Álarcos énekes (harmadik évad)
Álarcos Énekes | |
3. évad | |
Ország | Magyarország |
Eredeti adó | RTL |
Sugárzás | 2021. szeptember 5. – 2021. november 1. |
Epizódok száma | 10 |
Kronológia | |
Az Álarcos Énekes című zenés show-műsor harmadik évada 2021. szeptember 5-én vette kezdetét az RTL-en.
2021. augusztus 12-én jelentették be, hogy 2021 őszén visszatér az Álarcos énekes.[1] Ekkor jelent meg egy rövid előzetes, amelyben az első öt maszk (Cápa, Csacsi, Lovag, Kacsa és Róka) már látható volt.[2]
A műsorvezető változatlanul Istenes Bence volt, azonban négy új nyomozó csatlakozott a műsorhoz, amíg a négy korábbi nyomozó nem tért vissza az évadba. Az új nyomozók Szabó Zsófi, Szandi, Nagy Ervin és Fluor Tomi voltak.[3]
Az Álarc Mögött című háttérműsort Szomjas Dzsenifer (Lady Szomjas) vezette.
Nyomozók
[szerkesztés]2021. augusztus 16-án vált hivatalossá, hogy a harmadik évadban új nyomozók lesznek jelen.
Állandó nyomozók
[szerkesztés]- Fluor Tomi – rapper, a második évad első kiesője a Süti jelmezben.
- Nagy Ervin – Jászai Mari-díjas színész, az első évad második helyezettje a Robot jelmezben, a második évad egyik vendégnyomozója.
- Szabó Zsófi – műsorvezető, Az álarc mögött első évadának műsorvezetője.
- Szandi – kétszeres EMeRTon-díjas énekesnő.
Vendégnyomozók
[szerkesztés]Adás | Vendégnyomozó |
---|---|
7. adás | Miller Dávid |
8. adás | Járai Máté |
9. adás | Tokár Tamás |
Újítások
[szerkesztés]A műsor formátuma alapvetően a dél-koreai King of Mask Singer című műsoron alapszik. Ebben az évadban különböző újítások voltak, köztük egy olyan, amit Magyarországon vezettek be a világon először: az egyes nyomozók az úgynevezett szuperkártya felhasználásával egy-egy versenyzőt az adások bármely pontján leleplezhettek. Sikeres találat esetén a versenyző helyét egy új versenyző vette át, sikertelen találat esetén azonban az eredeti karakter folytatta a versenyt, és a szabadkártyát felhasználó nyomozó „büntetésben” részesült.[4] 2021. augusztus 16-án bejelentették, hogy a magyarországi Álarcos énekes történetében először két maszk (a Lovag és a Csacsi) együtt, duettben vesz részt a műsorban.
Eredmények
[szerkesztés] Nyertes
Második helyezett
Harmadik helyezett
✔ A versenyző párbajgyőztesként automatikusan továbbjutott
✔ A versenyzőt a nyomozók juttatták tovább
✘ A versenyző kiesett és levette az álarcát
✘ A versenyzőnél felhasználták a szuperkártyát, és levette az álarcát
A versenyző nem szerepelt az epizódban
# | Álarc | Versenyző | Foglalkozás | Epizódok | |||||||||
---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
1. | 2. | 3. | 4. | 5. | 6. | 7. | 8. | 9. | 10. | ||||
1. | Kaméleon | Vastag Tamás | énekes, színész | ✔ | ✔ | ✔ | ✔ | ✔ | ✔ | 1. | |||
2. | Víziló | Cserpes Laura | énekesnő, színésznő | ✔ | ✔ | ✔ | ✔ | ✔ | 2. | ||||
3. | Cápa | Szabó Kimmel Tamás | színész, TV-s műsorvezető | ✔ | ✔ | ✔ | ✔ | ✔ | ✔ | 3. | |||
4. | Lovag és Csacsi |
Gryllus Dorka | színésznő | ✔ | ✔ | ✔ | ✔ | ✔ | ✘ | ||||
Simon Kornél | színész | ||||||||||||
5. | Automata | Csobot Adél | énekesnő | ✔ | ✘ | ||||||||
6. | Szarvas | Zámbó Krisztián | énekes | ✔ | ✔ | ✔ | ✘ | ||||||
Gorilla | Lotfi Begi | zenész | ✔ | ✔ | ✔ | ✘ | |||||||
8. | Kacsa | Kiszel Tünde | fotómodell | ✔ | ✔ | ✘ | |||||||
Holdjáró | Nádai Anikó | reality-szereplő | ✔ | ✔ | ✘ | ||||||||
10. | Zombi | Szulák Andrea | énekesnő, színésznő | ✔ | ✘ | ||||||||
Katica | Nótár Mary | énekesnő, dalszerző | ✔ | ✘ | |||||||||
Zsiráf | Halastyák Fanni | rapper, dalszerző, influencer | ✔ | ✘ | |||||||||
13. | Csiga | Kovács Ágnes | visszavonult úszónő | ✘ | |||||||||
Róka | Szabados Ágnes | TV-s műsorvezető, blogger | ✘ | ||||||||||
Eperke | Fekete Pákó | reality-szereplő, énekes | ✘ |
Epizódok
[szerkesztés]1. epizód (szeptember 5.)
[szerkesztés]# | Álarc | Dal | Személyazonosság | Eredmény |
---|---|---|---|---|
1. párbaj | ||||
1 | Cápa | Jóbarát (Aladdin) | nem ismert | Nyert |
2 | Róka | Crazy In Love (Beyoncé) | Szabados Ágnes | Kiesett |
2. párbaj | ||||
3 | Zsiráf | Végem (Opitz Barbi) | nem ismert | Továbbjutott |
4 | Katica | Üres szívek (Nemazalány x Sofi) | nem ismert | Nyert |
3. párbaj | ||||
5 | Eperke | Iko Iko (Justin Wellington feat. Small Jam) | Fekete Pákó | Kiesett |
6 | Kaméleon | Uprising (Muse) | nem ismert | Továbbjutott |
7 | Szarvas | Earth Song (Michael Jackson) | nem ismert | Nyert |
2. epizód (szeptember 12.)
[szerkesztés]# | Álarc | Dal | Személyazonosság | Eredmény |
---|---|---|---|---|
1. párbaj | ||||
1 | Holdjáró | Nincs nő, nincs sírás (Sub Bass Monster) | nem ismert | Továbbjutott |
2 | Zombi | Time to say Goodbye (Andrea Bocelli) | nem ismert | Nyert |
2. párbaj | ||||
3 | Csiga | Nem csak a húszéveseké a világ (Aradszky László) | Kovács Ágnes | Kiesett |
4 | Kacsa | Csiripelő madarak (Záray Márta és Vámosi János) | nem ismert | Nyert |
3. párbaj | ||||
5 | Gorilla | Megmondtam (T. Danny) | nem ismert | Nyert |
6 | Lovag és Csacsi |
Backstage Romance (Moulin Rouge Musical) | nem ismert | Továbbjutott |
3. epizód (szeptember 19.)
[szerkesztés]# | Álarc | Dal | Személyazonosság | Eredmény |
---|---|---|---|---|
1. párbaj | ||||
1 | Gorilla | Another One Bites the Dust (Queen) | nem ismert | Nyert |
2 | Kacsa | A pancsoló kisgyerek (Kovács Eszti) | nem ismert | Továbbjutott |
2. párbaj | ||||
3 | Zsiráf | Mennyország tourist (Tankcsapda) | Nemazalány | Kiesett |
4 | Lovag és Csacsi |
Ez annyira Te (Kasza Tibi ft. Dér Heni) | nem ismert | Nyert |
5 | Cápa | Apuveddmeg (Wellhello) | nem ismert | Továbbjutott |
4. epizód (szeptember 26.)
[szerkesztés]# | Álarc | Dal | Személyazonosság | Eredmény |
---|---|---|---|---|
1. párbaj | ||||
1 | Szarvas | Believe (Cher) | nem ismert | Továbbjutott |
2 | Holdjáró | Júlia nem akar a földön járni (Napoleon Boulevard) | nem ismert | Nyert |
2. párbaj | ||||
3 | Zombi | Kicsi lány (Manuel) | Szulák Andrea | Kiesett |
4 | Katica | Jég dupla whiskyvel (Charlie) | Nótár Mary | Kiesett |
5 | Víziló | Budán vagy Pesten (Bruno és Spacc) | nem ismert | Nyert |
6 | Kaméleon | Pop (NSYNC) | nem ismert | Továbbjutott |
5. epizód (október 3.)
[szerkesztés]# | Álarc | Dal | Személyazonosság | Eredmény |
---|---|---|---|---|
1. párbaj | ||||
1 | Szarvas | The Greatest Show (A legnagyobb showman) | nem ismert | Nyert |
2 | Holdjáró | Hung Up (Madonna) | Nádai Anikó | Kiesett |
2. párbaj | ||||
3 | Gorilla | Beggin (Madcon - Måneskin cover) | nem ismert | Nyert |
4 | Lovag és Csacsi |
You're the One That I Want (Grease) | nem ismert | Továbbjutott |
6. epizód (október 10.)
[szerkesztés]# | Álarc | Dal | Személyazonosság | Eredmény |
---|---|---|---|---|
1. párbaj | ||||
1 | Víziló | Blinding Lights (The Weeknd) | nem ismert | Nyert |
2 | Kacsa | Not Gonna Get Us (t.A.T.u.) | Kiszel Tünde | Kiesett |
2. párbaj | ||||
3 | Kaméleon | When the Rain Begins to Fall (Pia Zadora és Jermaine Jackson) | nem ismert | Továbbjutott |
4 | Cápa | Sehol se talállak (Quimby) | nem ismert | Nyert |
7. epizód (október 17.)
[szerkesztés]# | Álarc | Dal | Személyazonosság | Eredmény |
---|---|---|---|---|
1. párbaj | ||||
1 | Kaméleon | Love Runs Out (OneRepublic) | nem ismert | Nyert |
2 | Gorilla | Ice Ice Baby (Vanilla Ice) | Lotfi Begi | Kiesett |
3 | Automata | Blah Blah Blah (Armin van Buuren) | nem ismert | Továbbjutott |
2. párbaj | ||||
4 | Cápa | BLÖFF (AK26) | nem ismert | Nyert |
5 | Szarvas | Caruso (Lara Fabian) | Zámbó Krisztián | Kiesett |
3. párbaj | ||||
6 | Lovag és Csacsi |
I’m A Believer (Smash Mouth) | nem ismert | Nyert |
7 | Víziló | Rock and roller (Kovács Kati) | nem ismert | Továbbjutott |
8. epizód (október 24.)
[szerkesztés]# | Álarc | Dal | Személyazonosság | Eredmény |
---|---|---|---|---|
1. párbaj | ||||
1 | Víziló | Emlékszem (vagy…) (ByeAlex és a Slepp) | nem ismert | Továbbjutott |
2 | Cápa | Azt mondtad (Dánielfy Gergely) | nem ismert | Nyert |
2. párbaj | ||||
3 | Lovag és Csacsi |
Valami van a levegőben (Halott Pénz) | nem ismert | Továbbjutott |
4 | Automata | Szerelmes Vagyok (Bëlga) | Csobot Adél | Kiesett |
5 | Kaméleon | Shallow (Lady Gaga, Bradley Cooper) | nem ismert | Nyert |
9. epizód – elődöntő (október 31.)
[szerkesztés]# | Álarc | Dal | Személyazonosság | Eredmény |
---|---|---|---|---|
1. párbaj | ||||
1 | Lovag és Csacsi |
Sowieso (Mark Forster) | Gryllus Dorka és Simon Kornél | Kiesett |
2 | Cápa | Before You Go (Lewis Capaldi) | nem ismert | Nyert |
2. párbaj | ||||
3 | Víziló | STAY (The Kid LAROI, Justin Bieber) | nem ismert | Nyert |
4 | Kaméleon | Zitti E Buoni (Måneskin) | nem ismert | Továbbjutott |
10. epizód – Döntő (november 1.)
[szerkesztés]# | Álarc | Dal | Személyazonosság | Eredmény |
---|---|---|---|---|
1. kör | ||||
1 | Víziló | Visz a vérem (VALMAR ft. Bruno x Spacc vs Manuel) | nem ismert | Továbbjutott |
2 | Kaméleon | Warriors (Imagine Dragons) | nem ismert | Továbbjutott |
3 | Cápa | Lekapcsolom a villanyt (Common Vibe x Várkonyi Csibészek) | Szabó Kimmel Tamás | 3. helyezett |
2. kör | ||||
4 | Kaméleon | The Sound Of Silence (Disturbed) | Vastag Tamás | Győztes |
5 | Víziló | Always Remember Us This Way (Lady Gaga) | Cserpes Laura | 2. helyezett |
Nézettség
[szerkesztés]A +4-es adatok a teljes lakosságra, a 18–59-es adatok a célközönségre vonatkoznak. A táblázat csak az RTL által főműsoridőben sugárzott adások adatait mutatja.
Epizód | Dátum | Idősáv | Teljes lakosság (+4) | Célközönség (18–59) | Forrás | ||||
---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
AMR (fő) | SHR (%) | Heti helyezés | AMR (fő) | SHR (%) | Heti helyezés | ||||
1. | 2021. szeptember 5. | vasárnap 19:00 | 659 661 | 16,5 | 4. | 332 686 | 17,2 | 4. | [5] |
2. | 2021. szeptember 12. | 643 462 | 15,8 | 351 597 | 17,1 | [6] | |||
3. | 2021. szeptember 19. | 642 877 | 14,6 | 6. | 358 676 | 15,4 | [7] | ||
4. | 2021. szeptember 26. | 628 928 | 14,7 | 8. | 350 042 | 15,7 | [8] | ||
5. | 2021. október 3. | 636 174 | 14,9 | 335 923 | 15,2 | [9] | |||
6. | 2021. október 10. | 736 112 | 15,7 | 6. | 387 213 | 15,9 | 3. | [10] | |
7. | 2021. október 17. | 662 294 | 15,4 | 10. | 342 702 | 15,1 | 4. | [11] | |
8. | 2021. október 24. | 626 316 | 14,0 | 8. | 316 713 | 13,7 | 6. | [12] | |
9. | 2021. október 31. | 680 612 | 15,5 | 340 779 | 14,8 | 5. | [13] | ||
10. | 2021. november 1. | hétfő 19:00 | 1 024 285 | 23,1 | 1. | 547 966 | 23,3 | 2. | [14] |
Jegyzetek
[szerkesztés]- ↑ Rövid előzetest kapott az Álarcos énekes 3. évada (magyar nyelven). Sorozatwiki, 2021. augusztus 13.
- ↑ Hamarosan jön az Álarcos énekes harmadik évada! (magyar nyelven). rtl.hu, 2021. augusztus 15. [2021. augusztus 15-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2021. augusztus 15.)
- ↑ A teljes nyomozócsapat megújul az Álarcos énekes új évadában
- ↑ Olyan újdonságok lesznek az Álarcos Énekes új évadában, amiket Magyarországon vezetnek be először! (magyar nyelven). rtl.hu, 2021. augusztus 15.
- ↑ Televíziós nézettség 2021.35. hét (magyar nyelven). onbrands.hu, 2021. szeptember 6. (Hozzáférés: 2021. szeptember 6.)
- ↑ Televíziós nézettség 2021.36. hét (magyar nyelven). onbrands.hu, 2021. szeptember 13. (Hozzáférés: 2021. szeptember 13.)
- ↑ Televíziós nézettség 2021.37. hét (magyar nyelven). onbrands.hu, 2021. szeptember 20. (Hozzáférés: 2021. szeptember 20.)
- ↑ Televíziós nézettség 2021.38. hét (magyar nyelven). onbrands.hu, 2021. szeptember 27. (Hozzáférés: 2021. szeptember 27.)
- ↑ Televíziós nézettség 2021. 39. hét (magyar nyelven). onbrands.hu, 2021. október 4. (Hozzáférés: 2021. október 4.)
- ↑ Televíziós nézettség 2021. 40. hét (magyar nyelven). onbrands.hu, 2021. október 11. (Hozzáférés: 2021. október 11.)
- ↑ Televíziós nézettség 2021. 41. hét (magyar nyelven). onbrands.hu, 2021. október 18. (Hozzáférés: 2021. október 18.)
- ↑ Televíziós nézettség 2021. 42. hét (magyar nyelven). onbrands.hu, 2021. október 25. (Hozzáférés: 2021. október 25.)
- ↑ Televíziós nézettség 2021. 43. hét (magyar nyelven). onbrands.hu, 2021. november 2. (Hozzáférés: 2021. november 2.)
- ↑ Televíziós nézettség 2021. 44. hét (magyar nyelven). onbrands.hu, 2021. november 8. (Hozzáférés: 2021. november 8.)