2010-es labdarúgó-világbajnokság-selejtező (CONCACAF)
Az Észak- és Közép-amerikai, Karib-térség, azaz a (CONCACAF)-zóna 2010-es labdarúgó-világbajnokság-selejtezőjére mind a 35, FIFA-tagsággal is rendelkező labdarúgó-válogatottja jelentkezett. A selejtező első három helyen végzett csapatának automatikus részvételt biztosítottak, míg a 4. helyezett a dél-amerikai (CONMEBOL)-zóna 5. helyezett labdarúgó-válogatottjával egy interkontinentális pótselejtezőn keresztül mérkőzhetett meg az utolsó világbajnoki részvételt jelentő helyért.[1]
A selejtező formája
[szerkesztés]Összesen négy fordulóból állt: két előselejtező körből, egy selejtező, majd végül egy döntő csoportkörből. Az első két előselejtező kör párosításait úgy alakították ki, hogy a harmadik fordulóban három, egyaránt négytagú, hasonló erősségű csoportot képezzenek. A harmadik forduló csoportköreinek első két helyezett csapata került a hatcsapatos döntő körbe, ahol körmérkőzéses, oda-visszavágós rendszerben mérkőztek meg egymással. A döntő csoportkör első három helyezett automatikusan résztvevője lett a világbajnokságnak, a negyedik helyezett pedig interkontinentális selejtezőt játszott a dél-amerikai-zóna (CONMEBOL) 5. helyezettje ellen a világbajnoki részvételt.
Kiemelés
[szerkesztés]A kiemelést a 2007. májusi FIFA-világranglista alapján végezték, a selejtezők sorsolását 2007. november 25-én tartották a dél-afrikai Durbanban.[2][3] Az "A" jelű kalapba kerültek a kiemelés szerint legerősebb csapatok, az "F" jelű kalapba pedig a kiemelés szerint legrosszabb helyen állók.[4]
- "A" kalap: A 3 legjobb csapat, akiket a legjobb helyeken emeltek ki a harmadik forduló csoportjaiban.
- "B" kalap: A következő 3 legjobb csapat, akiket a második helyen emeltek ki a harmadik forduló csoportjaiban.
- "C" kalap: A következő 6 legjobb csapat.
- "D" kalap: Saint Vincent csapata erőnyerő volt az első fordulóban ugyan, de sorsoláskor a legjobb 12 csapat közül kapott ellenfelet, mivel az első forduló előselejtezőiből feljutó csapatok száma páratlan (11).
"A" kalap (Erőnyerők a második fordulóba) (1.-3. helyezettek) |
"B" kalap (Erőnyerők a második fordulóba) (4.-6. helyezettek) |
"C" kalap (Erőnyerők a második fordulóba) (7.-12. helyezettek) |
---|---|---|
"D" kalap (Erőnyerő a második fordulóba) (13. helyezett) |
"E" kalap (Előselejtező forduló) (14.-24. helyezettek) |
"F" kalap (Előselejtező forduló) (25.-35. helyezettek) |
Mérkőzések
[szerkesztés]1. forduló
[szerkesztés]A 14.-35. helyig rangsorolt labdarúgó-válogatottakat párosították egymással oly módon, hogy minden egyes "E" kalapban lévő csapathoz (14.-24. helyezett) sorsoltak egy csapatot az "F" kalapból (25.-35. helyezett).
A csapatok kétszer mérkőztek meg egymással oda-visszavágós rendszerben, kivéve a következő három párosítás esetén, ahol csak egy mérkőzés döntött a továbbjutás sorsáról, mivel négy helyszín nem felelt meg a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) előírásainak:[5]
- Puerto Rico – Dominikai Köztársaság (Puerto Ricóban, mivel a dominikai helyszín nem felelt meg az előírásoknak)
- Grenada – Amerikai Virgin-szigetek (Grenadában, mivel az amerikai Virgin-szigeteki helyszín nem felelt meg az előírásoknak)
- Montserrat – Suriname (Trinindad és Tobagóban, mivel egyik helyszín sem felelt meg a FIFA előírásainak).
A párosítások győztesei kerültek a második fordulóba, ahova a 13. helyen rangsorolt St. Vincent labdarúgó-válogatottját, a páratlan számú 1. fordulós csapat miatt erőnyerőként kiemelték.
A félkövéren írt csapatok a második fordulóba jutottak.
1. Csapat | Össz. | 2. Csapat | 1. mérkőzés | 2. mérkőzés |
---|---|---|---|---|
Az 1. csoport előselejtező mérkőzései | ||||
Dominikai Közösség | 1 – 2 | Barbados | 1 – 1 | 0 – 1 |
Turks- és Caicos-szigetek | 2 – 3 | Saint Lucia | 2 – 1 | 0 – 2 |
Bermuda | 4 – 2 | Kajmán-szigetek | 1 – 1 | 3 – 1 |
Aruba | 0 – 4 | Antigua és Barbuda | 0 – 3 | 0 – 1 |
A 2. csoport előselejtező mérkőzései | ||||
Belize | 4 – 2 | Saint Kitts és Nevis | 3 – 11 | 1 – 1 |
Bahama-szigetek | 3 – 35 | Brit Virgin-szigetek | 1 – 1 | 2 – 22 |
Puerto Rico | 1 – 0 | Dominikai Köztársaság | 1 – 0 (h.u.) | |
A 3. csoport előselejtező mérkőzései | ||||
Grenada | 10 – 0 | Amerikai Virgin-szigetek | 10 – 0 | |
Suriname | 7 – 1 | Montserrat | 7 – 13 | |
Salvador | 16 – 0 | Anguilla | 12 – 0 | 4 – 04 |
Nicaragua | 0 – 3 | Holland Antillák | 0 – 1 | 0 – 2 |
1: Belize pályaválasztói jogán Guatemalát jelölte meg hazai mérkőzésének helyszínéül.[5]
2: Mindkét mérkőzés a Bahama-szigeteken került megrendezésre, mivel a brit Virgin-szigeteki helyszín nem felelt meg a FIFA előírásainak.[5]
3: A mérkőzést Trinidad és Tobagóban játszották, mivel egyik helyszín sem felelt meg a FIFA előírásainak.[5]
4: A mérkőzést az Amerikai Egyesült Államokban rendezték, mivel az anguillai helyszín nem felelt meg a FIFA előírásainak.[6]
5: Továbbjutott Bahama-szigetek „idegenben” lőtt több góllal.
2. forduló
[szerkesztés]A 2. fordulóba a páratlanság miatt kiemelt Saint Vincent, illetve az 1. forduló selejtező mérkőzéseinek győzteseit összepárosították az 1.-12. helyen kiemelt labdarúgó-válogatottakkal oly módon, hogy a kialakított 12 párosítást három, egyaránt négy párosítást számláló csoportra bontották. Az "A" és "B" kalapból minden ilyen csoportba egy-egy csapatot sorsoltak.
A párosítások csapatai oda-visszavágós rendszerben mérkőznek meg egymással, a győztesek alkotják majd a 3. forduló egyes csoportjait.
1. csapat | Össz. | 2. csapat | 1. mérkőzés | 2. mérkőzés |
---|---|---|---|---|
Az 1. csoport selejtező mérkőzései | ||||
Egyesült Államok | 9 – 0 | Barbados | 8 – 0 | 1 – 0 |
Guatemala | 9 – 1 | Saint Lucia | 6 – 0 | 3 – 11 |
Trinidad és Tobago | 3 – 2 | Bermuda | 1 – 2 | 2 – 0 |
Antigua és Barbuda | 3 – 8 | Kuba | 3 – 4 | 0 – 4 |
A 2. csoport selejtező mérkőzései | ||||
Belize | 0 – 9 | Mexikó | 0 – 22 | 0 – 7 |
Jamaica | 13 – 0 | Bahama-szigetek | 7 – 0 | 6 – 03 |
Honduras | 6 – 2 | Puerto Rico | 4 – 0 | 2 – 2 |
Saint Vincent és a Grenadine-szigetek | 1 – 7 | Kanada | 0 – 34 | 1 – 4 |
A 3. csoport selejtező mérkőzései | ||||
Grenada | 2 – 5 | Costa Rica | 2 – 2 | 0 – 3 |
Suriname | 3 – 1 | Guyana | 1 – 0 | 2 – 1 |
Panama | 2 – 3 | Salvador | 1 – 0 | 1 – 3 |
Haiti | 1 – 0 | Holland Antillák | 0 – 0 | 1 – 0 |
1: Saint Lucia hazai mérkőzését az Amerikai Egyesült Államokban rendezte.
2: Belize hazai mérkőzését az Amerikai Egyesült Államokban rendezte.[7]
3: Mindkét mérkőzést Jamaicán játszották, mivel a bahama-szigeteki Thomas Robinson Stadion nem felelt meg a FIFA stadionokkal szemben támasztott követelményeinek.[8]
4: Felcserélt pályaválasztói jog, sorsolás szerint az első mérkőzést Kanadában játszották volna.[9]
3. forduló:
[szerkesztés]A 2. forduló párosításainak győztesei alkották a 3. forduló csoportjait. Mindenhárom csoportban körmérkőzéses, oda-visszavágós rendszerben mérkőztek meg a válogatottak egymással. A csoportok első két helyen végzett csapata került a döntő csoportkörbe.
A 3. forduló hivatalos mérkőzésnapjai a következők:
- 2008. augusztus 20.
- 2008. szeptember 6.
- 2008. szeptember 10.
- 2008. október 11.
- 2008. október 15.
- 2008. november 19.
- 1. csoport
Hely. | Csapat | M | Gy | D | V | G+ | G– | Gk | P | Továbbjutás | |||||
---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
1. | Egyesült Államok | 6 | 5 | 0 | 1 | 14 | 3 | +11 | 15 | Továbbjutott a negyedik fordulóba | — | 3–0 | 2–0 | 6–1 | |
2. | Trinidad és Tobago | 6 | 3 | 2 | 1 | 9 | 6 | +3 | 11 | 2–1 | — | 1–1 | 3–0 | ||
3. | Guatemala | 6 | 1 | 2 | 3 | 6 | 7 | −1 | 5 | 0–1 | 0–0 | — | 4–1 | ||
4. | Kuba | 6 | 1 | 0 | 5 | 5 | 18 | −13 | 3 | 0–1 | 1–3 | 2–1 | — |
Sorrend szabályai: Sorrend meghatározása
- 2. csoport
Hely. | Csapat | M | Gy | D | V | G+ | G– | Gk | P | Továbbjutás | |||||
---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
1. | Honduras | 6 | 4 | 0 | 2 | 9 | 5 | +4 | 12 | Továbbjutott a negyedik fordulóba | — | 1–0 | 2–0 | 3–1 | |
2. | Mexikó | 6 | 3 | 1 | 2 | 9 | 6 | +3 | 10 | 2–1 | — | 3–0 | 2–1 | ||
3. | Jamaica | 6 | 3 | 1 | 2 | 6 | 6 | 0 | 10 | 1–0 | 1–0 | — | 3–0 | ||
4. | Kanada | 6 | 0 | 2 | 4 | 6 | 13 | −7 | 2 | 1–2 | 2–2 | 1–1 | — |
Sorrend szabályai: Sorrend meghatározása
- 3. csoport
Hely. | Csapat | M | Gy | D | V | G+ | G– | Gk | P | Továbbjutás | |||||
---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
1. | Costa Rica | 6 | 6 | 0 | 0 | 20 | 3 | +17 | 18 | Továbbjutott a negyedik fordulóba | — | 1–0 | 2–0 | 7–0 | |
2. | Salvador | 6 | 3 | 1 | 2 | 11 | 4 | +7 | 10 | 1–3 | — | 5–0 | 3–0 | ||
3. | Haiti | 6 | 0 | 3 | 3 | 4 | 13 | −9 | 3 | 1–3 | 0–0 | — | 2–2 | ||
4. | Suriname | 6 | 0 | 2 | 4 | 4 | 19 | −15 | 2 | 1–4 | 0–2 | 1–1 | — |
Sorrend szabályai: Sorrend meghatározása
4. forduló: Döntő csoportkör
[szerkesztés]A 3. forduló csoportjainak győztesei és második helyezett labdarúgó-válogatottjai alkották a döntő kör hatos csoportját, ahol a csapatok körmérkőzéses oda-visszavágós rendszerben mérkőztek meg egymással. Az első három helyezett csapat a világbajnokság automatikus résztvevője lett, a 4. helyezettnek interkontinentális pótselejtezőt kellett játszania a dél-amerikai zóna 5. helyezett csapata ellen.
A döntő csoportkör mérkőzésnapjai a következők voltak:
- 2009. február 11.
- 2009. március 28.
- 2009. április 1.
- 2009. június 6.
- 2009. június 10.[10]
- 2009. augusztus 19.
- 2009. szeptember 5.
- 2009. szeptember 9.
- 2009. október 10.
- 2009. október 14.
Hely. | Csapat | M | Gy | D | V | G+ | G– | Gk | P | Továbbjutás | |||||||
---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
1. | Egyesült Államok | 10 | 6 | 2 | 2 | 19 | 13 | +6 | 20 | Kijutott a 2010-es világbajnokságra | — | 2–0 | 2–1 | 2–2 | 2–1 | 3–0 | |
2. | Mexikó | 10 | 6 | 1 | 3 | 18 | 12 | +6 | 19 | 2–1 | — | 1–0 | 2–0 | 4–1 | 2–1 | ||
3. | Honduras | 10 | 5 | 1 | 4 | 17 | 11 | +6 | 16 | 2–3 | 3–1 | — | 4–0 | 1–0 | 4–1 | ||
4. | Costa Rica | 10 | 5 | 1 | 4 | 15 | 15 | 0 | 16 | Interkontinetális pótselejtező | 3–1 | 0–3 | 2–0 | — | 1–0 | 4–0 | |
5. | Salvador | 10 | 2 | 2 | 6 | 9 | 15 | −6 | 8 | 2–2 | 2–1 | 0–1 | 1–0 | — | 2–2 | ||
6. | Trinidad és Tobago | 10 | 1 | 3 | 6 | 10 | 22 | −12 | 6 | 0–1 | 2–2 | 1–1 | 2–3 | 1–0 | — |
Sorrend szabályai: Sorrend meghatározása
5. forduló: Interkontinentális pótselejtező
[szerkesztés]A döntő csoportkör 4. helyezett csapata, Costa Rica interkontinentális pótselejtezőt játszott a CONMEBOL-selejtezőcsoport 5. helyezett csapata, Uruguay ellen.
- Uruguay nyert összesítésben, ezzel kvalifikálta magát a világbajnokságra.
1. csapat | Össz. | 2. csapat | 1. mérk. | 2. mérk. |
---|---|---|---|---|
Costa Rica | 1 – 2 | Uruguay | 0 – 1 | 1 – 1 |
Góllövőlista
[szerkesztés]Hely | Játékos | Össz. | Fordulónként | ||||
---|---|---|---|---|---|---|---|
1. f. | 2. f. | 3. f. | 4. f. | sel. | |||
1 | Rudis Corrales | 6 | 6 | 0 | 1 | 1 | X |
2 | Carlos Pavón | 7 | — | 0 | 0 | 7 | Q |
Luton Shelton | 7 | — | 5 | 2 | X | X | |
4 | Ali Gerba | 6 | — | 4 | 2 | X | X |
Bryan Riuz | 6 | — | 1 | 3 | 2 | 0 | |
Eliseo Quintanilla | 6 | 1 | 2 | 1 | 2 | X | |
Carlos Ruiz | 6 | — | 4 | 2 | X | X | |
Carlo Costly | 6 | — | 0 | 1 | 5 | Q | |
Jozy Altidore | 6 | — | 0 | 1 | 5 | Q | |
10 | Celso Borges | 5 | — | 0 | 2 | 3 | 0 |
Wensley Cristoph | 5 | 2 | 0 | 3 | X | X | |
Clint Dempsey | 5 | — | 2 | 2 | 1 | Q |
- Magyarázat
- —: Nem játszott
- X: Kiesett
- Q: Csapata kvalifikálta magát a vb-re, így nem játszott a selejtezőkben
- 4 gólosok
- 3 gólosok
- 2 gólosok
- 1 gólosok
- Öngólosok
|
|
|
Jegyzetek
[szerkesztés]- ↑ „A selejtezők rendszere”, FIFA.com. [2007. június 10-i dátummal az eredetiből archiválva] (Hozzáférés: 2008. január 12.) (angolul)
- ↑ „US opens World Cup qualifying against Barbados or Dominica, likely to play Cuba in semifinals”, Yahoo Sports, 2007. november 25. (Hozzáférés: 2007. november 25.) [halott link] (angolul)
- ↑ „A CONCACAF-zóna ranglistája”, FIFA.com. [2018. december 24-i dátummal az eredetiből archiválva] (Hozzáférés: 2008. január 12.) (angolul)
- ↑ „A CONCACAF-zóna selejtezőinek lebonyolítási rendszere”, FIFA.com. [2008. szeptember 11-i dátummal az eredetiből archiválva] (Hozzáférés: 2008. január 12.) (angolul)
- ↑ a b c d „New World fixtures firmed”, FIFA.com, 2008. január 11.. [2008. január 13-i dátummal az eredetiből archiválva] (Hozzáférés: 2008. január 11.) (angolul)
- ↑ „Anguilla-El Salvador World Cup qualifier moved to Washington”, USA Today, 2008. január 22. (Hozzáférés: 2008. január 29.) (angolul)
- ↑ Mexico-Belize World Cup qualifier moved to Houston (Sports Illustrated Archiválva 2012. augusztus 22-i dátummal a Wayback Machine-ben) Elérés: 2008. április 24.
- ↑ Home Advantage? (Jamaica Observer) Elérés: 2008. április 24.
- ↑ Opener Against Saint Vincent & the Grenadines Moved Archiválva 2008. április 3-i dátummal a Wayback Machine-ben, The Voyageurs; 2008-01-10.
- ↑ A Costa Rica – Egyesült Államok mérkőzés időpontját előrehozták 2009. június 3-ára, mivel június 10-én az észak-amerikai csapat a 2009-es konföderációs kupán vett részt.