | 1× 3× |
2016. június 1. 20:00 |
Izland | 16–30 | Franciaország | Valshöllin, Reykjavík Nézőszám: 450 Játékvezetők: Jaškins, Žabko (LAT) |
Knutsdottir 7 | (7–15) | Dembélé 6 | ||
2× 2× | Jegyzőkönyv | 2× |
2016. június 4. 20:00 |
Franciaország | 28–21 | Svájc | Beauvais Nézőszám: 2000 Játékvezetők: Di Domenico, Fornasier (ITA) |
Lacrabère 6 | (15–8) | Scherer 6 | ||
3× 2× | Jegyzőkönyv | 4× 3× |
2016. június 5. 17:00 |
Németország | 33–21 | Izland | Porsche-Arena, Stuttgart Nézőszám: 2308 Játékvezetők: Thomassen, Schmack (BEL) |
Lang 7 | (15–9) | Kjærnested, Karen Knútsdóttir 4 | ||
1× 2× | Jegyzőkönyv | 1× |
Jegyzetek
[szerkesztés]- ↑ The road to Sweden 2016 starts in June. EHF. [2015. november 22-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2015. március 24.)
- ↑ Kristianstad hosts Women's EHF EURO 2016 Qualification draw on 9 April. EHF. [2015. október 3-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2015. április 7.)
- ↑ The road to the Women’s EHF EURO 2016 has begun. EHF. [2015. november 22-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2015. április 9.)