Vita:Vajdasági Magyar Szövetség
Új téma nyitásaPolitikai elhelyezkedése
[szerkesztés]A párt önmagát jobbközép pártként definiálja. (Bár viszonyítás kérdése a dolog. A többi vajdasági magyar pártokhoz viszonyítva kimondottan baloldali. A szerbiai szövetségeseit tekintve szintén baloldali. Jellegéből fakadóan viszont inkább jobboldali.) Fcsaba 2007. augusztus 6., 21:51 (CEST)
Szerintem ezek a "politikai elhelyezkedése" kategóriák nyugodtan törölhetőek. Nehezen definiálhatóak, relatívak (sőt esetenként szubjektívek), elég fuzzy jellegűek - az olyan gyűjtőpártokra meg, akik széles társadalmi rétegeket céloznak meg tömegbázisként, ráadásul értelmetlenek. Mára elég jól megfigyelhető, hogy érvényét veszti a "jobboldali/baloldali" megkülönböztetés. ♥♥♥: Gubb ✍ 2007. augusztus 6., 22:00 (CEST)
Kettős állampolgárság
[szerkesztés]"Természetesen, akkor is, és most is kiáll a kettős állampolgárság mellett." A természetesen jelző itt nem biztos, hogy megfelelő. A kérdés korábban is felmerült, és egy időben (pl. 2000 körül) inkább nem támogatta a gondolatot, mint igen. Fcsaba 2007. augusztus 6., 21:53 (CEST)
MVSZ
[szerkesztés]"Ezért bírálja jelenleg is a szavazást kezdeményező MVSZ-t."
Ez a mondat így ebben a formában nem megfelelő. Ez ugyanis egy enciklopédia szócikke, és nem újságcikk. A szócikknek akkor is értelmesnek kellene lennie, ha mostantól kezdve soha senki nem ír bele semmit, és valaki elolvassa 100 év múlva. A "jelenleg" tehát emiatt nem megfelelő.
Fcsaba 2007. augusztus 6., 21:55 (CEST)
MÁÉRT
[szerkesztés]"2005. január 6-án Szabadkán összehívta a MÁÉRT-tet, magyarországi pártok részvétele nélkül."
Ez így ebben a formában nem igaz. Egyrészt a MÁÉRT-ot nem hívhatta össze, már csak azért sem, mert azt a magyar kormány hívhatja össze. Másrészt nem is volt célja a MÁÉRT összehívása, mert kihagyta belőle a magyarországi pártokat, ellenben felvett néhány olyan pártot, amely nem (volt) tagja a MÁÉRT-nak.
A sajtó nevezte el "mini-MÁÉRT"-nak az eseményt.