Wikipédia:Szócikkek a kezdőlapon/Queen
A Queen egy brit rockegyüttes, amelyet 1970-ben alapított Freddie Mercury énekes, Brian May gitáros és Roger Taylor dobos, 1971-ben csatlakozott John Deacon basszusgitáros. Jelentős életművet hoztak létre a hard rock, heavy metal és progresszív rock keretein belül, az 1970-es és 1980-as években a világ egyik legsikeresebb együttese voltak.
Művészi csúcspontjukat az 1970-es évek első felében kiadott albumaikkal érték el (Queen II, Sheer Heart Attack, A Night at the Opera), ám később is sikeresek tudtak maradni, és slágerek sorozatát adták ki. Amerikában az 1977-es News of the World és 1980-as The Game albumokkal értek a csúcsra. Az 1980-as évek elején eltávolodtak a hard rock gyökerektől, egyre több funk és R&B elemet vontak be a zenéjükbe, ez azonban kereskedelmileg sikertelen lépés volt, és kritikailag is felemás fogadtatásra talált. Az ezt követő időszakban Amerikában sosem tudtak újra sikeresek lenni, de Angliában ezután is a legismertebb együttesek közé tartoztak. 1991-ben Freddie Mercury halálát követően már csak egyetlen karrierösszegző lemezt jelentettek meg, majd az együttes gyakorlatilag megszűnt létezni. John Deacon 1997-ben visszavonult a zenéléstől, Brian May és Roger Taylor pedig 2005-óta a Queen + Paul Rodgers formáció tagjaként, Paul Rodgers vendégénekessel koncertezik. 2008. szeptember 15-ére The Cosmos Rocks címen új stúdióalbum megjelentetését tervezik
- támogatom Albummegjelenés alapján érdekelt lenne szeptember 15-ére. Pupika 2008. szeptember 9., 12:38 (CEST)
- támogatom egyetértek Pupikával. Szajci reci 2008. szeptember 12., 06:23 (CEST)