Ugrás a tartalomhoz

Új-britanniai hadjáratok

Ellenőrzött
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Új-britanniai hadjáratok
Aknavetős egység a Glouchester-foknál
Aknavetős egység a Glouchester-foknál

KonfliktusMásodik világháború
Időpont1943. december 15.1945. augusztus 21.
HelyszínÚj-Britannia
EredménySzövetséges győzelem
Szemben álló felek

Egyesült Államok

Ausztrália

Japán Birodalom
Parancsnokok
J. W. Cunningham
William H. Rupertus
Rapp Brush
A. H. Ramsay
H. C. H. Robertson
Imamura Hitosi
Szemben álló erők
20 000100 000
A Wikimédia Commons tartalmaz Új-britanniai hadjáratok témájú médiaállományokat.

Az új-britanniai hadjáratok a második világháború csendes-óceáni hadszínterének hadmozdulatai voltak Új-Britannia szigeten.

A szövetségesek eredeti célja Rabaul, a szigeten működő, az egész térséget ellenőrzése alatt tartó nagy japán támaszpont elfoglalása volt, hogy a birodalom onnan kifutó hadihajói és felszálló repülőgépei ne akadályozzák az előrenyomulást a csendes-óceáni szigetvilágban. Később felismerték, hogy a százezres helyőrségű Rabaul elfoglalásához nincs elég emberük és kapacitásuk, ezért úgy döntöttek, elég lesz a támaszpont semlegesítése. Ennek végrehajtására megszületett a Dexterity hadművelet terve, amely több partraszállást irányzott elő Új-Britannia területén.[1][2][3]

Az amerikai csapatok fő célja ezt követően a Glouchester-fok lett. A partraszállás tehermentesítésére több kisebb inváziót hajtottak végre Arawénél 1943. december 15-én.[4] Tizenegy nappal később haditengerészeti tűz és légi bombázás után a szövetségesek partra szálltak a Gloucester-foknál, és egy nap alatt egy kilométer hosszú, 500 méter mély hídfőt alakítottak ki. A tengerészgyalogosok váltakozó intenzitású csatákat vívtak a dzsungelben a folyamatosan hátráló japánokkal, és december 30-án elfoglalták a repülőteret.[5][6]

1944. február 10-én Walter Krueger tábornok bejelentette, hogy a Dexterity hadművelet befejeződött. A szövetségesek következő célja az új-britanniai Willaumez-félsziget elfoglalása lett. Február 25-én – bombázógépek előkészítése után – partra szálltak az Iboki-félszigeten, a Gloucester-fok és Talasea között félúton, majd március 6-án Talasea-nál.[7]

1944 nyarára az amerikaiak bázist létesítettek Arawénál, a Gloucester-foknál és Hoskinsnál. A japánokat több partszakaszról visszaszorították. November 4-én az ausztrálok partra szálltak a Jacquinot-öbölben, és létrehoztak egy logisztikai bázist.[8] Az ausztrálok szilárd védelmi pozíciót hoztak létre a Wide- és az Open-öböl között, amelyet a háború végéig sikeresen megőriztek, és ezzel mindvégig Rabaulban és környékén tartották a japán katonákat.[9]

Cartwheel hadművelet

[szerkesztés]
Új-Britannia elhelyezkedése

1943-ban az amerikai és ausztrál csapatok megkezdték a Cartwheel hadművelet (Operation Cartwheel) végrehajtását, amelynek elsődleges célja az volt, hogy áttörje a japán védelmi rendszert, amelyet a Bismarck-szigetcsoport tagjain hoztak létre, keletre Új-Guineától, a Salamon-tengeren. A japán bázisok védték a birodalom korábbi hódításait a Holland Kelet-Indiákon és a Fülöp-szigeteken,[10] valamint kiinduló pontjai lehettek egy Ausztrália és Új-Zéland elleni akciónak. A hadművelet csak azután indulhatott, hogy a szövetségesek Guadalcanal és a Pápua-félsziget megtisztításával megnyitották az utat az új-britanniai Rabaul felé.[1]

A Pápua Új-Guinea közelében fekvő Új-Britannia egy 520 kilométer hosszú, 50 kilométer széles sziget a Csendes-óceánban, katonai szempontból nagyon nehéz terület. Legmagasabb hegycsúcsa eléri a 2400 métert, déli oldalán a part keskeny, északon szélesebb, de korallszirtek védik, és mocsaras. Ezen a részen a folyók gyorsfolyásúak; a második világháború idején sok krokodil élt bennük. Decembertől áprilisig az északi parton erős szelek és heves esőzés a jellemző, miközben a déli parton nagy a forróság. A lakosság jelentős része, amely a háború előtt mintegy 37 ezer embert jelentett, a Gazelle-félszigeten összpontosult. A legnagyobb ültetvények is ezen az alig 130 négyzetkilométeres területen működtek. A terület közigazgatási központja a félsziget északkeleti csücskében található Rabaul volt.[9]

Rabaul a japán védelem kulcspontja, a birodalom térségbeli fő haditengerészeti bázisa volt, amely tágas kikötőkkel és négy nagyobb repülőtérrel rendelkezett. A területen több mint 110 ezer japán katona állomásozott. Rabaul két nagyobb tervezett offenzíva keresztútján feküdt, ezért a Cartwheel hadművelet fő célja a japán bázis kiiktatása volt. A fő japán védelmi vonal a Gazelle-félsziget északkeleti részén, a keleti Put Puttól a nyugati Ataliklikun-öbölig húzódott a Warangoi- és a Keravat-folyó mentén, mintegy 45 kilométer hosszan.[9] A várost és környezetét a japánok 1942. január 23-án foglalták el. További nagyjából négyezer katona védte a Glouchester-foki repülőteret, és állomásoztak japánok a keleti parti Gasmatánál, az északkeleti oldalon található Ubilinél és az északi part közepén működő Hoskins-foki reptérnél.[11] A szövetséges hadművelet kidolgozói 13 kétéltű partraszállást terveztek.[2]

Dexterity hadművelet

[szerkesztés]
Új-britannia térképe

A Dexterity hadművelet (Operation Dexterity) célja Új-Britannia inváziója volt.[3] A műveletek főparancsnoka Douglas MacArthur amerikai tábornok volt.[12]

A hadművelet eredeti terve két nagyobb támadással számolt. Az egyik a sziget északnyugati csücskén található Gloucester-fok, a másik a déli parton fekvő Lindenhafen ültetvény ellen irányult. A tervek szerint az északon partra szálló erők a Willaumez-félszigeten kelet felé nyomulnak tovább, míg a délen harcoló csapatok elfoglalják a gasmatai japán bázist. Az előrenyomulás a Talasea-Gasmata vonal elfoglalásával zárul. A Gasmata elleni támadást még a tervezési szakaszban törölték.[7] A tervek szerint MacArthur csapatai délkeleti irányból törnek Rabaul felé.[12]

Késő júniusban két irányból megindult a szövetséges előrenyomulás Rabaul felé. Szeptember közepén elesett az Új-Guinea északi partján található Lae. Az amerikai csapatok elfoglalták Saidort, amely szemben van az új-britanniai invázió egyik tervezett helyszínével, a Glouchester-fokkal. 1943 októberére Halsey admirális csapatai készen álltak Bougainville, a Salamon-szigetek legnagyobb szigetének elfoglalására. November 1-jén megtörtént az invázió, négy nappal később pedig az új-zélandiak szálltak partra a Treasury-szigeteken, Bougainville-től délre. Az amerikai haditengerészet is összecsapott a japán hajóhaddal.[12]

Partraszállás Arawénél

[szerkesztés]
Tengerészgyalogosok szállnak partra Arawénél

A szövetségesek elsődleges célpontja a Glouchester-fok volt, amelyet különböző elterelő műveletekkel támogattak. Az amerikaiak három helyen – a Pilelo-szigeten, Umlingalu falunál és az Arawe-félsziget nyugati végénél – szálltak partra. Az Umlingalu elleni akció totális kudarc volt. A 15 támadó gumicsónakból három kivételével az összes elsüllyedt a japánok tüzében. Pilelón, ahol a Paligmete faluban működő japán rádióállomás volt a célpont, a japánok két barlangba vonultak vissza, de lángszóróval kifüstölték őket[13]

A fő támadás a félsziget nyugati csücske ellen indult. Az akciót rombolók és bombázók támogatták. A csapatok első hulláma reggel hétkor érte el a partot, az ellenállás korlátozott volt. A nap végére már 1600 amerikai katona volt a félszigeten. December 15. és 27. között a japán légierő hétszer csapott le, a támadások legnagyobb eredménye egy parti szállítóhajó elsüllyesztése volt. A japán erősítés és az amerikaiak december 18-án csaptak össze először. December 25-én az amerikaiak kivetették a japánokat állásaikból, akik kénytelenek voltak keletre, a fő védelmi vonalak felé visszavonulni.[13]

Január 16-án megkezdődött a könnyű tankokkal, közepes bombázókkal és tüzérségi tűzzel támogatott gyalogos támadás. A nap végére a tengerészgyalogosok több mint egy kilométert haladtak előre. A japánok visszavonultak a repülőtérre, majd február közepén azt is kiürítették. Az amerikaiak a harcokban 118 halottat és 352 sebesültet veszítettek, négy katona pedig eltűnt. A japán veszteség 304 halott és három fogoly volt.[13]

Gloucester-foki csata

[szerkesztés]

A Gloucester-foki csata december 26-án amerikai és ausztrál haditengerészeti tüzérségi zárótűzzel és légi támadásokkal kezdődött reggel 6 órakor. A tűz másfél órán át tartott.

Géppuskás egység a dzsungelben

A vízi és légi támadás után William H. Rupertus vezérőrnagy vezetésével 8.05-kor partra szállt az amerikai első tengerészgyalogos hadosztály első egysége a sziget északnyugati partszakaszán. A katonákat nagyon keskeny, mindössze néhány méteres partszakasz fogadta. A homok után azonnal kezdődött a dzsungel, és kevéssel beljebb már mocsaras volt a talaj. Szervezett japán védekezés nem volt. A mocsárban csak nagyon lassan lehetett haladni, a sár gyakran derékig, olykor hónaljig ért.[5] A nap végére a tengerészgyalogosok egy nagyjából egy kilométer hosszú és 500 méter mély hídfőt építettek ki, és 13 ezer embert, valamint 7600 tonna hadianyagot raktak partra a kétéltű járművek.[6]

A következő napokban nagyon rossz idő érkezett, amely nem tette lehetővé a további japán légicsapásokat, de jelentősen megnehezítette a gyalogosok előrenyomulását az amúgy is ázott, mocsaras talajon. Az előrenyomuló tengerészgyalogosokat Sherman tankok támogatták. Rupertus úgy döntött, hogy az erősítés megérkezéséig nem indít támadást a reptér ellen, amelyet így december 30-án, kevés ellenállás mellett foglaltak el. A keleti előrenyomulás első szakasza is gyorsan, viszonylag kevés áldozattal befejeződött.

A következő célpont a Borgen-öböl és a felette magasodó hegy volt. A katonáknak két hétbe telt, amíg átvágták magukat az őserdőn, hogy elfoglalják a támadó pozíciót. A japánok februárban visszavonultak kelet felé, hogy segítsék Rabaul védelmét. Az Új-Britannia nyugati részének ellenőrzéséért folytatott harcokban 3100 japán és 248 tengerészgyalogos esett el. Az amerikai sebesültek száma 772 volt.[5][14]

Invázió Talasea-nál

[szerkesztés]
Járőröző ausztrál katonák

1944. február 10-én Walter Krueger tábornok bejelentette, hogy a Dexterity hadművelet befejeződött. A szövetségesek következő célpontja az új-britanniai Willaumez-félszigeti Talasea lett, amely a keskeny félsziget keleti partjának közepén helyezkedett el. Első lépésként a tengerészgyalogosok február 25-én – bombázógépek előkészítése után – partra szálltak az Iboki-félszigeten, a Gloucester-fok és Talasea között félúton. Ellenállásba nem ütköztek. Március 6-án megkezdődött az invázió Talasea-nál, két nap múlva elesett a repülőtér.[7]

1944 nyarára az amerikaiak bázist létesítettek Arawénál, a Gloucester-foknál és Hoskinsnál. A japánokat több partszakaszról visszaszorították, a repülőtereket az amerikaiak ellenőrizték. A japán csapatok többsége visszavonult Rabaul környékére, így a két ellenséges haderő között nagy területű senki földje húzódott, amelyen csak sporadikus összetűzésekre került sor a járőröző egységek között. A japán főerő ekkor még mintegy 93 ezer katonából állt.[9]

November 4-én az ausztrálok partra szálltak a Jacquinot-öbölben. Az invázió célja egy logisztikai bázis létrehozása volt, ahonnan a Fülöp-szigeteki offenzívára rendelt amerikaiak helyébe lépő ausztrál 5. hadosztály ellátását megoldják. A Jacquinot-öböl a sziget déli partján fekszik, széles, mély vizű. A partraszállás nem ütközött ellenállásba.[8]

Az ausztrálok ezután az amerikaiak által korábban kialakított állásokból indulva a Gazelle-félsziget felé nyomultak, hogy még szorosabbra húzzák a gyűrűt a nagy japán támaszpont, Rabaul körül. Két irányban haladtak: az északi parton a Hoskins-foktól az Open-öböl, a délin a Jacquinot-öbölből a Wide-öböl felé. 1945 tavaszára sikerült kiépíteniük és biztosítaniuk új hadállásaikat a két öböl között. A harcok ezután egészen alacsony intenzitásúak lettek. Az ausztrálok célja az volt, hogy minél kisebb veszteséggel tartsák zár alatt a jóval nagyobb japán haderőt. Ez a helyzet a háború végéig megmaradt.[9]

Jegyzetek

[szerkesztés]

Források

[szerkesztés]