Ugrás a tartalomhoz

Zef Benusi

Ellenőrzött
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Zef Benusi
Született1900
Szkutari Oszmán Birodalom
Elhunyt1965
(64-65 évesen)
Shkodra Albánia
Állampolgárságaalbán
Foglalkozása
  • jogász
  • politikus
Albánia 33. oktatásügyi minisztere
Hivatali idő
1943. július 8. 1943. szeptember 10.
MiniszterelnökEqrem Libohova
ElődAnton Kosmaçi
UtódBedri Pejani
SablonWikidataSegítség

Zef Benusi vagy Zef Benussi (nevének ejtése zɛf bɛnusi; Szkutari, 1900Shkodra, 1965)[1] albán jogász, politikus. 1943-ban két hónapig Albánia oktatásügyi minisztere volt.

Életútja

[szerkesztés]

Az észak-albániai Szkutari (ma Shkodra) városában született római katolikus családban. A helyi jezsuiták Xavéri Szent Ferenc Kollégiumának elvégzése után 1927-től 1932-ig a római La Sapienza Egyetem jogi karának hallgatója volt. Jogászi diplomájával a kezében hazatért Albániába, és először a korçai, majd a tiranai törvényszéken helyezkedett el, ahol bírói és ügyészi hivatalt egyaránt betöltött. Később 1943-ig a shkodrai törvényszéken dolgozott.[2] 1943. július 8-a és szeptember 10-e között Eqrem Libohova második kormányában vezette az oktatásügyi tárcát.[3] Ezt követően 1943–1944-ben az igazságügy-minisztériumban az állampolgársági ügyek főosztályát vezette, majd magánügyvédként dolgozott. A második világháború után a kommunista hatóságok letartóztatták, és 1945-ben ötévi szabadságvesztésre ítélték. Már 1947-ben szabadlábra helyezték, de ezt követően csak kétkezi munkásként tudott elhelyezkedni. A hatóságok ismét utánanyúltak, és 1954-től 1958-ig családjával együtt előbb Shtyllasban(wd), majd 1958–1959-ben Kuçban(wd) internáltként élte életét. Ezt követően visszaköltözött szülővárosába, Shkodrába, 1962-től pedig a közeli Lezhában dolgozhatott ügyvédként. 1965-ben, hatvanöt évesen halt meg Shkodrában.[4]

Jegyzetek

[szerkesztés]
  1. Dervishi 2012 :88.
  2. Dervishi 2012 :88.; Elsie 2013 :35–36.
  3. Dervishi 2012 :28., 88.; Elsie 2013 :36.
  4. Dervishi 2012 :88.; Elsie 2013 :36.

Források

[szerkesztés]
  • Dervishi 2012: Kastriot Dervishi: Kryeministrat dhe ministrat e shtetit shqiptar në 100 vjet: Anëtarët a Këshillit të Ministrave në vitet 1912–2012, jetëshkrimet e tyre dhe veprimtaria e ekzekutivit shqiptar (’Az albán államiság száz évének miniszterelnökei és miniszterei: Az 1912–2012 közötti minisztertanácsi tagok, életrajzuk és tevékenységük’). Tiranë: Shtëpia Botuese 55. 2012. ISBN 9789994356225  
  • Elsie 2013: Robert Elsie: A biographical dictionary of Albanian history. London; New York: Tauris. 2013. ISBN 978-1-78076-431-3