Vita:Telefonközpont

„A kezelő (általában nők, de voltak ritkán férfiak is) a hozzá rendelt hüvelybe egy szabad zsinórpár dugaszát bedugta […] a zsinór másik dugaszát a hívott hüvelyébe dugta” – ha már mindenféle hüvelybe dugdosásról van szó, legalább ne hangsúlyozzuk ki, hogy főként nők dolgoztak itt, így mindenki röhögni fog ennél a résznél... :D – Alensha ^üzi 2007. november 12., 16:06 (CET)

Különös tekintettel a hozzá rendelt hüvely fogalmára, nem is beszélve a hívott hüvelye alliterációról. :) • Bennó^{vendégszerető hajlékom} 2007. november 12., 16:11 (CET)

Van valami tipped, hogy lehetne úgy átfogalmazni, hogy kevésbé legyen félreérthető? :) – Alensha ^üzi 2007. november 12., 16:13 (CET)

Aljzat? – Totya ✉ 2007. november 12., 16:14 (CET)

az jó lesz, köszi :) – Alensha ^üzi 2007. november 12., 16:22 (CET)

Sziasztok, az első budapesti központ nem 1880-ban, hanem 1881-ben kezdte meg működését: http://www.origo.hu/techbazis/20060427vivat125.html De a telefónia múzeumban is utána lehet nézni.

Korrekció

A szócikk "Története" fejezet korrekcióra szorul. A szerkesztő és az ellenőrök a jóváhagyáskor nyilván nem rendelkeztek megfelelő információkkal. Először tehát tisztázzuk a helyzetet. A telefon és a távíró készülékek között semmiféle műszaki hasonlóság sincs. Egy Francois Marcelin Aristide Dumont nevű francia mérnök 1850-ben szabadalmaztatta a távíró központot, amely megvalósította a világ első csillagponti elrendezésű hálózatát. Az ilyen elrendezésbe beletartoznak a végponti készülékek, egy központi berendezés, és a készülékeket a központtal összkötő kábelezés. A telefon rendszer és mondjuk az internet is ilyen csillagponti elrendezésű, amiből az látszik, hogy a végkészülékek határozzák meg a központi berendezés és a kábelezés tulajdonságait. Kezdjük a telefonnal. A "primitív" távbeszélőt Antonio Santi Giuseppe Meucci (1808-1889) találta fel, és bejegyeztette 1871.12.28-án az amerikai Szabadalmi Hivatalban. A beadvány 1874-ben lejárt, Meuccinak nem volt pénze meghosszabbítani, így 1876-ban Alexander Graham Bell beadványát fogadták el. 1876. február 14-én benyújtotta, majd március 7-én megkapta a 174.465 számon iktatott szabadalmat. 2001 szeptemberében az amerikai Képviselőház határozatban jelentette ki Meucci elsőbbségét. (https://www.congress.gov/bill/107th-congress/house-resolution/269/text ) Az amerikai olasz nyelvű sajtó kitörő örömmel üdvözölte a Képviselőházi határozatot, és részletesen ismertették a történteket, mely szerint Bell és Meucci egy műhelyben dolgoztak, továbbá ócska tolvajnak nevezték a skót tanárt. Bell nem értette a telefon működését, és némi kenőpénz árán megismerte Elisha Gray fizikus időközben -- állítólag egy órával elkésett --szabadalmi bejelentését. Senki sem lepődik meg ezek után azon, hogy Bell telefonja úgy 100%-ban hasonlít Gray szabadalmára. Ez egyvezetékes, váltott irányú készülék volt, azaz egyidőben csak egyirányba lehetett vele beszélni. Az első kétirányú -- nem egyidőben folyó -- beszélgetés Cambridge és Boston között (körülbelül 2,5 mérföldre) 1876. október 9-én történt a Popular Mechanics 1912. augusztusi száma szerint. (New York: Popular Mechanics, 1912. augusztus, 186. oldal.) Ezt a készüléket felajánlotta Bell a Western Union társaságnak, akiknek ez nem kellett, helyette megkeresték Edisont, hogy tegye használhatóvá. Bell a visszautasítást követően 1877-ben megalapította a Bell Telephone Company-t, majd nekiálltak a gyártásnak. 1877-ben már lehetett kapni a készüléket és valóban Bostonban Edwin Thomas Holmes lértehozta a saját központját betörésjelzésre. Ez attól volt központ, hogy ide futottak be a kábelek és egy sínre voltak rákötve, a "rendszer" központi kapcsoló berendezést nem tartalmazott, így nem is volt mit szabadalmaztatni. Ebből készült még másik is.    1878.01.28-án beüzemelték New Havenben az első "kereskedelmi" telefonközpont, 21 előfizetővel. Ez tőzsdei rendszer volt. Természetesen ezt sem lehetett szabadalmaztatni. Közben Edison elkészítette a saját készülékét, amibe bekerült a szénmikrofon. A mikrofon és a hallgató (ami egy kisméretű hangszóró volt) villamos tulajdonsága erősen eltérőek, ezért Edison két vezetéket alkalmazott a készülékek összekötésére. Ezáltal lehetővé vált az egyidőben két irányba történő beszélgetés. Erre, tehát a kétvezetékes készülékre, fejlesztett Charles Ezra Scribner a Western Electric Co főmérnöke központot, amit 1884.02.05-én szabadalmaztatott, száma 293.198, a címe leírja a funkciót "telephone switch". Később az egyvezetékes telefonra is készíttek központot, ez Leroy B. Firman munkája. Ő 1880.01.16-án nyújtotta be szabadalmi kérelmét, amit 1885.10.13-án hagytak jóvá. Száma: 328.305.

Puskás Tivadarnak a telefonközpont feltalásához dokumentáltan semmi köze sem volt. Edison a témáról szóban vagy írásban ténylegesen soha sem nyilatkozott, ámbár ismert egy dedikált fotó, pár újságcikk, sőt még kiadvány is, amelyek azonban nem állnak a valóság talaján. Edison naplójában leírtak nem azt mondják, hogy az ötlet Puskástól származik, hanem azt, hogy a telefonközpontról Puskástól hallott először. Ennek is oka van, ami egy gazdasági történet, és szorosan összefügg Puskás párizsi tevékenységével. Hazánkban nem ismerik, mert a téma szakértői a tények nélkül is tudtak egymással vitázni. Lajokka ^vita 2024. szeptember 28., 15:54 (CEST)