Vita:Szanticska
Új téma nyitásaKategóriák
[szerkesztés]A kategóriákat hónapok óta masszívan irtom a Szanticska, Lillafüred, Bükkszentlászló és hasonszőrűek cikkeiből az összes létező wikiben, mivel valahol megszavaztuk, hogy csak önálló településeknek jár, településrészeknek nem, de azt hiszem, ezennel feladtam, mert mindig visszanőnek :-)))) Táblázatot viszont nem tudok bele tenni, mert nem önálló településeknél a terület nem szerepel a Helynévtárban, lakosság is csak igen ritkán. Meg most már annyi adat van a településtáblázatban, hogy egyszerűen nem tudom mindegyiket kitölteni. (tényleg, ezeket a koordinátákat honnan szeditek?) Alensha * 2005. augusztus 7., 20:19 (CEST)
Jajj, akkor kellene neki valami kategória, mint nem önálló települések vagy hasonló, met mindig megjelenik a Kategorizálatlan lapok között. A nemlétező településekre volt ugyan javaslat, de ez esetben valahogy nem az igazi, hiszen létezik. -- Serinde 2005. augusztus 7., 20:24 (CEST)
8 lakos - már nem igaz
[szerkesztés]Bármily lelkesen is promotálja Alensha a magyar portálon a 8 főt, a hírekben külön megemlítették, hogy Szanticskán mind a 11 szavazó reggel 3/4 7 előtt élt állampolgári jogaival a 2006-os önkormányzati választások második fordulójában - ezek szerint legalább ennyi hivatalosan bejelentett lakosa van :) - Serinde üzenet 2006. október 5., 21:15 (CEST)
Azt én is hallottam, de forrást nem találtam rá, egyébként meg mivel nem önálló falu, csak településrész, lehet, hogy a falu más részeinek is itt volt a szavazóhelyisége. Valami forrás kéne. (a Vendégváró szerint egyébként öten lakják, ha jól emlékszem.) – Alensha üzi 2006. október 5., 21:22 (CEST)
Szanticskai bejelentett lakosok száma 11 fő.Mindannyian szavaztak, mert irányítani akarják a sorsukat. Ahogy minden településen itt is van el- és bevándorlás. Jelenleg 5 fő ténylegesen le is hajtja a fejét szanticskai párnáira minden nap. A szomszéd falu Abaújlak . Ott is nagy a lélekszám-ingadozás, de kb. 100-an lakják. A piciny falu nyáron olykor többszáz fősre is felduzzad. Szerintem sok ezren vallják magukat SZANTICSKAINAK. Köztük jómagam is, Józsefvárosból. Aki statisztikát szereti az megnyugodhat, ma 11 hivatalos lélekszám. A két falu közös polgármestere pedig szanticskai identitású.
- Lehetne esetleg egy forrást is adni a hivatalos lélekszámhoz?
- --Peyerk 2007. február 9., 21:16 (CET)
Szanticska - A Városi Legenda
[szerkesztés]Üdv!
Szerintem Szanticska maga a Magyar Csoda. Fantasztikus példája, miképpen hasznosítható a városi legenda műfaja a falumarketing területén :)
A cikk egyetlen mérvadó forrást sem jelöl meg arra vonatkozóan, hogy Szanticska "11 fő állandó lakossal Magyarország legkisebb lakott települése". Se a létszámot, se a legkisebbet nem támasztja alá semmi. És ez nem véletlen. A forrás ugyanis: városi legenda.
Nem tudom, mi lehet a forrás. Én akkor találkoztam vele először, amikor 1990-től kezdve országgyűlési képviselője rendszeresen emlegette a Parlamentben. Kiváló prókátora volt az ügynek, mellesleg a politika és a szépirodalom szoros egységét vallotta a joggal nem csak házasságában, de az általa társszerzőként jegyzett alkotmánytervezetben is. Nagy sikereket ért el Szanticska ügyének a "művelt városi polgárok" tudatába való bevezetésében, de ez torzuláshoz is vezetett. Ezután lényegétől megfosztva, egyszerű fejben őrzött lexikonbejegyzés formájában terjedt tovább Szanticska neve mindenfelé, hogy végül a leggátlástalanabb blöffök sorában ölcsön testet a médiában.
E folyamat 2006. októberében a választás napján érte el eddigi csúcspontját, amikor a délelőtt (!) folyamán élő adásban jelentette be az egyik televízió helyszíni tudosítója, hogy a szavazóhelyiség megnyitását hány perccel követően adta le az összes szanticskai polgár a szavazatát. És senkinek (!) egyetlen szava nem volt az ország nyilvánossága számára jelezni, hogy ilyen adat a törvények szerint nem lehet a tudósító birtokában. (Persze, volt érdekesebb hír is aznap...) Mindez akár érdektelen is lehetne, ha nem jelenne meg utána hivatkozásként jelen Wikipédia-cikk vitájában :)
Nem vitatom, hogy Szanticska fontos jelkép, ráadásul sokféle dolgot jelképez egyszerre. Azt azonban nem fogadom el, hogy a Wikipédián a legenda kritikátlan előadása legyen a róla szóló cikk tartalma. Ez olyan, mintha Hóferkéről azt írnánk, hogy hányatott sorsú királylány volt, ahelyett hogy az egyik legismertebb mesehős.
(Megjegyzem, az általam imént törölt, Nemesmedvesre való utalás ugyanúgy a városi legenda körébe tartozik. A rendszerváltás idején az egymással versengő legapróbb községek "pálmáját" épp ez a vasi település birtokolta, s az akkor éledező szabad újságírói szellemben ez immár két évtizede kimozdíthatatlanul benne ragadt. Hogy a legutóbbi KSH-adatok szerint 2005 elején éppen négy nála kisebb községünk is volt, ez már érdektelen. Kinek van energiája naprakésznek lenni ezügyben?)