Ugrás a tartalomhoz

Szerkesztővita:Hungarikusz Firkász/Archív 28

Az oldal más nyelven nem érhető el.
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Legutóbb hozzászólt Hungarikusz Firkász 1 évvel ezelőtt a(z) szülhal témában

BalintH

Szia! Ezt (BalintH) miért tartogatjuk? Eltévedt tartalom. Azonnali. Gg. AnyÜzenet 2021. szeptember 15., 16:40 (CEST)

Már nem aktuális. Megoldva. :D Gg. AnyÜzenet 2021. szeptember 15., 16:41 (CEST)

(Szerkesztési ütközés után)

Már nem tartjuk, Csigabi intézte a sorsát. :-) Hungarikusz Firkász Ide írkássz! 2021. szeptember 15., 16:41 (CEST)

!!!

Szia!

Mostmár jó lenne, ha leszállnál a magas lóról. Az utóbbi időkben eléggé rá álltál a cikkeimre, köteketsz meg stb., holott azért vannak sokkal rosszabb szerkesztők nálam, akik borzalmas cikkeket hoznak létre, meg trollkodnak.

Én azért viszonylag elég jól végzem a munkámat, egyedül a cselekmény részekkel szokott probléma lenni, sajnos nem vagyok jó történetíró, de dolgozom rajta, hogy az is jó legyen. Csináljuk azt, amit eddig, ha már nézegetek a szerkesztéseimet: a cselekményben megjegyzed azt a részt, ami furcsa, és akkor utána javítom. (De azon leszek, hogy erre ne kerüljön sor, ha kell háromszor is átolvasom, hogy ne maradjon benne bibi.) Tök jól együttműködhetnénk, csak már annyi hideget-meleget adtunk egymásnak az évek során, hogy a két kezemen nem tudom megszámolni már. Tudom nem fogsz erre válaszolni, meg én is megfogadtam már, hogy többet nem írok neked, de egyszerűen nem tudom már szó nékül hagyni, amiket néha csinálsz. Nem hiába ez a neved, hogy Firkász, „belefirkálsz” úgymond olyan cikkekbe, amiknél látod, hogy van hiba. Amikor kedved van, néha bele is javítasz, ha jó kedved van és rendesnek akarsz tűnni.

Ezt a Vadászos cikk történetét egy oldalról fordítottam le magyarra, mert az angol wikipédián sajnos nem volt megírva a szöveg, de a története stimmel, erről szól, csak hát korrektúrázni kell, mert ezek szerint vannak benne „gány” részek. Majd lehet ránézek. Nem Destroyer100 tehet róla, láttam figyelmeztetted, ez az én hibám, nem az övé. Az én kérésemre ellenőrizte. De néha azért te is csinálhatnál olyat, hogy átírod a szövegrészt, ami nem megfelelő, legalább látnám és tanulnék belőle, hogy mire kell figyelni és mit hibáztam. Na mindegy, szó mi szó, igyekszem a cselekmény részeket nagyon alaposan megírni most már és átolvasni, hogy ne legyenek benne „hülyeségek”. Sajnálom, hogy még ennyi év után is vannak javítanivalók utánam, rég megerősített szerkesztőnek kéne már lennem, és főljebb. Kellemetlenül érzem magamat, hogy mást sodrok bajba az én agyrémeim miatt. Segítsük egymást!!

További szép napot! Bandee0615 vita 2021. szeptember 19., 12:19 (CEST)

Vári

Szia! Figyu, Vári Attila fényképe átkerült a Commonsba, neked van attributálva. Miért szeretnéd, hogy amagyaron legyen egy másolata? Nem lehetne az OTRS ticket-et átkonvertálni amoda? – Burumbátor Súgd ide! 2021. szeptember 19., 13:44 (CEST)

Minden feltöltésem áttölhető és jelölhető törlésre, egyedül a Csigó László, Szép versek, Rivalda, Körkép képeknél tartok igényt arra, hogy ne legyenek törölve. Nem önzőségi vagy kivételezési szempontok miatt, hanem mert még nem fejeződött be a rendezésük és ezeket itt tudom egyszerűen és gyorsan kezelni ha és amikor szükségesek, és átláthatóbb a rendszerezésük, amit itt tudok alkalmazni, a Commonsban pedig nem. Hungarikusz Firkász Ide írkássz! 2021. szeptember 19., 14:12 (CEST)

Logikus, köszi! – Burumbátor Súgd ide! 2021. szeptember 19., 17:52 (CEST)

Cikk!

Szia Hungarikusz Firkász!

Átírtam teljesen A vadász és a préda cselekményét, nézd meg, hogy így jó lesz-e, ha nem kérlek jelezd nekem, ha valami nem stimmelne.

A film megnézése után csináltam meg az átírást, sok eltérés volt benne, meg felesleg, sok helyen leegyszerűsítettem. Bandee0615-re meg ne haragudj, alapvetően jól végzi, amit csinál, csak egyedül a történetírásban gyengébb, de majd beszélek vele, hogy jobban figyeljen oda. Sokszor csak megírja, de nem olvassa át, holott át kellene, hogy értelmes mondatok legyenek. Mondta, hogy harag van köztetek, hát ennek viszont nem örülök.

További szép napot, Üdv: KarateNinja1961! KarateNinja1961 vita 2021. szeptember 20., 16:45 (CEST)

KarateNinja1961, itt valami félreértés van. Én nem haragszom Bandee0615-re (bár amilyen stílust, és megnyilvánulásokat megenged magának, akár haragudhatnék is), ezt ő meg Misibacsi vizionálták/ják be maguknak és egymásnak. Nem rá haragszom, hanem arra az igénytelenségre, amit kiad a kezéből, és ráadásul még jónak is gondol. Bandee0615, hitével és meggyőződésével ellentétben, nem tölt be akkora szerepet a WP-s életemben, hogy haragudjak rá. A sas sem vadászik legyekre. Azonban az olyan igénytelen munkákkal, mint amilyen az itt említett filmszócikk is, továbbra is el fogok járni, mert nem megengedhető, hogy ilyenek miatt minősítsék le a Wikipédiát.

Sajnos a te változatodban is vannak értelmetlenségek, komoly nyelvtani hibák:

  • „Annak reményében, hogy az ért lövés tévedésből történt, még több lövéssorozat éri őket.”
  • „A csapat észrevesz egy helikoptert elrepül felettük.”
  • „Vincent próbál nekik kiabálni felfelé, de Peter csendben marasztalja a figyelem felkeltés miatt.”
  • „Az életben maradt férfi tovább halad, míg egy kisbolthoz nem érnek.”
  • „A bolti lányt fejbelövi Eva a távolból, Vincentet ismét eltalálja, közelebb lopakodik, és végleg megöli.”
  • „A másik két férfi bújkálni kezdenek,”
  • „Eva meghallja, hogy Roman az iránya felé kezdett lopakodni,”
  • „amit korábban eltet zsebre.”

Hungarikusz Firkász Ide írkássz! 2021. szeptember 21., 07:58 (CEST)

Üdv!

Valóban voltak elírások, nyelvtani hibák, javítottam. Bocsánat. Így esetleg jó?KarateNinja1961 vita 2021. szeptember 21., 10:31 (CEST)

Nem, de mindegy. Túl rövid az élet ahhoz, ezzel tovább foglalkozzak. Hungarikusz Firkász Ide írkássz! 2021. szeptember 21., 11:21 (CEST)
KarateNinja1961, úgy döntöttem, hogy mégis megpróbálok a segítségedre lenni, és elmondom, mi nem stimmel a "tökéletesen jó nyelvtanú" szövegben (halkan jegyzem meg, hogy a nagybátyám, aki nyelvtan- és irodalomszakos tanár azt mondta rá, hogy elégséges osztályzatú ötödikesektől látott ilyen szövegezést (az eredetit még egyesre sem tudta volna értékelni).:
„Hamarosan lövéseket kezdenek hallani a távolból.” helyett „Hamarosan lövéseket hallanak a távolból.”
„Plüssállatot találnak az egyik fa tövében, viszont nem fordítanak rá nagyobb figyelmet, de az egyikőjük mégis zsebre teszi.” helyett „Az egyik fa tövében egy plüssállatot találnak, amire nem fordítanak különösebb figyelmet, de egyikőjük zsebre teszi.”
„A kirándulás jól sikerül, egészen addig, míg Vincent majdnem a halálba nem zuhan az egyik doboldalról.” – A ...majdnem a halálba nem... fordulat helytelen. Most majdnem nem zuhan le, vagy majdnem lezuhan?
„Miközben sétálnak az erdőben, a lövések egyre közelebbről kezdenek hallatszódni.” helyett „Miközben sétálnak az erdőben, a lövések egyre közelebbről hallatszódnak.”
„Abban a hitben, hogy a lövés véletlen történt, a csapatot valaki lesből kezdi el tüzelni.” – Ennek a mondatnak semmi értelme nincsen. Abban a hitben lőnek rájuk, hogy az első lövés véletlenül történt? Ugye érzed, hogy ez értelmetlen? Az külön értelmetlen, hogy „lesből kezdi el tüzelni”, a tüzelni ebben az értelemben a valamit elégetni kifejezés szinonimája. Ebben a helyzetben a helyes fordulat a lesből tüzet nyit rájuk lenne.
„A férfiak menedékként az autójuk mögé bújik.” – Komoly nyelvtani hiba. A férfiak többesszámban szerepelnek, az ige pedig egyesszámban van.
„Megpróbál az erdőn keresztül elmenekülni.” – Albert egyedül próbál meg elmenekülni? A további tartalom ezt nem támasztja alá.
„A csapat észrevesz egy helikoptert elrepül felettük” – Innen hiányzik valami. Nem árulom el, mi, hátha rájössz.
„Tovább haladnak az erdőben, majd észrevesznek egy Eva nevű magányos nőt egyhelyben állni folyó partján.” – Honnan tudják, hogy egy Eva nevű nőt vesznek észre?
„a többiek pedig fedezékbe vonulnak az erdőben.” – Az erdőbe és nem az erdőben.
„de a bolt alkalmazottja viszont nem veszi komolyan a helyzetüket,” – Vagy a de vagy a viszont felesleges a mondatba.
„Vincentet ismét eltalálja, majd közelebb lopakodik, és végleg megöli.” – Végleg megöli? Hogyan másképpen lehet valakit megölni? Persze ha Hegylakóról lenne szó, lenne értelme, de így nincs. Korábban sehogyan sem ölte meg Vincentet, így emiatt sincs értelme a végleg szónak a mondatban.
„Eva meghallja, hogy Roman elkezdett lopakodni felé, de végül lábon lövi.” helyett „Eva, amikor meghallja, hogy Roman feléje lopakodik, lábon lövi.”
„Roman ledobja fegyverét a szikláról,” – Az eddigiekből az derül ki, hogy Romannak nincs fegyvere. Ha mégis van, honnan és miért csak most derül ki? Ha a nő fegyverét dobja le, akkor ezt pontosítani kell. Ha megszerezte a nőtől, miért dobja le? Miért nem használja?

Szóval "csak" ennyi hiba van a a "tökéletesen jó nyelvtanú" szövegben. Ha a haverod ezt tökéletesnek véli, félő belegondolni, hogy milyen az, amit nem tart annak. Nem tudom, milyen viszonyban vagytok, de hasznos lenne, ha megmagyaráznád neki, ha ennyire nem tud fogalmazni, akkor legalább az arcából vegyen vissza. Én nem fogom őt körbe nyalogatni és dicsérgetni, mint azt teszik mások. Tudom, hogy fáj neki, hogy valaki a szemébe mondja a hibáit, de ez van, buksisimogatásból nem fog tanulni. Több szócikkben is próbáltam neki a kommentbe tett megjegyzésekkel segíteni, de eleddig, láthatóan nem tanult belőlük, csak hajtogatja, hogy hogyan segítsek neki. Működhetne is a dolog, ha látnék fejlődést, de -- ahogyan ez a szócikk és a megjegyzései is mutatják, nem fejlődik. Jobb lenne ha egyáltalán nem írna cselekményleírásokat, és másokra bízná ezeket, olyanokra, akik értenek is hozzá. Amíg ilyen szemtelen, mint mostanában, addig nem igazán óhajtok vele közvetlenül tárgyalni. Próbáld meg tanítgatni egy kicsit! Hungarikusz Firkász Ide írkássz! 2021. szeptember 22., 20:39 (CEST)

Szia Hungarikusz!

Köszönöm szépen, hogy leírogattad a hibákat és fáradoztál. Elnézést kérek, én sem vagyok már a régi, pedig én is történelem tanár vagyok. A problémásabb részeket javítgattam át. Sajnálatos, hogy ennyi nyelvtani hiba van benne, lehet neki ugrok majd mégegyszer ezek alapján. Sajnos nem sok időm van az oktatás miatt, de igyekszem. Nekem jobban megy, ha egy adott angol szöveget tudok lefordítani, ezen a cikken látszik, hogy kútfőből lett megírva, vagy fogalmam sincs.

Bandee jó gyerek amúgy, segítőkész, tanítottam is 3 évet, nincs vele semmi bajom. Elég jó viszonyban vagyunk, egy utcában lakunk, két ház van közöttünk. Nekem azt mondta, azért ír vissza keményebb hangnemben, mert már felidegesíted azzal, hogy alig akarsz segíteni, meg nem áll eszedben átjavítgatni semmit sem, amit ő csinál, inkább eltakarod vagy kitörlöd, amibe ő több időt fektetett. Nektek kellene ezt megbeszélni, de állítólag nem állsz szóba vele. Én ahogy látom a munkáját, elég jól megcsinálja a dolgokat, forrásolja és pontos is. Egyedüli negatívum tényleg az a cselekményrészek nyelvhelyessége. Ma találkozom vele úgyis, beszélek vele, hogy jobban figyeljen oda és többször olvassa át, mert ő szereti a cselekményt is megírni, hogy ”jó” legyen maga a cikk. Remélem fejlődni fog.

Köszönöm mégegyszer, szép napot! KarateNinja1961 vita 2021. szeptember 23., 16:45 (CEST)

Elnézést, a pontos időt nem írtam át. KarateNinja1961 vita 2021. szeptember 23., 9:50 (CEST


Elkezdtem ide írni valamit, aztán inkább töröltem. Megdöbbentő mennyi idejük van egyeseknek. Viröngy vita 2021. szeptember 23., 11:15 (CEST)

Iskolák automatikus nevezetessége

Eltűnt a hozzászólásod a II. Koháry István Alapiskola TMB-jéről, mire ott válaszolni tudtam volna, úgyhogy ide írok. Az a gondolat, hogy az iskolák legyenek automatikusan nevezetesek (tehát kapjanak felmentést a WP:NEV alól) többször felmerült már. Szerintem vannak ütős érvek mellete is, meg ellene is. Talán érdemes lenne feldobni véleménykérésre valami kocsmafalon, és ha úgy tűnik, van támogatottsága, meg lehetne szavaztatni a kérdést formálisan is. --Malatinszky vita 2021. szeptember 21., 14:15 (CEST)

Malatinszky, én tüntettem el egy visszaállítással, mert közben rájöttem, hogy nem magyarországi iskoláról van szó, és a külföldiek esetében nincs hasonló véleményem, mint a magyarországiakról. Ettől függetlenül fel lehet tenni megvitatásra. Nem vagyok az ötlet ellen. Hungarikusz Firkász Ide írkássz! 2021. szeptember 21., 14:18 (CEST)

DEFAULTSORT sablon törlése

Szia, feltűnt, hogy néhány szócikkben törölted ezt a sablont és egyesével módosítottad a kategóriákat, ennek van valamilyen oka? – HG vita 2021. szeptember 21., 17:49 (CEST)


Szia, HG! Igen, a defs elavult és a kategóriakulcsolással kiváltható. Ha megnézed szerkesztésmódban, a kategórianév mellett lévő szó, amely a | jelet követi, a megfelelő helyre sorolja be a szócikket. Hungarikusz Firkász Ide írkássz! 2021. szeptember 21., 17:54 (CEST)

Köszi, ezt nem tudtam. És akkor a kategóriakulcsot minden egyes kategóriánál külön be kell írni? – HG vita 2021. szeptember 21., 18:01 (CEST)

Szerintem igen, de ennek nem jártam még utána. Viszont ennek megvan az a könnyebbsége, hogy HotCat-tel is megcsinálható, ha a kategória neve melletti ± jelre kattintasz, akkor elegendő csak a név után beírni a vonalat és az utána jövő részt. Lehet egyszerre többet is, csak ilyenkor ha be van kapcsolva a figyelmeztetés, hogy szóljon ha nem töltöd ki a szerkesztési összefoglalót, érdemes azt kikapcsolni, mert jelenleg van egy olyan hiba, hogy kitöltetlennek érzékeli.

Plusz előnyös még abból a szempontból, hogy ha valamelyik kategóriában nem kell, akkor oda nem teszel (pl. egy Kovács Antal nevű személyt a foglalkozások kategóriában a K-nál hagyod, oda nem kell, de ha van mondjuk egy kategória a családjáról, akkor ott az A-nál érdemes szerepeltetni, oda beírod, hogy Antal, és nem a K-nál, hanem az A-nál fog megjelenni. Így hasznosabb. Hungarikusz Firkász Ide írkássz! 2021. szeptember 21., 18:14 (CEST)

Egyszerűsített törlés: McCarthy (egyértelműsítő lap)

Szia! A(z) McCarthy (egyértelműsítő lap) lapot, amit te hoztál létre (vagy bővítettél jelentősen), egy szerkesztő egyszerűsített törlésre jelölte. Az indoklást a lapon lévő sablonban találod. Ha a lap egyszerűsített törlését kifogásolod, akkor távolítsd el róla a törlési sablont! Ha a törlést nem kifogásolja senki, akkor hét nap elteltével az adminisztrátorok további vita nélkül törlik a lapot. Alfa-ketosav vita 2021. szeptember 24., 12:20 (CEST)

Cselekmény ellenőrzés

Szia!

Elkezdtem megírni a Végtelen útvesztő 2. – Bajnokok csatája cselekményét, estére meglesz a teljes történet. Csak kíváncsiságkép, nézzél már rá majd kérlek, hogy jó lesz-e, ha igen, akkor megvan, mik a bajok és miket rontok. Bandee0615 vita 2021. szeptember 27., 07:17 (CEST)

Cikkértékelés

Szia! Az ilyen szerkesztésekkel (és a kékítéssel) nem kell vesződnöd, a bot következő futásakor ezek javítódnak automatikusan. :) Üdv, Bencemac A Holtak Szószólója 2021. október 4., 18:26 (CEST)

Köszönöm, ezt nem tudtam. Hungarikusz Firkász Ide írkássz! 2021. október 5., 13:47 (CEST)

Nem csinálsz vele problémát, csak ha például törlődik a legeslegelső, minden utána következő előrébb kerül eggyel (ezért olyan lassú a bot, mert minden lapot újra kell mentenie). Az időd pedig érték. Bencemac A Holtak Szószólója 2021. október 5., 15:39 (CEST)

„Cool túra”

Szia!

Mielőtt javítani tudnám a bevezetőben lévő 2 mondatot, le tudnád írni, hogy mi a problémád vele?

https://hu.wikipedia.org/w/index.php?title=Cool_t%C3%BAra&type=revision&diff=24294138&oldid=24294134

A szövegét én írtam, szerintem követhető és érthető, tehát azzal a megjegyzéssel nem tudok mit kezdeni, hogy "magyartalan". misibacsi*üzenet 2021. október 12., 06:53 (CEST)

Már megoldódott HG által. Innen is köszönet neki! Hungarikusz Firkász Ide írkássz! 2021. október 13., 11:54 (CEST)

Magyar Derby (galopp)

Helló Hufi!

Sajnos a Magyar Derby (galopp) cikkben tett köszönetemet nem tudom visszavonni, ezért itt jegyezném meg, hogy a szerkesztési összefoglalód "‎Kapcsolódó szócikkek: Karaszek Sándor ki, a Magyar zsokék listájában szerepel." nem volt precíz, ha nem akarom azt mondani, hogy övön aluli ütés, mivel később írtad be a zsokék listájába, mint én a kapcsolódó szócikkekbe. Én azt írtam volna a szerköfbe, hogy "áttéve a zsokék listájába, mert ott jobb helye van", azzal is bizonyítottad volna, hogy Te mindig résen vagy. No, itt az alkalom, hogy megkérdezzem, hogy az összes (megerősített) szerkesztő munkáját állandóan szemmel tartod, vagy van egy listád, amibe van szerencsém beletartozni? – Porrimaeszmecsere 2021. október 14., 15:32 (CEST)

Figyelj, Porrima: láttam egy szerkesztést egy szócikkben, ami a figyelőlistámon van. Ez a szerkesztés véletlenül a tiéd volt, véletlenül az, hogy beírtál egy személyt, nevezetesen Karaszek Sándort a Kapcsolódó szócikkek listájába. Megnéztem a listát, láttam, hogy ott nem szerepel, beírtam oda, és mivel így már a szócikkből elérhető listán szerepel, így felesleges volt ott tartani, ezért onnan kivettem. Teljesen precíz szerkesztési összefoglalót írtam, mivel azért vettem ki onnan, mert már szerepel a listában. Nem érdekel, hogy te mit írtál volna a szerkesztési összefoglalóba, ahogyan az sem, hogy egy szimpla szerkesztést miért tekintesz támadásnak, ami már személyes támadásra is sarkal. Ne haragudj, de üldözési mániával nem tudok foglalkozni, sajnos nem vagyok szakember, de a neten bőven találsz ilyeneket. Legközelebb ilyen stílussal engem ne keressél fel. A köszönetedet meg nyugodtan tekintsd semmisnek, engem nem érdekel, hogy megköszönted-e, avagy sem, hidd el, nagyon is jól megvagyok nélküle, nem az ilyen gombi, személytelen köszönömök miatt szerkesztek. Hungarikusz Firkász Ide írkássz! 2021. október 14., 15:49 (CEST)

Kinek szólt

De, neked szólt Vigyor Természetesen nem, nem tudom hogy sikerült neked címeznem amit Voxfaxnak írtam, elnézést :) Viröngy vita 2021. október 14., 16:35 (CEST)

Viröngy, gyakorlatilag nem címezted senkinek, de mivel az én szerkesztésem után mentetted el, így az én hozzászólásom alá került. :-) Hungarikusz Firkász Ide írkássz! 2021. október 14., 16:44 (CEST)

Kálmán C. György

https://www.facebook.com/profile.php?id=100002038264412 Egy hete a testvéra halt meg. Ma ő. Nem szoktam forrás nélkül beírni, de nem akartam egy facebook bejegyzésr forrásolni. Lily15 üzenet 2021. október 17., 11:58 (CEST)

Lily15, te sem akarod Facebookot forrásként betenni, és én is ammondó vagyok, hogy várjuk meg, amíg rendes forrásban megjelenik. Szerintem adjuk meg neki a tiszteletet. Én idén váltottam vele néhány levelet, nagyon segítőkész, kedves emberként ismertem meg. Megérdemli a rendes forrást. Hungarikusz Firkász Ide írkássz! 2021. október 17., 12:03 (CEST)

OK, várjuk meg. Lily15 üzenet 2021. október 17., 12:08 (CEST)

Lily15, nagyon szépen köszönöm! Hungarikusz Firkász Ide írkássz! 2021. október 17., 12:10 (CEST)

Itt van: [1]. :( Pagony foxhole 2021. október 17., 12:27 (CEST)

Pagony, már betettem forrásként. :( Hungarikusz Firkász Ide írkássz! 2021. október 17., 12:28 (CEST)

Pagony, és most láttam, hogy Kilián István is. Hungarikusz Firkász Ide írkássz! 2021. október 17., 12:42 (CEST)

Igen, őt tudtam. Pagony foxhole 2021. október 17., 12:44 (CEST)

A fenébe! Innen, tőletek tudtam meg. Amennyire tudom, egészen kiváló kritikus - volt. – Vadaro vita 2021. október 17., 12:57 (CEST)

Sose halunk meg

Elnéztem, bocs! OsvátA vita 2021. október 18., 12:03 (CEST)

Joe Masseria

Köszönöm szépen a javítgatást a cikkben. Két kérdésem lenne: Az első,hogy hogyan csinálok "nagy kötőjelet"? (ha számít, akkor linuxon) Sosem használtam ezt a jelet, mert nem volt rá szükségem. Mindig keresni egy cikket amiben van, és másolgatni, nem sok kedvem lenne. A másik az lenne, hogy A populáris kultúrában vagy Népszerűsége a kultúrában? Többnyire az utóbbi verziót láttam más cikkekben, ezért is használtam ezt magam is.
ᑭᗩᗷᒪO_Eᒪ_ᑕIᑕᒪIᔕTᗩ  dɐlɐʇıʌ 2021. október 21., 19:42 (CEST)

Pablo el ciclista, látom a nagykötőjeles kérdésedre már kaptál választ. A másik kérdésedre azt tudom válaszolni, hogy szócikkektől függő. Meg kell nézni, hogy mit tartalmaz az adott szakasz. Itt egyértelműen nem azt tárgyalta a szakasz, hogy Joe Masseria mennyire népszerű a populáris kultúrában, hanem csak egy felsorolást a populáris kultúrában való megjelenéseiről, ezért itt ez a szakaszcím a megfelelőbb. Hungarikusz Firkász Ide írkássz! 2021. október 22., 05:42 (CEST)

Rendben. Észben tartom :) ᑭᗩᗷᒪO_Eᒪ_ᑕIᑕᒪIᔕTᗩ  dɐlɐʇıʌ 2021. október 22., 09:02 (CEST)

Írd alá a hozzászólásaidat!

Az aláíratlan hozzászólás és a pótlásának eltüntetése kirívóan irányelvellenes, ami méltatlan egy adminisztrátortól. Lehet akár személyeskedő véleményed is, de akkor vállald is fel és ne próbáld névtelenül elhelyezni más vitalapján! Előre jelzem, hogy amennyiben ezt kitörlöd, kiteszem a kocsmafalra. Shakes Ide recsegj 2021. október 23., 10:26 (CEST)

Harkányi Endre

“ A nagyapámat egy német katona lőtte le, ettől még a gyerekei nem lettek egy német támadás túlélői.” - szövegértelmezés: Azt ugye tudod, hogy a zsidóság ellen kollektív törvények voltak, így a minta mondatod sántít, nem jó. A zsidók elleni törvények alól szerinted Harkányi Endre mentesült miközben a szülei a holokauszt áldozatai lettek? Szerinted az 1934-ben született Harkányi Endre nem holokauszt túlélő? – Csurla vita 2021. november 15., 23:21 (CET)

Csurla, fáradj a kocsmafalra, nincs veled itt tárgyalni valóm. Hungarikusz Firkász Ide írkássz! 2021. november 15., 23:22 (CET)

Felesleges. Egy csillagos házban élte túl a holokausztot. Ezt majd forrással beleteszem a cikkbe és így mindenki számára egyértelmű lesz. Nem kell extra szövegértelmezés. A kedves szavaid külön köszönöm. – Csurla vita 2021. november 15., 23:27 (CET)

Helyes, nagyon helyes. Ha kiegészül a szöveg, akkor nincs probléma a kategóriával. Visszavonogatás helyett ezzel kellett volna kezdeni. A kedves szavaim pedig csak azt tükrözik, ahogyan te beszélsz velem. Nem kell megköszönnöd! Hungarikusz Firkász Ide írkássz! 2021. november 15., 23:32 (CET)

Normálisan beszélek veled és ezt várom el tőled is. – Csurla vita 2021. november 15., 23:37 (CET)

Mindig olyan stílusban fogok veled beszélni, ahogyan te velem. Jó éjt! Hungarikusz Firkász Ide írkássz! 2021. november 15., 23:38 (CET)

Frőhlich János fájlok javítása a Commonson

Kedves Hungarikusz Firkász! Ha lesz időd, légy szíves (a múltkori nagyon gyors javításodtól felbátorodva kérlek) a tegnap, a tárgyban szereplő módon tévesen felvitt Fröhlich Jánosra vonatkozó két fájl átnevezési kérelmét hagyd jóvá. Előre is köszönöm! – Bizottmány vita 2021. november 20., 08:51 (CET)

Joseph Valachi

Szervusz Hungarikusz Firkászǃ Segíts kérlek, hogyan tudom formázni Joe Valachit. Mert sajnos nem értem mire utal a sablon ː) Túl hosszú a bevezető? Tényleg fogalmam sincs. Gnomelogo.svg𝙥𝙖𝙗𝙡𝙤_𝙚𝙡_𝙘𝙞𝙘𝙡𝙞𝙨𝙩𝙖𝓭𝓸𝓵𝓬𝓮 𝓥𝓘𝓣𝓐 2021. november 22., 03:09 (CET)

Pablo el ciclista, ilyenkor az a legegyszerűbb, ha megnézel több életrajzi szócikket. Szerintem magadtól is rájönnél :-) de azért segítek: hiányoznak az életrajzi adatok, úgyis mint születési és halálozási helyek és idők. Életrajzoknál ezekkel kezdjük a személy neve után. A bevezetőben továbbá igyekszünk kerülni a volt szót, hiszen a megadott évszámokból úgyis kiderül, hogy múltidőről van szó. Hungarikusz Firkász Ide írkássz! 2021. november 22., 03:12 (CET)

Áhhááá. Baxxus, ː) Ha megnézed a laptörténetet (kb 2-3mal korábbit), akkor még ott volt a születési évszám. ː) Nem tudtam hogy ez olyan fontos. Konkrétan azt hittem, hogy ezekre ott az infobox. De akkor megoldom, sőt a többit is. (ha tudom) ː) Gnomelogo.svg𝙥𝙖𝙗𝙡𝙤_𝙚𝙡_𝙘𝙞𝙘𝙡𝙞𝙨𝙩𝙖𝓭𝓸𝓵𝓬𝓮 𝓥𝓘𝓣𝓐 2021. november 22., 03:16 (CET)

köszönet

Köszönöm a segítséget a kép módosítása témában! Üdv, KZs.

Katari nagydíj

Elmagyaráznád, miért vontad vissza Csigabi után te is a segítségi kísérletemet?? Segíteni akartam. SEGÍTENÍ. Ess-e-gé-í-té-enn-í. – 94.21.59.146 (vita) 2021. november 30., 20:10 (CET)

Hungarikus Firkász

VANDAL VA = A és B 60° háromszög N az energia menetemelkedése DA = Teremtés L = az energia jellemzője Amit te firkász nem tudtsz az a GULA ezt jelenti a vandal mégpedig Teremtés Energia jellemzővel. a G megmutatja az Energia (m) tömegközpontját, GROUND ZERO - EPUCENTRUM itt történik a "CSODA" itt a GRAVITAL" amikor azt mondod gravitáció azt mondod az ON ezt mondatja velem, mégpedig az ON (bolygó) TI az élet ami ezen a bolygón VA.N. Már tudod hogy a VI az Y (ipszilon) ez az anyag MAT.ER.I.A. az anyag amit az energia EA alkot, ezt a rendszert befolyásolják és ennek neve MAT.RI.X. az X a GULA vetületi ábrázolása felülnézet és négyzet veszi körül. Ez a VA BA - AB (VA-AV) BAB.ILI. BAB.IL.ON. BAB.EL. az "EL" IL LI az energia éle - ÉLEK - ÉLEK de akkor most melyik? Nem az anyag határozza meg a tömegközéppontot és nem az anyag kölcsönhatásából ered az egzakt fizikai energia. Semmi nem az aminek látszik. GOD.- OS. GON.OS. GOND KOND OND csak fordítsd el az "N" betűt és megkapod a GROUND ZERO-t az EPICENTRUMOT (3600) UNI.VER.ZUM. - OORT Felhő Ha képességet szereztek értelmezni, felfogni akkor ezután is fogunk olyanról beszélni "emberiség" ellenkező esetben, na ezt a képzeletedre bízom. UZAKIZUA UNGIEL Ungiel vita 2021. december 1., 20:49 (CET)

Nem kis felelősség ez, HuFi! Ha nem sikerül értelmezned Ungiel üzenetét, az emberiségnek annyi. Én máris összeroppantam a feszültségtől. Megyek, leiszom magam. --Malatinszky vita 2021. december 1., 20:59 (CET)

@Malatinszky: Mal=rossz; tin=ón; szky≈sky=> rossz ónég. Az ón fém, ha rossz, akkor elporlik (szürke ón). Konklúzió: Malatinszky, a háttérhatalom ügynökeként, felülről, az égből okozta Scott kapitány katasztrófáját. E tudás Ungieléhez képest eltörpül, de kötelességét éreztem, hogy tudassam. Csuja 2021. december 2., 20:52 (CET)

Malatinszky, azt sem tudom, hova legyek emiatt. Teljesen lebénított a felelősség eme súlya. Hungarikusz Firkász Ide írkássz! 2021. december 3., 03:31 (CET)

Most akkor vegyek tartós tejet vagy ne? Viröngy vita 2021. december 3., 10:22 (CET)

Viröngy, ha rám hallgatsz, akkor azt akarsz, amit csinálsz. ;-) Hungarikusz Firkász Ide írkássz! 2021. december 3., 11:33 (CET)
Vettem, legfeljebb gyorsan megiszom ha jön a világvége Vigyor Viröngy vita 2021. december 3., 12:05 (CET)

Ha a V-t és a nyomtatott I-t közvetlenül egymás alá írjuk úgy, hogy az I teteje a V csúcsában van, nyomtatott Y-t kapunk. Ezt jelenti szerintem az, hogy „a VI az Y”. Alfa-ketosav vita 2022. január 25., 17:24 (CET)

Éppen kérni akartam az adminokat, hogy védjék le

Éppen kérni akartam az adminokat, hogy védjék le Ungiel szerkesztőlapját. Apród vita 2021. december 5., 14:30 (CET)

Sose sajnáld

Ugyan, sose sajnáld, mint látod alaposan elmagyaráztam neki egyrészt azt, hogy kerülheti el, hogy ilyeneket írjanak neki (bár kétlem, hogy bármi is átment), másrészt mennyire nem érdekel engem a személye (ez ráadásul nem is szemtám, hol van előírva, hogy mindenki mindenkit érdekeljen? na ugye), szóval írok neki ha kell, amúgy felőlem elmorgolódhat. Igazából ez a "Téged - bizonyára iígy gondolod - ezért szeretnek itt." lepett meg, még meg is sajnáltam kicsit, le is írtam nagyjából a válaszomban miért. A köpködése nem érdekel, ha ő se, akkor a köpködése miért izgasson? Vigyor Ezzel ki is fújt a dolog, bár természetesen fel-felbukkan majd néha, de úgy látom, hogy a közösséget sem igazán érdekli se a személye, se a mondókája. Viröngy vita 2021. december 6., 21:30 (CET)

A zengedélyek

--PallertitcoC 2021. december 12., 12:50 (CET)

LA75

A Le az adók 75%-val Párt wikipédia oldaa állandóan törlésre kerül? Mi ennek az oka? Egy bejegyzett politikai pártról van szó, és ez egy ismeretterjesztő oldal. 2605:7FC0:0:10F:89B7:DA55:D10F:1DAC (vita) 2021. december 31., 21:45 (CET)

Vita:Le az Adók 75%-ával Párt. Hungarikusz Firkász Ide írkássz! 2021. december 31., 21:53 (CET)

Én is megkérdeztem a lap vitájánál, de nekem nem se válaszolt ott senki. Gondolom senki nem kap rá választ, mivel az egyetlen válasz a politikai indokból törlés. - SteveLiberty SteveLiberty vita 2022. január 3., 07:03 (CET)
A válaszok ott sorakoznak hivatkozások formájában a vitalapon: Vita:Le az Adók 75%-ával Párt. Kérlek, ne fárassz tovább a trollkodással. Éppen elég a "másik két" LA75-pártitól érkező. Olvasgasd el a behivatkozott megbeszéléseket. Hungarikusz Firkász Ide írkássz! 2022. január 3., 10:49 (CET)
Most már ott tartunk, hogy egyik amerikában élő pártoló tag - nem, még ő sem párttag - feldolgozta az a trollámok futást, amit csináltok. Válaszolni képtelenk vagytok minden egyes citált forrásra, csak a mellébeszélés megy. https://www.youtube.com/watch?v=VoN6DSFjHP8 - itt a videó. @Hungarikusz Firkász @Ary @Balint36 @Pagony @Viröngy - a teljesség ereje nélkül. Mi amúgy többen vagyunk, és azt is látjuk, hogy közületek is vannak / lennének kezelhetőbb emberek, csak mentek a tömeg szellem után, és már-már inkább csak a hatalom adta élvezet vezet. Arra sem jött semmi válasz, hogy Viröngy elvtárs sorozatos beirkálása Ecsenyi cikkbe, onnan a párt infobox és kép törlési vandálkodás nektek miért kilégítő, ahogy arra sem vettétek a fáradságot, hogy minden általunk kért forrásnak utánanézzeket és új vitát nyissatok. Ez nyíltan a 2022-es választás egyoldalú - még ha nem is jelentős - befolyásolására tett kísérlet. A szólás szabadsághoz pedig ennek az oldalnak immár semmi köze - vagy legalábbis addig, amíg a trollok ellen a retorzió meg nem történik és helyre nem lesznek állítva az említett vandálkodásból az odlalak. HurniKán vita 2022. január 17., 02:09 (CET)
@HurniKán: Akkor kérlek tájékoztasd a komát, hogy minden egyes szava hazugság: 1) senki sem említett hírességet (a párt óta rengeteg hírességet töröltünk BTW) 2) a magyar Wikipédiának 0 azaz nulla moderátora van (de a többin se fogsz nagyon találni) 3) a gugli listán csak címszavakat mutogatott 4) senkinek sincs SAJÁT szócikke, mert a Wikipédiában a szócikkeknek nincs tulajdonosuk, ez alól ti sem lesztek kivételek, hogy birtokolhassatok valamit 5) a koma szavát hallva nem elég, hogy első helyen van a weblap és a Facebook, Wikipédia-oldal is kell, ami majd a választáson segíti, de ez szembe megy az WP:NEM irányelvünkkel, nem is beszélve arról, hogy nem nagyon csipázzuk, ha politikai kampány részeként akarnak minket felhasználni. Úgyhogy nyomatékosan megkérek minden párttagot, mindent pártaktivistát és minden pártszimpatizánst, hogy a politizálást és a kampányt ne nálunk folytassátok! Ezt továbbadni ér.
És te is hazugságot mondtál. A magyar (és a többi) Wikipédián minden átlátszó, minden visszakövethető, és a naplóban lehet látni, hogy az a Viröngy, akit te csípőből leelvársaztál nem törölt se képet, se infoboxot a szócikkből. Úgyhogy sértegetés megy ezerrel, de aztán kiderül, hogy nincs igazatok. Mivel ti annyira meg szoktatok sértődni, és bocsánatkérést követeltek, ezért most felszólítalak, hogy nyilvánosan kérj bocsánatot @Viröngytől, mert a kommunistákhoz (elvtárs) hasonlítottad, és olyannal vádoltad meg, amit el se követett! Ha ezt nem teszed meg a civilizálatlan viselkedésed miatt, a leelvtársozás miatt felfüggesztem a szerkesztői jogosultságodat, amire a viselkedési irányelven túl a témához kötődő wikitanácsi állásfoglalás is lehetőséget ad.
A szólás szabadságot meg inkább hagyjuk. Nyilvánvaló, hogy pont ti vagytok azok, akik sárba tiporják (meg a YouTube, mert már nem lehet látni azt a dislike-ot, amit a videóra nyomtam). Hiszen akik tényellenőrzés nélkül elvtársoznak le másokat, elferdítik a valóságot, és lejárató szándékú videót tesznek ki a másikról, azok nem mi vagyunk. – balint36 utaspanasz 2022. január 17., 02:55 (CET)
A te szavad hazugság. Meg volt említve hogy "nem elég híres", tehát nem lehet lapja. A Wikipédia szerint a Wikipédiának vannak moderátorai. És az Adminok a legfőbb "moderátorok".De látom te voltál a bunkó beszóló, aki még ezt az egyértelmű dolgot is letagadta. Milyen címszavakat? Miről beszélsz egyáltalán? De vannak szócikkek. Nem azt állítottam hogy egy szócikk valaki tulajdona lenne, hanem hogy témáknak, szervezeteknek, stb.-nek van. Tehát mellébeszélsz megint. Kiforgatod a szavaim. Soha, sehol nem beszéltem arról hogy bárki birtokában lenne egy szócikk. Idézd már ugyan a videóból. Nem tudod, mert nem mondtam. Tehát nem mondasz igazat.
"nem is beszélve arról, hogy nem nagyon csipázzuk, ha politikai kampány részeként akarnak minket felhasználni" - Te csináltok politikai ügyet abból hogy egy létező, aktív párt oldalát folyton letörlitek. Egy párt sem "csipázza" ha politikai okokból cenzúrázzák.
"a politizálást és a kampányt ne nálunk folytassátok" - Gondolom a párt sok ezer szimpatizánsa meg megkérne titeket, hogy hagyjátok abba a cenzúrázást. Így fair, nem?
Plusz, mi lenne ha visszavonnátok a hazudozást ami szerint nekem egy rakás regem lenne legyártva amivel én bármivel próbálkoztam volna. 1 van és nem próbáltam visszaállítani a lapot. Én eddig csak kérdeztem és vitáztam róla. Meg azt hogy szerintetek én Ecsenyi lennék, mert nem vagyok Ecsenyi. SteveLiberty vita 2022. január 17., 22:46 (CET)
Jaj hát most látom én is kedves @Balint36, hogy valóban igazad van, az infobox-vandál egy @Grin nevű troll volt, akinek a tevékenysége azóta sem érte el a wikitanács ingerküszöbét, @Viröngy pedig inkább csak a beleirogató trollkodást preferálta, úgy, mint "ultra" "törpepárt" címszavakkal. Óh hát így már minden bizonnyal nincs is elfogultság a részetekről, és mindjárt mentesíti a wiki adminjait az erkölcsi felelősségre vonástól, hogy más személy a beleirogató troll, mint a törölgető troll. HurniKán vita 2022. január 17., 22:58 (CET)

HurniKán, a meglátásaidat legyél szíves a közösségi oldalon megosztani, azaz itt: Wikipédia:Kocsmafal (egyéb). Sem szerkesztőként, sem adminisztrátorként nem érdekel a párt szócikke (egyik párté sem, nem csak a tiétek), ha a közösség úgy dönt, van helye a pártnak, akkor lesz szócikke, ha úgy dönt, nincs, akkor nem lesz. Az adminisztrátorok a közösség döntését fogják végrehajtani (én is), nem pedig a ti nyomásotokra fognak eljárni. A videódat megnéztem. Jót szórakoztam rajta. Ennyi sületlenséget már régen hallottam ilyen komoly előadásban. Köszönöm, hogy megosztottad velem! Kérlek, oszd meg az említett kocsmafalon is, hadd lássák mások is. Hungarikusz Firkász Ide írkássz! 2022. január 17., 02:52 (CET)

Bearanyozta a napom a videó, ahogy napszemüvegben magyaráz (BTW: mi a jó fenének, a világ legpozőrebb dolga a fél fejet eltakaró napszemüvegben youtube-videót csinálni, mintha hatalmas titkokat osztana meg a világgal a beszélő, közben simán csak zöldségeket mond annak a 2-300 embernek aki véletlenül rákattint), de a nekem jobban tetszett az emblematikus Vettem egy új dzsekit opusz, a végén a cuki hóbantopogással. Köszi! Vigyor Viröngy vita 2022. január 17., 07:47 (CET)

Tudtam én hogy a kínosan hazug magyarázkodó szöveg és a bunkó beszólás csak innen érkezhetett. Rohadtul nem titok és nem is azért van rajtam napszemüveg. Minden videómban az van rajta. Zöldség mi? Ha annyira az akkor mire fel kapott el titeket az ideg miatta? 200 embernek mondok valamit, mire megőrültök tőle, mert nem tudjátok cenzúrázni. Mert csak itt van hatalmatok. Kínos mi? Mondjuk cáfolni nem is sikerült semmit, úgyhogy gúnyolódás lett ebből is, mint mindenből. A Wikipédia a béka ülepe alatt van, és miattatok. Rongáljátok a közösségi oldal magyar részlegét, ami enciklipédia lenne, de ami jelenleg az tucatnyi ember kínos hatalmi mámora. SteveLiberty vita 2022. január 17., 22:38 (CET)

Komolyan mondom nem tudom hogy sírjak-e vagy nevessek. Hajnalban írtam több hozzászólást is a videóhoz, mostanra mindegyiknek nyoma veszett (pedig még csak obszcenitás se volt bennük). És akkor ő panaszkodik cenzúrára... Szóval ennyire hiteles, amit mond. - Assaiki vita 2022. január 17., 12:36 (CET)

Ugyan, ne foglalkozz velük, szánalmas úgy a párt, mint ez az egész handabanda amit itt levágnak. Egy jó van az egészben, bárki rákeres úgy a pártra mint a pártalapítóra akár 2056-ban jó eséllyel ezt az erőlködést fogja először látni, és remekül fog szórakozni ő is Vigyor Viröngy vita 2022. január 17., 13:21 (CET)
2056-ra talán már maguk is szégyenkezve fognak visszatekinteni ezekre az interakciókra :) - Assaiki vita 2022. január 17., 13:56 (CET)

„Egy grin nevű troll” – ez bearanyozta a napomat! :'-) Hihetetlenül kétbalkezes és fogalmatlan társaság. Szekunder szégyent érez az ember, amikor ezt a vég nélküli vergődést látja. Már simán kikövetkeztették, hogy az illuminati szabadkőműves sorosista norvég migráncssimogató rockefeller imperialista kapitalista-kommunista összeesküvés nyomja el őket, de nem értik, hogy a teljes ellenük indult világösszeesküvés ellen teljesen feleslegesen harcolnak, mert még a Szíriuszról is betelefonáltak a Wikipédia Főszerkesztőségébe az ottani magyar királyok hogy el kell őket nyomni. Politikailag! Ez ellen nincs harc, hiszen maga Dormammu és Ilúvatar is ellenük szavazott, és a kvarkok ellenőzen megállnak, a szuperhúrok pedig elutasítólag kiegyenesednek ha csak meglátják őket. A világ kvantumszinten is ellenük esküdött össze. És úgy alakult át körülöttük,hogy az ő nagy, becsületes bölcsességük minden szemlélőnek csalfa módon eszement ostobaságnak tűnik. Mindenestre térjünk rá vissza 3-4 év múlva, amikor már ők lesznek a Világkormány vezetői. Is. – grin 2022. január 19., 20:21 (CET)

Boldog Újévet!

Szia! Boldog Újévet kívánok neked! – TomFZ67 vita 2022. január 1., 20:16 (CET)

How we will see unregistered users

Üdv!

Azért kapod ezt az üzenetet, mert adminisztrátor vagy egy Wikimédia wikin.

Jelenleg, ha valaki bejelenetkezés nélkül szerkeszti a wikit, közzétesszük az IP-címét. Mint talán már hallottad, a Wikimédia Alapítvány jogi részlege szerinte ez nem összeegyeztethető azzal, ahogyan az online adatvédelem körüli normák és szabályozások alakulnak.

Az IP-cím helyett csak egy anonimizált azonosítót fogunk mutatni. Adminisztrátorként te továbbra is láthatod majd az IP-címeket, valamint lesz egy új felhasználói jogosultság azok számára, akiknek szüksége van a teljes IP-címekre a vandalizmus, zaklatás és spam elleni küzdelemhez. Ezen felül a járőrök látni fogják az IP-címek egy darabját. Dolgozunk a kapcsolódó eszközök fejlesztésén is.

Ha még nem láttad volna, elolvashatod a projekt részletesebb ismertetését a Metán. Ha nem szeretnél lemaradni a hasonló műszaki változásokról szóló hírekről a jövőben, iratkozz fel a hetente küldött műszaki hírlevélre.

Két különböző javaslatunk van arra, hogyan működhetne ez az új azonosító. Köszönettel vennénk a visszajelzésedet hogy melyik lenne hasznosabb számodra és a wikid számára, most és a jövőben. Írj nekünk a vitalapon! Írhatsz a saját nyelveden. A javaslatokat októberben tettük közzé, és január 17-e után fogunk dönteni közöttük.

Köszönöm! /Johan (WMF)

2022. január 4., 19:15 (CET)

Kuponkirálynők

Bocsi, rossz ötlet volt a cselekmény szakasz megírása is, gondoltam enwikin is rövid, azt lefordítom. Látom HG már megis csinálta, elég jó lett. Maradok inkább a rövid történeteknél, azok úgyis csak egy mondatok általában. Bandee0615 vita 2022. január 16., 22:54 (CET)

PETER DINKLAGE: igen már rájöttem időközben, meg arra is, hogy nem mindenkinél kell ezt a módszert alkalmazni. Bandee0615 vita 2022. március 30., 11:11 (CET)

Csigó László képei

A tárgyban szereplő fotóművész csak a magyar wikire engedélyezte a képeket a Körkép antológiából? Úgy látom, te töltötted fel, és nem találom a Commonson és a WD-ben sem. – Bizottmány vita 2022. január 30., 18:44 (CET)

Van itt valaki? Légy szíves válaszolj. Köszönöm. – Bizottmány vita 2022. február 8., 17:29 (CET)

Bizottmány, bocs, eddig nem láttam, hogy te is írtál. Nem csak a magyarra engedélyezte. Azért vannak csak a magyaron, mert itt tudom őket rendszerezni, kategorizálni. Ha valamit szeretnél áttölteni, csak annyi a kérés, hogy ne jelöld törlésre. Köszönöm! Hungarikusz Firkász Ide írkássz! 2022. február 8., 17:39 (CET)

Hogyhogy ne jelöljem törlésre? Nem értem. (Ja, itt a magyaron ne jelöljem törlésre. - Menet közben gondolkodom is néha). Ha áttölteném (amit módszertanilag nem tudok, de ha megírnád, hogy hol találom a leírást, megköszönöm), akkor a magyarokról szóló interwiki cikkekre is bekerülhet, és a Wikidatába pl. – Bizottmány vita 2022. február 8., 17:45 (CET)

Ja, látom a Szentkuthy foto Csigo.jpg leírásában, hogy hogyan kell. Én is beírhatom a Permission ticketet. – Bizottmány vita 2022. február 8., 18:14 (CET)

Köszönöm a nemsegítséget. Légy szíves töröld a Commonson a próbálkozásomat csak VTRS-jogú... vagy hasonló üzenetet találtam. Nem lehet csak ilyen joggal felruházott embernek áttenni képet OTRS engedéllyel, úgy látom, hiába írom be, nem engedi menteni a permission ticket szövegét. – Bizottmány vita 2022. február 8., 18:43 (CET)

Köszönöm, hogy pótoltad a Nagy László képhez a Commonson az engedélyezési számot. Kértem a törlési oldalon, hogy a kérésemet hagyják figyelmen kívül. Valóban csak OTRS-kezelők tudják a Commonsra átvinni a képeket, vagy én voltam ügyetlen? – Bizottmány vita 2022. február 9., 23:59 (CET) Ui.: Ennek kapcsán jutott eszembe: nem lehetne elkérni, ha már van vele kapcsolatotok, Csigó László pontos születési dátumát? – Bizottmány vita 2022. február 10., 06:29 (CET)

Megint láthatatlan tintával írtam? Légy szíves válaszolj. Valóban csak OTRS-kezelők tudják a Commonsra átvinni a képeket, vagy én voltam ügyetlen? – Bizottmány vita 2022. február 11., 11:38 (CET)

Commons delete Sipos / Manfai

Azt ugye érzed, hogy csak velem cseszel ki, amikor a Sipos Béla által felküldött Mánfai képeket törlésre felteszed? Egyedül csinálom az OTRS permissionöket már hónapok óta, és 30-40 permet nem tudok prompt megcsinálni. Ezekkel a törölgetésekkel elég sok pluszmunkát teszel ahhoz, ahol már amúgy is volt. Csak mondom, hátha ez az aspektus nem jutott eszedbe. (Most 60 körüli permissions levél vár.) grin 2022. január 30., 21:42 (CET)

grin, szerintem egy Mánfai-képet sem jelöltem törlésre, legalábbis azóta biztosan nem, amióta foglalkozol az engedélyükkel. Amiket törlésre jelöltem a feltöltései közül azok nem Mánfai-képek. Hungarikusz Firkász Ide írkássz! 2022. január 31., 08:25 (CET)

grin, ellenőriztem. Egyetlen Mánfai-képet sem jelöltem törlésre azóta, hogy foglalkozol az üggyel. Valamit elnéztél. Hungarikusz Firkász Ide írkássz! 2022. január 31., 08:38 (CET)

Most épp Markai Adél festőművész küldi az engedélyeket. Vélelmezem, hogy minden képre szerezne engedélyt, ha ennek szükségessége az adott estekben számára is egyértelmű, vagy ha nem, szerintem ő kérné a törlését. Én azt akartam mindössze jelezni, hogy a képeinek törlésével és visszaállításával kapcsolatos tevékenységem kezdett feltűnni nekem is. Nincs harag, csak jeleztem, hogy nem hatékony. (De tagadhatatlanul sokkal kevésbé bosszantó, mint egy kedves külföldi bot ami 5 percen belül megtaggeli speedy delete-re a képet mert megtalálta a pécsi egyetemen, majd egy fellow admin 5 percen belül törli, én meg nézek bután, hogy 15 perces kép hova lett.) – grin 2022. január 31., 20:45 (CET)

Volner, Völner

Szerintem igenis indokolt mindkét cikk elején a megkülönböztető sablon elhelyezése, ugyanis a Google a „Volner” kifejezésre is Völner Pált hozza fel egyedüli wikis találatként, sem Volner János, sem a Volner Párt nem jelenik meg az első oldalon. A sablon használati útmutatójában leírtaknak így megfelel ez az eset. Zsovar3 vita 2022. február 8., 14:26 (CET)

A sablon használati útmutatója csak ennyit tartalmaz: Ezt a sablont akkor kell használni, ha az adott szócikk egy másik szócikkel keverhető az elnevezése alapján. A Völner Pál és a Volner János nem ilyen. Nem a Volner és Völner közti hasonlóságot kell nézni, hanem a Völner Pál és a Volner János közöttit, mivel ez a szócikkek címe. A te érveid alapján akkor Takács József szócikkekre ki kéne tenni, hogy nem összekeverendőek Makács Örssel (fiktív nevek). Irreleváns, hogy a Google mit talál meg és hogyan, idővel meg fogja találni mindkét szócikket, sőt kis ügyeskedéssel már most is megtalálja. Úgyhogy nem indokoltak a sablonok ezen két szócikk esetében. Hungarikusz Firkász Ide írkássz! 2022. február 8., 14:44 (CET)

Rendben, mindegy, legyen. Azt köszönöm, hogy a másik cikket is megszerkesztetted az egységesség fenntartása érdekében. Zsovar3 vita 2022. február 8., 23:22 (CET)

Faragó "Judy" István

Szia. Így nem szoktunk egyértelműsíteni, ráadásul macskakörömmel, nem magyar idézőjellel nevezted át. Sokkal jobb lett volna ezt megbeszélni a nyelvi kocsmán. Xia Üzenő 2022. február 23., 10:57 (CET)

Wikipédia:Elnevezési szokások#Művésznevek. Ennek felel meg az átnevezés. A macskaköröm javítható. Ha akarod beszélgesd meg, akivel csak szeretnéd, én a megszavazott irányelv szerint jártam el. Ha szerinted nem az irányelvek szerint szokás eljárni, azzal nincs mit kezdeni. Hungarikusz Firkász Ide írkássz! 2022. február 24., 08:35 (CET)

Felesleges (átirányító) szócikk törlésére kérelem

Üdv! Tudod törölni (töröltetni) nekem a következő (amúgy általam készített) lapot? Ez lenne amit törölni kéne: A hivatali ideje alatt elhunyt állam- és kormányfők listája

Amire átirányít az a helyes. Köszi! – Dancilynch vita 2022. március 3., 07:54 (CET)

Mégsem kell, mert valaki "megoldotta"! Dancilynch vita 2022. március 3., 09:22 (CET)


Magyar jogszabályok forrásai

Szia!


Elkezdted az évek a jogalkotásban cikkek sablonozását.

Megszoktam, hogy akkor is kifejtsem a véleményemet, ha azt tapasztalom, hogy egyesek egyáltalán nem is kiváncsiak rá.

Az átalagos olvasó tudja, hogy valamennyi magyar jogszabály forrása a Magyar Közlöny.[forrás?] A jogszabályok egy részénél még a Magyar Közlönyben való megjelenés napja is látszik magából az adott jogszabály számából. (Kizárólag a törvények és a törvényerejű rendeletek számából nem tűnik ki ez az adat.) Valamennyi jogszabály címe keresőkifejezésként alkalmazható. pl. az "1996. évi IV. törvény" kifejezésre való rákutatás garantáltan egyetlen jogszabályt fog kihozni.

GKönnyű erre rámondani, hogy a Wikipédia bölcsei a forrásolásra szigorú szabályokat alkottak és a szabályokat mindenkinek (gondolkodás nélkül) be kell tartania. Még akkor is, ha ennek semmi értelme. Ezt egyébként már balint36 szerkesztőtársunknak világosan megmondtam, de hiába.

Magam hoztam létre mintegy 150 év jogszabályainak listáit, gyűjtögetéssel. Csupán néhány szerkesztő segített nekem ebben, akiknek a munkáját ezúton is megköszönöm.

Jól emlékszem, hogy Te egyszer feltetted a kérdést, hogy vajon mi az értelme ennek a 150 lapnak. A válaszom: az "évszám a jogalkotásban" keresőkérdésre az egész neten feljöjjön az adott évben alkotott magyar jogszabályok minél teljesebb listája. A másik értelme: segít az olvasónak egy-egy konkrét jogszabály pontos címének megismerésében + a Wikipédia cikkeivel linkelhetők a címek (vagy ezek egyes kulcsszavai).

Kb 100 szócikk besablonozása helyett akár Te is megszervezhetnéd, hogy kezdő szerkesztők keressék ki és írják be a Magyar Közlönyből az éves listákban szereplő jogszabályok pontos közlönyszámait az egyes cikkekbe. Ehhez még középfokú végzettség sem kell. És persze a törvényekkel illetve tvr-ekkel kellene kezdeni.

Rajad áll, mi lesz ezeknek a szócikkeknek a sorsa.

Várom válaszod.--Linkoman vita 2022. március 9., 23:02 (CET)

Wait a minute. Te ezzel a hosszú bekezdéssel próbálsz magyarázkodni, hogy rád miért nem érvényes a forrás megadása? Ki vagy te, hogy rád nem vonatkozik a Wikipédia alapvető követelménye? Különb lennél? Átlagos olvasó tudja? Ezt honnét veszed? Valamennyi jogszabály címe keresőkifejezésként alkalmazható? Akkor mostantól én is megadhatom forrásnak, hogy keress egyszerűen rá a Google-ben (mert te ezt várod el az olvasótól)? Te meg nem mondtál meg nekem semmit, mert akkor is csak magyarázkodtál, hogy te különb vagy, és neked nem kell forrást megadnod. – balint36 utaspanasz 2022. március 9., 23:19 (CET)

"Jól emlékszem, hogy Te egyszer feltetted a kérdést, hogy vajon mi az értelme ennek a 150 lapnak." – Tévesek az emlékek. Hungarikusz Firkász Ide írkássz! 2022. március 9., 23:32 (CET)

szerk. ütk. után

@Balint36: -- Te vagy talán Hungarikusz Firkász magyar hangja? Vagy csak azért kapcsolódtál be, nehogy az érveimről legyen szó? Vagy tán nem is akarod elolvasni, amit "magyarázkodásnak" minősítesz?

Attól, hogy a forrásolási szabály megalkotásának folyamatában nem merültek fel a jogszabálycímek forrásolásának sajtátosságai, még nem következik, hogy ezeket ne kellene figyelembe venni akár utólag.

Sablonozással bele lehet köpni más levesébe, de az már nem jut eszedbe, hogy magad segíts be a forrásolás munkájába, ha a forrásolási szabály szó szerinti alkalmazásához ragaszkodsz? --Linkoman vita 2022. március 9., 23:40 (CET)

Érved? Várj, keresem, de nem találom. Nem mentesülsz a forrásolás alól. Ugyanúgy vonatkozik rád az, hogy tüntesd fel az állítás forrását, mint arra az anonra, aki most szerkesztett először. Saját szerkesztésre saját magad adsz forrást, hogy honnan dolgoztál. Jogszabályoknak még külön forrássablonunk is van. Az ellenőrizhetőség miatt pedig felettébb fontos, hogy egyértelműen meg legyen határozva, honnan van az információ. Szomorú, hogy ezzel te nem vagy tisztában, és most kel elmondani úgy, hogy te ráadásul járőr vagy.
De amúgy felettébb ironikus, hogy a szabályok szó szerinti betartásáért kampányolsz (ügye az a jó kis tataroz/építés alatt sablon példának), de amikor az orrodra koppintanak miatta, akkor a szabályokat már nem is kell figyelembe venni. Egyébként FV-n vettem észre, azt is, hogy nevem megemlítetted. – balint36 utaspanasz 2022. március 10., 00:00 (CET)

 megjegyzés -- A kérdéshez hasznos olvasmány itt.--Linkoman vita 2022. március 9., 23:47 (CET)

Tényleg hasznos: "a Google ugyanúgy megtalálja" - Linkoman járőr a wikis forrásolásról, 2019 augusztusa. – balint36 utaspanasz 2022. március 10., 00:06 (CET)

@Balint36: -- Ahogy Te is szerkesztőként sértegetsz itt, és nem adminként - nos, én sem járőrként szóltam a témához, hanem egyyszerű szerkesztőként.

Amúgy a szövgembe való belefirkálás - valszeg- neked me van engedve. Mert Te betaartod a szabályokat.

Végül: látom, hogy remekül elsajátítottátok egyes kormányok tipikus taktikáját: meg sem hallgatják, majd ellenzékinek bélyegzik az övéktől eltérő véleményt. Az érdemi vitákat ugyanúgy megölik, mint Te most: nem az érvemmel vitatkozol, hanem engem minősítgetsz.

Fecseg a felszín, hallgat a mély.--Linkoman vita 2022. március 10., 00:20 (CET)

Ironikus, hogy a forrás megadása helyett inkább engem ilyennel vádolsz, különösen a fecsegő rész, pedig pont te vagy az, aki mindig tereli a témát üres fecsegéssel. Most se tudtam meg, hogy mi jogosít fel téged, hogy ne kelljen forrásmegjelölést használnod a Wikipédia szabályai szerint. Ha meg mégsem adsz meg, akkor ne hisztizz, hogy ha valaki jelzi, hogy hát ezen a szócikken nincs megjelölt forrás, amivel lehet ellenőrizni a tartalmat. Megerősített szerkesztői, majd járőr jogot azért kaptál, mert megbízhatóak voltak a szerkesztéseid. Ehhez képest most több szabályt áthágsz. Jó van ez így? De majd holnap lesz erről egy hosszabb megbeszélés, amit csak és kizáróan magadnak köszönhetsz. – balint36 utaspanasz 2022. március 10., 07:51 (CET)

Corpus Iuris Hungarici

Szia!

Tájékoztatlak, hogy a Corpus Iuris Hungarici a Magyar Királyság hivatalos törvénygyűjteményének neve. Tehát nem megfelelő indok a hivatkozás törlésére, hogy "Wikipédia-cikkre nem hivatkozunk".


Megjegyzem, hogy valaha volt egy honlap az 1000 év törvényeiről, amit forrásként megadtam - Sajnos, ez az oldal azóta megszűnt. Nem vitás, hogy a forrás pontosítandó - de ez nem túl nehéz, ha bárki a Corpus Iuris Hungariciban kikeresi.

Sokat segíthetnél, ha az egyetlen mozdulattal való törlés helyett megkérnél valakit, hogy nézzen már utána, hogy az adott jogszabály pontosan hol található. A sablonguruk is csinálhatnának egy Corpus Iuris Hugarici sablont, ha kedvük van hozzá. Üdv.--Linkoman vita 2022. március 9., 23:18 (CET)

Galgóczy

Szia! Annyiban módosítottam a törlésedet, hogy ő viszont beszélt oroszul. Sokan egyébként különböző nyersfordításokból dolgoznak, és ez fontos információ lehet egy fordítónál. Ogodej vitalap 2022. április 2., 19:37 (CEST)

Ogodej, rendben, de javítottam rajta. Hungarikusz Firkász Ide írkássz! 2022. április 2., 19:41 (CEST)

kategória

Sziaǃ nem jövök rá, miért vontad vissza a szerkesztésemet ittː Zubornyák Zoltán. Dudva posta 2022. április 2., 21:33 (CEST)

Szia, Dudva, azért amit a szerkesztési összefoglalóban írtam (nem idézet, tartalmilag adja vissza azt): indokolt, jogos kategória. Hungarikusz Firkász Ide írkássz! 2022. április 2., 21:36 (CEST)

Továbbra sem értem, kérlek, segítsd ki a gyenge felfogásomat. Dudva posta 2022. április 2., 21:38 (CEST)
Nem értem, mit nem értesz. A kategória jogosan van a szócikkben, mert indokolt. Te kivetted, én meg visszatettem, mert jogos és indokolt. Mi nem világos? Hungarikusz Firkász Ide írkássz! 2022. április 2., 21:39 (CEST)
Az nem világos, hogy a kategória, amelyet betettem helyette, miért nem volt jogos és indokolt. Dudva posta 2022. április 2., 21:44 (CEST)
Lehet, hogy nem tettem be? megpróbálom megint. Dudva posta 2022. április 2., 21:50 (CEST)


(Szerkesztési ütközés után) Aha, hát a szerkesztési összefoglalóban nem volt nyoma annak, hogy betettél egy másik kategóriát helyette. Ezzel a kategóriával egyrészt az a baj, hogy a Nagy-Britannia nem hivatalos megnevezése az országnak. Másrészt az Emigráció (tevékenység)#Kivétel szócikkben ez olvasható: „A szó jelentését meghatározó leírást még jóval a nagyobb államegyesülések előtt alkották. Így a XXI. században már akadnak kivételek, melyek közül mindenképp kiemelendő az Európai Unió tagállamainak kapcsolata. Az Unió által létrehozott Európai Gazdasági Térség (EGT) egyes tagállamaiból egy másik tagállamában dolgozó polgárok, akik többnyire a szabad munkaerő-áramlás adta jogaikkal élnek, nem sorolhatóak ebbe a kategóriába, ők nem emigránsok.” Így a magyar-angol viszonylatban ez nem emigráció, tehát Zubornyák Zoltán nem emigrált Nagy-Britanniába, tehát nem lehet emigráns magyar Nagy-Britanniában, viszont életvitelszerűen ott él, és állampolgára is az országnak, tehát ő angliai magyar. Hungarikusz Firkász Ide írkássz! 2022. április 2., 21:53 (CEST)
Pedig benne volt, és te vissza is tetted az emigránst. Dudva posta 2022. április 2., 22:00 (CEST)
Úgy mellékesen az is eszembe jutott, hogy ez a Zubornyák brit állampolgárságot is szerzett, tehát inkább tűnik emigránsnak, mint ideiglenesen ott mozizónak. A másik, hogy ezek szerint teljesen értelmetlen feltüntetni az angliai magyar stb. kategóriákat élő embereknél, hiszen hátha hazajönnek. Dudva posta 2022. április 2., 22:07 (CEST)
Vagyis mindegy, milyen érvvel jön a másik neked mindenre az a megoldásod, hogy az angliai magyarok kategóriát el kell távolítani, mert csak... Hungarikusz Firkász Ide írkássz! 2022. április 2., 22:10 (CEST)
Egyáltalán nem. Az a kérdés merült fel bennem, hogy miért készül kategória arra, hogy hol tartózkodik valaki éppen, ha annak nincs többletértéke. Az emigrációnál az a többletérték, hogy az érintett úgy döntött, másik hazát keres magának. Az Angliai magyar kategória (emigráció nélkül) csak állapotjelzésː most éppen Angliában van. Ha holnap átutazik Münchenbe, akkor Németországi magyar lesz. Ezt a külföldön játszó focisták alá is oda lehetne írni. Mondjuk Putyinnál ott lehetett volna a Németországi oroszok kategória. ː) Dudva posta 2022. április 2., 22:20 (CEST)
Úgy látom, nem nagyon tudod értelmezni az állampolgárság és az életvitelszerűen adott helyen élés fogalmakat... Attól, hogy valaki átutazik valahova még nem lesz ottani állampolgár. Ez evidens. A többletértéket az adja, hogy megkapta az adott ország állampolgárságát, és életvitelszerűen (ott lakik, dolgozik, adót fizet, szavaz, stb.) ott él. A németországi amúgy kisbetűvel írandó, mert itt a németországi szó melléknév. Hungarikusz Firkász Ide írkássz! 2022. április 2., 22:25 (CEST)
Nem jól volt kitöltve a szerkesztési összefoglaló, ez megzavart. Azóta korrigáltam, és kivettem az emigránst. Hungarikusz Firkász Ide írkássz! 2022. április 2., 22:03 (CEST)

Végtelen úton

"Nem ez a megoldás." Bocs, de akkor mi? Balázs6 ezredik zoknibábjával vagy IP-címével addig fogja létrehozogatni, amíg nem távolítjuk el a linket. Tudod, neki ez a vesszőparipája: "ha már nem írjuk meg a cikket, akkor távolítsuk el a piros linkeket!" A link eltávolítása az egyetlen mód arra, hogy eltántorítsuk Balázs6-ot a cikk sokadik létrehozásától. Tudom, hogy egy idő után talál mást, amin lovagolhat, de ahogy láttam, az utóbbi időben főképpen a Végtelen úton-t szerkesztette. És amíg ott van az a piros link, addig lehet rá számítani, hogy sokadik alkalommal is létrehozza. Tehát akkor miért nem volt ez jó megoldás? GhostDestroyer100 vita 2022. április 3., 18:10 (CEST)

GhostDestroyer100, hát nem piros linkek kiirtása a megoldás. Ha kicsit figyeltél volna, láthattad volna, hogy Csigabi levédte a Fehér Anna (rockballada) lapot létrehozás ellen. Pont te írod, hogy tudod, hogy idő után talál majd mást, amin lovagolhat. Akkor most minden szócikkből törölgessük a Balázsnak nem tetsző piros linkeket? Addig, amíg nem marad sehol piros link? Nem, nem az a megoldás, hogy a kedvére teszünk. Egyrészt ezért nem jó a te megoldásod, másrészt azért, mert a piros linkek irtása rossz procedúrát és precedenst teremt. A piros linkek szerves részei a Wikipédiának. Nem csak azt jelzik, hogy melyik szócikk nincs még megírva, hanem segítenek annak megtalálásában is, hogy adott szócikkről, hol van információ, mik kapcsolódnak egymáshoz. Egyik szerkesztőtársunk most van a bürokraták üzenőfalán a piros linkek módszeres ritkítása miatt, ahol többen is támogatták a járőrjogának megvonását ezért. Szerinted milyen üzenete van annak, ha ezért megvonják tőle, miközben más szócikkekben meg ezt csináljuk valaki nyomására? A lapvédelem a megfelelő lépés. Mint írtam, Csigabi a többször létrehozott lapot létrehozás ellen levédte, én pedig most levédtem a Végtelen úton szócikket, hogy csak megerősített vagy a felett lévő szerkesztő szerkeszthesse. Ez már a második ilyen levédése a lapnak. Remélem, így már világos, hogy miért nem megoldás a megoldásod! Kérlek, ne szedegesd ki a linkeket emiatt. Inkább kérdezz, mielőtt cselekszel! Köszönöm a figyelmedet! Hungarikusz Firkász Ide írkássz! 2022. április 4., 11:33 (CEST)

Kiegészítés: azt írtad, azért szedted ki a linket, hogy Balázs6 semmilyen néven és IP-vel ne tudja létrehozni. Nyilván tudod, hogy szócikket létrehozni nem csak szócikkben lévő piros linkre kattintva lehet, tehát attól, hogy egy szócikkből kiszeded azt, a szócikk még létrehozható. És ennek semmi köze ahhoz, hogy milyen névről vagy IP-ről van szó. Hungarikusz Firkász Ide írkássz! 2022. április 4., 13:00 (CEST)

Nürnbergi per

A náci háborús bűnösök elkövették az emberiség és az emberiesség ellni bűncselekményeket egyaránt. Az emberiség ellen a világhódító céljaikkal és egyes népek kiirtására tervezett módszereikkel. Az emberiesség ellen a kínzás, dolgoztatás (kényszermunka), éheztetés vagy például embertelen módon végrehajtott "orvosi" kísérletekkel. Az elnevezést megválasztani csak a sajtóban megkövesült sémák alapján lehet eldönteni. Nyelvtanilag ez az és-per-vagy esete. Mert nem tudjuk eldönteni, hogy és-e, vagy-e, vagy mindkettő. MZ/X vita 2022. április 6., 21:09 (CEST)

MZ/X, ez vita egyszer már lefutott a vitalapom és kétszer a nyelvi kocsmafalon (1, 2) is. Én a forrásokból dolgozva emberiség ellenit használtam, amit aztán nálam okosabbak (pl. Laci.d megmagyaráztak, hogy az nem emberiség, hanem emberiesség ellen elkövetett bűncselekmények. Mivel Laci.d nálam sokkal jobban ért a jogokhoz, ezért nem vitatom a dolgot, és ennek megfelelően javítom vissza az emberiségről történő javításról emberiesség változatra. Szerintem ez nem nyelvtani kérdés, és nekem erről vitatkozni sem időm, sem kedvem nincs, amíg valaki nem hoz meggyőző érvet arra, hogy a mostani állapot megváltozzon, addig nekem a lefolytatott megbeszéléseknek megfelelően jó ez a változat. Hungarikusz Firkász Ide írkássz! 2022. április 6., 21:20 (CEST)

Törlés kérése

Kedves barátom! Kérlek feleslegesség miatt töröld ezt az allapomat [2]. Nem vagyok a teátrális ki és elvonulások híve, "volt ilyen, s lesz is ilyen még". Megtisztelő volt, hogy megismerhettelek, köszönöm. További jó munkát kívánok, valamint minden jót a jövőre nézve! Viröngy vita 2022. április 11., 19:04 (CEST)

München

Szia

A Veronika Voss vágyakozása című film biztosan nem Münchenben játszódik? Az angol és a német wiki cselekményében szerepel München. – B.Zsolt vita 2022. április 15., 23:10 (CEST)

B.Zsolt, hol mondtam olyat, hogy nem ott játszódik? Ezt írtam: „A szócikkben nincs szó Münchenről.” és ez igaz is, a szócikkben nincs szó Münchenről. Ha azt akartam volna írni, hogy a film nem Münchenben játszódik, hidd el, azt írtam volna, hogy a film nem Münchenben játszódik. Mint, ahogy a Kontrollnál is leírtam, hogy a film nem Budapesten játszódik. Egyrészt jó lenne, ha nem próbálnád meg félremagyarázni azt, amit írtam, másrészt, mint azt a kocsmafalon is írtam a kategóriáknak fedniük kell a szócikkek tartalmát. Talán nem a német és az angol WP tartalma, hanem a magyar alapján kéne kategorizálni. Hungarikusz Firkász Ide írkássz! 2022. április 15., 23:17 (CEST)

Boldog Húsvétot!

Szia! Boldog Húsvétot kívánok neked! – TomFZ67 vita 2022. április 18., 15:26 (CEST)

QR-kód

Szia. Szerintem nem trollkodás, teljesen igaza volt, még ha durván is fejezte ki magát. csinálunk QR-kódot ezentúl minden élő személy neten található CV-jének...? ez egyszerű spammelése a commonsnak oda nem való dolgokkal. Törlésre tettem a képet a Commonson. Üdv Xia Üzenő 2022. április 20., 15:19 (CEST)

Xia, a stílusa miatt volt trollkodás. Egyszerűen ki is szedhette volna vagy normális stílusban is feltehette volna a kérdést, pl. úgy, hogy "Bocsánat, rendben lévő dolog, hogy QR-kód van a szócikkben?" vagy "Szerintem ez nem helyénvaló, nem baj ha kiveszem/nem vennétek ki?" Ehelyett azzal jön, hogy vírusokat helyezünk majd el?

Egyébként én nem látom akkora tragédiának, hogy egy-egy forrás QR-kóddal is elérhető legyen, haladhatunk a korral annyira, hogy aki akarja az mobilról QR-szkennel elérhessen forrásokat. Természetesen nem reklámokat vagy önéletrajzokat, amiknek alapvetően sincs helyük a szócikkekben, de bizonyos szituációkban szerintem nem kellene feltétlenül irtani ezeket. Hungarikusz Firkász Ide írkássz! 2022. április 21., 15:19 (CEST)

berki frisshal sablon

Szia! Berkiről miért vetted le a frisshalál sablont, hogy „indokolatlan”? Én azt látom, hogy pontosan odaillett. grin 2022. május 6., 11:22 (CEST)

egyetértek, mivel a halála körülményei még nem tisztázottak, a szócikk tartalma változni fog, a frisshal pont erre való. Xia Üzenő 2022. május 6., 11:27 (CEST)

Szia grin! Azért mert közösségi megállapodás van róla, hogy csak akkor kerül ki, ha a haláleset információiban kétségek vannak, vagy bizonytalanok. Berki Krisztián szócikkében én nem láttam ilyesmit, és olyasmit sem ami a sablont indokolná, nem hiányosak az információk és nem is ellentmondásosak. Hungarikusz Firkász Ide írkássz! 2022. május 6., 11:27 (CEST)

nem tudják a halál okát még. Xia Üzenő 2022. május 6., 11:28 (CEST)
Ez nem ok a sablonra, sokan halnak meg úgy, hogy nem derül ki a halál oka, mégsem rakjuk ki rájuk a sablont. És a szócikkben sem szerepel semmi ilyesmi adat. Azt tudják, hogy nem áll fenn idegenkezűség.
Nem biztos a dátum, nem biztos a halál oka, épp drogot is találtak nála, ez így ránézésre elég flexibilis most. Ráadásul a frisshal figyelmezteti is a szerkesztőket, hogy tudunk róla, nem kell másodpercnként szerkeszteni. – grin 2022. május 6., 22:08 (CEST)
grin, „Péntek reggel meghalt Berki Krisztián celeb, influenszer, tévés műsorvezető, egykori futballkapus, aki egy ideig a Fradi vezérigazgatója, 2019-ben pedig főpolgármester-jelölt is volt.” Péntek május 6-a, ez szerepel forrásolva a szócikkben. Az alábbi forrásban is péntek szerepel. A sablon kint léte nem befolyásolja azt, hogy hányszor fogják szerkeszteni, és a szócikkben lévő adatokból látszik az, hogy tudunk arról, hogy elhunyt, hiszen a halálozási adatok szerepelnek a szócikkben. De ha neked annyira fontos a sablon kihelyezése, akkor tedd vissza nyugodtan, nekem nem annyira fontos, hogy tovább hadakozzak azon, hogy ne legyen kint egy felesleges sablon. Hungarikusz Firkász Ide írkássz! 2022. május 6., 22:53 (CEST)

Rákosi Mátyás

Szia, nos én teljesítettem a kérésedet: bocsánatot kértem azért, mert egy hibásan vélelmezett eljársodat (és nem téged!) inkorrektnek neveztem, de Te meg nem akarnád jóváhagyni azt a szócikket? Végülis egy egyszerű hibajavítást hoztunk össze közös erővel. Miért kell annak már egy hete várakoznia? Még azt képzelik a népek, hogy egy komoly ideológiai vita zajlik... – Csomorkány vita 2022. május 8., 10:09 (CEST)

Markovics tamás oldala

Kérlek vedd le a képet amit tegnap töltöttél fel Markovics Tamás oldalára. Sibike80 vita 2022. május 14., 16:10 (CEST)

Én már feltöltöttem egy másik képet magamról kérlek tedd vissza. Amit tegnap feltöltöttél rólam ahhoz nem adtam engedélyt. 10 éves kép. Rossz minőségű stb!. Köszönöm Sibike80 vita 2022. május 14., 16:11 (CEST)

Sibike80, az általad feltöltött képre nincs a szerzőtől, Földi Tamástól engedély, márpedig az ő engedélye szükséges a kép használatához. Az általam feltöltött képre van Földi Tamástól engedély, ezért lett kicserélve arra. Ami pedig azt illeti, azt bárki állíthatja, hogy ő a szóban forgó személy, és ebből a névből, hogy Sibike80, ne haragudj, de nem nagyon hihető el, hogy a mögött Markovics Tamás van. Ha Földi Tamás engedélyezi a fénykép használatát, akkor mehet a csere. Mivel már többször beszéltem vele, irányítsd nyugodtan hozzám. Hungarikusz Firkász Ide írkássz! 2022. május 14., 16:15 (CEST)

Rendben, de addig kérlek ezt a képet töröld ki. Utálom ezt a fotót magamról. köszönöm. Sibike80 vita 2022. május 14., 16:20 (CEST)
Pedig Én vagyok Markovics Tamás. mivel kell bizonyítanom???!!! Sibike80 vita 2022. május 14., 16:22 (CEST)
Egyelőre nem tartom szükségesnek ezt bizonygatni, a kép ügyét anélkül is el lehet intézni. De ha mondjuk Földi megírja, hogy te kérted, hogy írjon, az nekem megfelel bizonyításnak. Hungarikusz Firkász Ide írkássz! 2022. május 14., 16:25 (CEST)
Rendben, a szócikkből kiveszem. A rendszerből nem tudom törölni, arra nincs jogosultságom. Hungarikusz Firkász Ide írkássz! 2022. május 14., 16:21 (CEST)
Akkor kinek van jogosultsága? Kinek kell írnom ez ügyben? Sibike80 vita 2022. május 14., 16:24 (CEST)
Nem szeretném, hogy a neten keringjen ez a kép... Sibike80 vita 2022. május 14., 16:25 (CEST)
De hát már eleve a netről letöltve töltöttem fel. Legalább két helyen elérhető. Hungarikusz Firkász Ide írkássz! 2022. május 14., 16:26 (CEST)

Markovics Tamás

Szia Hungarikusz Firkász 😊 Itt vagyok épp az Active stúdióban a Földi Tomival. Arra kér , hogy írj rá kérlek, velem kapcsolatban és azonnal 'áldását' 😊 adja minden velem kapcsolatos képre. Ha ez megtörtént, megteszed kérlek , hogy vissza teszed az általam feltöltött képet? Nagyon szépen köszönöm Markovics Tamás Sibike80 vita 2022. május 19., 12:01 (CEST)

Markovics Tamás

Kedves Hungarikusz Firkász

Légyszíves ne törőld ki amit írok a saját pályámról. Én igenis fontosnak tartom azt az állomást is az életemben. Kérlek ne játsszuk ezt a felesleges csiki-csuki játékot. Látod , hogy ÉN írtam. Miért kell kitörölni???? Sibike80 vita 2022. május 29., 06:28 (CEST)

Sibike80, két dolog miatt törlöm. Az egyik, hogy nincs forrásolva, a másik, hogy közösségileg van döntés róla, hogy nem írjuk ezeket be, pláne forrás nélkül a szócikkekbe.

Az életed a tiéd, de a szócikk nem a te tulajdonod. Épp az ilyen helyzetek miatt van az a szabályaink között, hogy nem javallott senkinek önmagáról írnia a szócikkét. 2022. május 29., 06:42 (CEST)

Az mit jelent, hogy nincs forrásolva? Most csak úgy kiváncsiságból rámentem két kollégám Bognár Tamás és Csőre Gábor oldalára. Érdekes, ott mégis miért tartalmazhatja , hogy az egyik a Tv2 , a másik a Minimax csatornahangja? Kérlek magyarázd meg?

És azt is hogy az elmúlt 5 évben miért lehetett kint ez az információ az oldalamon? Sibike80 vita 2022. május 29., 06:58 (CEST)

A nincs forrásolva azt jelenti, hogy nincs az információk mellé független alátámasztó hivatkozás rendelve.

A csatornahangos információkat kb. 1 éve takarítjuk ki, de még nem jutottunk el mindenhova és van, hogy néha visszakerülnek, amiket csak nagy időeltéréssel veszünk észre. Hungarikusz Firkász Ide írkássz! 2022. május 29., 07:06 (CEST)

Sibike80, mivel több színésszel is kiváló munkakapcsolatot ápolok, és nem szeretném, ha teveled rossz kapcsolat alakulna ki, megígérem, hogy tiszteletben tartom a kérésedet és nem veszem ki ezt az információt. De azt nem tudom garantálni, hogy más sem fogja. Hungarikusz Firkász Ide írkássz! 2022. május 29., 07:13 (CEST)

Markovics Tamás

Nagyon szépen köszönöm. Elnézést ha én is kicsit érthetetlen voltam. Csak sok mindent nem értettem az itt lévő szabályokról. Nagyon köszönöm az eddigi munkátokat, és a jővőbelit is 🤗🙏 Sibike80 vita 2022. május 29., 07:23 (CEST)

Vasúti balesetek

A sportesemények példa gyanánt vannak benne? – Pagony üzenet 2022. június 4., 11:29 (CEST)

Pagony: Ja, nem. A sporteseményes javaslat volt a minta, és véletlenül benne maradt. :-) Kiszedtem. Köszönöm, hogy szóltál. Hungarikusz Firkász Ide írkássz! 2022. június 4., 11:33 (CEST)
OK. Pagony üzenet 2022. június 4., 11:33 (CEST)

Wikitanácsi indítvány

Szia! Mivel Turokaci rendszeresen ignorálja a felé intézett kéréseket, ezért wikitanácsi indítványt nyújtottam be az ügyben. Mivel számos alkalommal te is megpróbáltál már vele beszélni, és a korábbi Turokaci-indítványt te indítottad, arra kérlek, fejtsd ki a véleményed az indítványban. Ez egyébként annyival tér el a korábbitól, hogy ugyan a korábbi is foglalkozott azzal, hogy Turokaci mennyire ignorálja a feléje érkező kéréseket, és szándékosan ellentétesen cselekszik azokkal, de az a felépítési útmutatóban leírt sorrendre lett leszűkítve, ebbe az esetbe pedig számos hasonló eset is bekerült. – balint36 utaspanasz 2022. július 2., 00:23 (CEST)

megerősített szerkesztő

Hello! Most hagytam jóvá egy szerkesztésed a 2013 oldalon. Neked nincs ilyen jogosultságod?? Zimmy 2022. július 13., 11:01 (CEST)

Juan Manuel Fangio

Szia! A rövid válasz a kérdésedre („Ki más lenne a képen?”): senki. A hosszabb válasz: sem a WP:FORMA#Képaláírások szakasza, sem másik útmutató – tudtommal – nem foglalkozik a felvetéssel, nem ír elő követendő példát, a WT tegnapi határozata, amelyben te is érintett fél voltál, azonban érinti a témát: „A Budapest és a Bp. alakok közötti választás szerkesztői ízlés kérdése, csakúgy, mint az, hogy […] az infoboxban a személyt ábrázoló képe alá oda van-e írva még egyszer az illető neve.” (Ld. WP:Wikitanácsi indítványok/Turokaci (másodszor)#A Wikitanács határozata) Ezt a szerkesztésed pillanatában nem ismerhetted, mivel csak jóval azután lett közzétéve, nem is fogom visszaállítani a saját változatomat, egyáltalán nem ragaszkodom hozzá, de gondoltam, jelzem, hogy a jövőben az ilyen képaláírásokat nem feltétlenül kell javítani. – Zsovar3 vita 2022. július 17., 17:20 (CEST)

Ui. Ha máskor hibáznék, kérlek, a vitalapomon jelezd felém. Köszi! – Zsovar3 vita 2022. július 17., 17:22 (CEST)

Szia Zsovar3! Köszönöm a véleményedet! Évek óta korrigálom az ilyen képaláírásokat, és -- tájékoztatásképen -- jelzem, hogy továbbra is fogom. Hungarikusz Firkász Ide írkássz! 2022. július 17., 17:24 (CEST)

Véleményt én nem alkottam, nem is áll(t) szándékomban. Cselekedj hát belátásod szerint! – Zsovar3 vita 2022. július 17., 17:46 (CEST)

Zsovar3, Ui: Nem hibáztál. A szerkesztéseimet pedig nem fogom előre bejelenteni. Ahogy mások sem teszik. Hungarikusz Firkász Ide írkássz! 2022. július 17., 17:26 (CEST)

Értem. Köszönöm a válaszod! – Zsovar3 vita 2022. július 17., 17:46 (CEST)

Nemezis

Azt hiszem, előkerült a nemezised :P – balint36 utaspanasz 2022. július 31., 22:38 (CEST)

balint36, két pontosítás:

  1. Az nem én, hanem egy ókori ősöm.
  2. Nem az ő nemezise volt, hanem Lauren Flandwoskié, aki nem tudom, kicsoda, nyilván mert az ókorból nem maradtak fenn források erről az információról. Vigyor Hungarikusz Firkász Ide írkássz! 2022. július 31., 23:09 (CEST)

Salló László

Szia! 10 éve meghalt. Egy anon tavaly beírta, Hkoala kért meg, hogy nézzek az információ után. A Facebookon felvettem a kapcsolatot a leányával, aki megerősítette az édesapja haláláról szóló információt. Forrásnak (ha megfelel) a beszélgetés képernyőképét hová küldjem? – Jávori István Itt a vita 2022. augusztus 3., 08:27 (CEST)

Szia! Az info-huwikimedia.org címre. Hungarikusz Firkász Ide írkássz! 2022. augusztus 3., 08:31 (CEST)

Az e-mail-cím így helyes? A gmail-om nem engedi elküldeni a villámlevelet. – Jávori István Itt a vita 2022. augusztus 3., 08:41 (CEST)
info-hu@wikimedia.org Hungarikusz Firkász Ide írkássz! 2022. augusztus 3., 08:44 (CEST)
OK! Elment az e-mail a képernyőfotókkal. – Jávori István Itt a vita 2022. augusztus 3., 08:45 (CEST)

Csubakka

Kedves HuFi! Úgy gondolom, Csubakka átnevezésed egy kicsit elhamarkodott volt, nem volt elég körültekintő... Elég rég, még a Valhalla Páholy kiadó által kiadott Star Wars könyvekben (elég sok volt akkoriban) - mindegyikben - le volt fordítva a név, a könyvekben "Csubakka" alakban szerepel. Ezért elég erősnek találom azt a megjegyzésedet, hogy magyarul sehol sem jelent meg hivatalos fordításban lefordítva a név. Gondold ezt át még egyszer, vagy tegyük ki a nyelvi kocsmafalra, mert véleményem szerint az átnevezés hibás volt. Üdv! - Gaja   2022. augusztus 5., 10:51 (CEST)

Köszönöm a véleményedet és a minősítést! Megnyugtatlak, nem volt az az átnevezés elhamarkodott. A Jabba/Dúsabba óta gondolkodtam a változtatáson.

Sajnos a Valhalla Páholy a silány minőségű kiadványairól volt híres, valamint a kamuzásairól. Tudtad, hogy az általuk kiadott Aliens versus Predator könyvek valójában nem fordított művek voltak, hanem magyar szerzők írták azokat? Úgyhogy az ő változatukat nem igazán nevezném hivatalosnak. Talán még engedélyük sem volt a kiadásra. A másik pedig az, hogy van olyan kiadvány, amiben R2-D2-őt Artu Detu névén hozzák. Őt akkor miért nem így írjuk? Miért R2-D2 a szócikk címe?

Ráadásul kiröhögtetjük magunkat ezzel az erőltetett magyarítással. Persze némelyeknek ez mindegy, hadd sajnálják le a magyar Wikipédiát, mások meg még örülnek is ennek. Én kevésbé.

Kérlek, legközelebb jobban gondold át, milyen jelzőt használsz! Köszönöm! Hungarikusz Firkász Ide írkássz! 2022. augusztus 5., 14:03 (CEST)

Ajánlom szíves figyelmedbe ezt az írást. Hungarikusz Firkász Ide írkássz! 2022. augusztus 5., 14:30 (CEST)

Rendben, bár nem gondolom, hogy bármivel is megsérthettelek volna, de legyen, neked alacsonyabb az ingerküszöböd, elfogadom. Egyúttal hozom példának a Kozmosz Fantasztikus Könyveket, az 1980-as Gömöri Péter-féle Csillagok háborúja fordításában is Csubakka (néha Csubi), sőt Artu Detu, Thripio, Tatuin, Obi-van Kenobi van, viszont Jabba. Ez a fordítás is silány akkor? - Gaja   2022. augusztus 5., 15:08 (CEST)

Na, látod, erről beszélek: akkor miért nem Artu Detu, Thripio, Obi-van Kenobi a szócikkeink címei? Ezeknél miért nem ragaszkodunk az átíráshoz? Ugye érzed az ellentmondást?

Amúgy nem sértettél meg (akkor kapásból töröltem volna az uzenetedet), csak nehezményezem, amikor valaki úgy ítélkezik, hogy nem ismeri a körülményeket. Hungarikusz Firkász Ide írkássz! 2022. augusztus 5., 15:18 (CEST)

Nem tudom, mik a körülmények, de kiteszem a nyelvi kocsmafalra. - Gaja   2022. augusztus 5., 15:29 (CEST)

Szerbia

A diaszpóra nem feltétlen szükséges, hogy egy terjengős, nyitott táblázatban legyen.

  1. Én raktam be a táblázatot korábban a cikkbe.
  2. Nem feltétlen az országhoz kötődik, amiről a cikk szól, hanem az etnikumhoz.

További szép napot! M. V. 2022. augusztus 8., 08:18 (CEST)


Milei.vencel:

  1. Nem csak a diaszpórát dobozoltad be.
  2. Tudom, hogy te raktad be, a te szerkesztésedet vontam vissza.
  3. Ha nem feltétlenül az országhoz tartozik, akkor pár szóban kell írni róla, és bővebben külön szócikkben kifejteni, az ország szócikkében pedig a megfelelő sablonnal átirányítani.
  4. Az ország belpolitikájára nem mondható, hogy nem az országhoz kötődik, mégis dobozolva lett az is.

Összességében helytelenítem ezt az eljárást. Ha el akarjuk dugogatni az olvasók elől az információkat, arról ki kell kérni a közösség véleményét és támogatását. Hungarikusz Firkász Ide írkássz! 2022. augusztus 8., 08:24 (CEST)

Plusz a belpolitikát. Arra egy darab forrás nincs. Egyrészt elavult, másrészt túl hosszú lett már az egész cikk. Ha valaki nagyon kíváncsi pl. az ezredforduló utáni mandátumok számára, szerintem ki tud nyitni egy nyamvadt dobozt. Ez nem éppen dugogatás.. – M. V. 2022. augusztus 8., 08:30 (CEST)


Ha valamire nincs forrás, akkor az a megoldás, hogy elrejtjük az olvasók elől? Azt hittem az, hogy forrást keresünk rá. A belpolitika egy ország szerves része, sőt egyik legszervesebb része. Ha ragaszkodsz az ilyen dobozolásokhoz, akkor kérd ki a közösség véleményét és támogatását. Addig továbbra is helytelen az eljárás. Hungarikusz Firkász Ide írkássz! 2022. augusztus 8., 08:35 (CEST)

Sőt, még törölni is szokták a forrásolatlan és elavult infókat! A dobozolás a legenyhébb eljárás, ami ezt a szakaszt megilleti. De míg itt velem vitatkozol, addig kereshetnél forrásokat is rá! M. V. 2022. augusztus 8., 08:40 (CEST)
Megkérlek, ezt a kioktató hangnemet velem szemben hanyagold! Ugyanannyira amúgy te is kereshettél volna forrásokat, amíg itt vitatkozol velem, ha már itt tartunk. A forrásolatlan infókat {{forráskérő}}(?) és/vagy {{nincs forrás}}(?) sablonnal illik megjelölni, nem törölni vagy dobozolni. A sablonozás sokkalta enyhébb eljárás. Hungarikusz Firkász Ide írkássz! 2022. augusztus 8., 08:47 (CEST)
Már ne haragudj, de mikor én dobozolom ezt a kritikus szintű szakaszt, akkor visszavonod a szerkesztésem, aztán nekem ajánlgatod a forrásolást. Gondolod az én dolgom más beírásai után forrásokat gyűjtögetni??? Valóban lényeges egy már hosszúra nyílt cikkben hogy ilyenek foglalják a helyet: (??)
2007-ben a Szerb Radikális Párt kapta a legtöbb szavazatot. Összesen 81 mandátumot szerzett a Szerb Radikális Párt, a Demokrata Párt 64 mandátumot,a Szerbia Demokrata Párt-Új Szerbia koalíció 47 mandátumot, a G17 Plusz 19 mandátumot, a Szerb Szocialista Párt 16 mandátumot, Liberális Demokrata Párt-Szerb Polgári Szövetség-Szociáldemokrata Unió-Vajdasági Szociáldemokrata Liga koalíció 15 mandátumot, a Vajdasági Magyar Szövetség 3 mandátumot, a bosnyák Szandzsáki Koalíció 2 mandátumot, az Albán koalíció 1 mandátumot, a Szerbiai Romák Uniója 1 mandátumot és a Roma Párt 1 mandátumot szerzett.
A Demokrata Párt a Szerbiai Demokrata Párt-Új Szerbia és a G17 Plusz alkottak kormányt. A kormányfő Vojislav Koštunica maradt a Szerbiai Demokrata Párt vezetője. A kormány jövője megalakulása óta bizonytalan. A Demokrata Párt és a G17 Plusz az európai integrációkat helyezik előtérbe míg a Szerbiai Demokrata Párt a koalíciós partnereivel együtt oroszbarát politikát folytat. A 2008-as elnöki választásokat Boris Tadić nyerte aki ezzel megvédte mandátumát. Legnagyobb ellenfele a radikális Tomislav Nikolić volt. Tadić győzelmét főleg a kisebbségeknek és a polgári lakosságnak köszönheti.
Koštunica miniszterelnök 2008. március 8-án lemondott. Az ezt követő parlamenti választásokon a Demokrata Párt győzött, s sokat vitatott koalíciót hozott létre a Szerbiai Szocialista Párttal. Az előbb említett koalíció, a G17 Plusz és kisebb képviselőcsoportok alakítottak kormányt, melynek elnökévé Mirko Cvetkovićot választották.
2008-ban belső viták következtében, melyek elsősorban Tomislav Nikolić személye körül forogtak, felbomlott az addig igen erős ám egyre gyengülő tendenciát mutató Szerb Radikális Párt, s Nikolić csakhamar megalakítja új pártját, a Szerb Haladó Pártot, mely a radikális szavazótábor nagy részét magával látszik vonni.
bla bla bla ....
bla bla ...
2022-t írunk, az ilyen 15 éves politikai eseményeknek nem egy országról szóló cikk főnévterében a helyük, ahol a cikket elsősorban magyarországi olvasóknak írjuk. Szerintem nem az a cél, hogy minél több érdektelen rizsát daráljunk, mert így senki nem fogja olvasni a cikket. Akit ezek érdekelnek, az meg tudja nézni egy kinyitható dobozban is, vagy egy külön cikkben.
Részemről a témát lezártam. M. V. 2022. augusztus 8., 09:19 (CEST)


Milei.vencel, megkapó az arroganciád. Biztos sokaknál bejön, nálam nem. Kezdjük azzal, hogy te vágtad előbb hozzám, hogy "De míg itt velem vitatkozol, addig kereshetnél forrásokat is rá!" Gondolod az én dolgom más beírásai után forrásokat gyűjtögetni? Tehát neked nem dolgod, de nekem igen? Hogyan van ez? De ha nem akarsz forrásokat keresni, akkor lehet sablonokat használni, ahogyan azt fentebb már leírtam.
"2022-t írunk, az ilyen 15 éves politikai eseményeknek nem egy országról szóló cikk főnévterében a helyük, ahol a cikket elsősorban magyarországi olvasóknak írjuk. Szerintem nem az a cél, hogy minél több érdektelen rizsát daráljunk, mert így senki nem fogja olvasni a cikket. Akit ezek érdekelnek, az meg tudja nézni egy kinyitható dobozban is, vagy egy külön cikkben." – Hol olvastál te olyant, hogy elsősorban magyarországiaknak írjuk a szócikkeket? Kérlek, mutasd már ezt az állítást! Persze most gyorsan lezártad a témát, mert olyanokat állítasz, amikre nem fogsz tudni válaszolni. De erre, az idézett részre már fentebb megadtam a választ, úgy látszik, elkerülte a figyelmedet: "pár szóban kell írni róla, és bővebben külön szócikkben kifejteni, az ország szócikkében pedig a megfelelő sablonnal átirányítani.". Amúgy pedig te jöttél ide vitatkozni, nem én hozzád, azért ezt tartsd szem előtt! Hungarikusz Firkász Ide írkássz! 2022. augusztus 8., 09:27 (CEST)
A szerbek a saját WP-jukat olvassák, és nem a magyar WP-ról fognak a saját belpolitikájukról se tájékozódni. Ha nem tudtad, mi itt elsősorban magyaroknak írjuk a cikket, akik zömmel Magyarországon élnek.
Mindenesetre azt látom, hogy nagyon szeretsz és ráérsz vitatkozni. Miután visszavonogatsz, dugdosással vádolgatsz, (az olvasó nem tud kinyitni egy dobozt.. ) linkelgetsz, rám mutogatsz, de a 15 éves mandátumok arányát, meg a pártok arányát, meg hasonlókat akarod a terjengősre nyúlt cikkben tartogatni, amik már azóta többször is megváltoztak. Na le a kalappal! M. V. 2022. augusztus 8., 09:47 (CEST)
Vegyél vissza a lendületből Kicsi Huszár! Először is, te jöttél ide hozzám vitatkozni, úgyhogy a "Mindenesetre azt látom, hogy nagyon szeretsz és ráérsz vitatkozni." inkább rád illik, nem rám. Másodszor pedig ne kamuzzál, légy szíves, én sehol nem mondtam olyant, hogy az olvasó nem tud kinyitni egy dobozt. Kire kéne mutogatnom, ha egyszer te dobozoltad be az információkat? A "keress forrást" sem én hoztam ide, hanem te vágtad hozzám. Jelentem, nekem ugyanannyira nem kötelező, ahogyan neked sem.
"de a 15 éves mandátumok arányát, meg a pártok arányát, meg hasonlókat akarod a terjengősre nyúlt cikkben tartogatni, amik már azóta többször is megváltoztak." -- Akkor leírom harmadszor is, hátha eljut a szürkeállományodig: "pár szóban kell írni róla, és bővebben külön szócikkben kifejteni, az ország szócikkében pedig a megfelelő sablonnal átirányítani.". Kapisi? Hungarikusz Firkász Ide írkássz! 2022. augusztus 8., 09:57 (CEST)

A sátáni versek

Épp benn voltam, remélem nem írtam neked felül semmit. Ogodej vitalap 2022. augusztus 14., 16:42 (CEST)

Ogodej, nálam nem volt ütközés, remélem, nálad sem! Hungarikusz Firkász Ide írkássz! 2022. augusztus 14., 16:43 (CEST)

Csak egyszer, de nem gond, fordítás volt, megvolt nyersben. Ogodej vitalap 2022. augusztus 14., 16:48 (CEST)

DVDnew forrásolás

Szia, nem is szólsz hozzá semmit sem, amit Fromiadriannak írtam? Másnak szabad, nekem nem? Hogy is van ez? Vagy ezt az egészet csak azért csináltad, hogy velem kötekedj? Nem értem mire jó ez, együtt kellene működnünk egyszer az életben már végre és elásni a csatabárdot, így hogy HG, Misibacsi, GhostDestroyer nincs már a pályán. Ők voltak nekem az egyetlen igazán jófejek, segítőkész emberek. Köszönöm. Bandee0615 vita 2022. augusztus 16., 05:14 (CEST)

Díjak alkategóriái

Szia! Észrevettem a Kategória:Magyar irodalmi díjak alkategóriái között, hogy van 3 kakukktojás, amelyek a dijasok alkategóriáját nem közvetlenül tartalmazza, hanem a díj saját kategóriáján belüli alkategória, de azokban csak maga a díj szócikkei vannak egyedül, ezért ezt a hierarchiát megszüntettem: a díjasokat és a díjat magát közvetlenül a Magyar irodalmi díjakba raktam fel. A kategóriákkal amúgy nem foglalkozom nagyon, így a törlésükbe most nem mélyednék bele, most üresek:

Üdv., JSoos vita 2022. augusztus 16., 11:40 (CEST)

Püspökök

Miért irtod a püspökök kategóriáit? Az összefoglalóból nem derül ki. Bináris ide Kelt: Wikipédia,  2022. augusztus 20., 20:17 (CEST)

Bináris, annak idején volt egy közösségi megegyezés arról, hogy az ilyen X. századi ezek meg azok kategóriákat csak akkor használjuk, ha nem tudjuk, az illető melyik évben halt meg, de az életútjából kikövetkeztethető, hogy melyik században élt. Csak azoknak a személyeknek szócikkeiből távolítom el, ahol pontosan meg van adva a születési (és halálozási) év. Hungarikusz Firkász Ide írkássz! 2022. augusztus 20., 20:20 (CEST)

Rémlik, de az szerintem nem erről szólt, fel tudnád idézni, hogy pontosan lássuk? Ezek a püspökök alkategóriái, és segítik a tájékozódást. Jó lenne, ha látható lenne a szerkesztési összefoglalóból, mit miért csinálsz. Bináris ide Kelt: Wikipédia,  2022. augusztus 20., 20:28 (CEST)

Nem, nem tudom felidézni, éppen ezért álltam neki magam megcsinálni, és nem botos segítséget kérni rá, mert már nem emlékszem, hogy hol volt a megbeszélés és milyen címen. De az biztos, hogy pontosan erről szólt. Ha másról szólt volna, akkor minden kategóriánál lehetne arra hivatkozni, hogy de ezek ennek meg annak az alkategóriái és segítik a tájékozódást. Bocs, de nem fogom többszázszor beleírni a szerkesztési összefoglalóba, hogy miért veszem le a kategóriákat, főleg mert ezeknek a kategóriáknak benne sem kéne elvileg lenniük a szócikkekben, hiszen közösségileg határoztunk arról, hogy nem így használjuk őket. Hungarikusz Firkász Ide írkássz! 2022. augusztus 20., 20:33 (CEST)

Egyáltalán lehet a hotcates szerkesztésekhez összefoglalót írni? – Pagony üzenet 2022. augusztus 20., 20:37 (CEST)
Lehet, ha a zárójelben lévő két + jelre kattintasz, majd a műveletek beállítása után a Mentésre. Akkor van lehetőség összefoglalót írni. Sőt, még jelzi is, hogy nem írtál (ami szerintem hiba, mert elve az összefoglaló, hogy mit tettél be és/vagy mit vettél ki.). Hungarikusz Firkász Ide írkássz! 2022. augusztus 20., 20:42 (CEST)
Egyébként nem ez a megbeszélés volt az? További linkek is vannak benne. Pagony üzenet 2022. augusztus 20., 20:48 (CEST)

Szerintem amire te gondolsz, az nem a foglalkozásokra vonatkozik, hanem a személyekre. Kérlek, állj le, amíg nem sikerül azt a megbeszélést megtalálni. Ha nem tudod, akkor szívesen rákérdezek a kocsmafalon, de kérlek, addig szüneteltesd a kategóriagyepálást. A kollektív emlékezet bizonyára segít. Akkor kérhetsz botos segítséget is, annak nem gond az összefoglaló. Az összefoglaló meg arra való, hogy tudjuk, mi miért történik, és hol van a megbeszélés hozzá. Bináris ide Kelt: Wikipédia,  2022. augusztus 20., 20:47 (CEST)

Hirtelen kereséssel ezt találtam a témában Wikipédia:Kategóriajavaslatok/Archív20#Kategória:21. századi magyar írók, Kategória:21. századi magyar költők, írók, Kategória:21. századi magyar költők ésatöbbi, de nekem nem ez a megbeszélés rémlik róla. Talán ez volt az: Wikipédia:Kocsmafal (javaslatok)/Archív83#Kategória:20. századi magyarok, Kategória:21. századi magyarok és társai megszüntetése. Itt pedig Hkoala kifejezetten a püspökös kategóriák létrehozása okán nyitott szakaszt, amire azonban csak a létrehozásokat végző szerkesztő reagált. Lehet, hogy újra fel kéne vetni a kategóriák létének kérdését...?

Kieg.: az első nyilvánvalóan foglalkozásokra vonatkozik. Hungarikusz Firkász Ide írkássz! 2022. augusztus 20., 20:50 (CEST)

Én is ezt találtam, mert kerestem: Wikipédia:Kocsmafal (javaslatok)/Archív83#Kategória:20. századi magyarok, Kategória:21. századi magyarok és társai megszüntetése. A másikat most emésztem, kicsit hosszabb. Bináris ide Kelt: Wikipédia,  2022. augusztus 20., 20:53 (CEST)

Köszönöm a válaszodat. A másik link, amit adtál, x. századi magyar írókról szól, tehát század + nemzetiség + foglalkozás, itt meg csak két szempont van, ez szerintem nem egész az. Érdemes lenne ezt külön felvetni, valamint folyamatosan karbantartani a kategóriák wikilapját a megbeszélések linkjével és eredményével. Bináris ide Kelt: Wikipédia,  2022. augusztus 20., 20:57 (CEST)

Rendben, akkor amig felveted és kiderül, mi legyen, felfüggesztem a kiszedésüket. Bízom abban, hogy addig -- a kölcsönösség viszonylatában -- viszont a már kiszedettekbe sem teszik vissza. Hungarikusz Firkász Ide írkássz! 2022. augusztus 20., 21:00 (CEST)

Orbán Viktor

Beugranál az Orbán Viktor cikk vitalapjára? Ltbuni vita 2022. augusztus 23., 17:59 (CEST)

Ltbuni, bocs, de nem. Egyrészt nem érdekel a téma, másrészt taszít az a vitastílus amit némelyek ott megengednek maguknak (akiknek nem ingjük, ne vegyék magukra). Hungarikusz Firkász Ide írkássz! 2022. augusztus 24., 20:48 (CEST)

E-mail archiválása

Szia! Segítségedet szeretném kérni. Bár látszólag visszavonultam, időről-időre továbbra is követem a figyelt lapjaimat és nem tudok elmenni a vandálkodások mellett. Így van ez a Budapest III. kerülete szócikkel is, ahova egy anon rendszeresen hamis testvérvárosi adatokat töltött fel. Most egyeztettem e-mailben az önkormányzat illetékes előadójával, s szeretném a válaszát archiváltatni. Soha nem volt még OTRS-kérelmem, nem tudom, mit is kellene tennem, ráadásul "eltévedtem a dzsungelben" és nem találom az erre vonatkozó leírást. Eligazítanál? Üdv: Fekist vita 2022. augusztus 25., 18:15 (CEST)

Szia Fekist! Az Önkéntes ügyfélszolgálat oldalon is megtalálható az info-huwikimedia.org email cím. Erre a címre küldesd el a válaszukat, vagy te magad is elküldheted, de ilyenkor erősen ajánlott az, hogy a válaszadó is meg legyen címezve, hogy ők is és a kezelők is lássák, azt küldted el, amit válaszoltak. A levelezőrendszerben automatikusan generálódik a levélhez a sorszám, amit a kezelők látnak, és az alapján helyezik ki a vonatkozó szócikk vitalapjára a levelet igazoló sablont.

Nagyon sajnálom, hogy visszavonultál. Bár megértem. Hungarikusz Firkász Ide írkássz! 2022. augusztus 27., 06:34 (CEST)

Nagyon szépen köszönöm a válaszodat, akkor jelentkezek az ügyfélszolgálatnál.
Ami a visszavonulásomat illeti: ugyancsak köszönöm a reagálásodat. Az igazság az, hogy egyre jobban fárasztott egyesek nyomulós, ellentmondást nem tűrő modora, agresszív stílusa. Ahogy mondani szokták, kellően öreg vagyok én már ahhoz, hogy... Hadd ne soroljam, mikhez! Ezért is volt az, hogy jó ideje nem szóltam hozzá semmihez, csak a "saját témáimmal" foglalkoztam. Ugyanakkor két hónap után érzem, nem egyszerű abbahagyni sem, főleg úgy, hogy időről időre bejelentkezve (mert ezt nem tudom megállni) látom: a projektjeimet senki sem veszi át, egyre gyűlik a restancia, és már több tucat ellenőrzésre váró, korábban általam figyelt szócikkel kellene foglalkozni. Ráadásul kezd egyfajta hiányérzetem lenni, úgyhogy még az is előfordulhat, hogy a sokat tapasztalt büróknak lesz igazuk és "megtörök" "megtérek" visszatérek". :-) Fekist vita 2022. augusztus 27., 11:50 (CEST)

Vitézy Dávid wiki infobox kép

Hello!


Nagy nehezen sikerült a Wikimedia Commons-ra feltölteni az általam készített képet.

Kérnék szépen segítséget, mert folyamatosan visszaállítjátok a régi (2017-ben készült) képet, ahelyett amit én rakok fel.... NyitraiD vita 2022. augusztus 27., 11:46 (CEST)

Jób lázadása

Szia! Ilyenkor angol wikiben szokták legalább linkelni az irányelvet, ami alapján eljárnak, mikor visszavonogatnak, meg törölgetnek. Nevetséges az egész, de ha attól jobban alszol, hogy egy rossz minőségű kép van ott, a film plakátja helyett, akkor örülök. Ráadásul két eltérő kép, csak ugyanazokról a szereplőkről. Öröm az embernek a szabadidejét a Wikipédiára szánni, az már egyszer biztos. Amíg nem kapok harmadik féltől véleményt, több plakátot nem töltök fel. Legalább valaki még szúrjon le azért, mert próbálom javítani a cikkeket képekkel. Szép estét! Kirtap92 vita 2022. szeptember 9., 19:59 (CEST)

Kirtap92, linkeltem az irányelvet. Máskor jobban figyelj oda, mielőtt valakinek nekiesel!. Hungarikusz Firkász Ide írkássz! 2022. szeptember 9., 20:02 (CEST)

Oh, most nézem, hogy a te feltöltésed a rossz minőségű kép, azért nem tudod elengedni, már látom hogy állunk. Még csak nem is kiszedtem a cikkből, csak a lennti szekcióban helyeztem el. Szégyen. Kirtap92 vita 2022. szeptember 9., 20:06 (CEST)

Azt gondolod, hogy ha személyeskedsz és/vagy szemtámot intézel felém, akkor azzal elérsz valamit? Hát nem. Úgy látom, te jöttél ide a vitalapomra támadó hangéllel vádaskodni, immáron másodszor. Úgyhogy nem ártana elgondolkodni, hogy ki az, aki nem tudja a dolgot elengedni. Hungarikusz Firkász Ide írkássz! 2022. szeptember 9., 20:11 (CEST)

Persze, hogy nem érek el semmit, mert a magyar Wikipédián aki admin, az úgy tűnik bármit megtehet, és kiskirálykodhat. A film infobox sablon egyértelműen írja: „ha van rá engedély vagy szabadon felhasználható, ide tedd a film plakátját” Nyugodtan nézd meg az angolban a „The Wizard of Oz (1939 film)” cikket, ott is egyértelműen látható, hogy miként kell eljárni hasonló esetben, és hogy szándékosan félreértelmezed az irányelvet azért, hogy a kis képed felül az infoboxban szerepeljen. Kirtap92 vita 2022. szeptember 9., 20:18 (CEST)
  1. A sablon (szövege) nem írja felül az irányelvet.
  2. Az enwikis szokások irrelevánsak, a magyar irányelvek a relevánsak.
  3. Pontosan értelmezem az irányelvet, semmit sem forgattam ki.
  4. Most már vegyél vissza ebből a stílusból. Én nem beszéltem veled így.
  5. Már rég kikérhetted volna a közösség véleményét a folyamatos kis beszólogatások helyett. Hungarikusz Firkász Ide írkássz! 2022. szeptember 9., 20:24 (CEST)

Klaniczay-díj

Tisztelt @Hungarikusz Firkász! Persze nincs forrás (s ezért a betoldást törölted), mert a díjat kiadó intézmények lassan teszik fel a honlapjukra az információt. De előbb-utóbb felteszik, s akkor újra be kell írni ugyanazt, amit most töröltél. A díjat én kaptam, tudok róla fényképet küldeni, videofelvétel is készült, itt van (a videó végén): https://www.youtube.com/watch?v=Wm-SMUNCUFs Üdv. Szabóandrás1954 vita 2022. szeptember 12., 19:35 (CEST)

Kedves Szabóandrás1954! Nincs szükség semmilyen kép küldésére, a linkelt videó tökéletes forrás az információra. Köszönöm, hogy megosztotta velem! Ennek fényében visszahelyezem az információt. Hungarikusz Firkász Ide írkássz! 2022. szeptember 12., 22:52 (CEST)

Ikon

Szia! Ellátom épp jegyzetekkel. Ogodej vitalap 2022. szeptember 14., 11:43 (CEST)

Szia Ogodej! Rendben. Sajnos nem vagyok jövőbe látó, így nem tudtam. :-) Természetesen ha már nem indokolt, akkor eltávolítandó a sablon. Köszönöm a jelzést! Hungarikusz Firkász Ide írkássz! 2022. szeptember 14., 11:46 (CEST)

Biztos hogy nem? Vigyor Ogodej vitalap 2022. szeptember 14., 11:47 (CEST)
Ahogy elnézem, ez nagyobb munka lesz, addig míg nincs vége, felőlem maradhat is. Ogodej vitalap 2022. szeptember 14., 11:48 (CEST)

Frank Tibor

Sajnos itt van a halálhíre. – Pagony üzenet 2022. szeptember 17., 00:12 (CEST)

Pagony, a frászt hoztad rám, nekem Frank Tibor egy kiváló ultrafutó, bv tábornok, a Spartathlon teljesítője. Örülök, hogy nem róla szól. Bináris ide Kelt: Wikipédia,  2022. szeptember 17., 00:32 (CEST)

Nekem meg sajnos egy nagy amerikanista. Pagony üzenet 2022. szeptember 17., 01:04 (CEST)
Sajnos rögtön én is megkaptam a magamét, Abonyi Iván. Bináris ide Kelt: Wikipédia,  2022. szeptember 17., 18:01 (CEST)

Bináris, Pagony, részvétem! Frank Tibornál az első belső beírásnál reménykedtem, hogy csak a szokásos szórakozás. Sajnálom, hogy valós tény. Hungarikusz Firkász Ide írkássz! 2022. szeptember 17., 20:16 (CEST)

Re: Fejlődés vagy annak hiánya!

Szia, sajnos mindig elfelejtem a képeknél, hogy nem kell a mondat végére pont. De ez jó ötlet, hogy valahová felírjam a dolgokat. Sajnos emberek vagyunk, hibázunk. Több 100 szerkesztő hibázik, de nem is akármilyeneket, plusz ott a sok vandál és társai. Aminap például egy járőr, megerősített szerkesztő után javítottam. Ha már a nyelvtannál tartunk, még te is hibáztál. Amikor legelsőnek írtál nekem (már az archívumomban van), az egyik mondat rész elég érdekesen hangzott: megpróbálnád megérteni azt, hogy mi a probléma a szerkesztéseidet, ráadásul pökhendi módon.

A Mosolyogj című filmnél azért is írtam be, mert imDb-n + enwikin is láttam már a neveket. Az enwiki-ről azt hittem, hogy biztos forrás, mert ők is veszik valahonnan az infót, legtöbb esetben forrással. De rendben van, felfogtam mindent, amit írtál. Bizonyítok egy új cikkel, ma megírom este: Napló kisfiamnak a címe. Kérlek figyeld majd a linket, hogy mikor lesz kék. Ebbe beleadom a legjobb tudásomat, és a későbbiekben eszerint fogok létre hozni ujjat (néha, ami tetszik film, azt megírom), ha nem lesz probléma, a formaságot azt ne számíts bakinak, a nyelvtant és a nyelvhelyességet nézzük most, meg a forrásolást (amit általában szoktam). Ha bármiféle hiba lesz benne, abba hagyom az új cikkek létrehozását! Ezt 3-4x átfogom olvasni, mielőtt közzéteszem. Köszi egyébként, hogy csak jót akarsz. Sajnos rontok én is olykor, de van amikor tök jól dolgozom. Gyakorlok! Szép napot! Bandee0615 vita 2022. szeptember 18., 11:11 (CEST)

Készen van! Jobban figyelek most már mindenre. Bandee0615 vita 2022. szeptember 18., 21:48 (CEST)


Bandee0615, az inkriminált mondatot szándékosan írtam és hagytam úgy, kíváncsi voltam, ha nem jelzem, akkor szóvá teszed-e, és sajnos bejött a gyanúm, hogy igen, mások hibáit könnyen észreveszed, a sajátjaidat pedig még akkor sem nagyon, ha felhívják rá a figyelmedet. Mindenki hibázik, ez tény, én is hibázom, ez tény. A különbség csak annyi, hogy a legtöbben nem gondoljuk a munkánkat hibátlannak, tökéletesnek. Pláne nem úgy, hogy attól nagyon messze áll attól. Ráadásul legtöbbünk képes arra, hogyha nem biztos valaminek a helyesírásában, akkor ahhoz segítséget kér. Az ilyen "van amikor tök jól dolgozom" szlogenektől kéne megválnod, mert ezek visznek félre. Elhiszed magadról, hogy jól dolgozol (ez kb. akkor igaz. ha nem kell komolyabb mondatokat megfogalmaznod), de sajnos nem, mert nem ismered fel a hibákat, amiket vétesz.


Ami a Napló kisfiamnak szócikket illeti, úgy látom, problémáid vannak az igeidőkkel: „Mielőtt Charles Monroe King őrmestert megölik Bagdadban, ad a fiának egy naplót, azzal a szándékkal, hogy elmondja, hogyan éljen jól, annak ellenére, hogy apa nélkül nőtt fel.” – Ki nőtt fel apa nélkül? Charles Monroe King? Vagy a fia? Ha a fia, akkor nem helyes az, hogy mielőtt és nőtt. Vagy a fiú úgy nőtt fel apa nélkül, úgy, hogy Charles Monroe King még élt, amíg a gyerek felnőtt lett? Az apa halálakor a fiú még gyerek? Mert, ha igen, akkor nem felnőtt hanem fel fog nőni.

„2018 januárjában bejelentették, hogy a film rendezője Denzel Washington lesz. A forgatókönyvet Virgil Williams írja.” – Virgil Williams még mindig írja a forgatókönyvet? Elvileg 2021-ben bemutatták a filmet, tehát nem helyes a jelenidő. És a bejelentették helyett helyesebb volna a jelentették be fordulat. Hungarikusz Firkász Ide írkássz! 2022. szeptember 20., 08:54 (CEST)

Nem ismerem fel, amit most te sem akkor? :D - Pláne nem úgy, hogy attól nagyon messze áll attól.
Hát nyilván Charles Monroe King fia nő fel apa nélkül, mert a férfit ugyebár megölik. Ezzel a jelen, múlt idővel most nem tudom mi a helyzet, mert sok olyan filmes cikk születik, amit a bemutatás előtt írnak meg a szerkesztők, akkor ott ugyebár a jövő időt használják, és nem járnak vissza átjavítani mindet egyesével sokesetben. Átírom, nem arról van szó, csak többször kell így akkor visszajárni az adott cikkhez. Vagy értelmesebb bemutatás után létrehozni egy filmes cikket, hogy már eleve múltidővel induljon? Nemsoká javítom a problémákat akkor. Jelentették be dolog is világos. Bandee0615 vita 2022. szeptember 20., 21:13 (CEST)

Így van, nem, nem ismered fel a saját hibáidat, ahogy a korlátjaidat sem. Viszont megint szépen belefutottál a "„csapdába”". Szándékosan helyezek el ilyen ester egg-eket a neked adott válaszaimban, mert kíváncsi vagyok, mennyire vagy pofátlan mások hibáinak észrevételében és szóvá tételében. Sajnos maximálisan. Szomorú, hogy szövegeket alkotsz, miközben „Ezzel a jelen, múlt idővel most nem tudom mi a helyzet,...” és másokat okolsz„ mert sok olyan filmes cikk születik,...”. Nem, nem mások a hibásak, hanem te, ha nem tudod összeegyeztetni az igeidőket. Az nem mentség, hogy „és nem járnak vissza átjavítani mindet egyesével sokesetben”. Azért kaptad a természettől az eszedet, hogy használjad. Attól, hogy ott még nem javítottak/nem frissítettek valamit, az nem azt jelenti, hogy ide is úgy kell átvenni. Sőt, javítva kell(ene). Látom, a mostanit javítottad. A baj az, hogy ha nem figyelmeztetnek így vagy úgy, akkor viszont magadtól észre sem veszed (rosszabb helyzetben tökéletesnek tartod).

Kíváncsi vagyok, most mennyire fogod betartani, amit ígértél, és nem hozol létre új szócikkeket? Gyanítom, maximum annyira, ahogyan legutóbb is. Én viszont az értelmetlen, alapvetően hibás szövegeidet a továbbiakban is ki fogom takarítani. Vagy megszoksz vagy megszöksz. (Itt a megszoksz nem rám vonatkozik, hanem a helyzetre. Ezt így szokták kifejezni. Csak szólok, mielőtt ebbe is belekötnél.) Hungarikusz Firkász Ide írkássz! 2022. szeptember 21., 20:07 (CEST)

Ezt most jól megkaptam, kicsit fájt, hogy így belém vájtál és megsértettél. Nem vagyok pofátlan, csak figyeltem a helyesírásodat, ha már belémkötöttél. Viszont örülhetnél, hogy észrevettem az ilyen hibát, hisz már ez is fejlődés.😀 De értek mindent, nyugi.

Igen betartom, de én nem azt mondtam, hogy nem hozok létre cikket, hanem hogy személyt már egyáltalán nem. Filmet, amit megnézek és tetszik, azt megszeretném írni. Majd meglátod, hogy fejlődöm. Nem lesz értelmetlen, mert így hogy átbeszéltük, ami még probléma, már jobb lesz a helyzet. Csak jó lenne tényleg, ha egy picit együtt működnél velem, nem csak hibáztatni. Tudom eleged van már, sajnálom, de tényleg. Rendben van, meglátjuk a legközelebbi cikknél a dolgokat, ha nem működik egyáltalán a változás, befejezem a létrehozást, komolyan! Csak aprókat, visszavonásokat, táblázatokat csinálgatok. Bandee0615 vita 2022. szeptember 21., 22:00 (CEST)

2022. szeptember 18., 11:11 (CEST)-kor azt írtad, hogy: „Ha bármiféle hiba lesz benne, abba hagyom az új cikkek létrehozását!” Hol van itt szó arról, hogy csak személyekét nem fogod létrehozni? Kíváncsian várom azt a fejlődést. Hungarikusz Firkász Ide írkássz! 2022. szeptember 21., 22:12 (CEST)

"Igen betartom, de én nem azt mondtam, hogy nem hozok létre cikket, hanem hogy személyt már egyáltalán nem." -- Molly Cheek vagy nem személy, vagy Bandee0615 megint megszegte a saját szavát. Ebben a körben már másodszor. Akkor ennyit a jóindulat feltételezéséről. Hungarikusz Firkász Ide írkássz! 2022. október 7., 23:10 (CEST)

Őt már nagyon rég megakartam írni, nézegettem az Amerikai pite cikket, és megláttam őt egyedüli pirosként, gondoltam összedobom, hogy ne legyen már ez az egy kakukktojás ott. Az enwikin és más egyéb wikin is szinte csak a filmográfiája szerepel a cikkekben, nem hiszem, hogy itt bármiféle rontanivaló lenne, ezért is írtam meg. Ha mondjuk lett volna élete, magánélete, vagy egyéb más szakasz, hagytam volna. Ne haragudj, kérlek ezt az egyet nézd még el nekem, többé nem hozok létre személyt, eskű! Nincs több megszegés! Egyedül csak filmcikket hozok lére (nem sűrűn), semmi mást + filmográfiákat, apró szerkesztéseket végzek. Szép estét HuFi! Bandee0615 vita 2022. október 7., 23:49 (CEST)

Ne nyúlj bele más szerkesztő hozzászólásába! Ha elírt valamit, jelezd felé!

Szia! Az elvet értem. Elnézést a túlbuzgóságom miatt. Viszont ezesetben kérlek, te jelezd Bináris felé, hogy tévedésből szerkesztett bele Fobe hozzászólásába, amit én elvekkel ellenkezve javítottam vissza olyanra, ahogy azt Fobe írta. Köszönöm, hogy felhívtad botlásomra a figyelmemet. A továbbiakban tartózkodni fogok az ilyen szellemiségű szerkesztésektől, ezzel is igyekezve belesimulni a helyi szokásokba. UTF48kézfogó-握手会-handshake 2022. október 8., 00:15 (CEST)

UTF48, nem hinném, hogy Bináris jelzésre szorulna (a pingeléssel mindenesetre megtörtént). Mint te is írod, véletlenül csinálta. Nyilván ha észreveszi, nem menti el, vagy visszajavítja. Őróla képzelném el legutoljára, hogy másképpen járna el. Köszönöm, hogy a továbbiakban odafigyelsz az idevonatkozó szabályokra. Hungarikusz Firkász Ide írkássz! 2022. október 8., 12:20 (CEST)

De, ebben az esetben észrevétlen hibát követhettem el, ha valaki kijavította, köszönöm, és elnézést kérek. Nyugodtan szóljatok, mindenki hibázik néha. Valószínűleg túl fáradt voltam. Mindjárt utánanézek, mi történt. Ha én írtam át más hozzászólását véletlenül, és UTF48 ezt javította vissza, akkor nem követett el hibát, de ilyenkor ezt célszerű a szerkesztési összefoglalóban egyértelművé tenni. Bináris ide Kelt: Wikipédia,  2022. október 8., 19:18 (CEST)

Nálad történt a beszúrás, bár el nem tudom képzelni, hogyan. Pagony üzenet 2022. október 8., 20:44 (CEST)
Laptopon elmászik néha a kurzor, ha nem tiltom le a tapipadot, és valószínűleg csak azt vettem észre, hogy nincs ott, ahol kéne, de a beírt betűt nem. Bináris ide Kelt: Wikipédia,  2022. október 8., 22:20 (CEST)

Kitiltott szerkesztők által létrehozott tartalom

Szia, segíts kérlek mert nem értem. Az egyik általad törölt szócikk esetében (ami egy másik szócikkben a linkek értelmetlen törlésénél tűnt fel) a fentebbi érvet jelölted meg. Sajnos az a törlésből és másutt sem lett világos számomra hogy ki és miért, de a törlési naplót nézve másutt is ilyen érvet tüntettél fel a napokban, viszont 2 ilyen törölt szócikket is megnézve azok élnek és virulnak: Urgelli egyházmegye (létrehozva: Hübele 2022. július), Sipos Gábor (mezőgazdász) (létrehozva: Solymári 2022. augusztus). Ezen szerkesztők kitiltásának sem látom nyomát, szóval nem értem. Elnéztem valamit, vissza lettek állítva vagy mi is történt valójában? Köszönöm! Taz vita 2022. október 9., 12:52 (CEST)

Taz, itt bővebben olvashatsz róla. Pagony üzenet 2022. október 9., 13:00 (CEST)

(Szerkesztési ütközés után) Szia Taz! Természetesen a szócikkek vissza lettek állítva, a kitiltott szerkesztő (Klébernág, alias Nepos0475) szerkesztései nélkül. Ha rámész a szócikk laptörténetére ott felül találsz egy A lap a rendszernaplókban linket, amely ide visz. Itt látható, hogy a lapnak 14 lapváltozata helyre lett állítva. Remélem, tudtam segíteni! Hungarikusz Firkász Ide írkássz! 2022. október 9., 13:01 (CEST)

Köszönöm! Taz vita 2022. október 9., 14:37 (CEST)

Fénykép a mai naphoz

A kezdőlapon egy sorban nem fér el mind a négy mai fénykép. Ezért szerettem volna Nádas Pétert kicserélni egy keskenyebbre. A Párhuzamos történetekben látható képet próbáltam, ez megfelelő lenne.........de nem tudom, miért a kezdőlapon NEM HAJLANDÓ megjelenni. 'Egy az egyben' másoltam át mégsem.  ??????????????????? – Holdkóros vita 2022. október 14., 02:55 (CEST)

Holdkóros, nálam kifér mind a négy kép. 1366x768-as felbontáson. Alapértelmezetten. Hungarikusz Firkász Ide írkássz! 2022. október 14., 03:00 (CEST)

Az kb. 16:9 – nem sokan használják ezt a méretet. A legtöbb képernyő 4:3 arányú – az enyém 5:4 -es – 1280 X 1024-es felbontású. 90 %-osra csökkentve nekem is elfér a négy kép. De nem értem, hogy ugyanaz a kép ITT miért nem látható.– Holdkóros vita 2022. október 14., 03:08 (CEST)

(Szerkesztési ütközés után) De ha mindenáron cserélni akarod, akkor a helyes karaktersor ez: {{Kép|Péter Nádas - Festivaletteratura 2012.JPG|méret=x125px|szöveg=[[Nádas Péter]]}}

De ezt írtam be 2 óra 30 perckor. Mégsem lett látható a kép.– Holdkóros vita 2022. október 14., 03:14 (CEST)
Holdkóros, kisbetűkkel volt hagyva fájlkiterjesztés. Azt is másolni kell képcserekor. Hungarikusz Firkász Ide írkássz! 2022. október 14., 03:33 (CEST)
Tehát nem mindegy, hogy 'jpg' vagy 'JPG' . A többi kép mind kisbetűvel volt, valószínűleg én is azért írtam úgy. Mindenesetre köszönöm a segítséget. – Holdkóros vita 2022. október 14., 03:40 (CEST)

Illyés Gyula

Szia! Egy perccel megelőztél, én is vissza akartam vonni, de azért, mert ezek a mondatok (ugyancsak forrástalanul) már szerepelnek a szócikkben, Osvát úr egyszerűen beduplázta, átmásolta, nem átmozgatta egyik helyről a másikra. Pasztilla 2022. október 26., 08:35 (CEST)

Köszönöm, Pasztilla! Azt nem is láttam. Hungarikusz Firkász Ide írkássz! 2022. október 26., 08:36 (CEST)

Forrás

Szia! A puliwood.hu az megbízható forrás? Mert láttam, hogy valaki már beírta a magyar hangokat a Vérapó című cikkben. Egyébként a DVDNew-on is látom az adatokat több infóval. Én csak az iSzdb-t használom forrásnak, persze ha már elérhetőek az adatok. Bandee0615 vita 2022. november 10., 11:42 (CET)

Bandee0615, igen. Van impresszuma, fel vannak tüntetve a szerkesztők, szerzők, vezetők, vannak elérhetőségeik, jogi nyilatkozatuk, megjelennek nyomtatásban, van ISSN számuk, stb., és nincs tiltólistán sem. Hungarikusz Firkász Ide írkássz! 2022. november 11., 10:17 (CET)

Bandee szankció

Üdv!

Szeretnék segítséget kérni Bandee eljárás alá vonásahoz, amivel kitiltható vagy legalabbis a megszerzett jogaitól megvonható lehet, ennek nem ismerem a pontos menetét; azt gondolom véget ért a vitalapi üzengetések ideje (amiket törölt is), aki ennyire nem veszi figyelembe a Wiki működését, és ennyire tesz mások javaslataira, annak nincs keresnivalója itt! A reakcióit ismerheted magad is, a vitalapomon olvasható a legutolsó reakció. Itt vége a türelmemnek, eljarás alá szeretném vonni, hogy döntsék el mások is így ilyen szerkesztőre és a szerkesztéseire szükség van e, szerintem nincs. Vander Jtömb 2022. november 15., 18:06 (CET)

Már ne is haragudj Vander, de hogy van jogod ilyet tiltást kérni? Valóban töröltem az üzenetedet, mert feleslegesnek tartom, nincs ott semmi keresnivalója, hogy ilyenekkel mocskold a vitalapomat, mivel ez már korábban ki lett tárgyalva néhány szerktárs körében. Törlésnek oka a stílusod, már nem bírtam tovább tűrni a hangnemet, a mocskolódást.

Amivel most vádaskodsz, azóta sok-sok minden változott, el lett magyarázva miket nem szabad, és szabad csinálnom, ahhoz tartom magamat! Hufi leírt neked mident, alapszintű nyelvtudásom van és stb stb. Teszek másokra meg a wiki működésére? Nem így van! Elég hasznos dolgokat csinálgatok úgy gondolom. Attól, hogy neked nem tetszik, hogy nincs kifejtve a cselekmény rész, arról én már nem tehetek, jó néhányan csonk szakaszként hagyják. Aki akarja, az úgyis megfogja írni. Bandee0615 vita 2022. november 15., 21:19 (CET)

Mit keresel te HuFi vitalapján? Milyen alapon válaszolsz te itt helyette egy neki szóló üzenetre? Még egy indok, hogy sürgőssen elgondolkodjanak van e keresnivalód a Wikipedia szerkesztői között! Vander Jtömb 2022. november 15., 21:40 (CET)
Neki szóló, amiben én vagyok a téma? Jogom van, akárkinek joga van hozzászólni. Azért gondolkodjanak el, mert hozzászóltam? :D Látszik nem vagy tisztában néhány alap szabállyal. Légyszíves fejezd be ezt a stílust, én itt be is fejeztem. Bandee0615 vita 2022. november 15., 22:01 (CET)

Vander, több lehetőség is van amellyel eltiltható valaki valamitől vagy akár a teljes Wikipédiától. Ezek egyik bejárata a szerkesztők véleményezése, ahol a közösség, a felmutatott bizonyítékok alapján megvizsgálja a helyzetet és véleményt formálhat a szerkesztő tevékenységéről. Ezután mehet a dolog a WT elé, ahol szintén a bizonyítékok és a véleményben elhangzottak szerint döntenek a WT tagjai. Előbb arról, hogy befogadják-e az ügyet, majd arról, hogy milyen határozatot hoztak (persze csak ha nem utasították el a beadványt). Van még az úgynevezett Quickpoll (angol), ami az utóbbi ídőkben sikeresen működött néhány végtelenül problémás szerkesztőnél (pl. Nepos). Az első két helyen (véleménykérés, WT) lépésről lépésre le vannak írva a teendők.

Korábban már szóba került egy WT eljárás Bandee0615 ellen, én akkor úgy voltam vele, hogy -- annak ellenére, amiket akkor csinált (több szerkesztői névvel tévesztette meg a szerkesztőket, vagy próbálta megtéveszteni őket, miközben ugyanolyan hibákat követett el mindhárom névről, stb.) -- nem kéne a Wikipédiától teljesen eltiltani, csak az új szócikkek létrehozásától és a folyószövegek elhelyezésétől. Táblázatokat például nagyon ügyesen csinál, amivel hasznosan tud hozzájárulni a cikkekhez, sajnos tény, hogy sem magyar nyelvtan, sem a helyesírás, sem az angol nyelvtudás nem erőssége (mint mondtam, ezeket sajnos ő nem érzékeli, a kritikákat pedig nemcsak elutasítja, hanem támadóan lép fel velük szembe, sőt sokszor pofátlan módon is). Szóval tudna ő problémamentes szerkesztéseket csinálni, ha figyelembe venné a korlátjait. Hungarikusz Firkász Ide írkássz! 2022. november 16., 10:45 (CET)

Folyószövegeket akkor is tud csinálni, ha ahogy említetted "pofátlan" módon utasítja vissza a vele kapcsolatos kritikákat, ahogy a szócikkei elkészült részei sem rosszabbak semmelyik átlagos szerkesztő teljesítményénel, úgyhogy szerintem semmi baj a nyelvtani tudásával, ezert ezt én nem veszem be. Magam is arra jutottam, amit mondtál, köszönöm a hozzaszólásodat, szívesen veszem, ha van még a témahoz hozzászólnivalód. Vander Jtömb 2022. november 16., 15:39 (CET)
Vander, remélem, hogy ebben tévedsz! Nagyon remélem, mert ha igazad van, akkor az ilyen szövegrészek (nemrégről), mint ez „Mielőtt Charles Monroe King őrmestert megölik Bagdadban, ad a fiának egy naplót, azzal a szándékkal, hogy elmondja, hogyan éljen jól, annak ellenére, hogy apa nélkül nőtt fel.” vagy (régebbről) ezek [3], [4] szándékosan lettek ilyenek, nem pedig a tanulmányok hiánya miatt, amely viszont nem jó szándékú, de képességbeli hiányt mutat, hanem szándékosságot rossz és elfogadhatatlan szövegfelviteleket. Én egyelőre ez utóbbit még erősen kizárnám, és nem csak a wikipédiás tételezz fel jóindulatot-féle szabály miatt, hanem amiatt is, mert jelenleg nem tudom elképzelni a szándékosságot. Hungarikusz Firkász Ide írkássz! 2022. november 16., 15:52 (CET)
Én viszont mindazok után, ami történt, meg amit hallottam el tudom képzelni, hogy akarcsak merő lustaságból szimpla gépi fordítást dobott a szócikkbe, majd mikor ennek rossz minőségét számon kérték rajta most ezt egyszerűen kihagyja, vagy csak egy-két mondatra szorítkozik. Egyik sem olyan szerkesztői attitűd, ami kívánatos lenne. Vander Jtömb 2022. november 16., 15:59 (CET)
Vander, igazad van, a lustaság lehet magyarázat, de ha az van a háttérben, az nem magyarázza meg azt, hogy [https://hu.wikipedia.org/wiki/Szerkeszt%C5%91vita:Hungarikusz_Firk%C3%A1sz#Cikk! az itt felsorolt jelentékeny hibákat ő tökéletesnek tartja (hacsak nem ezzel igyekszik takarózni). Sajnos néhány hozzászólása is arra enged következtetni, hogy problémái vannak a nyelvtannal és helyesírással. Bárhogy is, jogos a meglátás, hogy a szerkesztései nagy része problémás. Egyelőre egy szerkesztői véleménykérést tudok támogatni, hogy meglássuk, a közösség miként vélekedik. Hungarikusz Firkász Ide írkássz! 2022. november 16., 21:11 (CET)
Megkezdtem a folyamatot, ott nyomon tudod követni és hozzászólhatsz. Vander Jtömb 2022. november 16., 21:53 (CET)
Vander, értesítsd a vitalapján, aztán jelezd a véleménykérőn, hogy ez megtörtént. Nehogy az legyen, hogy nem tudott róla. Hungarikusz Firkász Ide írkássz! 2022. november 16., 22:08 (CET)
Ha a Wikipédia:Szerkesztők véleményezése című oldalra gondolsz az is megtörtént. Vander Jtömb 2022. november 16., 23:02 (CET)
Írtam neki. Vander Jtömb 2022. november 16., 23:11 (CET)

 megjegyzés A Wikipédia vitalapjain bárki hozzászólhat bármihez. Hát még, ha róla van szó! Nagyon rossz irány volna ennek a cenzúrázása. Aki kettesben akar beszélgetni a másikkal, írjon levelet. Bináris ide Kelt: Wikipédia,  2022. november 16., 10:50 (CET) Az elrontott ping miatt kell újra aláírnom: Hungarikusz Firkász Ide írkássz! 2022. november 16., 15:57 (CET)

Ki beszélt cenzúráról? Egy nem neki szóló üzenethez szólt hozzá, ennyi. Vander Jtömb 2022. november 16., 15:53 (CET)
Ha rólam beszélnének ketten úgy, mint ha ott se volnék, és még közölnék is, hogy ne szóljak bele, mert semmi közöm hozzá, azt én is súlyos modortalanságnak tekinteném. Bináris ide Kelt: Wikipédia,  2022. november 16., 22:46 (CET)
Nem értek egyet azzal, hogy nincs joga hozzászólni bármihez, főleg ha róla van szó. Nincs kizárva a beszélgetésből, legalábbis részemről. Mondom ezt úgy, hogy Bandee0615 nem egyszer beszélt rólam és másokról (pl. Szerkesztő:UltimateChance, Viröngy) úgy, mintha ott sem lettem/lettünk volna, ráadásul nem egyszer ordenáré stílusban (engem például idegbetegnek titulált Misibacsi vitalapján), úgyhogy nem nagyon tud érdekelni, hogy Bandee0615 mit tekint modortalanságnak. Amikor a bürokraták üzenőfalán van jelölés, akkor sem az illetőnek írunk elsősorban, hanem róla. Ha Bandee0615-nek van észrevétele és az olyan, hogy válaszra érdemes, akkor válaszolok rá, ha pedig olyan, ami a 104-es irányelv szerint nem idevaló, akkor kidobom az üzenetet. Mindkettőre volt példa. Nem emlékszem amúgy, hogy én közöltem volna Bandee0615-tel, hogy ne szóljon bele. Hungarikusz Firkász Ide írkássz! 2022. november 16., 23:00 (CET)
Nem is neked szólt, hanem Vandernek, azért az ő hozzászólása alá írtam. Én se emlékszem, hogy te ilyet mondtál volna, Vander viszont igen. Bináris ide Kelt: Wikipédia,  2022. november 16., 23:02 (CET)
Kicsit sem érdekel, hogy Bandee0615 szerint mi modortalan és mi nem. Támogatom a véleménykérést. Emlékszem még a több szerkesztőneves cirkuszára, amivel megpróbált mindenkit átverni, látom/láttam hogy reagál a kritikákra, hogy szólt azokhoz, akik jogosan kifogásolják a szerkesztései minőségét. Jöjjön a véleménykérés, aztán WT ha szükséges (amivel nem leszünk előbbre semmivel se, de mindegy). Viröngy vita 2022. november 16., 23:17 (CET)
Viröngy, te sem érted, amit írtam, vagy úgy csinálsz. Nem a véleménykérést kifogásoltam. Direktebben fogalmazok, hogy az is kénytelen legyen érteni, aki nem akarja: azt mondani valakinek, hogy nem szólhat hozzá, amikor róla beszélnek az orra előtt, modortalanság. Függetlenül attól, hogy Bandee0615 minek tartja, függetlenül attól, hogy ki mit csinált egyébként, és ki a szimpatikus meg az antipatikus, és teljesen függetlenül a véleménykéréstől. Én ezt mondtam, csak próbáltam visszafogottabban fogalmazni elsőre. Bináris ide Kelt: Wikipédia,  2022. november 16., 23:22 (CET)
Csak HuFinak válaszoltam, láttam mit írtál, értettem is. A HuFi felé írt válaszomnak egész egyszerűen nincs hozzá köze, egyszerű reagálás arra, amit írt. Viröngy vita 2022. november 16., 23:29 (CET)
OK, akkor most én értettelek félre, bocs. Bináris ide Kelt: Wikipédia,  2022. november 16., 23:36 (CET)
Semmi baj, elég kaotikus ez a beszélgetésfolyam... Viröngy vita 2022. november 16., 23:37 (CET)

Gondoltam

Gondoltsam, hogy te csinálod. Az ilyen dolgok önkényesek. De mondhatok én bármit, csak sértődés lesz belőle. Apród vita 2022. november 16., 13:49 (CET)

Te magad írtad le, hogy nem a témához tartozik. Ha nem a témához tartozik, akkor a téma szempontjából OFF, az pedig dobozba való. A véleményed meg amúgy nem nagyon érdekel, tényleg mondhatsz, amit akarsz. Szerintem inkább menj és csinálj egy "ellenwikipédiát", ott biztosan jobban érzed majd magadat. Hungarikusz Firkász Ide írkássz! 2022. november 16., 13:52 (CET)

Azt mondtam, hogy azt fogják mondani rá. Apród vita 2022. november 16., 13:53 (CET)

Jól mondtad. Hungarikusz Firkász Ide írkássz! 2022. november 16., 13:54 (CET)

Jó lenne ha befejeznéd a téma szétoffolását! Ez már a trollkodás határát súrolja. Hungarikusz Firkász Ide írkássz! 2022. november 16., 13:59 (CET)

Hogy mered egy megerősített szerkesztőt trollnak minősíteni? Apród vita 2022. november 16., 14:01 (CET)

Nevén nevezem a dolgokat, így merem. És egyelőre nem neveztelek trollnak, csak annyit írtam, hogy amit csinálsz már a trollkodás határát súrolja. Próbálj meg szöveget értelmezni! Hungarikusz Firkász Ide írkássz! 2022. november 16., 14:03 (CET)

Bocsánatot kérek,

nem ezt akartam. Az aktív éveknél a 2012 előtt ott maradt a | karakter, amit közben Bináris már törölt, de nekem még mutatta, és ez lett belőle. Ismételten elnézést kérek a figyelmetlenségemért. – Porrimaeszmecsere 2022. november 19., 16:01 (CET)

Porrima, köszönöm az üzenetet! Semmi gond! Hungarikusz Firkász Ide írkássz! 2022. november 19., 16:03 (CET)

Évek az irodalomban

Szia

Az általam törlésre jelölt sablonnak van már jobb, teljesebb, több helyen alkalmazott változata is: {{IrodalomÉvek 19}}. Szükséges a kettő? B.Zsolt vita 2022. november 21., 21:31 (CET)

Ha egy kicsit jobban megnézted volna, B.Zsolt, láthattad volna, hogy a két sablonnak más a funkciója. Igen, szükséges mindkettő, amíg az itt leírt helyzetet nem orvosolja a „jobb, teljesebb, több helyen alkalmazott változat”. Hungarikusz Firkász Ide írkássz! 2022. november 21., 21:36 (CET)

Ezt valóban nem láttam, mondjuk az furcsa volt, hogy kerek évszámok voltak. Én így oldottam volna meg: {{IrodalomÉvek 15}}. Ha nem tetszik, csak a két + évszámot töröld, a hlist felsorolást ne vond vissza. – B.Zsolt vita 2022. november 21., 21:46 (CET)

B.Zsolt, ez nem tetszés vagy nemtetszés kérdése, ez így tartalmilag hibás, akkor is ha kurzívval szeded a két záróévszámot. Hungarikusz Firkász Ide írkássz! 2022. november 21., 21:49 (CET)

Azért az olvasók sem buták teljesen. A kategóriában biztosan nem lesz + oda nem illő elem. Nekem furcsa az a kis három elemes navbox még a lap alján. De a te belátásodra bízom, én csak a dokumentáció nélküli sablonok közt tettem egy kis rendet és akkor bukkantam rá a sablonodra. – B.Zsolt vita 2022. november 21., 21:54 (CET)

B.Zsolt, nem lenne jobb ha kimondanád, hogy minden áron meg akarsz szabadulni attól a sablontól? Hungarikusz Firkász Ide írkássz! 2022. november 21., 22:10 (CET)

Nem akarok vitát egy sablon miatt. Még van egy ötletem, hát ha az tetszeni fog. – B.Zsolt vita 2022. november 21., 22:13 (CET)

B.Zsolt, ha erre a változatúra módosítod az összes vonatkozó sablont, akkor részemről nincs akadálya a {{Évek az irodalomban}} sablon törlésének. Hungarikusz Firkász Ide írkássz! 2022. november 22., 14:15 (CET)

Az én kis családom - Első magyar adó

Szia! A Comedy Centralt visszaírtam, ha nem baj, mert ott is először voltak vetítve szinkronos epizódok a későbbi évadokban. Az "első magyar adó" mezőt legalábbis én úgy értelmezem, hogy olyan magyar csatornák kerülnek oda, ahol először voltak vetítve epizódok, az RTL pedig csak az első két évadot adta. Megnéztem a sablont is, sajnos ott nincs definiálva pontosan, hogy minek is kéne odakerülnie. WolfmanFP vita 2022. november 29., 12:27 (CET)

WolfmanFP, akkor ezt lábjegyzetes formában oda kéne írni mellé, hogy csak ezt vagy azt adta először. Hungarikusz Firkász Ide írkássz! 2022. november 29., 15:05 (CET)

Szavazásinfó

Ez mire jó? A kezdete enélkül is látszik, a vége enélkül is látszik, a támogatók és ellenzők száma enélkül is látszik, számolni mindenki tud.Viszont innentől kezdve minden szavazáshoz kétszer kell szerkeszteni, vagy pedig egyszer az egész lapot, és így nem látszik, melyik szakaszban szavazott valaki. Szerintem több a kára, mint a haszna. Bináris ide Kelt: Wikipédia,  2022. december 13., 08:50 (CET)

Bináris, eddig minden szavazáson volt. Gondolom, nem véletlenül lett kitalálva. Hungarikusz Firkász Ide írkássz! 2022. december 13., 08:54 (CET)

Ez nem tűnik elég indoknak. Valaki egyszer kitalálta, mert pillanatnyilag jó ötletnek tűnt. Én meg gondolom, hogy nem véletlenül nincs benne a másolható mintában, 2:1 a nem megfelelő érvekből. Szerintem eddig is hülyeség volt, most már 2:2. Ne haragudj, kiveszem, mindenki tud néggyel szorozni. Utána majd lehet róla beszélni a kocsmafalon. Eddig is mindig csak azt láttam, hogy vagy láthatatlanul szavaztak, és bogarászni kellett, hogy hova, vagy valakinek utána kellett menni és kézzel javítani. Ennek akkor lenne értelme, ha magától frissítené a számot. Bináris ide Kelt: Wikipédia,  2022. december 13., 09:02 (CET)

Felőlem. Hungarikusz Firkász Ide írkássz! 2022. december 13., 09:06 (CET)

Boldog Karácsonyt és kellemes ünnepeket!

Szia! Boldog Karácsonyt és kellemes ünnepeket kívánok neked! TomFZ67 vita 2022. december 25., 12:55 (CET)

Lapvédelmek

Szia! A megyés lapvédelmek mellé még javasolnám a Megyeszékhely, illetve a Megyei jogú város (önkormányzati rendszer) lapok védelmét is. Előbbi "vármegyeszékhely" lett, utóbbi meg nem változott (nem lett "vármegyei jogú város"), de már ezen a cikken is volt átnevezés. Mindkét kifejezés ("vármegyeszékhely", "megyei jogú város") megtalálható a már megváltozott Önkormányzati törvényben. Tomcsy üzenet 2023. január 3., 23:48 (CET)

Tomcsy, köszönöm a javaslatot! Levédtem ezeket is. Remélem, hamar eldől a kérdés a pontos elnevezésekről! Hungarikusz Firkász Ide írkássz! 2023. január 4., 00:22 (CET)

Kuttner Bálint

Szia! Noha nem szavazás történt a lap törlésével kapcsolatban, ahogy írod, de szerkesztők elmondták a véleményüket. Döntő többségük a lap maradása mellett érvelt.

Kérdezem, akkor ez minek? Minek kérdezzük meg egyáltalán? Minek érvelünk? MInek az egész, ha valaki, valakik önhatalmúlag így is, úgy is eldöntik, hogy törölni kell?! Felesleges dolog.

Ez egy gumiszabály, ki és mitől nevezetes vagy sem, és hát az alkalmazása is úgy történik, hogy arról szót sem érdemes vetni. Tehát alapjaiban kérdőjeleződik meg az egész. A többség úgy látta érdemes meghagyni. Mindegy van-e többség. Pressburg10 vita 2023. január 10., 17:28 (CET)

A felhozott érvek (már ahol volt és amelyet figyelembe lehetett venni) nem fedik a WP:NEV-ben foglaltakat, ennek részleteit leírtam, hadd ne ismételjem meg!

  • Döntő többségük a lap maradása mellett érvelt. – Mivel nem szavazás, így irreleváns, hogy döntő többség, vagy sem érvelt mellette.
  • Kérdezem, akkor ez minek? Minek kérdezzük meg egyáltalán? Minek érvelünk? MInek az egész, ha valaki, valakik önhatalmúlag így is, úgy is eldöntik, hogy törölni kell?! Felesleges dolog. – Nem az, mert ha a megbeszélésen valaki bemutat olyan forrást (akár a szócikkbe beépítetten), amelyet mások nem találtak (esetleg nem is kerestek, és/vagy nem olyanok, amelyekhez hozzáférhetnek), amely a nevezetességi útmutatóknak megfelelővé teszi a szócikket, akkor a szócikk – természetesen – megmarad. Itt ilyen forrás nem lett bemutatva (ezt is részleteztem ott, szintén hadd ne ismételjem magamat!).
  • „Ez egy gumiszabály, ki és mitől nevezetes vagy sem, és hát az alkalmazása is úgy történik, hogy arról szót sem érdemes vetni.” – Jó, akkor erről ne vessünk szót.
  • „A többség úgy látta érdemes meghagyni. Mindegy van-e többség.” – Mivel a törlési megbeszélés nem szavazás, így igen, mint mondtam, mindegy, hogy többségben vannak-e a maradáspártiak. Tudom, hogy sajnos ezt nehéz megemészteni, de ha nem így lenne, akkor a "többség megszavazta" felkiáltással mindenféle nem enciklopédikus tartalmak maradhatnának meg, ami nem lenne szerencsés. Hungarikusz Firkász Ide írkássz! 2023. január 10., 17:38 (CET)
Értem. Ezeknek a lapoknak a "kiszúrása" miképp történik? Tudom, pokémon. De mutatok 50 olyat ami még ilyen sincs. Azok miért nem kerülnek kipécézésre? Komolyan kérdezem. Ha már szűrűnk, akkor hogy lehet, hogy a mákszem fennakad, ugyanott a dió simán átmegy. Komolyan érdekel ez. Pressburg10 vita 2023. január 11., 17:20 (CET)

Pressburg10, nincs intézményesített eljárás a törlési megbeszélésre jelölésre. Valaki lát egy egy nem nevezetesnek tűnő lapot, és jelöli törlésre, aztán a hozzászólók odaírják a véleményüket. Teszem azt én meglátom Karton Károly gipszlakatos szócikkét, amiről úgy vélem, nem nevezetes, nem vagyok köteles átnézni a másik többszáz gipszlakatos szócikkét, hogy azok között van-e és ha van, mennyi más nem nevezetes szócikk van. Más sem. Ha szerinted van 50 másik, aki nem nevezetes, jelöld őket törlésre (vagy nem, rajtad áll), az viszont egy törlési megbeszélésen sem szempont (nem is lehet), hogy ezen kívül mennyi meg milyen lapok törlendők potenciálisan. Minden szócikknek önmagában kell megállni a nevezetességi alapokon, nem más szócikkekhez viszonyítva. Utóbbi mindig hibás érvelés. Akár a törlés, akár a maradás mellett szól. Hungarikusz Firkász Ide írkássz! 2023. január 14., 08:25 (CET)

Értem. Jól sejtettem, hogy a "kipécézés" szó helytáll itt. Nem tartom jó gyakorlatnak. Engem nem zavar az az 50 meglévő, mert színesíti a tartalmat. Én törlésellenes vagyok, szinte minden esetben. Engem nem az 50 szarul megírt, nem idevaló szócikk zavar, hanem annak az egynek a törlése amit kipécéznek. Nem értek egyet azokkal az érvekkel, amiket ennél is felhoztak. MIndegy, már sokszor kitárgyaltuk ezt, le is lettem oltva mindig, mert maradáspárti vagyok a sok törléspárti között. Pressburg10 vita 2023. január 14., 10:15 (CET)

Ha nem tartod jó gyakorlatnak, találj ki egy jobbat, dolgozd ki a részleteit, szavaztasd meg. Az a baj a legtöbb törlésellenessel, hogy nem tud disztingválni, azaz nem tudja elválasztani az ocsút a búzától, akár azért, mert az a szempontja, hogy "minden színesíti az enciklopédiát", akár az, hogy "minél több szócikk van, annál jobb". Nem, azért van egy határ, amit tartani kell. Meg van egy olyan határ is, amit a maradáspártiak rendre átlépnek, még pedig az, hogy rendre megjegyzéseket tesznek az általuk törléspártiaknak tekintetettekre, és az, hogy elvárják, hogy az ő érveiket mindenki fogadja el, míg ők semmilyen érvet nem hajlandóak elfogadni. Pedig az a minimum kettő, azaz 2 darab olyan forrás, amely releváns mértékben, de tőle függetlenül dolgozza fel az adott tárgyat/személyt nem egy olyan oltárian nagy feltétel, viszont akinek még ez sincs meg, az még nincs annyira számottevő, hogy az enciklopédia írjon róla. Nem a Wikipédia feladata, hogy az apró morzsákból állítsa össze a kenyeret. Remélem, sikerült mindent megbeszélni! Hungarikusz Firkász Ide írkássz! 2023. január 14., 12:36 (CET)

Lator

Mikor készült a kép? – Pagony üzenet 2023. január 23., 22:32 (CET)

2017-ben, ráírtam. Hungarikusz Firkász Ide írkássz! 2023. január 23., 22:34 (CET)

Akkor vak vagyok, bocs. Pagony üzenet 2023. január 23., 22:49 (CET)
Nem feltétlenül, a jelzésed után írtam be. A képen van rajta az évszám. Hungarikusz Firkász Ide írkássz! 2023. január 23., 22:52 (CET)
Tényleg, azt nem is néztem. Pagony üzenet 2023. január 23., 23:20 (CET)

Köszönet

Szia! Köszönöm az intézkedést (szerk. lap vandalizmius)! Ogodej vitalap 2023. január 25., 21:19 (CET)

???

Hát ez meg mi? :) – Pagony üzenet 2023. január 28., 16:16 (CET)

Elhunyt Csigó László, akit nagyon kedveltem, és aki rengeteg portréképet adott a Wikipédiának a kérésemre. Őt gyászolom így. Hungarikusz Firkász Ide írkássz! 2023. január 28., 16:20 (CET)

Ó! :( Pagony üzenet 2023. január 28., 16:23 (CET)

Fekete László erősportoló

Szia!


Miért vontad vissza a szerkesztésemet? 2023. január 24., 15:24Hungarikusz Firkász vitalap szerkesztései‎ 6 149 bájt −544‎ Visszavontam EndsOfLies (vita) szerkesztését Ezekre az állításokra a "saját ismeretek" nem elegendőek. Élő személyről van szó, kiemelten szükséges a megbízható és ellenőrizhető forrás!)


Értem amit írsz, de másra ez a szabály nem vonatkozik? Fekete László sosem nyert hivatalos erősember országos bajnokságot, mivel ilyenen nem is indult soha, mégis az oldalán szerepel, hogy 1988-2012 Magyarország legerősebb embere? Ez miért szerepelhet akkor? Ha tőlem megbízható és ellenőrízhető forrás kell, akkor attól aki ezt a hazugságot beírta nem kell? Valóban nem nyert soha László országos bajnokságot, így aki ez a hazugságot beírta, semmilyen forrással nem tudta alátámasztani, mégis ott szerepel az oldalon, és senki sem kér forrást róla... Strongman Academy youtube oldalán László feltöltötte sportpályafutása összes versenyét, nincs közte országos bajnokság, mert ilyenen sosem indult, így nem is lehet az ország legerősebb embere hivatalosan, mert ezt a címet versenyen kell elnyerni, legyőzve a kihívókat! EndsOfLies vita 2023. január 28., 16:54 (CET)

Kérés

Tisztelt Hungarikusz Firkász!


Írtam ma Önnek egy személyes kérést megfogalmazó üzenetet a facebook-on. A téma érzékenysége miatt nem ide raktam ki, remélem ezzel nem sértettem szabályt. Kérem, ha ideje engedi olvassa el. Köszönöm.


További szép napot!


Writenov vita 2023. január 30., 11:46 (CET)

Kedves Writenov!

Nem tudom, kinek írt, én nem vagyok fent a Facebookon. Hungarikusz Firkász Ide írkássz! 2023. január 30., 11:48 (CET)

Kedves Hungarikusz Firkász!
Ez esetben lehetséges hogy tévedtem. Megtenné kérem hogy ír nekem egy e-mailt a writenow19@Gmail.com e-mail címre? Így fel tudnánk venni a kapcsolatot. Nagyon fontos lenne és megköszönném ezt a segítséget.
Minden jót. Writenov vita 2023. január 30., 12:00 (CET)
Erre a linkre kattintva tud nekem írni: https://hu.wikipedia.org/wiki/Speci%C3%A1lis:E-mail_k%C3%BCld%C3%A9se/Hungarikusz_Firk%C3%A1sz Hungarikusz Firkász Ide írkássz! 2023. január 30., 12:02 (CET)

Kedves Writenov! Megkaptam a levelét. Maximálisan respektálom a kérését, azonban sajnos egyénileg nem tudok ebben segíteni. Ha én nem is írom vissza, visszaírja majd valaki más. Javaslom, hogy az info-hu@wikimedia.org címre küldjön egy ez irányú kérelmet (nem szükséges olyan tartalommal mint a nekem küldött), ott az önkéntes ügyfélszolgálatot ellátó szerkesztők talán tudnak segíteni, de nem biztos, hogy támogatásra talál). Én annyit tehetek, hogy személy szerint én magam nem fogom visszaírni a kért információt. Hungarikusz Firkász Ide írkássz! 2023. január 30., 12:50 (CET)

Kedves Hungarikusz Firkász!
Nagyon köszönöm a gyors választ és a korrekt hozzáállást. Tudom hogy nem csak önön múlik, de nekem ez is nagy segítség. Megtenné akkor hogy ránéz az oldalra és elfogadja a változtatásomat?
Köszönettel: Writenov vita 2023. január 30., 14:05 (CET)

Köszönet

Köszönöm, hogy segítettél. Apród vita 2023. január 30., 12:24 (CET)

Még nem segítettem, mert egyelőre eltűnt az allap. Azt kajtatom. Hungarikusz Firkász Ide írkássz! 2023. január 30., 12:24 (CET)

Köszönöm az utólagos segítséget most már. Apród vita 2023. január 30., 13:15 (CET)

Jól gondolom-e

Elnézést, de jól gondolom-e, hogy nem késük élet-et, hanem késük élét-et akartál írni? Apród vita 2023. február 17., 13:47 (CET)

Visszaállítás

Szia! Miért vontad vissza a hozzászólásom, és próbáltad elrejteni (végül Pagony változatát sikerült)? – Hári Zalán macskazug 2023. február 19., 05:53 (CET)

Lásd a vitalapodon! Hungarikusz Firkász Ide írkássz! 2023. február 19., 05:56 (CET)

Az év szócikke 2022-es versenyen nyert díjad

Az év szócikke 2022
A 2022-es Az év szócikke versenyen a Tarnai Andor című szócikked a Művészeti életrajz kategóriában a harmadik helyezést érte el! Gratulálok! Dodi123 vita 2023. február 28., 22:39 (CET)

Dodi123, köszönöm szépen a tájékoztatást! Viszont szeretném megkérdezni, hogy nem lett elszámítva valami? Úgy látom a szavazás úgy alakult, hogy

  • Tarnai Andor 1 első, 5. második, 0. harmadik, ami hat szavazat, míg a
  • Tóth-Vásárhelyi Réka 1 első, 4 második, 2 harmadik szavazat hét szavazat. Nem nagyon értem a Condorcet számítást, ezért kérdezem, hogy nem a Tóth-Vásárhelyi Réka szócikknek kellett volna a harmadik helyezettnek lennie? Hungarikusz Firkász Ide írkássz! 2023. március 1., 11:33 (CET)
Az értékelési táblák szakaszában látszik, hogy a Tarnai Andor szócikk 6 alkalommal előzte meg a Tóth-Vásárhelyi Réka szócikket, míg fordítva ez csak 5 szavazónál fordult elő. A Condorcet-módszer azt figyeli, hogy a két összehasonlításra kerülő közül melyik hányszor előzi meg a másikat, függetlenül a helyezések számától. Ezért a sorrend helyes. Dodi123 vita 2023. március 1., 17:19 (CET)

Dodi123, hát én ettől nem lettem okosabb, de elhiszem, hogy így van. Vigyor Hungarikusz Firkász Ide írkássz! 2023. március 2., 11:03 (CET)

Talán így érthetőbb lesz: Tarnai Andor szócikke mind a 6 "dobogós" helyezésénél előbb végzett, mint Tóth-Vásárhelyi Réka szócikke. Tóth-Vásárhelyi Réka szócikke a 7 "dobogós" helyezése során csak 5 esetben előzte meg Tarnai Andor szócikkét, két esetben az utóbbi előtte végzett. Ezzel lett 6–5 "kettejük párharca", és végzett előrébb Tarnai Andor szócikke. – Dodi123 vita 2023. március 2., 20:11 (CET)

Pinceszínház

Elmagyaráznád, mi történ a Pinceszínházzal? Valaki kitett egy cikket, aminek a javítgatásán én dolgoztam, utána minden szó, minden törlési eljárás nélkül kitörölted, megsemmisítetted a laptörténetet, hogy odategyél egy másik cikket. Ez egyelőre nem tűnik korrektnek és szabályosnak, de várom a magyarázatodat. 2023. március 5., 09:15 (CET)

Persze, hogy elmagyarázom. Szerintem teljesen korrekt és szabályos volt. Én a színház szócikkéről már évekkel korábban elkezdtem írni a szócikket. Ehhez szövegengedélyt szereztem be és igényes képeket. 2021. augusztus 14-én Pressburg10 a vitalapjára írta, hogy szeretné, ha élesíteném a lapot. Mivel több ezer szócikk van a figyelőlistámon ezt nem láttam. Azt viszont észleltem, hogy létrehozta a szócikket, részben az általam korábban létrehozott tartalom átemelésével az allapomról. Általában nem zavar, ha más viszi el helyettem az általam kikapart gesztenyét, de amiért nem keveset dolgoztam, azért nálam is van határ. A korábbi tartalom azért lett törölve, mert az egyrészt az általam létrehozott tartalommal megegyező volt, részben, mert ha összefésülöm a laptörténeteket, akkor olyan hatása lett volna ott, hogy a hosszabb szócikkből valaki törölt nagy mennyiségű tartalmat, amin egy adminisztrátor simán átlépett, mert utána szerkesztette a lapot. Ráadásul az az anyag egyáltalán nem tűnt el, mert Pressburg10 egy allapon visszakapta, hogy amit használni akar, használhassa. Ezt ő meg is köszönte (lásd még a szócikk vitalapját). Ha ragaszkodsz a szerkesztéseidhez, állítsd nyugodtan helyre a laptörténeteket, viszont ebben az esetben én ragaszkodom a szerkesztéseimhez, így azok meghagyásával történjen ez meg. Köszönöm! Hungarikusz Firkász Ide írkássz! 2023. március 5., 15:15 (CET)

"Azt viszont észleltem, hogy létrehozta a szócikket, részben az általam korábban létrehozott tartalom átemelésével az allapomról." - ezt kikérem magamnak, ez nem igaz, úgy ahogy van.
Semmiféle átemelés nem történt, ugyan is forrásként a színház honlapját használtam, főleg úgy, hogy már rég nem emlékeztem arra, hogy Te írtál valamit, ezért nem is használtam azt.
Te a vázlatoddal évekig semmit sem kezdtél,én már nem is emlékeztem, hogy létezik. Az én szócikkemnek semmi köze a tiédhez. Csak, hogy tisztázzuk. Pressburg10 vita 2023. március 15., 10:37 (CET)
Sajnos a szövegösszevető program mást mond, és az a tény is, hogy látnod kellett volna az allapot a keresőben, még ha el is felejtetted. De nem is az a gond az egésszel. Hungarikusz Firkász Ide írkássz! 2023. március 15., 10:56 (CET)
Gondolom egy forrást használtunk, a színház honlapját, mivel más nem is nagyon részletezi a színház történetét. Mindegy, tiszta a lelkiismeretem.
Sosem használtam fel más szócikkét a sajátom megírására, annyi szabadidőm nincs. Ha előbb eszembe jutott volna, hogy Te már megírtad 3 éve, csak semmit nem kezdtél azóta se vele, eszembe se jutott volna megírni. Van más dolgom is. Pressburg10 vita 2023. március 15., 12:01 (CET)
"Sosem használtam fel más szócikkét a sajátom megírására, annyi szabadidőm nincs." -- Logikai bakugrás a javából. Létező szöveg átvétele nem kevesebb idő, mint újat írni a nulláról? :-) Szerintem ne forszírozzuk ezt tovább. Hungarikusz Firkász Ide írkássz! 2023. március 15., 12:06 (CET)
Semmiféle bakugrás. Amit más megírt, azt én nem írom meg csak azért, hogy én írjam. Mi értelme? Erre céloztam, hogy van épp elég más téma megírni, annyi szabadidőm meg nincs, hogy már megírtakat lopkodjak, duplikáljak.
Megérted végre, mit mondok? Pressburg10 vita 2023. március 15., 12:58 (CET)
Jobban, mint amennyire te megértetted azt, amit én mondtam. Fentebb szóba sem került még ahhoz hasonló sem, hogy "van épp elég más téma megírni" (mondjuk akkor már lehetett volna épp elég mást választani), így ha céloztál is ilyenre az csak magadban lehetett, de sajnos gondaltolvasó nem vagyok. Szerintem fejezzük ezt be. Azt állítod, nincs szabad időd (legalábbis arra nincs, hogy bővítsd a szóban forgó szócikket, csak arra, hogy vitatkozz róla), akkor vitatkozni se legyen. Nekem sincs. Fordítsuk hasznosabbra azt a keveset. Hungarikusz Firkász Ide írkássz! 2023. március 15., 13:09 (CET)
Meg sem akartad érteni amit mondok. Folyamatosan be akarsz feketíteni, hazugsággal, hogy ellopom a Te cikkedet, amire már nem is emlékeztem, hogy létezik. Írtam már pár szócikket, megnézheted, sosem alkalmaztam ezt, mivel ami meg volt már írva, ahhoz pl. odaírtam, hogy "kérlek élesítsd és segítek benne, ha tudok". Ismerős sztori?
Én amivel akartam bővítettem már azt a szócikket. A Te szócikked, ahogy kihangsúlyoztad, nyugodtan fejleszd a saját elképzeléseid szerint. Részemől lezárva, hanyagoljuk a közös dolgokat a jövőben. Pressburg10 vita 2023. március 15., 13:20 (CET)
Vegyél vissza, de sürgősen! Nem azt mondtam, hogy elloptad a szócikkemet (a szócikkeknek amúgy nincs tulajdonosuk), hanem azt, hogy átemeltél belőle részeket. Azért az nem ugyanaz. Igen, a Skardelli György vitalapján azt írtad:„ Szia! Élesíted majd a lapot? Tegnap Kossuth díjat kapott, tehát mindenképp a Wiki-re való személy. Köszi!” Részben ismerős. Nem kértél, hanem kérdeztél, és nem ajánlottad fel, hogy segítesz, ha tudsz. Nem is szorulok a segítségedre. Nekem nem úgy tűnik, hogy amivel akartad, azzal bővítetted, ez is csak részben igaz. Az allapra kerültben képek vannak, amiket te raktál be (persze azokat is én töltöttem fel, miután kijártam az engedélyt rájuk), de ezek sem kerültek be a tényleges szócikkbe. Úgy tűnik, tényleg nem mindig tudod, hogy mit akarsz, teszel. Remélem, most már békén hagysz! Hungarikusz Firkász Ide írkássz! 2023. március 15., 13:28 (CET)

Nem teljesen értem az összes részletet, de nem gondolom korrektnek és szabályosnak, hogy nincs egyetlen bejegyzés sem a rendszernaplókban, ami megindokolná a törlést és mindenki számára átláthatóvá tenné, mi történik. Nem tudom, hogy ha ott volt egy szócikk készen, miért nem tetted ki már régen, de az én időmet ketten együtt elpazaroltátok. Bináris ide Kelt: Wikipédia,  2023. március 5., 22:28 (CET)

Pedig nagyon egyszerű: nem volt még annyira készen, hogy áttegyem a szócikknévtérbe. Még szerettem volna rajta dolgozni, mert még nem voltam teljesen elégedett az állapotával, azonban ezt nem mindenki tartja tiszteletben (ez nem az első ilyen eset volt). Sajnálom, hogy "elraboltam" néhány percet az idődből, de ha nem haragszol, inkább a te néhány percedet, mint az én több hónapnyi munkámat. Ráadásul a te munkád sem veszett el, mert itt megtalálható mind a kiigazított infobox, mind a kerületcsökkentő szerkesztés eredménye is (mindkettő arra vár, hogy visszakerüljön a szócikkbe), továbbá, ahogy fentebb írtam, nyugodtan állítsd helyre a laptörténetből a szerkesztéseidet, ha tényleg ennyire hiányoznak, viszont ha ez megtörténik, az csak az én szerkesztéseim megőrzésével történhet. Nekem is ugyanannyi jogom van hozzájuk ragaszkodni, amennyire másnak (hogy ez nem minden esetben történik meg, az az én egyéni döntésem, amihez szintén jogom van), ahogy a munkába fektetett időm nekem is van annyira értékes, mint amennyire neked a tiéd, főleg, hogy -- lássuk be -- ebben az esetben az én hozzájárulásaim a tiedénél rendekkel többek, még ha az engedélyezési procedúrát nem is számoljuk, de még az is ott van, és bár az nem jelenik meg a laptörténetben, az is munkával jár és időveszteséggel. Nem is kevéssel. Indoklás azért nem volt, mert mobilról nem tudtam kitölteni, de akinek van egy kis sütnivalója, az a körülményekből rájön, hogy mi történt, hiszen láthatja, hogy egy allapi munka lett átmozgatva szócikknek. Hungarikusz Firkász Ide írkássz! 2023. március 6., 00:27 (CET)

Ha legközelebb ilyen megoldásra támad ingered, akkor az adminisztrátrok üzenőfalán kérjed a megoldást! Az adminbitet nem azért kaptad, hogy a saját érdekeidet műszaki eszközökkel érvényesítsed. Amit más nem tehet meg, azt egy admin sem. És továbbra sem érted, hogy nem az én két szerkesztésemről van szó elsősorban, hanem az átláthatóságról. Bináris ide Kelt: Wikipédia,  2023. március 6., 03:47 (CET)

Nagyon rosszul érvelsz. Mások törölhetni sem törölhetnek, akkor egy admin sem törölhet? Mások blokkolni sem blokkolhatnak, akkor egy admin sem blokkolhat? Ha az adminüzenőn kérem, ugyanez az eredmény lett volna (ráadásul a legtöbb esetben amikor segítséget kérek, kioktatást meg leoltást kapok, segítséget nem, ezekre meg nincs szükségem), legfeljebb bekerül a szerkesztési összefoglalóba az indok, de az pedig így is egyértelmű. Teljesen átlátható az egész, csak te valamiért nem akarod átlátni. Hungarikusz Firkász Ide írkássz! 2023. március 6., 03:57 (CET)

Egyébként az érveidből következik az, hogy hiába kértem volna segítséget az AÜ-n, hiszen

  • vagy ugyanez lett volna a végeredmény, leszámítva a lemaradt indoklást. De akkor mi van? Én nem használhatom az adminbitet a saját érdekeim műszaki eszközökkel való érvényesítésére, de arra rávehetek másokat, hogy ők használják az adminbitjüket az én érdekeim érvényesítése miatt műszaki eszközökkel. Tehát ha probléma az, amit csináltam, akkor az jobb lett volna, ha másokat kérek meg arra, hogy problémás tevékenységet csináljanak az én érdekemben?
  • vagy nem történt volna semmi, és ugyanúgy nekem kellett volna megoldanom a dolgot.
  • vagy elutasítódik a segítségkérésem és az én munkám vész el, amin hónapokig dolgoztam, amiatt, mert vannak türelmetlen szerkesztők, akik nem bírják kivárni, amíg a szerkesztőtársuk befejezi az allapi munkáját, ráadásul mindenféle megjelölés nélkül veszik át a lapjukról az ott lévő tartalmat. Tehát megint csak nekem kellett volna megoldani a dolgot.

Így nem zargattam másokat egy olyan feladat elvégzése miatt, amit magam is megtudtam csinálni.

Tény, hogy abban az egyben hibáztam, hogy nem töltöttem ki a szerkesztési összefoglalót. Ezt vállalom. Le is írtam az okát. Ezen túlmenően semmi olyasmit nem csináltam, ami ennyi megbeszélést és leoltásokat követelne. Ha igaz, amit írtál és téged is csak az átláthatóság hiánya zavar, akkor emiatt elnézést kérek, máskor nem telefonról fogom az ilyesmit intézni (bár remélem, máskor nem lesz ilyesmire szükség), és nem marad le az összefoglaló. Hungarikusz Firkász Ide írkássz! 2023. március 6., 04:22 (CET)

Kérdés szerkesztővel kapcsolatban

Szia! Ma reggel vettem észre, hogy Szerkesztő:Szaladdin azonos Margit51-gyel. Én úgy emlékszem, hogy kitiltottuk vagy három-négy évvel ezelőtt, de most közel másfél éve szerkeszt. Nem néztem még a munkásságát, de a ma reggeli, Takács Árpád cikkében végzett javításai azt mutatják, hogy nem sokat javult. Csak felvetem, hogy beszéltetek-e róla és hogy jól van-e ez így. Üdv, Burumbátor Súgd ide! 2023. március 26., 09:54 (CEST)argti51 ki

Szia!

Hát nekem ezzel újdonságot mondtál. Mármint nem azzal, hogy Margit51 ki lett tiltva, hanem azzal, hogy Szaladdin azonos vele. Sosem néztem a szerkesztői lapját. Természetesen nincs rendben. A lista tartalmáról nem nyilatkozhatok. Hungarikusz Firkász Ide írkássz! 2023. március 26., 10:00 (CEST)

Természetesen, ezt nem is kértem vagy vártam volna el. Én csak idáig mentem ezzel, jeleztem. Egyébként a saját szerkesztői lapján ő maga írja. Üdv, – Burumbátor Súgd ide! 2023. március 26., 10:02 (CEST)

Burumbátor, be lett állítva a végleges blokk az azonosítóra. Az összes szerkesztése eltávolítható. Hungarikusz Firkász Ide írkássz! 2023. március 26., 10:38 (CEST)

"Miért jó ennyire megkomplikálni a linkeket ezzel a sablonnal?"

Hello, ahogyan a kategóriáknál is figyelembe vesszük a cím elején lévő névelőket (lásd DEFAULTSORT sablon), úgy a filmcímeknél is érdemes lehet ugyanezt megtenni. Egyébként most kiszedni őket nagyobb meló lehetett, mint simán csak benne hagyni. Elég sok filmográfiát csinálok, nekem nem fáradság a sablon használata.

A képtörlés indokát sem értettem, nem ismerek olyan irányelvet, amely szerint nem lehet egy filmes szócikket a főszereplő Commonsból szedett (így nem jogsértő fotójával) illusztrálni. HG vita 2023. március 28., 21:43 (CEST)

Az a baj ezzel a linkváltozattal, hogy ha keresni kell a hivatkozásokat, hogy melyik címben hol található, megnehezíti. Az ABC-rendezés szerintem nem komplikált így sem. Problémásabb viszont a linkkeresés és linkjavítás megnehezítése.

Attól, hogy valamit nem tilt irányelv, még nem biztos, hogy szerencsés használni. Egyébként kocsmafali megbeszélésen döntés volt arról, hogy ne tegyünk nem a filmekből származó képeket a szócikkekbe. Egyébként nem ad pluszt a szócikkhez, hogy az összes szereplő közül kettőről van kép beillesztve. Ilyen erővel tele lehetne nyomni minden szereplőről, akiről van a Commonsban kép. Viszont a Wikipédia szócikkek nem képgalériák, és pedig szerepel irányelvben. Aki nem tudja, hogy néz ki Charles Bronson vagy James Coburn, még mindig át tud kattintani a szócikkükre. Hungarikusz Firkász Ide írkássz! 2023. március 28., 21:50 (CEST)

Köszi a választ! Az első érv jogos, elgondolkodtam rajta, hogy emiatt másképp csináljam a jövőben. Ha nem is képgaléria a Wikipédia, elég sivár tud lenni egy filmes szócikk (gondolom, nem kell említenem a jogvédett képek körüli bonyodalmakat...). Ráadásul sokszor egy kép alá plusz információ is kerülhet (hirtelen a 40 éves szűz szócikk jutott eszembe példaként), ami kicsit megtöri ezt a monotóniát és nem egy egybefolyó szöveg lesz a végeredmény. – HG vita 2023. március 28., 21:57 (CEST)

Szolgi

Bocsi! Én frissítem ezt az oldalt, és megfeledkeztem. Tiszteletben tartottam a múltkor a kérésed, de hónapokig rostokolt a projekt. Még egyszer: sajnálom! De! amint a példa is mutatja, saját magad is tudod szerkeszteni az az oldalt, így kérlek, ne mérgeskedj, ha úgy látod, hogy valami elmaradt, hanem szerkessz bátran. Üdv, Burumbátor Súgd ide! 2023. április 21., 22:14 (CEST)

Kép

Köszönöm, de sajnos nem szeretem ezt a képet. Elnézéseded kérem, de eltávolítottam (bár értékelem a gesztust). Az időközben elhelyelyezett másik kép ellen semmi kifogásom nincs. Üdvözlettel: OsvátA vita 2023. április 26., 20:38 (CEST)

OsvátA , és ehhez mit szólnál: Fájl:WikiMeetup 2007-09 Pecs 15.jpg? Ez még jobb, szerintem. Hungarikusz Firkász Ide írkássz! 2023. április 26., 20:49 (CEST)

Tetszik. Sőt! Lecseréled? OsvátA vita 2023. április 26., 20:56 (CEST)
Megtörtént. Örülök, hogy végre van a szócikkben neked tetsző, egyben szabad kép. Hungarikusz Firkász Ide írkássz! 2023. április 26., 20:58 (CEST)
Látom. Köszönöm! OsvátA vita 2023. április 26., 20:59 (CEST)

Év szócikke 20 éves jubileumi verseny

Szia! Már tart a szavazás a magyar Wikipédia jubileuma alkalmából rendezett versenyen, amelyen a 20 év legjobb szócikkei közül lehet kiválasztani 17 kategóriában a legjobbakat.

Ha esetleg még nem értesültél róla, tájékoztatlak, hogy a jelöltek között van olyan szócikk, amelynek létrejöttében a főbb közreműködők között szerepelsz. Kérlek, hogy szavazatoddal te is legyél részese annak, hogy a legjobbak közül is a legjobbak kaphassák meg a címet! Ezen az oldalon tudsz szavazni. Dodi123 vita 2023. április 30., 14:04 (CEST)

szülhal

Szia

Azért bátorkodtam használni, mert a szülhal megjeleníti a születési és a halálozási helyet is, ami most eltűnt. Gyakran, de most például nem, megjeleníti a születési adatok forrását is. Milyen bajt okoz, ami miatt nem szimpatikus neked? B.Zsolt vita 2023. május 15., 00:05 (CEST)

Átmásoltam az infoboxból a helyeket, úgyhogy nem hiszem, hogy ez csak a sablonnal áthidalható probléma lenne. A születési és halálozási adatok forrását pedig általában az infoboxban jelenítjük meg. Akár Wd-s, akár nem. A bevezetőben való megjelenést folyamatosan szorítjuk vissza. Nem szükséges sem ott feltüntetni, sem az, hogy megfordítsuk ezt a folyamatot. A többivel kapcsolatban itt minden elhangzott. Ha nem haragszol, nem ismételném meg, már csak azért sem, mert láthatóan úgysem nagyon érdekelnek téged. Annyit tennék hozzá, hogy ahol a sablon van, ott a születési és halálozási adatok a Látszerrel nem jeleníthetőek meg. Nem látom semmi nyomos okát a sablon használatának. Sem itt, sem amúgy általánosságban. Hungarikusz Firkász Ide írkássz! 2023. május 15., 00:20 (CEST)

Nem áthidalhatatlan probléma, csak kényelmesebb. Az előbb rosszul írtam, forrást sose jelenít meg.

Megnéztem az általad linkelt beszélgetést. Ott az utolsó előtti hozzászólás az enyém volt és még egy segítő sablont is létrehoztam. Ha már elhunyt személyekhez írjuk be az adatokat, akkor valóban nem szükséges sablonnal megadni, hiszen ezek az adatok nem fognak változni. Az ott olvasható vita végül nem jutott megoldásra, így én használom a sablont, de megígérem, beírt! adatokat nem cserélek le rá. Viszont ennél az elnöknél fontosnak láttam, hogy a települések is ott legyenek a bevezetőben. Itt a sablon több információt nyújtott. – B.Zsolt vita 2023. május 15., 00:32 (CEST)

"Átmásoltam az infoboxból a helyeket", így ugyanannyit jelenít meg, mintha a sablon lenne ott. Legalábbis én látom ott a településneveket. A sablon semmivel sem nyújt több információt a mostani állapotnál. A kényelmességgel egy kijelölés-másolás-beillesztés sor lett mindössze megspórolva. Neked, meg annak, aki ezt a sablont használja. Ha meg egy kezdő akar módosítani valamit, annak meg kényelmetlenséget okoz, mert nem tudja, mit és merre kell. A folyamatot nem írnám le, nyilván tudod képzelni. Meg a Látszert használóknak jelent plusz problémát, mert tőlük elvesz egy kényelmi funkciót. Persze az nézőpont kérdése, hogy kinek a kényelme fontosabb, nyilván, mindenkinek a sajátja. Hungarikusz Firkász Ide írkássz! 2023. május 15., 00:41 (CEST)