Wilhelm Rein

Wilhelm Rein
Született	1847. augusztus 10. Eisenach
Elhunyt	1929. február 19. (81 évesen) Jéna
Állampolgársága	német
Foglalkozása	neveléstudós egyetemi oktató
Tisztsége	A Jénai Egyetem rektora (1918. április – 1919. április)
Iskolái	Jénai Egyetem Lipcsei Egyetem
Sírhelye	Nordfriedhof (grave of Wilhelm Rein)
A Wikimédia Commons tartalmaz Wilhelm Rein témájú médiaállományokat.
Sablon • Wikidata • Segítség

Sírhely, Jéna

Georg Wilhelm Rein (Eisenach, 1847. augusztus 10. – Jéna, 1929. február 19.) német pedagógus, egyetemi tanár, a herbartiánus pedagógia neves képviselője.

Pályafutása

Édesapja középiskolai tanár volt. Középiskolai tanulmányait szülővárosa gimnáziumában végezte. 1866-ban érettségizett. Ebben az évben kezdte meg tanulmányait a jénai teológiai főiskolán, ahol az egyetemen hallgatta a herbartista Karl Volkmar Stoy pedagógia előadásait is. 1867-ben a heidelbergi egyetemen tanult. Teológiai tanulmányainak befejezése után (1869) Lipcsébe ment, hogy Tuiskon Ziller egyetemi pedagógiai szemináriumában folytassa tanulmányait. A lipcsei egyetemen a szemináriumi munka mellett gyakornokként, majd mint tanár a szakképző iskolában dolgozott. Itt ismerkedett meg Kármán Mórral, akivel élete végéig baráti kapcsolatban maradt. 1871-től gimnáziumi, majd tanítóképző intézeti tanárként, ill. igazgatóként dolgozott. Előbb Barmen-Wupperfeldben , 1872-től Weimarban, majd 1876-tól Eisenachban. Eközben hétkötetes népiskolai módszertani vezérkönyvet adott ki.

Jelentős különbség alakult ki nézetei és Ziller herbartizmusa közt. Értelmezései és magyarázatai szerint vált a herbarti didaktika világszerte ismertté, s lett Németországban is uralkodóvá. Herbartista maradt, de igyekezett a herbarti pedagógia keretébe beépíteni neveléstudomány minden újabb eredményét, amit a 19. század második felében a német nevelés elmélete és gyakorlata elért. Az oktatási folyamat pszichológiai elemzését adta, közérthetővé tette az elméleti alapokat, részletesen foglalkozott a tananyag-elrendezés (tantervelmélet) kérdéseivel, különösen a koncentráció lehetőségeivel, szükségességével. A tanítási folyamatot tágabb időszakként, „methodikai egységként” vizsgálta, nem merevítette be azt egy tanítási óra szükségszerűségébe. Az ő megnevezései szerint váltak közismertté a Herbart–Ziller fokozatok, amelyek egy-egy methodiai egység feldolgozás során valósulnak meg.

1. előkészítés (Vorbereitung);

2. az új ismeret nyújtása (Darbietung);

3. kapcsolás a régi ismeretekkel (Verknüpfung);

4. összefoglalás (Zusammenfassung);

5. alkalmazás (Anwendung).

Doktori dolgozatát a lipcsei, de a bonni egyetem is elutasította. 1872-en a rostocki egyetemen doktorált.
1885-ben Karl Volkmar Stoy katedráját foglalta el Jénában, ahol 1923-ig, nyugalomba vonulásáig működött. A jénai pedagógiai szemináriuma abban az időben nemzetközi rangú központja volt a neveléstudománynak. A gyakorlóiskolájában alakult ki az a képzési eljárás, amelynek alapsajátosságai még napjainkban is megfigyelhetők a magyarországi intézményes tanító- és tanárképzés gyakorlati képzésében

– a gyakorlatokat vezető-tanár, vagy a képzésben részt vevő gyakorló pedagógusjelölt bemutató tanítása;

– a bemutatást követő „konferencia” (bírálat), amelyet a tanítást bemutató önkritikája vezet be, és az előre kijelölt recenzens bírálata követ;

– a bemutatás általános vitája, melyben a bemutatáson részt vevő minden pedagógus és pedagógusjelölt elmondja/elmondhatja véleményét.

A jénai gyakorlóiskola – mint teljesen független intézmény – egyúttal kísérleti iskola is volt. A pedagógusképzésen kívül kezdeményezően lépett fel a pedagógus-továbbképzés területén. Elsőként szervezett nyári nemzetközi pedagógiai tanfolyamokat, amelyek még az I. világháború után is látogatottak voltak. A herbarti pedagógia kevésbé formális magyarázatának és értelmezésének terjesztése céljából létrehozta a Pedagógiai Tudományos Egyesület (Verein für wissenschaftliche Pädagogik). Ebből a szempontból különösen nagy jelentősége volt a szerkesztésében megjelent pedagógiai enciklopédikus kézikönyvnek – Mind egyetemi szemináriumában, mind pedig a tanfolyamokon számos magyar látogató is megfordult.

„Az 1990. év nyarán a vallás- és közoktatásügyi m. kir. miniszter két állami tanítóképző-intézeti igazgatót és három tanárt, köztük engem is, kiküldött a jénai egyetem pedagógiai szemináriumában rendezett nyári tanfolyamra azon kötelezettséggel, hogy tanulmányainkat és szerzett tapasztalatainkat azután itthon a hazai közoktatás javára gyümölcsöztessük. Mi állami kiküldöttek még az előadás megkezdése előtt megbeszéltük és megállapítottuk Jénában, hogy mindegyikünknek egy előadást különös figyelemmel kell kísérnie.”

Hazánkon kívül jelentős hatása volt a Skandináv országokban és Angliában.

Műveiből

• Herberts Regierung, Unterricht und Zucht – 1873.
• Theorie und Praxis des Volksschulunterrichts nach Herbartischen Grundsätzen I–VIII. – 1878–1885.
• Pädagogik im Grundriss – 1890.
• Enzyklopädisches Handbuch der Pädagogik I–VII. 1894–1899; I–X. 1903–1911.2
• Pädagogik in systematischer Darstellung I–II – 1902–1906.
• Kunst, Politik, Pädagogik: gesammelte Aufsätze – 1911.
• Deutsche Schulerziehung – 1913.
• Die Herbartische Pädagogik im Lichte der Gegenwart – 1915.
• Zur Neugestaltung unseres Bildungswesens: Rückblicke und Ausblicke – 1917.

Források

• Pedagógiai lexikon II. rész – szerk: Fináczy Ernő, Kornis Gyula és Kemény Ferenc – Budapest, 1933, 587–588. p.
• Pedagógiai lexikon IV. kötet – főszerk: Nagy Sándor – Akadémiai Kiadó, Budapest, 1979, 38. p.
• Pedagógiai lexikon III. kötet – szerk: Falus Iván – Keraban, Budapest, 1997, 206. p.
• Mikonya György: Két Herbart-tanítvány: Karl V. Stoy és Wilhelm Rein szerepe a modern iskolapedagógia megteremtésében. – Iskolakultúra, 12. évfolyam, 2002. 5. szám, 27–37. p.

Irodalom

• Fináczy Ernő: Herbart és követői – in: Fináczy Ernő: Neveléselméletek a XIX. században – Magyar Tudományos Akadémia kiadása, Budapest, 1934. 3. könyv, 3. fejezete.
• Prohászka Lajos: Az oktatás elmélete – Országos Középiskolai Tanáregyesület, Budapest, 1937. – a könyv III. fejezete: Az oktatás lefolyás (A módszer elmélete).
• Pukánszky Béla: Herbart követői – in: Pukánszky Béla–Németh András: Neveléstörténet – Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 1996. VIII. fejezet. – ISBN 963 18 7512 1
• Weszely Ödön: A modern pedagógia útjain – Franklin Társulat, Budapest, 1918.
• Glocker Lajos: Rein szemináriuma Jénában – in: Magyar Paedagogia, 1911. 489–495. p.
• Kornis Gyula: Rein – in: Magyar Középiskola, 1910.
• Krausz Sándor: A Herbart –Ziller–Rein-féle didaktikai elmélet és gyakorlat: tanítók és tanítónövendékek számára – Lampel K., Budapest, 1902. 177 p.
• Krausz Sándor: A Herbart-Ziller-Rein féle didaktikai elmélet és gyakorlat – in: Magyar Paedagogia, 1902, 642–644. p.
• Németh András: Weszely Ödön – Országos Pedagógiai Könyvtár és Múzeum, Budapest, 1990. 98 p. – ISBN 963-7516-69-7
• Pohl, Horst-Erich: Die Pädagogik Wilhelm Reins – Bad Heilbrunn, 1972. 330 p.