Vita:Szabirok
Új téma nyitása
|
Ez a szócikk témája miatt a Középkorműhely érdeklődési körébe tartozik. Bátran kapcsolódj be a szerkesztésébe! | ||
| Besorolatlan | Ezt a szócikket még nem sorolták be a kidolgozottsági skálán. | ||
| Nem értékelt | Ezt a szócikket még nem értékelték a műhely fontossági skáláján. | ||
| Értékelő szerkesztő: ismeretlen | |||
| |||
szabirok - magyarok
[szerkesztés]Meglehetős szégyen, hogy a szabírokról mindössze ez a magyar vonatkozású mondat szerepel a magyar Wikin, és különös szégyen, hogy még ennek a magyar vonatkozása is hiányzik innen.:
"Egyes történészek azonosítják őket a Bíborbanszületett Konstantinnál előforduló szavárdokkal."
Az "egyes történészek" alatt gyakorlatilag a teljes mainstream történészek értendők, beleértve a magyar és külföldi történészeket. A szávárdok és szabirok bizonyítottan ugyanazok, és Bíborbanszületett Konstantin mint "turkok"-at említi őket, aki alatt természetesen magyarokat ért. (a magyarokat még 200 évvel később is turkoknak hívják a bizánciak, a Szent Koronán (melyről feltételezik, éppen ez alapján, hogy bizánci készítésű) az szerepel: "Gézának, Turkia királyának".
Bíborbanszületett Konstantinnál járt 948 körül Bulcsu és fia, Tormás, akikről kétségtelen, hogy magyarok voltak. Saját népük nevét "sabartoi asfaloi"-ként adták tovább Konsztantinosznak, ami (több magyarázat létezik) valószínűleg "rettenthetetlen szávárdok"-at jelent. Hogy miért nem nevezték magukat magyarnak, az a történelemkutatás eghyik legtöbb fejtörést okozó témája.
Azonban akárhogyan is, a szabirok/szávárdok mi magunk, magyarok vagyunk, vagy legalábbis biztosan van sokunkban valamennyi szabír gén, ezért a minimum lenne, ha legalább mi, magyarok említést tennénk azokról a történelmi tényekről, amelyek történelmünk részét képezik. javalom, hogy egy nálam hozzértőbb szerkesztő próbálja meg feldolgozni a témát és beilleszteni e cikkbe mindazt, amit a történelemtudomány jelenleg tud a magyarok és szabirok rokonságáról.
Szabarok – madzsarok
[szerkesztés]„A szabirok vagy szavirok, talán egy török nyelvű nép voltak az 5. és 6. században.” – Meglehetős biztonsággal állíthatjuk, a szabarok (többségükben legalábbis) török nyelvűek voltak. Ez nevükből (török sabir: állhatatosság, türelem stb.) is kikövetkeztethető.
„Harmatta János szerint viszont nevük kelet-iráni szaka eredetű.” – Harmatta János, bánatunkra, részrehajló volt az iráni nyelvekkel kapcsolatban, talán mivel azokhoz értett leginkább. (Lásd: Kalapáccsal a kezedben mindent szögnek nézel.) Hozzá még, a szakák nem is kelet-iráni népek voltak. Egyik csoportjuk – elszakadván anyanemzetétől – nyelvét iránira cserélte. Hotani szaka néven ismerjük őket. Rájuk, illetve hátrahagyott irataikra hivatkozik jeles nyelvészünk előszeretettel.
„Egyes elképzelések szerint az Örmény-felföld környékén keresendő az őshazájuk, amelyet a sokáig azonosítatlan helyen fekvő Sábirísú nevű, i. e. 8. századtól datált település Van-tóhoz közeli helyzete is erősít.” – Tisztánlátásunkat zavarja a tény, miszerint két hasonló nevű nép is jelen volt – bár nem egy időben – a történelem színpadán. A souardenoi néven is számon tartott nemzetséget pl. Ptolemaios (kb. 100–170.) említi Sarmatia Asiatica területéről, a Don szomszédságából. A souardenoi (ha úgy tetszik, szavárd), és a később felbukkanó szabar (vagy szabir) népet gyakorta egy kalap alá veszik, holott e kettő eredete szerint sem egyezhet.
„Az 5. század első felében, az ugurok voltak a Zsuanzsuan Birodalom vezető törzse, de egy részük fellázadt a kormányzó, a kagánt is adó ázsiai avarok ellen, s az avarok a szabirokkal szövetkeztek ellenük.” – E mondatra is illik: Be is rántotta, ki is habarta, mint egyszeri asszony a kávét. 1) Az ugur név alighanem tollbotlás. A szócikk írója talán ogurt szándékozott írni. 2) A zsouzsanok vélhetően a mongolok elődei voltak, s vezetőik hszienpejek. Legyőzték a török (tielö) népeket, s ekképpen kerültek hatalomra Belső-Ázsiában. Az ogurok – török népek szövetsége – legyőzöttként, hűbéres szövetségesként aligha kerülhettek vezető helyzetbe. 3) Létezik ilyen fogalom: ázsiai avarok, tartalma azonban mondvacsinált. Az avarok közép-ázsiai szkíták, vagyis szakák voltak. Nincsen közük a kelet-ázsiai eredetű zsouzsanokhoz.
„450 körül az avarok keletről, a szabirok északról támadtak az ugurokra, akik nyugatra menekültek. A szabirok üldözték, a Volga vidékén utol is érték az ogurokat és hosszabb küzdelem után 506 körül megszerezték az eurázsiai sztyeppe nyugati feletti hegemóniát.” – A Turáni-alföldre – ez látszik leginkább valószínűnek – elsőként a hunok uralkodó, névadó csoportja érkezett, s velük egy időben vagy közvetlenül a nyomukban az oguroknak nevezett törökök. A 4. században már a Keleti-Kaukázus vidékén is tanyát ütöttek. A szabarok, vélhetően a heftalitákkal, az 5. század közepe táján költöztek a Turáni-alföldre. Az avarok ekkor Baktriában laktak. A szabarok, illetve a heftaliták bizonyosan nyomást gyakoroltak az ogurokra, s fenyegették őket az avarok, valamint az Új-Perzsa Birodalom is. Támadásról és menekülésről beszélni, általánosságban, azonban túlzás. A szabarok – miután az avarok megszalasztották őket Baktriában – a Keleti-Kaukázus vidékére költöztek, s kiszorították onnan a saragurok, ogurok és onogurok többségét. Hamarosan vezető szerephez jutottak, de csak a Keleti-Kaukázus vidékén, a mai Azerbajdzsán és Dagesztán területén, s nem az eurázsiai puszta egész nyugati felében.
„546-ban fellázadtak az avarok ellen a tielök, akik minden bizonnyal szintén az ugorokat jelentik, de leverték őket a feltörekvő türkök, akiknek vezetője, Bumin szeretett volna beházasodni az avar kagán családjába. Miután ez nem sikerült, ő is fellázadt az avarok ellen, megdöntötte a Zsuanzsuan Birodalmat és öccsével, Istemivel 551-ben megalapította a Türk Birodalmat, aminek fennhatósága alá az ogurok is kerültek.” – Az avar szó itt helyettesítendő a zsouzsan kifejezéssel. Az ugor név megint csak nyelvbotlás eredménye: helyesen ogur lenne. S ide kívánkozik még: kezdetben a türkök is a zsouzsanok hűbéresei voltak.
„Az avarok nyugatra menekültek, legyőzték a szabirokat, akik ezután már nem játszottak szerepet a történelemben.” – Lássuk, igaza van-e Harmatta úrnak. Csakugyan eltűntek volna a szabarok a történelem színpadáról?
Az avarok (nem a zsouzsanok), a Közép-Ázsiát megszálló türkök elől, a Keleti-Kaukázus vidékére, illetve a kelet-európai pusztára költöztek. A szabarok többsége – miután a perzsák megtámadták és szétszórták a Keleti-Kaukázust megszálló idegen népeket – a Kubány, a Kuma és Terek vidékére költözött, s az ott élő onogurok közé vegyült. A 6. század közepe táján a kelet-európai puszta lakói az avarok igája alá jutottak, valamivel később azonban egy részüket a terjeszkedő Türk Birodalom kebelezte be. Az avarok ekkora már letelepedtek a Kárpát-medencében.
A Türk Birodalom hanyatlásával korábbi hűbéresei részben önállósodtak, illetve új alakulatokat hoztak létre. A szabarok részt vettek a kazárok országának megszervezésében, és Régi Nagy Bulgária népei között is ott találjuk őket. A kazárok utóbb bekebelezték a bolgárokat. Asparukh és népe ellenben kivált a birodalomból, s megalapította Dunai Bulgáriát.
A 830. év táján vallási belháború ütött ki a kazárok országában. A judaizmus támogatói magukhoz ragadták a hatalmat, s félreállították útjukból az uralkodót. A kazár hadsereg magva fellázadt, a hatalmat gyakorlók azonban leverték a felkelést. A lázadók egy része (kabar névvel illették magukat), valamint a szabarok többsége (nyugati- vagy fekete-bolgárnak is nevezték őket) elszakadt a kazároktól, és a Dnyeper alsó szakasza táján ütött tanyát. Az újsütetű nép – szabarok és kabarok szövetsége – a madzsar nevet öltötte magára. Forrásaink jó ideig oungroi, ounnoi, tourkoi stb. néven említik őket.
A 894. esztendőben a nyugat felé vonuló besenyők megütköztek a madzsarokkal, kiszorították őket a Dnyeper mellékéről. A madzsarok népe – elsősorban valószínűleg megosztottságuk, s nem a besenyő támadás miatt – kettészakadt. Egyik csapatuk a Volga vidékére vonult, s csatlakozott a keleti-bolgárokhoz. Ma baskír néven ismerjük őket. Másik csapatuk, Árpád népe, előbb a Dnyeper, a Déli-Bug, a Dnyeszter, a Prut és a Szeret folyó vidékére, majd 881–895. között – kisebb-nagyobb csoportokban – a Kárpát-medencébe költözött, s az ott élő népek ura és névadója lett.
„Egyes történészek azonosítják őket a Bíborbanszületett Konstantinnál előforduló szavárdokkal.” – vii. Konstantinos munkájában a madzsarok neve tourkoi, illetve régebben, úgymond, sabartoi asphaloi. A görög asphaleia nagyjából azt jelenti, amit a török sabir. Sabartoi asphaloi értelme tehát, ha nem akarunk szót ismételni, állhatatos szabarok.
Jebusaeus vita 2015. augusztus 23., 18:25 (CEST)
Másféle elképzelések
[szerkesztés]Az alábbi idézetgyűjteményt kiemeltem a cikkből, s áthelyeztem ide. Tartalma – kivonatolva, összefoglalva, megfelelő magyarázatokkal stb. kiegészítve – a szócikkben is helyet kaphatna. Szerkesztője (@Choresm:) tehetne ez ügyben legtöbbet.
Gyengesége az idézetekben foglalt elgondolásoknak, hogy jórészt nevek stb. hasonlóságára, illetve feltételezésekre alapozzák őket. Szerzőik (tisztelet a kivételnek) kevés gondot fordítanak a történelmi tényekre, és nem egyszer az időrendet is figyelmen kívül hagyják stb. Szubartu például a bronzkorban virágzott, a szabarokról pedig először a 463. évben adnak hírt. De még a szaszpeireket is több száz évnyi távolság választja el időben szabarjainktól. Hiányzik a bizonyíték, mely az említetteket összekapcsolná, azonosságuk mellett szólna. A nevek hasonlósága e helyen gyenge érvnek látszik. S vannak az idézett szövegrészekben tévedések, ferdítések is jócskán. Mada, avagy Média országának például nincsen köze a magyarok nevéhez. Sztrabón pedig sehol sem beszél su-szkítákról. És így tovább.
Bíró, Bobula, Götz és Padányi szellemi teljesítménye elismerésre méltó. Nagyságuktól és nevüktől azonban feltételezéseik nem válnak tényekké.
A sumer–hurri–hun–avar–szabar–magyar–stb. azonosság híveit csupán azzal vigasztalhatom, hogy a honfoglalók négy törzsét – valóban! – szabarok adták. Szabarjaink azonban származásuk és nyelvük szerint is törökök voltak.
„Maszudi szerint a kazárok eredeti, valóságos neve »szabir« volt, a »kazár« pedig csak ragadványnév, amelyet maguk a kazárok sohasem használtak. (…) Pedig a szabir kérdés minden valószínűség szerint őstörténetünk egyik legfontosabb kulcskérdése. (…) a »kazár« szó perzsa jelentése – »eltévedt, bolyongó« – tényleg egyezik a »szabir« szóval, amely törökül szintén »eltévedt, bolyongó« jelentésű. (…) Kr.u. 558 után a »szabir« népnév eltűnik a forrásokból, s 580 körül, ugyanazon a területen, megjelenik a »kazár« (…) a kazárok tulajdonképpeni »szabir« nevéből elkerülhetetlenül következik, hogy legalább 300, valószínűleg azonban inkább 400 éves igen szoros szabir–magyar kapcsolattal, sőt együttéléssel kell számolnunk, s a magyarság etnogenezisének további kutatásánál ebből kell kiindulnunk. Kétségtelen ugyanis, hogy a magyarok beletartoztak az egykori szabir törzsszövetségbe – ezt Konstantin császár »sabartoi« neve világosan bizonyítja –, később pedig a Kazár Birodalom kereteibe is. (…) Már az eddig elmondottakból is látható, hogy a szabir–magyar kapcsolatok, jobban mondva a legalább is részleges etnikai azonosság kérdéseit semmi esetre sem hagyhatjuk figyelmen kívül…” (Götz 1994: 233–234.)
„… a SA nép volt Mezopotámiának a régóta keresett elő-sumir őslakossága is. Ennek a tehetséges népnek az ágai lehettek az újkőkor nagy kultúrfejlődésének a megalapítói is az északi hegyek alján. Arpachiya egy fejlett kultúrközpont volt a Kr. e.-i 5–4. évezredben. Itt kövezett utcákat, középületeket és rendkívül művészi kerámiákat találtak. Az egyik SA csoport lehetett még a gyönyörű többszínű kerámiát alkotó EL Ubaid kultúrának a népe. A sumírok megérkezése után úgy tűnik, hogy a SA nép észak felé, a hegyek felé lett felnyomva, abba a térkörbe, amelyet a sumir világ ékírásos dokumentumai Subarnak jelölt meg. A közelmúlt irodalma ezt a népet gyakran subaroknak nevezi.” (Bobula 1966.)
„Káld sumir ékiratok is ugyanezt bizonyítják, hiszen Mezopotámiától északkeletre volt SU-BIR-KI, a SU-BIR szabirok országa. Ez a föld azonos a Strabo által a Káspi-tó délkeleti részén megnevezett területtel, ahol Strabo szerint a SU-Szkíták éltek.” (Badiny Jós: Ősi Gyökér 1985. szeptember–október.)
„… a honfoglaló magyarságnak igen jelentékeny hányada a szabir népből származik.” (Padányi 1963.)
Bíró József értelmezése szerint a sabartoi szó a szabír népnév változata; az asfal szó pedig arabul alsót jelent, ennek görögös formája asfaloi. Az Alsó-Zab – a Tigris bal oldali mellékfolyójának – egykori neve Zab-el asfal volt, akkor a Alsó-Zab-Ur-földi vagyis Sab-Zab, Ar-Ur, To (Ta)-föld (Zaburföldi). A Zab folyó menti ősnépről a sumir agyagtáblákon már történelmileg bizonyított adatokat találunk. Erről a népről az agyagtáblaírók mint AS vagy SA népről emlékeznek meg, és a későbbi történelem majd SU vagy SUBARIAN népnek fogja nevezni őket. (Bíró 2000.)
Bobula Ida így értelmezi: „sabartoi /többes számú szó/ a szabír-hunok neve; asphaloi /szintén többes számú szó/ értelmezése szerint görög szó, jelentése: bilincstelen, bilincstelen szabad.” (Bobula é. n.)
Raymond Jestin szerint su-bar = main ouvrir, libérer, azaz kéznyitás, szabadítás. Valóban, Subartu az utolsó sumir dinasztia bukása után a tömegesen menekülő sumirok menedékhelye is. (Forrás?)
„A Kr. e. 17. sz-tól Kr. u. 10. századig eltelő 2700 év folyamán babiloni, egyiptomi, asszír, káld-huni, perzsa, görög, örmény, római, bizánci és arab kútfőkben, különböző korokból származó különböző nyelveken, különböző írásrendszerekkel, írásmódokon leírt és különböző helyeken talált leletek adatai újra és újra értesítenek egy népről, amelynek a neve határozottan és egységesen »m« hanggal kezdődik és van a belsejében egy lágy mássalhangzó, amelynek pontos visszaadására a fenti nyelvek fonetikai rendszere képtelen. Ezt a rejtélyes mássalhangzót ezek a nyelvek megpróbálják jelölni »d«, »dz«, »t«, »th«, »tz«, »ts«, »z«, »k«, sőt »x« betűjeggyel is, sőt az arabok »d«, »dzs«, az örmények »gh« hangokkal is. Ez a név a Kr. e. 5. sz.-ig »mita«, »mitha« (többesben mitanni), »mada«, »méd«, »médj«, »médz«, »manni«, »manda«, »maza«, »matia« (többesben matiani), »matsi« (többesben matsien), »musk«, »max«, »mag« torzulásokban jelenik meg, illetőleg a különböző írásrendszerekből latin betűs írásra ilyen formában tette át ezeket a neveket az írástudomány. Feltűnő, hogy a Kr. e. 5. sz.-tól kezdve a káspi-vidéki és kaukázusi individuális népnevek felbukkanása során ugyanezek a nevek az -ar, -or, -er, -ir, -inna népnév-végződéssel ellátva jelennek meg a következő formákban: …mazar, madzar, madjyr, matchar, magior, maghiar, mogher, makar, madar, végül madzsar írásmódon. Ugyanez a név kisebb-nagyobb torzulásokkal megjelenik a dél-kaukázusi és káspi-környéki tér különböző földrajzi neveiben is. (…) Mazara nevű város a Tigris és az Eufrát forrásvidékén, Matsar nevű erőd a mai Pejbárt közelében, Madzar nevű város a Kuma és Bybala összefolyásánál az észak-káspi térben, a Kaukázus Magyar-hegység neve, a Fekete-tenger Magyar-tenger neve, a különböző örmény történelmi és földrajzi munkákban említve »Madzsar-völgy«, »Madzsarok faluja«, stb. Ezek a nevek egytől-egyig Kaukázus-Káspi-vidéki nevek, sőt kettő kivételével szubartui nevek…” (Forrás?)
Sumer nyelven magyar = matian = mannai = mitanni = gutium stb. a nagy anyaistennő nevei, melyek Protomédia népére is utalnak:
- Mad-ai vizek anyja,
- Ma-dar/djar = szarvasgriffmadár jelképű anya,
- Mad-sar = a világmindenség anyja,
- Mat-i-an/en = vér szerinti anya stb.
Népnevünk főbb, protoméd eredetű változatai tehát valóban a fenséges anya mint istennő nevének különféle jelzős, birtokos-jelzős összetételei. (Forrás?)
Nem lehet véletlen, hogy a legtöbb európai nyelvben is az anyát a magyar népnévvel lényegében azonos szavak fejezik ki: a latin mater, olasz madre, görög métér, német Mutter (Mut és Maat egyiptomi istennők neve is), angol mother, szláv maty(eri) stb. Ezek a nyelvek az anyaistennő nevéből származtathatták az anya általános fogalmát – nálunk erre külön szó van: sumer: ama = magyar: anya – népnevünk viszont az anyaistennő nevét őrzi. (Forrás?)
- Bíró József (2000): A szabir-magyarok őstörténete. Második, átdolgozott kiadás. Budapest
- Bobula Ida (1966): Origin of the Hungarian Nation. Problems Behind the Iron Curtain Series, No. 3. Gainesville.
- Bobula Ida (é. n.): Origin of the Hungarian Nation. A magyar nép eredete. Fordította Oláh Béla. Budapest.
- Götz László (1994): Keleten kél a Nap. Kultúránk a történelmi ősidőkből. Első kötet. Második kötet. Budapest. ISBN 9789638256317
- Padányi Viktor (1963): Dentu-Magyaria. Budapest.