Ugrás a tartalomhoz

Wikipédia:Tudakozó/Archívum/2017-05-09

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából

Népgyűlések

[szerkesztés]

A római népgyűlések című lapon ezt olvasom: „Ugyanúgy tribusonként gyűlt össze, mint a hatására létrejövő comitia tributa. Határozatai eleinte csak a plebejusokra vonatkoztak, de i. e. 287-ben a lex Hortensia általános érvényűvé tette a határozataikat. Az i. e. 3. századtól a római törvényhozás a plebiscitumokra épült.”. Ez a concillia plebis szakasznál van leírva, ez ugye a secessio (Kr. e. 494 körül) után jött létre a plebejusok érdekképviseleteként.

Majd Rubovszky Péter: Történelem I. című vázlatokból felépülő könyvében ezt: „Kr. e. 287-ben eltörlik a Senatus azon jogát, hogy a comitia tribunata – a lakókörzetek szerinti népgyűlés – határozatait érvénytelenítsék.”

Illetve azt olvasom a Wikipédián, hogy a comitia tributa a concillia plebis után jött létre.

A következők merültek fel bennem:

  1. Mielőtt még létrejött a comitia tributa, a comitia centuriata, addig a comitia curiata választotta a magistratusokat (persze a királyság bukása utáni rövid időben)?
  1. Egy egyetemi jegyzetben (egy történész által adottban): concilium plebis: később egyesült a comitia tributával. Vajon ez i. e. 287-ben történt meg, ezáltal lettek a határozatok kötelezhetőek az egész római népre?

Válaszokat várva: Csuja 2017. május 9., 12:09 (CEST)[válasz]

Vélemény
Ez már olyan mélységű kérdés, ami a Wikipédia kereteit meghaladja. Itt könyvtári, és vagy netes kutatásra van szükség, lehet hogy az egykori írások fordítását kell áttanulmányozni hogy ez kiderüljön. Angol nyelven a i.e. 287-es jelentős változást hozó en:Lex Hortensia tövényről van szócikk, és a Concilium Plebis-ről is en:Plebeian Council amik pontos értelmezésével talán meg lehet válaszolni (átfutottam, de úgy nem volt válasz). – Rodrigó 2017. május 10., 11:22 (CEST)[válasz]
Nem hiszem, hogy meghaladja a Tudakozó kereteit. Van pár ókori történelmet jól ismerő szerkesztőnk, aki erre szokott járni.
Ha viszont nem kapsz itt választ egy héten belül, akkor nyugodtan próbáld meg a History Stack Exchange weboldalon újra megkérdezni, csak az a fontos, hogy mindkét kérdésbe rakjál linket a másik kérdésre. – b_jonas 2017. május 10., 14:10 (CEST)[válasz]

Másik problémám, hogy ahány könyv, annyi különböző vélemény. Csuja 2017. május 10., 17:05 (CEST)[válasz]

Köszönöm a válaszokat, nekilátok az angol cikk elolvasásának, de ma nincs hozzá türelmem. A HSE-t is lehet, hogy kipróbálom. Csuja 2017. május 10., 17:08 (CEST)[válasz]