Ugrás a tartalomhoz

11 118-as mellékút (Magyarország)

Ellenőrzött
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
11 118-as mellékút
Úttípusösszekötő út
Hossza1,2 km
Ország Magyarország
TartományokPest vármegye
Az út elejeBudakalász
Az út végeLupa-szigeti kishajójárat kikötője

A 11 118-as számú mellékút egy rövid, körülbelül 1,2 kilométer hosszú országos közút-szakasz a Pest vármegyei Budakalász külterületén. Főleg turisztikai szerepe van, mert ezen az úton közelíthető meg a budakalászi bányató-rendszer területén kialakított üdülőközpont („Lupa-tó”), valamint a Lupa-szigetre vezető kishajójárat kikötője.

A 11-es főútból ágazik ki, annak budakalászi felüljárójánál, keleti irányban, ugyanott indul nyugat felé az 1111-es út is, amely a Pilis és a Visegrádi-hegység között kanyarogva egészen Esztergomig vezet.

Főként mezőgazdasági területek között vezet Budakalász Duna-parti üdülőterülete felé, közben elhalad a Budakalászi Kemotaxonómiai Arborétum Természetvédelmi Terület, a (gyógynövénykutató intézet létesítményei) mellett is. Keresztezi a Budapest–Szentendre-kerékpárút nyomvonalát, itt lehet letérni a Lupa-tó felé is. A Duna sétánynál ér véget.

Források

[szerkesztés]
  • kira.gov.hu, lekérdezés időpontja: 2019. április 2.

Jegyzetek

[szerkesztés]