Vita:Szigetköz

Ez a szócikk témája miatt a Földrajzműhely érdeklődési körébe tartozik.
Bátran kapcsolódj be a szerkesztésébe! Vázlatos Ez a szócikk vázlatos besorolást kapott a kidolgozottsági skálán. Nagyon fontos Ez a szócikk nagyon fontos besorolást kapott a műhely fontossági skáláján. Értékelő szerkesztő: Torini (vita), értékelés dátuma: 2011. június 16.

Pusztító emberi tevékenység

Untitled

dr. Alexay Zoltán cikke:

"A Természet Világában utoljára 1976-ban jelent meg írás a Szigetközrõl, amikor még nem tudtunk a vízlépcsõ terveirõl, a medersüllyedés okozta változások is csak elkezdõdtek, s látszólag minden rendben volt, a táj élte a folyamszabályozás óta kialakult életét. Azóta sok víz lefolyt a Dunán, illetve az üzemvízcsatornán, sok minden megváltozott, de sajnos e változások nem jobbították a Duna menti kistáj állapotát, inkább negatív hatásúak voltak.

A történet fejezetei ismertek, az országban mindenki értesülhetett a vízlépcsõrõl, a vitákról és a döntésekrõl, majd a Duna elterelése sokkolta a közvéleményt, késõbb a vízpótlás módszerének megválasztása kavart viharokat, de a Hágai Bíróság döntésérõl és a megegyezés lehetõségeirõl is sokat hallottunk, olvashattunk. Kormánybiztosok jöttek és mentek, a Szigetköz jövõje viszont ma éppoly bizonytalan, mint egy évtizede volt. E helyzet kialakulásában szerepet játszott sok hibás döntés, sokféle - jobbító szándékú, de szakértelmet nélkülözõ - akarat érvényesülése, meddõ viták, amelyek késleltették a megoldást.

Írásomban az eddig történtek közül csak azokat az eseményeket említem, amelyeknek a mai állapotok kialakításában közvetlen szerepe volt. Igyekszem tárgyilagosan bemutatni a térség helyzetét, ha ez nem sikerülne, mentségem legyen a Szigetközben eltöltött több, mint harminc év alatt kialakult érzelmi kötõdés, ami akadályozhatja a hûvös távolságtartást. Nagyon valószínû, hogy mire a cikk megjelenik, a most kezdõdõ tárgyalások eredményeként sok kérdésben okosabbak leszünk - reménykedjünk a kedvezõ megegyezésben!

A Szigetköz egykori arculatát a Duna alakította ki, a víz határozta meg évezredeken keresztül az élõvilág és az itt letelepedett emberek sorsát. Az õsi vizivilágot a múlt század végén (1886-1896) végzett folyamszabályozás gyökeresen átalakította. A nagy folyó uralma a töltések és a fõág közötti hullámtéren maradt fenn, az árvizektõl védett terület fejlett mezõgazdasági kultúrtájjá alakult, ahol csak az egykori Duna-ágból lett holtágak, nedves mocsár- és láprétek, néhány égerláp õrizték az egykori táj emlékét és élõvilágát.

Az elmúlt száz év alatt a hullámtér is sokat változott. A mellékágak csatlakozását a fõmeder partját védõ kövezés rekesztette el, a hullámtéren a Duna-ágakban zárások (a mederre merõleges kõszórások) épültek, ezeken kicsi és középes vízálláskor már nem tudott átfolyni a víz, nem juthattak át a halak, csökkent a korábbi halbölcsõszerep és a halbõség. Az egykori fûz- és nyárerdõket kivágták, helyükre egykorú, egyfajú, klónozott füzesek, nyárasok kerültek, aljnövényzetük degradálódott, kevesebb állatnak adnak otthont.

Az 1960-as évek végétõl megváltozott a Duna hordalékszállítása. Eddig a folyó az Alpokból óriási hordaléktömeget hozott, amelynek egy részét lerakta. (Ebbõl a hordalékból épül fel a Szigetköz és a Csallóköz is.) A németországi és ausztriai vízlépcsõk most visszatartják a hordalékot, ezért a hozzánk érkezõ Duna már nem töltögeti medrét, hanem szabad energiája révén erodálja. A meder több mint harminc éve süllyed, melyet az intenzív kotrás is fokozott. A medersüllyedés miatt a kisvízszintek egyre alacsonyabbak lettek, a mellékágak egy része ilyenkor kiszáradt, másutt a sekély, eutrof vízben óriási algatömegek alakultak ki, a sok szerves anyag bomlása kedvezõtlen folyamatokat indított meg. A mind gyakoribb vízhiány következtében az ágrendszer kezdett elöregedni.

A vízlépcsõrendszer építése és üzembe helyezése miatt várható volt a táj és az élõvilág újabb átalakulása, mert az eredeti tervek szerint a régi mederbe a korábbi közepes vízhozamnak csak a töredéke (2,5-10 százalék) került volna, ami az ágrendszer és a mentett oldali holtágak, nedves élõhelyek teljes kiszáradását okozta volna. A fenyegetõ katasztrófa ellen egyetlen védekezési lehetõségnek az tûnt, hogy nem a fõmeder felõl, valahogy vizet kell juttatni az ágrendszerbe és a vizes élõhelyekre. 1986-ban a Vízügyi Igazgatóság a helyi szakemberek bevonásával kidolgozta a vízpótló rendszer terveit, építése elkezdõdött és 1989-re csaknem készen állt.

Mivel a vízlépcsõ története minden bizonnyal ismert a kedves olvasók elõtt, ezért csak az utolsó stációkat említem. 1985 és 1989 között 90 százalékban elkészült a duzzasztó Dunakilitinél, hasonló készültségi szinten volt a szlovák oldalon az üzemvízcsatorna és a bõsi vízerõmû. Magyarország 1989-ben leállította a nagymarosi építkezést, majd a várható környezeti károk és az ivóvízbázis veszélyeztetése miatt 1991-ben a parlament arról határozott, hogy nem óhajtjuk üzembe helyezni a létesítményt. A szlovák fél ragaszkodott a hasznosításhoz és 1991- ben bejelentette, hogy miután a tárgyalások nem vezettek eredményre és a megegyezés kilátástalannak tûnik, egyoldalúan befejezi és üzembe helyezi a vízlépcsõt.

Dunacsún térségében megkezdõdött az ún. C-változat építése, amelyet nálunk „blöffnek" tartottak. Pedig a duzzasztóról vagy Rajkától jól lehetett látni, hogy óriási ütemben folyik a munka, a Duna túloldalán álltak a daruk, dolgoztak a nehéz munkagépek. Ebben a helyzetben a magyar parlament annyit tett, hogy 1992 májusában megszüntette az 1977-es szerzõdést. Szlovákia 1992. október 25-én megkezdte a Duna medrének áttöltését és a vizet az üzemvízcsatornába terelte.

Az elterelés után bekövetkezett az az ökológiai katasztrófa, amelytõl tartottunk, és amelyet az eredeti tervek szerinti üzemeltetéssel elkerülhettük volna, hiszen csaknem készen állt a vízpótló rendszer. A régi medernek csak az alján folyt egy kevés víz, a mellékágak napokon belül kiszáradtak, süllyedt a talajvíz, eltûnt a víz a mentett oldali csatornákból és holtágakból; rövid idõ alatt vízi állatok milliói pusztultak el. A kezdeti sokk elmúltával a Vízügyi Igazgatóság vezetésével elkészült a térségben egy javaslat a kárenyhítést szolgáló vízpótló rendszer megépítésére. Az elképzelés lényege röviden a következõ volt.

- A mentett oldalra az ún. csurgalékvízelvezetõ csatornából a Zátonyi-Dunán keresztül kell kijuttatni a szükséges vizet.

Egy fenékküszöbbel felduzzasztva a vizet a Szigeti-Dunába lehet vezetni, innen gravitációs úton egészen Ásványráróig el tudjuk látni a mellékágakat.

A mentett oldali vízpótlás 1993 tavaszán elkezdõdött, a rendszerbe juttatott 4-5 m3/sec víz 54 km hosszan élõvé tette a már az elterelés elõtt is gyakran kiszáradó csatornákat, holtágakat. A hullámtéri vízpótlás a dunakiliti duzzasztón keresztül történt volna - ez az új helyzetben nem mûködhetett, mert nem volt víz. Legjobb megoldásnak az tûnt, hogy az 1843 fkm-nél egy fenékküszöbbel (keresztgáttal) el kell rekeszteni a régi medret, a víz így felduzzasztható a korábbi középvíz szintjére, ami lehetõvé teszi, hogy a már említett Szigeti-Dunán keresztül 100-120 m3/sec víz kerüljön az ágrendszerbe. Hogy a bevezetett víz ne szivárogjon el, a még nyitott mellékágakat le kellett zárni. Az 1843 fkm-nél azért volt célszerû fenékküszöböt létesíteni, mert így a duzzasztóval szabályozni lehetett a hullámtérbe kerülõ víz mennyiségét. A szlovák fél is csak ebbe a megoldásba egyezett bele, a feljebb, például az 1849 fkm-nél építendõ keresztgát már zavarta volna a dunacsúni létesítmény mûködését.

A javaslat körül megkezdõdött a szokásos meddõ vita, amikor mindenki mondja a magáét és nem figyel oda a másikra. Eközben a hullámtér élõvilága - most már a vegetációs idõszak kezdetétõl a növények is - az éltetõ vízmennyiség hiánya miatt mind jobban pusztultak. Csak érdekességként: a kormány támogatta a tervet, a parlament 1994. március 29-én ennek ellenére elvetette azt, helyette megszavazta a költséges, környezetszennyezõ és csupán kevés vizet (15 m3/s) biztosító szivattyús vízpótlást. (Ennek napi költsége mintegy kétmillió Ft volt, a 60 dübörgõ szivattyú 15 000 liter/nap gázolajat fogyasztott és bocsátotta ennek égéstermékeit a levegõbe.) Kétségtelen, hogy a száraz medrekbe juttatott minden csepp víz fontos volt, de ha az elterelés elõtti állapotokat szerettük volna megteremteni, a szivattyúzás alkalmatlan volt rá.

Az új parlament 1995-ben úgy határozott, hogy a kormány dönthet a fenékküszöb kérdésében. A munka áprilisban kezdõdött és május végén üzemelni kezdett a vízpótló rendszer. Azóta a hullámtéri ágakban elegendõ víz van, a duzzasztó felhasználásával a Dévény-Pozsony vízhozamnak megfelelõ vízszintek alakíthatók ki. A két és fél évig tartó száraz idõszak okozta károk lassan eltûnnek, és - bár ezt mostanában nem illik kimondani, mert Szigetközzel kapcsolatban csak a rossz hírnek van értéke - az ágrendszer vízellátása sokkal jobb, mint az elterelés elõtt volt.

Ez nem azt jelenti, hogy ugyanolyan állapotok vannak mindenütt, mint korábban, de 1995 óta nincsenek száraz szakaszok sehol. Természetesen nem lehetünk maradéktalanul elégedettek, mert ne feledjük, hogy a fenékküszöbös vízpótlás csak ideiglenes kárenyhítõ intézkedés, és nem tudja megoldani a Duna elterelése okozta összes gondot, de a kitûzött célnak maradéktalanul megfelel - és tudjunk ezeknek a kis sikereknek is örülni!

A Duna elterelése után a két ország a Hágai Nemzetközi Bírósághoz fordult azzal a kéréssel, hogy a testület döntsön a vitás kérdésekben. 1997 szeptemberében megszületett a döntés, amely egyaránt elmarasztalta mindkét felet - az igazsághoz hozzátartozik, hogy minket több pontban, mint a szomszédokat. Az ítélet értelmében a két félnek „jóhiszemûen kell tárgyalnia, figyelembe véve a fennálló helyzetet is" a vízmegosztásról, a vízlépcsõrendszer üzemeltetésérõl stb. Ezek a tárgyalások napjainkban is folynak - kimenetelük továbbra is bizonytalan, egyelõre tehát a jelenleg átadott vízmennyiséggel (400 m3/s) kell számolnunk és megkísérelnünk legcélszerûbb felhasználását.

- A fenékküszöbös vízpótlás jó vízviszonyokat teremtett Dunakilititõl az ásványrárói szigetek felsõ szakaszáig. Az alsó részen már sokkal kevesebb a víz, mint a korábbi években, mert a visszaduzzasztás hatása már nem érvényesül, a vízpótlással bevezetett víz pedig eddigre elszivárog. Itt a kívánatos vízszintek kialakításáért tenni kell valamit.

- A régi Duna-meder és az ágrendszer között nincs meg a korábban jellemzõ kapcsolat, megszûnt a halbölcsõszerep. Jelenleg csak a Dunakilitinél lévõ töltõbukónál, a cikolaszigeti hallépcsõnél és Ásványrárónál van összeköttetés a két vízrendszer között.

- A talajvíz szintje általában alacsonyabb, mint az elterelés elõtt volt, különösen a régi meder part közeli sávjában.

- A régi mederbe a korábbi közepes vízhozamnak (2000 m3/s) csupán 20 százaléka kerül, a vízszint a legkisebb vízhozamok szintjénél is alacsonyabb.

- A hullámtéri vízpótló rendszerrel elõállítható a kis- és középvizekre jellemzõ vízszint, de árvíz nem. Erre pedig ökológiai és erdõgazdasági szempontból egyaránt szükség lenne.

A megoldás kulcsa az, hogy mennyi víz kerül a régi mederbe. Azt látnunk kell, hogy ha a Duna teljes vízhozamának a felét megkapjuk - ami törvényesen jár, ha lemondunk a Bõsben termelt áramról -, akkor is szükség lesz valamilyen mûszaki beavatkozásra a szükséges vízszintek és vízdinamika megteremtéséhez. Több alternatíva közül lehet választani, hogy melyik valósul meg, azt befolyásolhatja az átadott víz mennyisége, hogy mennyibe kerül megvalósítása, s ez mennyiben felel meg az élõvilág, a gazdaság és az idegenforgalom érdekeinek.

A megegyezésig is sok lehetõség van a táj rehabilitációjára, az élõvilág helyzetének javítására. Olyan munkálatokra gondolok, amelyek nincsenek szoros kapcsolatba a vízmegosztással - például folytatni kellene Alsó-Szigetközben a mentett oldali vízpótlást, a hullámtéren a mellékágak vízellátásának javítását stb. Dönteni kellene a Dunakilitinél lévõ, el nem árasztott tározótér sorsáról is. A területet visszafoglalta a növényzet, a sûrû bozótosokban él Felsõ-Szigetköz nagyvadállományának jelentõs része, itt fészkel a fokozottan védett gyurgyalag is. Véleményem szerint az egykori ágrendszer felélesztésével a térség egyik természetvédelmi és gazdasági szempontból egyaránt értékes területté válhat."

Mosonmagyaróvár

Szerintem Mosonmagyaróvár nem a Szigetközben van, mivel nem a szigeten van, hanem azon kívül, a Mosoni-Duna külső partján. - Tündi ^vita 2012. február 19., 12:54 (CET)

Elhelyezkedés térkép

Ezen a térképen Szigetköz Eger mellé esik, ami egyértelműen hibás jelölés. Nem tudom, hogy lehet javítani. 2018. november 10.