Édouard Balladur

Édouard Balladur
Franciaország miniszterelnöke
Hivatali idő 1993. március 29. – 1995. május 11.
Elnök	François Mitterrand
Előd	Pierre Bérégovoy
Utód	Alain Juppé
nemzetgazdasági és pénzügyminiszter
Hivatali idő 1986. március 20. – 1988. május 10.
A Francia Köztársaság Elnöki Hivatalának vezetője
Hivatali idő 1973. április 5. – 1974. április 2.
Született	1929. május 2. (95 éves) İzmir
Párt	RPR, UMP
Foglalkozás	jogász, kormányhivatalnok
Iskolái	Lycée Thiers École nationale d'administration (1955–1957) Párizsi Politikai Tanulmányok Intézete Paul Cézanne University
Vallás	örmény katolikus egyház
Díjak	a francia Becsületrend főtisztje Francia Köztársaság Nemzeti Érdemrendjének nagykeresztje Today Prize (2010) a Lengyel Köztársasági Érdemrend nagykeresztje Az Olasz Köztársaság Nagykeresztjének Lovagja Financial Times Person of the Year (1993) Grand Cross of the Order of Wissam El Alaouite (1993)
A Wikimédia Commons tartalmaz Édouard Balladur témájú médiaállományokat.

Édouard Balladur (İzmir, 1929. május 2. –) francia jogász, politikus, az Ötödik Francia Köztársaság 14. miniszterelnöke.

Családja, tanulmányai

Édesapja az Ottomán Bank (Bank-ı Osmanî-i Şahane) egyik igazgatója volt. A Balladurok gyökerei Nahicsevánba nyúlnak vissza. Az örmény–perzsa származású családot domonkos szerzetesek térítették a római katolikus hitre. A 17. században, amikor a Szafavidák és az Oszmán Birodalom egyaránt igényt tartottak Nahicsevánra, a család a politikai helyzet miatt Törökországba menekült. A nagykereskedő Balladurok üzleti kapcsolatban álltak Európával, elsősorban Marseille várossal, és feleséget Provence-ból hoztak. III. Szelim oszmán szultán 1795-ben a kapitulációra vonatkozó rendeletének köszönhetően a Balladurokat francia alattvalóknak ismerték el, és ez könnyítette meg számukra a francia állampolgárság megszerzését 1926-ban. A család a nagy politikai változások után 1935-ben végleg elhagyta Törökországot és Marseille-ben telepedett le.

Édouard Balladur 1946-ban Párizsban kezdte meg tanulmányait a Politikai Tanulmányok Intézetében, ahol jogász diplomát szerzett. 1955-ben, miután meggyógyult betegségéből, az Államigazgatási Főiskolán tanult.

Pályafutása

1958-ban a francia államtanácsban kezdte pályáját a közberuházások osztályán. 1964-ben Georges Pompidou miniszterelnök tanácsadója lett szociális ügyekben. 1969-ben, Pompidou elnöksége kezdetén az köztársaság klnöki hivatalának helyettes vezetőjévé, 1973-ban igazgatójává nevezték ki. Pompidou halála után Balladur visszatért az allamtanácshoz. 1977-ben az CGE (Állami Villamosenergiai Társaság) egyik leányvállalatának élére került, 1980-ban egy akkumulátorokat gyártó cég elnök-vezérigazgatója volt.

Az RPR (Tömörülés a Köztársaságért) jobboldali, gaullista párt politikai tanácsának tagjaként közel állt Jacques Chirachoz. 1983-ban ő volt az első gaullista, aki kedvezően foglalt állást a jobb- és baloldal közös kormányzása mellett. Később sikerült meggyőznie az erősen habozó Chiracot is. 1986-ban az elnöki hivatallal együttműködve diplomatikusan kijelölte a jobb- és baloldal együttműködési lehetőségét. 1986-ban Párizs 12. választókerületének képviselőjeként bekerült a főváros képviselő-testületébe. François Mitterrand elnöksége alatt a kormányalakító Chirac hívására kilépett szürke eminenciás szerepéből, államminiszter, nemzetgazdasági és pénzügyminiszter, valamint a privatizációért felelős miniszter lett 1988 májusáig. Továbbra is meggyőződéssel állt ki a békés együttműködés és kormányzás mellett, ami tiszteletben tartja a köztársasági elnök funkcióját. 1992-ben igennel szavazott a maastrichti szerződésre, mert úgy gondolta, hogy a Mitterrand-nal szembeni ellenzékiséget nem szabad összekeverni Franciaország Európa iránti elkötelezettségével.

1993-ban a parlamenti választások a jobboldali koalíció elsöprő győzelmét eredményezték. Mitterrand elnök Balladurt nevezte ki miniszterelnöknek. Viszonylag kis létszámú kormányt alakított, Charles Pasqua került a belügy-, Alain Juppé a külügyminisztérium élére, Nicolas Sarkozy költségvetési miniszter lett a kormány szóvivője. Balladur kijelölte kormánya működésének három alapelvét: a megújulást, a toleranciát és az összefogást. Az ország gazdasági és szociális helyzetét súlyosnak ítélte, mert nőtt a munkanélküliség, és romlott a közbiztonság. A gazdasági növekedés újraindítása lett legfontosabb célkitűzése. Szigorú gazdaságpolitikát hirdetett, csökkenteni akarta az államháztartási hiányt. Az 1993-ban indított nagy államkölcsön felvétel lehetővé tette a költségvetési hiány kezelését. Az 1993 júliusában elindított privatizációs folyamat 21 céget érintett, többek között az Air France-t, a Rhône Poulenc-t, a Renault-t, a Thomsont, a BNP és a Crédit Lyonnais bankokat.

1995-ben indult az elnökválasztáson, az UDF, és az RPR vezetőségéből Nicolas Sarkozy és Charles Pasqua is támogatták. Jacques Chirac ezt a lépését árulásnak vette, mert ő adott lehetőséget Balladurnak, hogy bekerülhessen a kormányba. Bár viszonylagos népszerűségnek örvendett, az első fordulóban, általános meglepetésre, a szavazatoknak csak 18,5%-át kapta. Ekkor habozás nélkül Chiracot támogatta, de ő mellőzte.

2002-ben újra bekerült a főváros képviselő-testületébe. A nemzetgyűlés elnöki posztját is megpályázta, de Jean-Louis Debré több szavazatot kapott. Balladur a nemzetgyűlés külügyi bizottságának élére került. 2008. október 22-én Sarkozy rendelete nyomán megalakult Franciaország közigazgatási egységeinek strukturális reformjával foglalkozó bizottság, s amelynek élére Balladurt nevezték ki.

Kitüntetései

• A Francia Köztársaság Becsületrendjének főtisztje
• A Francia Köztársaság Nemzeti Érdemrendjének nagykeresztje

Írásai

• L’Arbre de mai, 1979
• Je crois en l'homme plus qu'en l'État, 1987
• Passion et longueur de temps, 1989
• Douze lettres aux Français trop tranquilles, 1990
• Des Modes et des convictions, 1992
• Dictionnaire de la réforme, 1992
• Deux ans à Matignon, 1995
• Caractère de la France, 1997
• L’Avenir de la différence, 1999
• Renaissance de la droite, 2000
• Les Aventuriers de l'histoire, 2001
• Jeanne d'Arc et la France, le mythe du sauveur, 2003
• La fin de l'illusion jacobine, 2005
• Machiavel en démocratie. Mécanique du pouvoir, 2006 (dans le style de Baltasar Gracián)
• L'Europe autrement, 2006
• Laissons de Gaulle en paix!, 2006
• Pour une union occidentale entre l'Europe et les États-Unis, 2007
• Une Ve République plus démocratique, 2008
• Le Pouvoir ne se partage pas : Conversations avec François Mitterrand, 2009
• La Liberté a-t-elle un avenir ?, 2012

Források

• Édouard Balladur (francia nyelven). gouvernement.fr. (Hozzáférés: 2015. június 26.)
• Édouard Balladur (francia nyelven). politique.net. (Hozzáférés: 2015. június 26.)

Kapcsolódó szócikk

• Franciaország miniszterelnökeinek listája