Saulei csata
| Saulei csata | |||
 | |||
| Litván bélyeg (2011) | |||
| Konfliktus | Szamogit-szemigall háború (1236) | ||
| Időpont | 1236. szeptember 22. | ||
| Helyszín | Šiauliai, Észak-Litvánia[1] | ||
| Eredmény | Kardtestvérek súlyos veresége | ||
| Szemben álló felek | |||
| |||
| Parancsnokok | |||
| |||
| Szemben álló erők | |||
| |||
| Veszteségek | |||
| |||
 é. sz. 56° 06′ 54″, k. h. 23° 30′ 52″56.115000°N 23.514444°EKoordináták: é. sz. 56° 06′ 54″, k. h. 23° 30′ 52″56.115000°N 23.514444°E | |||
 A Wikimédia Commons tartalmaz Saulei csata témájú médiaállományokat. | |||
A saulei csata a Kardtestvérek lovagrendjének döntő veresége a lettektől és a litvánoktól a litvániai Šiauliai mellett, amelyet régibb formában Saule, Saulen néven jegyeznek, ezért is az ütközet neve sauleni csata. A csatában a lovagok elvesztették vezetőjüket is.
A Kardtestvérek terjeszkedései
[szerkesztés]A Kardtestvérek rendje militáns lovagrendet 1202-ben Albert von Buxthoeven rigai püspöke alapított Livóniában[2]. A Rend azonnal megkezdte a lett, kur, lív és észt területek meghódítását és erőszakos térítését. A Kardtestvérek által ellenőrzött terület északról Dán Észtországgal, keletről orosz fejedelemségekkel, délről litván törzsekkel volt határos. A rend rákényszerült a folyamatos területhódításra, de bár a mai Észtország és Lettország területén élő pogány törzseket sikerült egymással kijátszva legyőzniük, a litván törzsek szövetkeztek, az orosz területek pedig szervezetten együttműködtek. 1234-ben V. Jaroszláv novgorodi fejedelem vezetésével a novgorodiak és vlagyimiriek legyőzték őket, de a lovagok ereje még nem tört meg.
Hadjárat a litvánok és a lettek ellen
[szerkesztés]A kardtestvérek a harcias szemigallok (zemgaleiek) részéről kemény ellenállásba ütköztek. 1236 tavaszán a lovagok betörtek a litván Szamogitiába (Žemaitia). A keresztes sereg viszont csak töredéke állt jól felszerelt, páncélos lovagokból. A harcosok zömét fegyelemhez nem szokott segédcsapatok tették ki, akik a németek helyi szövetségesei, vazallusai voltak. A segédcsapatok szerteszét fosztogattak az országban, így tényleges térítés nem történt. Miután elég zsákmányt szereztek, a lovagok Szemigallián (Zemgale) át hazafelé készültek. De Vykintas szamogit fejedelem összefogott a szemigallokkal, hogy a betörést megtorolja. A Kardtestvérek támadása is annyira gyorsan zajlott le, hogy Vykintas idejében nem tudott reagálni és a szamogit harcosok már csak akkor gyűltek össze, mikor az ellenség visszavonulóban volt.
A csata
[szerkesztés]Vykintas, Szamogitia fejedelme lett a két törzs szövetségének vezetője, amely elindult, hogy csatába szálljon a lovagokkal. A kardtestvéreket maga Volquin nagymester vezette. A 3000 fős lovagi sereg és segédcsapatai a Mūša folyó egyik mocsaras átkelőjén próbáltak átjutni, hogy a túloldalon visszatérhessenek Livóniába. Mindennek komoly kockázata volt, mert az átkelés nehézségeiből komoly kockázatok adódhattak és a nehéz fegyverzetű lovagok nem tudtak volna koncentrált erővel harcolni. Ráadásul a folyónál várakozott Vykintas 5-6000 főnyi harcossal.
A csatát megelőző nap egy főleg holsteini lovagokból álló csapat került szembe a gázlónál a szamogitokkal. Mivel nem akartak lóról leszállva az ingoványos területen harcolni, ezért estére táborba szálltak. Másnap Vykintas teljes hadereje felsorakozott a lovagok ellen. Minthogy az süppedős talajon a nehézpáncélzatú lovagok lassabban mozogtak és fegyvereiket is korlátozottan használhatták, Vykintas a lándzsás szamogit könnyűlovasságot küldte ellenük. A szamogit támadás miatt a lovagok livóniai népekből álló segédcsapatai, akik amúgy se voltak jól felszerelve, elmenekültek a csatából. A lovagok egy része kiverekedte magát, s igyekeztek eljutni a biztonságot jelentő Rigába, útközben megjelentek a szemigall harcosok, akik rajtuk ütöttek és megölték őket.
Bár a szamogitok és szemigallok vesztesége is meghaladt az ezer főt, de a keresztesek részéről közel háromezren estek el a csatában. Ezzel a csatával a lovagok megsemmisítő vereséget szenvedtek, mert a rend tagjai közül 50-en lelték halálukat Saulénél, köztük Volquin nagymester is.[3]
A csata helyszíne nem bizonyított
[szerkesztés]A Saulei csata helyszíne nem határozható meg pontosan. A csata lehetséges helyszínével kapcsolatban két széleskörű hipotézis létezik: az egyik szerint Litvániában Šiauliai közelében[4][5] vagy a lettországi Vecsaule közelében történt az összecsapás.[6] Litvániában, Šiauliai mellett található a terra Sauleorum. Egy régi út vezet át rajta Žemaitija felől Joniškis–Jelgava irányába, és a Mūša folyót keresztezi egy mocsaras területen Jaunjūniem közelében, ez a csata vélt helyszíne. Az sem bizonyított, hogy a Bauskától keletre fekvő Saule helynév ősi eredetű lenne. Ezzel szemben a vecsaulesi (Bauskától keletre) csatahelyről alkotott vélemény azon a feltételezésen alapul, hogy a keresztes lovagoknak akkoriban nem volt szükségük betörni Žemaitijába, és a Saulei csata kapcsán sem említik Žemaitját. A régészeti leletek tanúskodnak a Vecsaule melletti csatáról. Az ellentmondást ebben a hipotézisben az okozza, hogy a dokumentumok alapján Saulei földje a Zemgali déli határán volt.
A következmények
[szerkesztés]
A vereség után a német császár és a pápa kemény megrovásban részesítette a lovagrendet, korábbi visszaélései miatt. Láthatólag nem a kereszténység terjesztésével, hanem zsákmányszerzéssel és feudális birtokok kiépítésével törődtek, ugyanis a kúrföldi eseten túl, amikor keresztényeket támadott a lovagrend, IX. Gergely pápa olyan kéréssel fordult a lovagok felé, hogy védjék meg Finnországot a novgorodiak támadásától, de alighanem a rend elhanyagolta a kérés teljesítését. Ezért a Kardtestvérek rendjét a pápa parancsára beolvasztották a Német Lovagrendbe, amelynek ezáltal egyik tartománya lett, és megőrizte autonómiáját.
A Rigai főegyházmegye[7] és három egyházmegyéje – a dorpati,[8] öseli[9] és a kurföldi[10] – a Német Lovagrend Livón tartományával alkotta a történészek által Ó-Livóniának nevezett államalakulatot (a Dán Észtországot, a képen Dán Hercegség, 1346-ban vette meg a Német Lovagrend a Dán Királyságtól).
Jegyzetek
[szerkesztés]- ↑ Lásd a "A csata helyszíne nem bizonyított" szakaszt!
- ↑ Henrik Livónia krónikája VI:6 Ugyanakkor Theodorik testvér1, előre látva a livóniaiak árulásait, és attól tartva, hogy képtelen lesz ellenállni a pogányok sokaságának, sőt, a hívek számát megsokszorozni és a pogányok között megőrizni a kereszténységet, megalapította a Krisztus Milíciájának Fivéreit2. Ince pápa úr a templomosok uralmát, valamint ruhájukon viselhető jelvényként kardot és keresztet adott nekik. Megparancsolta nekik, hogy püspöküknek engedelmeskedjenek.
- 1 Ez hibás, mivel minden más források a rend alapítójának Albert püspököt, nem pedig Theodorik dünamündei apátot tekinti. Meglehet, az ötletadó Theodorik volt, de valószínűtlen, hogy egy apát számára adjon a pápa engedélyt lovagrend alapítására.
- 2 A rendet szokás Kardtestvérek rendje, Livóniai kardtestvérek néven említeni, latinul: Fratres militiæ Christi Livoniae.
- ↑ LVK forrás hevenyészett magyar fordításban (zárójelben a mondat első verssorának száma):
- (01906.) Saule-ből bozótoson és a lápon át kellett visszatérni.
- (01908.) Jaj, saját maguk szerencsétlenségére, ők okoztak mindent!
- (01910.) Egy folyóhoz érve észrevették az ellenséget.
- (01912.) Hát, már alig érzett valaki örömet, pedig Rigában még mindenki olyan boldog volt.
- (01914.) A mester előre lovagolt és így szólt: „Csata vár ránk! Becsülettel kell majd megküzdenünk: mi támadunk először rájuk, aztán akadálytalanul térhetünk haza."
- (01920.) - "Nem akarunk itt harcolni" - mondták neki a lovagok. – "Ha elveszítjük lovainkat, akkor a gyalog kell haladnunk."
- (0924) - "Akarod, hogy a fejeteket is a lovakkal vigyék? Repüljenek az lelkeink, mint a toll?" A mester e szavai valóra váltak.
- (01928.) És másnap reggel gyorsan körbevette őket a pogányok csoportja, akár tetszik, akár nem, váratlan csata kezdődött a pogányokkal.
- (01932.) Nem védte őket a mocsár, levágták őket, mint a nőket.
- (01934.) Sajnálom néhány hőst, akit ott védelem nélkül megöltek.
- (01936.) Sokan kétségbeestek, és amennyire csak tudtak, szenvedve tértek haza.
- (01938.) Zemgali könyörtelenül támadta őket, szegényeket és gazdagokat egyaránt.
- (01941.) A mester rendi testvéreivel még erősen ellenállt, mígnem lovakat cseréltek.
- (01944.) Majd talpon harcba indultak és leütöttek néhány embert, míg végül vereséget szenvedtek.
- (01947.) Volquin melléjük állt [értsd: elesett] és vigasztalta testvéreit.
- (01949.) Negyvennyolc hős halt meg.
- (01951.) Addig kergették őket, amíg a fák rájuk dőltek. [Fákat döntöttek az útra, hogy le kelljen szállni a lovakról.] Istenem, fogadd be a lelküket!
- (01954.) Halálukkal becsülettel hagyták el a világot, sok keresztes hadjáratot vívtak meg. Isten ragadja meg lelküket a nyomorúságból, és irgalmazzon nekik!
- (01959.) Ezzel Volquin mester véget ért.
- (01960.) Hát elhallgatott a hangja.
- (01961.) A tizenkilenc éves mestert megverte egy bolond.
- (01963.) Szorgalmasan uralkodott, és Isten irgalmas volt hozzá, akit nem szűnik meg dicsérni.
- ↑ Benninghoven, Friedrich. Der orden der Schwertbrüder (német nyelven), 327–347. o. (1965. november 28.). OCLC 1547012
- ↑ „Saulės mūšio (1236 m.) vietos problematika” (litván nyelven). Lietuvos TSR Mokslų akademijos darbai. Serija A (Litvánia) 1988 (4. (105.)), 64–72. o, Kiadó: Lietuvos TSR Mokslų akademija. ISSN 0131-3843.
- ↑ Bielenstein, August Johann Gottfried (1826-1907). Die Grenzen des lettischen Volksstammes und der lettischen Sprache in der Gegenwart und im 13. Jahrhundert : ein Beitrag zur ethnologischen Geographie und Geschichte Russlands (német nyelven), 122. o. (1892. november 28.). Hozzáférés ideje: 2023. március 10.
- ↑ A rigai egyházmegyét 1185-ben alapították, akkor Üxküll (Uxhall, Ikšķile) néven. 1202-ben nevezte át rigaira, és helyezte át székhelyét Rigába Albert, az egyházmegye harmadik püspöke. 1252-ben emelték főegyházmegyei rangra (érsekség). 1540-ben megszűnt az érsekség. (1918. szeptember 22-én jön újra létre a rigai egyházmegye.Hierarchia Catholica: Archidioecesis Rigensis (angol nyelven). (Hozzáférés: 2023. január 4.)
- ↑ 1211-ben Leal (Lihula) egyházmegyeként jött lére. 1224-től a neve Dorpat (Tartu) változott, a a rigai püspökség, később érsekség alá tartozott. Megszűnt 1558-ban. Diocese of Dorpat (Tartu) (angol nyelven). (Hozzáférés: 2022. november 25.)
- ↑ A Ösell (Oesell) [Saare-Lääne] (Saaremaa) egyházmegyét 1228-ban alapította Albert von Buxthoeven rigai püspök, az egyházmegye 1560-ig állt fent.
- ↑ A Kurföldi egyházmegyét 1219-ben alapították és 1655-ben szűnt meg, amikor beolvadt a Vilniusi egyházmegyébe.Hierarchia Catholica: Dioecesis Curoniensis seu Quironiensis (angol nyelven). (Hozzáférés: 2023. január 4.)
Források
[szerkesztés]- ↑ Henrik Livónia krónikája: Henricus Lettus .szerk.: James A. Brundage: The Chronicle Of Henry Of Livonia (angol nyelven). New York: Columbia University Press. ISBN 978-0-231-12888-9. Hozzáférés ideje: 2022. október 31. A könyv beszkennelt változatának letöltése.
- ↑ LVK forrás: Livóniai Verses Krónika (lett és középfelnémet nyelven). (Hozzáférés: 2023. február 5.) A szócikkben szereplő fordítások, ha csak külön nem jelezzük, a lett szöveg alapján készültek. A lett és az eredeti középfelnémet szöveg soronkénti fordítása ritkán szöveghű, a lett fordítás inkább tartalmi, bár igyekszik a sort tartani. Emiatt a magyar fordítás is tartalmi.
- Britannica Hungarica, Magyar Világ Kiadó
- Vajda Tamás: A Német Lovagrend a Baltikumban
- Weiszhár Attila – Weiszhár Balázs: Csaták kislexikona, Maecenas
