Új-Zéland vízrajza

Új-Zéland vízrajzának meghatározó tényezője, hogy a szigetországra bőséges csapadék hullik.

Folyók

Folyói bővizűek és általában nagy esésűek, mivel magas hegységekből erednek. Emiatt energetikai hasznosításuk igen kedvező eredményeket hozhat. Hajózásra azonban általában nem alkalmasak, mert rövid lefutásúak, külön-külön futnak a tengerbe.

A leghosszabb folyók az Északi-szigeten vannak, ahol kissé nagyobbak a távolságok a tengertől, és a vulkanikus kitörések megszilárdult lávafolyamai kerülőkre kényszerítették a vízfolyásokat. Így alakulhatott ki Új-Zéland leghosszabb folyója, a Waikato is, amely korábban feltehetően a közeli Bay of Plentybe, azaz a Csendes-óceánba ömlött, a későbbi vulkáni kitörések lerakódásai azonban eltorlaszolták útját, és a folyó így jelenleg nagy kerülőt téve Auckland városától nem messze a Tasman-tengerbe ömlik, összesen 424 kilométeres utat téve meg. Az Északi-sziget két másik hosszabb folyója a Wanganui (290 km) és a Rangitikei (241 km).

A Déli-sziget hegységrendszere a nyugati partokkal párhuzamosan fut, ezért ott csak nagyon rövid lefutású folyók alakultak ki. Az egyetlen kivétel a Buller, mely 177 km hosszú. A Déli-Alpok keleti oldalán már nagyobb a távolság a tengertől, az itteni lejtőkön több 200 kilométernél hosszabb folyó található, így (északról dél felé haladva) a Clarence (209 km), Waitaki (209 km), Taieri (288 km), Clutha (322 km), Mataura (240 km), Oreti (203 km) és a Waiau (217 km).

Tavak

Új-Zéland mindkét nagy szigetén igen sok tó van. Az egyik népszerű osztályozásuk szerint „kerek” és „hosszú” tavakra csoportosítják őket. A kerek tavak között sok a maar típusú, általában vulkáni kráterekben alakultak ki, elsősorban az Északi-szigeten. A Déli-szigeten a „hosszú” tavak dominálnak, ezek medrét a gleccserek vájták ki, azaz glaciális eredetű tavak és a morénagátakkal lezárt völgyekben fekszenek.

A tavak másik osztályozásuk szerint természetes és mesterséges tavak lehetnek. Az utóbbiak első pillantásra hasonlítanak a glaciális tavakhoz, csak itt a völgyeket nem moréna, hanem ember készítette gát zárta le. A legnagyobb mesterséges tó a Benmore, egyik ága 30, a másik 18 km hosszú, felülete 79 km², legnagyobb mélysége 96 méter.

Az Északi-sziget legnagyobb tava a Taupói-tó; felszíne majdnem azonos nagyságú a Balatonéval, de annál rövidebb és szélesebb (40x27 km). Az Északi-sziget legmélyebb tava a Waikaremoana (256 m), egyben ez a legmagasabban fekvő tó is (614 m). Jelentős még itt a második legkiterjedtebb felszínű Rotoruai-tó.

A Déli-sziget leghosszabb tava a Wakatipu (77 km), a legnagyobb felületű pedig a Te Anau (344 km²). A Déli-sziget glaciális eredetű tavai közül több is a tenger szintjénél mélyebb, mivel a jégkorszakban a gleccserek a tenger mai szintjénél jóval mélyebbre vájták ki medrüket. Az Manapouri-tó vízfelülete például csak 178 méterrel magasabban fekszik a tengernél, de legnagyobb mélysége 444 méter. A legmélyebb a Hauroko 462 méterrel, felszínének tengerszint feletti magassága pedig 150 méter.

Tengerpartja

A szigetország tengerpartja erősen tagolt, sok különböző típusú öböl, fjord és rengeteg sziget teszi változatossá. Az Északi-szigetet és a Déli-szigetet a Cook-szoros, a Déli-szigetet és a Stewart-szigetet a Foveaux-szoros választja el egymástól.

Források

↑ Balázs: Balázs Dénes: Ausztrália, Új-Zéland, Óceánia. Budapest: Panoráma. 1981. 568–570. o. = Panoráma útikönyvek, ISBN 963 243 103 0

További információk

A Wikimédia Commons tartalmaz Új-Zéland vízrajza témájú kategóriát.

Földrajzportál • összefoglaló, színes tartalomajánló lap