Ugrás a tartalomhoz

Émile Bayard (festő)

Ellenőrzött
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Ez a szócikk a francia festőről szól. Hasonló címmel lásd még: Émile Bayard (egyértelműsítő lap).
Émile Bayard
Született1837. november 2.[1][2][3][4][5]
La Ferté-sous-Jouarre
Elhunyt1891. december 10. (54 évesen)[6]
Kairó[7]
Állampolgárságafrancia[8]
GyermekeiÉmile Bayard
Foglalkozása
  • festőművész
  • karikaturista
  • illusztrátor
  • képzőművész
A Wikimédia Commons tartalmaz Émile Bayard témájú médiaállományokat.
Sablon • Wikidata • Segítség

Émile-Antoine Bayard (La Ferté-sous-Jouarre, 1837. november 2. – Kairó, 1891. december 6.) francia festő, karikaturista, illusztrátor és fotós. Napjainkban leginkább a kiadók és folyóirat-szerkesztőségek megbízásaira készült illusztrációiról ismert. Ezekben kevésbé dramatikusan és kevesebb expresszivitással, mint idősebb kortársa, Paul Gavarni, de nagy beleéléssel tudta ábrázolni a gesztusokat, arckifejezéseket és karaktereit kifejezővé tette.

Felesége: Françoise Geneviève Poulet volt.[9] Leányát Adrien Emmanuel Marie(wd) (Neuilly-sur-Seine, 1848. október 20. – Cadix, 1891. április 29.) festő, illusztrátor, vésnök vette feleségül.

Émile Bayard fia, szintén Émile (1868–1937), akadémiai felügyelő és művészettörténész, esszéíró volt, de egyben tehetséges fotográfus is, még grafikái is ismertek, melyeket „illusztrátorként” Émile Bayard fils néven szignált.

Pályafutása

[szerkesztés]
Jules Verne: Dráma a levegőben c. novellájának illusztrációja, 1874.[10]

Bayard egy ideig a Saint Louis Líceumban tanult, ahol professzorként a híres történész, a későbbi közoktatásügyi miniszter, Victor Duruy volt 1845–1855 között a történeti földrajz tanára, majd a Collège Sainte-Barbe (Szent Borbála Kollégium) tanulója volt.[11] Festői és rajztehetségét Léon Cogniet (1794–1880) tanítványaként képezte 1853 és 1857 között, feltételezhetően a párizsi École des Beaux-Arts-ban, amelynek 1851 és 1863 között Coignet volt a festészet tanára, és művészek generációit oktatta.

Festői működését 15 éves korában kezdte, Gustave Doré pályatársa volt, még az „iskolapadból” együtt dolgoztak a Philippon által szerkesztett Journal pour rire című lapnál. Alkotásainak legtöbbje 1853-tól portré és lovakat ábrázoló tanulmányrajz volt, melyeket rajzszénnel dolgozott ki (1853-ban szerepelt képe először a Párizsi Salon kiállításán). Már korán humorisztikus rajzokat készített több lapnak „Abel de Miray” álnéven (mely valódi neve összes betűjének kombinációja). 1857 és 1864 között szénrajzok, festmények, akvarellek, fametszetek, gravírozások és litográfiák kerültek ki keze alól.

Tehetségét felismerve a folyóiratok és időszaki lapok rendszeres megbízásokat adtak számára cikkeik illusztrálására. Alkotásai megtalálhatók a Le Journal de la jeunesse, Le Tour du monde, L'Illustration, Le Journal pour rire és Le Journal des voyages oldalain.

Az őt nagyra értékelő Louis Hachette(wd), a máig is folyamatosan fennmaradt, neves kiadó alapító-tulajdonosa gyakran felkérte regények cselekményének ábrázolására, főként a 6–12 éves fiatalság számára 1856-ban indított Bibliothèque rose (Rózsaszín Könyvtár sorozat) egyes kötetei esetében. Ugyancsak az ő képei láthatók a kiadónál megjelent Victor Hugo Nyomorultak (1862) műben, a Comtesse de Ségur(wd) által írt, didaktikus célú François le bossu (Ferenc a púpos, 1864),[12] a Le Général Dourakine (Dourakine tábornok, 1863)[13] és a Le mauvais génie (A gonosz zseni)[14][15][16] című regényeiben. Illusztrálta Harriet Beecher Stowe Tamás bátya kunyhója című regényét csakúgy, mint Alphonse Daudet L’immortel (A halhatatlan), Jules Verne Utazás a Holdba 1865-ben, és Utazás a Hold körül, 1870-ben megjelent köteteit. A Pierre-Jules Hetzel kiadó és szerkesztő (Hetzel is írt néhány művet P.-J. Stahl néven, melyeket ugyancsak Bayard-ral illusztráltatott) felkérésére ő készítette el a Hector Malot Romain Kalbris, 1862 (A tengerész fia) című regényének cselekményét szemléltető képeket, és még számos a Hetzel kiadóval kapcsolatban lévő korabeli neves író művét kísérték rajzai. Az általa élete során megismert és képeivel illusztrált művű írók között olyanok voltak, mint Georges Ohnet, Hector Malot, Harriet Beecher Stowe, Alphonse Daudet, Edmond About és mindenekelőtt Victor Hugo, aki azt állította, hogy Bayard a kedvenc illusztrátora. 1861 és 1873 között szoros barátságot kötött Honoré Daumier-vel, valamint Paul Gavarni, Henri Monnier(wd), Alfred Grévin(wd), Jean-Louis Forain és Emmanuel Poiré (ismertebb nevén Caran d'Ache(wd)) festőkkel, karikaturistákkal.

Émile Bayard munkamódszere nagyon érdekes volt. Amikor egy könyv illusztrálásába kezdett, elengedhetetlennek tartotta a szerzővel való megbeszélést. Majd igyekezett átélni a legpontosabban minden, a regényíró által alkotott személyiség karakterét. Ezután agyagból kis mellszobrokat modellezett, egészen addig, míg meg nem valósult az elképzelt embertípus.[17]

Harcolt 1870/1871-ben Párizs ostrománál, ahol gimnáziumi tanára, Victor Duruy volt a parancsnoka.[11]

Olaj és akvarell technikával festményeket, de főként szénrajzokat készített különböző témákban. A Sedan 1870 szatirikus szénrajzával III. Napóleont ábrázolta, aki párnáin ülve cigarettázik és közömbösen szemléli az 1870-es porosz–francia háború áldozatainak holttestét. Ezt a képet a bonapartista sajtó felháborodása miatt betiltották, és fényképes reprodukcióját csak jóval később engedélyezték.[18] 1873-ban állított ki újra a Párizsi Salonban (a Franchetti parancsnok). Bayard az 1870-es években folytatta a háborút nyíltan kritizáló képek készítését, és az 1874-es Salonban kiállított bosszúálló angyalt és a háború művész mártírjait ábrázoló Gloria, Victis, Après la bataille de Waterloo triptichonja Gustave Doré munkáival vetekedett, amelyet a francia kormány 1874-ben meg is vásárolt,[19][20]

Émile Bayard 1870-ben a Francia Köztársaság Becsületrendjének lovagi, 1889 decemberében pedig tiszti fokozatát nyerte el.[20][21]

Portrékat (De Montbrison ezredes portréja) és humoros, dekoratív zsánerképeket is alkotott: Un duel de femmes (Nők párbaja), Une affaire d'honneur (Becsületbeli eset). Szívesen rögzített vászonra az 1880-as években úgynevezett kosztümös jeleneteket, melyek 18. századi öltözékben ábrázolták a jelenlévőket, így a Montgolfier fivérek első útjáról, amelyet az első hőlégballonos repülés századik évfordulójának megünneplésére festett.

Az épületdekorációs festészetben is kipróbálta magát, a 18. század stílusában díszítette a párizsi Palais-Royal színház előterét, ahol a színművészet legfontosabb szereplőinek portréit örökítette meg, melyet részletesen leírt[22] Gaston Coindre a naplójában.[23]

A Phare de la Loire (a Le Figaro december 11-i híre alapján) 1891. december 12-i számában közölte Bayard halálhírét, mely szerint „Egyiptomban szívbetegségben elhunyt. ...Az utolsó éveiben alkotta meg nagyon szép rajzait a L'Abbé Constantin[24] a Numa Roumestan[25] és a La Comtesse Sarah[26] stb. »luxuskiadványokhoz«. Festő is volt.”[27]

Műveiből

[szerkesztés]
  • La dame bleue (A kék hölgy). Olaj, vászon. 1878.[28]
  • Fête du vin. (Borünnep). Olaj, vászon. 1882.[29]
  • Le Montgolfier: Az első légiutazás. Olaj, vászon. 1882.[30]
  • Feeding her pets. (Háziállatainak etetése.) Olaj, tábla. 1887.
  • La comédienne (A komédiásnő). Olaj, vászon. 1888.[31]
  • Nicolas Boileau-Despréaux: Összes művei. Paris, La Place Sanchez et Cie, 1873. évi kiadásához készített 20 színes rajzának Eugène Gervais által készített fémmetszete.[32]
  • Oeuvres complètes de Beaumarchais. Nouvelle édition, augmentée de quatre pièces de théâtre et de documents divers inédits, avec une introduction par M. Édouard Fournier. Ornée de 20 portr. en pied coloriés, dessinés par M. Émile Bayard. (Baumarchais összes művei. Új kiadás, négy színházi darab, kiegészítve még publikálatlan dokumentumokkal, Édouard Fournier bevezetőjével. Díszítve 20 Émile Bayard által rajzolt teljes portréval.) Laplace, Sanchez et Cie (Párizs), 1876. LVII–780 oldal.[33]
  • Illustrations pour L'Immortel. Suite de gravures en noir. (Illusztrációk a L'Immortel című műhöz, fekete-fehér metszetekben). Szerző: Alphonse Daudet. Illusztrátor: Émile Bayard. Metsző: Jules Huyot. 1888.[34]

Képgaléria

[szerkesztés]

Jegyzetek

[szerkesztés]
  1. ↑ BnF-források (francia nyelven). (Hozzáférés: 2015. október 10.)
  2. ↑ Integrált katalógustár (német nyelven). (Hozzáférés: 2015. október 15.)
  3. ↑ Émile-Antoine Bayard (holland nyelven)
  4. ↑ Bayard, Émile Antoine, B00014175
  5. ↑ [LH//148/9 Léonore database] (francia nyelven). Ministry of Culture of France. (Hozzáférés: 2017. október 9.)
  6. ↑ GeneaStar
  7. ↑ Integrált katalógustár (német nyelven). (Hozzáférés: 2014. december 31.)
  8. ↑ Metropolitan Művészeti Múzeum. (Hozzáférés: 2020. december 15.)
  9. ↑ Házasságuk kihirdetve: 1869. április 29-én. Émile Bayard (1868–1937) anyakönyi kivonatának margójegyzete. L'index des titulaires de l'Ordre de la Légion d'Honneur=LÉONORE – Francia Nemzeti Levéltár, Dossier: LH/148/10
  10. ↑ A novella Jules Verne Le docteur Ox. Hetzel, Párizs, 1874. kötetében jelent meg Bagnard 6 illusztrációjával a 101–122. oldalakon
  11. ↑ a b Bayard, Émile (1868–1937): L'Illustration et les illustrateurs. (Az illusztráció és az illusztrátorok). Henry Havard előszavával. Párizs, Charles Delagrave, 1898. 188. oldal
  12. ↑ A Ferenc a púpos c. mű képei
  13. ↑ A Dourakine tábornok c. mű képei.
  14. ↑ A gonosz zseni c. mű képei.
  15. ↑ A gonosz zseni mű a francia nyelvű Wikiforrásokban.
  16. ↑ Egyéb Ségur művek Bayard illusztrációkkal a francia Wikiforrások oldalán.
  17. ↑ Bayard, Émile (1868–1937): L'Illustration et les illustrateurs. (Az illusztráció és az illusztrátorok). Henry Havard előszavával. Párizs, Charles Delagrave, 1898. 205. oldal
  18. ↑ A kép tartalma utólagos leírásból idézve. „Les étaps douleureuses”. L'Ouest-Éclaire, 1908. július 29. címlap
  19. ↑ Art Directory - the information medium for art and culture oldala.
  20. ↑ a b Francesco Nevola, i.m.
  21. ↑ Émile Bayard becsületrenddel kapcsolatos okmányai a LEONORE adatbázisban Megtekintve 2021-11-7
  22. ↑ A Notre Dame des Champs utcai színház előterének leírása, 1889
  23. ↑ Gaston Coindre naplója 1888–1907)
  24. ↑ Ludovic Halévy(wd) fő művének tartják.
  25. ↑ Alphonse Daudet regénye, 1882
  26. ↑ Georges Ohnet (Sarah grófnő c. regénye, 1883)
  27. ↑ Phare de la Loire 1891. december 12. Címlap alján
  28. ↑ A kék hölgy festmény az Artnet oldalán.
  29. ↑ A Borünnep című festmény képe az Artnet aukciós oldalon. www.artnet.com. [2020. október 2-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2020. szeptember 27.)
  30. ↑ A Montgolfier testvérek első légiútja festmény képe az Artnet aukciós oldalán. www.artnet.com. [2020. szeptember 29-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2020. szeptember 29.)
  31. ↑ A komédiásnő című festmény képe az Artnet aukciós oldalon. www.artnet.com. (Hozzáférés: 2020. szeptember 27.)
  32. ↑ Boileau Despréaux összes, 1873. – Bayard metszetek a Francia Nemzeti Könyvtárban
  33. ↑ Digitalizált példány képszámai szerint (1 hiány): 9 (címlap), 96, 120, 152, 156, 163, 166, 210, 216, 220, 231, 245, 249, 281, 287, 312, 808, 819, 835. oldalon Baumarchais összes illusztrált kiadása, 1876.
  34. ↑ Illustrations pour L'Immortel. Illusztrációk Daudet L'Immortel című művéhez, önálló gyűjteményes kiadás, 1888.. www.abebooks.fr. (Hozzáférés: 2020. szeptember 28.)

Fordítás

[szerkesztés]
  • Ez a szócikk részben vagy egészben az Émile Bayard (illustrateur) című francia Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.

Források

[szerkesztés]

További információk

[szerkesztés]
A lap eredeti címe: „https://hu.wikipedia.org/w/index.php?title=Émile_Bayard_(festő)&oldid=26527187”