Ugrás a tartalomhoz

Wikipédia-vita:Sajtóműhely/Javítandó lapok

Az oldal más nyelven nem érhető el.
Új téma nyitása
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Legutóbb hozzászólt Pallor 2 évvel ezelőtt a(z) Szócikk javítása témában

Szócikk javítása

[szerkesztés]

Tisztelt Illetékes,


szócikkemben az alábbi javításokat kérném:


abban a Magyar Nemzet c. napilapra hivatkozva az szerepel, miszerint beismertem, hogy fedőnéven jelentettem az egykori állambiztonságnak. A valóságban annak idején az ATV-ben, ill. más orgánumok kérdéseire azt válaszoltam, hogy az állandó külföldi kiküldötteknek, köztük az újságíróknak, általában kellett ilyen jelentéseket adniuk.

Kérem, hogy sok év után töröljék a szócikkből ezt a szöveget. Birtokomban van az illetékes Állami Bizottság 2002 évi határozata, amely szerint (akkor hetilap h. főszerkesztőjeként) nem vagyok érintett.

A határozatot fel kívántam tölteni, de ez, úgy tűnik , csak regisztrált szerkesztőknek lehetséges, akik közé nem tartozom. Kérem szíves értesítésüket, milyen címre tölthetem fel, vagy küldhetem el a dokumentum másolatát.

Egyúttal családl okokból kérem, töröljék szócikkből gyermekeimet. Miután évek óta nem vagyok közszereplő és Heltai Péter fiam sem az már, bízom benne, hogy ennek nincs akadálya.

Köszönettel, üdvözlettel


Heltai András (vita) 2022. december 17., 15:05 (CET)Válasz

Tisztelt Heltai András! Először egy félreértést tisztáznék: a Wikipédia egy általános, közismereti lexikon, szó nincs arról, hogy kizárólag közszereplők adatai jelennének meg itt. Akárcsak a nyomtatásban megjelent ki kicsodák, a Wikipédia is mások mellett a tudományos és kulturális élet ismert személyeiről is közöl olyan adatokat, amelyeket vagy ők maguk, vagy mások róluk megjelentettek. A Wikipédiában hiteles források alapján jelennek meg az információk, minden állítást a szócikk szerkesztője forrással támaszt alá. Mi soha, senkitől nem kérünk semmilyen hivatalos iratot - nincs is rá semmilyen felhatalmazásunk -, megelégszünk azzal, ha egy hitelesnek tekintett könyvben, újságban vagy más, ellenőrzött helyen megjelent az információ. Ebből adódóan nem szükséges megküldenie a 2002-es határozatot, de ha megírja nekünk, hogy erről a határozatról pontosan hol, mikor jelent meg tudósítás, híradás, azt köszönettel vesszük és beépítjük a cikkbe.
Általánosságban igaz az, hogy a téves, vagy forrásolatlan adatokat töröljük, de ami igaz, azt nem, éppúgy, ahogy a ki kicsodákat, életrajzi könyveket sem semmisítik meg, vagy cserélik le, ha az abban megjelent adatokban változás áll be. Pallor vita 2022. december 18., 10:44 (CET)Válasz