Vita:Rozsnyai Dávid

Ez a szócikk témája miatt az Irodalmi műhelyek érdeklődési körébe tartozik.
Bátran kapcsolódj be a szerkesztésébe! Besorolatlan Ezt a szócikket még nem sorolták be a kidolgozottsági skálán. Nem értékelt Ezt a szócikket még nem értékelték a műhely fontossági skáláján. Értékelő szerkesztő: ismeretlen

Irodalmi témájú szócikkek

Wikipédia:Cikkértékelési műhely/Index

Levéltár

Azon sz.-t mi egykoron lex. jelentetett meg, ám sz.-ése mai szem számára emészthetetlen lévén eme szóc.-ből eltávolíttatott, alább mellékelem. cheryⁿ 2007. január 10., 18:28 (CET)

Élete

Született 1641-ben hihetőleg Marosvásárhelyt nemes szülőktől. Gyermekéveiről csak annyit tudunk, hogy gondos neveltetésben kellett részesülnie; mert fennmaradt költeményei nagy olvasottságra mutatnak, írása a metszéssel vetekszik, a latin nyelvet teljesen bírta, annyira, hogy ha nem ékesen is, de hibátlanul fogalmazott s a classikai irodalomban jártas volt, sőt munkáit a classikusokból vett mondatokkal czifrázta. Nővére Veresmarty Gáspár marosvásárhelyi professorhoz és 1655-től paphoz ment férjhez, ki utóbb 1661-ben már mint kolozsvári pap, ref. püspökké lett. Ez évben R. is szárnyára kelt, megszámlálta kész pénzét, mely nem volt egészen 300 forint, s ingóságait s írni kezdé regestrumos könyvét, melybe utazásait s jövedelmeit jegyezgette. 1663 elején Segesvárra ment, hol akkor az udvar tartózkodott; itt megfogadták török deáknak, azaz tolmácsnak és meghagyták neki, hogy az adó levitelével megbízott főkövethez Daczó Jánoshoz csatlakozzék. R. még ekkor nem tudott törökül. Neki tehát az volt a feladata, hogy mindaddig, míg a nyelvet sajátjává nem teszi, ott tartózkodják az erdélyi követségnél. Haller Gábor 1662. júniustól Temesvárott Ali szerdárnál tartózkodott mint főkövet. Daczó kiséretével 1663. máj. ért oda. Haller beteges volt és az ifjú Rozsnyait tüstént alkalmazta. A szerdár az erdélyi követséggel megindult Nándor-Fehérvárra, onnét Eszékre a nagyvezér elé; itt a szultán főtolmácsa Ponajot Nikasius mellé rendeltetett, ki nyomban török ruhába öltöztette őt és igéretet tett neki, hogy törökül fogja taníttatni; de Haller mellett is el volt foglalva, s azon számadásokat és felterjesztéseket, melyekkel az 1657. sarczból fenmaradt 200 ezer tallér elengedését kérték, ő vele fogalmaztatta, "őtet jártatá az ország instructióval a ministerekhez könyörgeni". R. folytonosan a török táborban tartózkodott és azt az év végén követte Nándor-Fehérvárra is; szorgalmasan tanult törökül és a diváni írás tanulásához is hozzá fogott. 1665. június 8-án a táborral Drinápolyba indult, szept. 30. pedig Konstantinápolyba érkezett. R. államügyekkel is foglalkozott. Apafi a magyarországi Zólyomi-féle ügyet is szorgalmazta R. által a portán. 1668-ban már beállították a tolmácsi hivatalba, alig 300 frtot tevő fizetéssel. 1670. márczius haza érkezett és őszszel Rhédei Ferencz követségével újra visszament Konstantinápolyba. R. még azon évben visszatért Erdélybe, hol azon gyanuba esett, hogy Zólyomi által megvesztegettette magát; ezért 1671-ben az adót vivő követséggel nem ment a portára. 1672-ben a szultán Lengyelországot haddal támadta meg. Apafi felszólítást vett a táborból, hogy 600 szekér gabonával segélje hadát. A költségnek, mely a gabonát Kaminetzbe szállítá, R. volt a tolmácsa. Útközben ellopták pénzét, utóbb lovait is, melyekért a fejedelem 200 tallér kárpótlást küldött neki. Midőn már visszatérő útban volt, vette a fejedelem parancsát, hogy az adót Drinápolyba vívő követséghez csatlakozzék. 1673-ban az erdélyi végvárak megvizsgálására kiküldött török bizottsághoz csatlakozott, és a magyar bizottságnak ő is tagja volt a őt küldték a portára, hogy ott kedvező választ eszközöljön. 1674-ben megújulván a török háború a lengyelek ellen, R. újólag 600 szekér élést szállított a szultán táborába. R. mûködéséről a történeti adatok e ponton túl nyomot vesztenek. Azonban bizonyos, hogy mint tolmács tovább is szolgált, csaknem minden évből maradtak fen török levelek, melyeket ő fordított le. Valószínû, hogy a bekövetkezett zivataros időkben a portán is több ízben megfordult, de bizonyos, hogy állandó tartózkodása az udvarnál volt. Benkő szerint szolgálata 1679-ig tartott. Azonban 1687-ig számos török levél van az Erdélyi múzeumban olyan, melyeknek hátlapjára ü jegyezte fel a fordítást; ez bizonyítja, hogy folytonosan alkalmazva volt, sőt ez idő alatt egy ízben 1683-ban Szamosujvárott rabságot is szenvedett, midőn a Humajon Name cz. török munkát (elbeszéléseket) magyarra fordította. Szolgálataiért kevés jutalmat kapott. Tanulása alatt a kormány évenként száz aranynyal (azaz kétszáz tallérral) jutalmazta. 1669-től, mint az udvarnál alkalmazott tolmács rendes fizetést húzott, de portai útja mindig különös díjazásban részesült. 1673-tól száz arany fizetése állandósítatott. Végre 1711. máj. 20. ifjú Apafi Mihály Rusoron (Kővár vidékén) egy rész jószágot adományozott neki. Azonban örökölt és szerzett birtokai voltak Marosvásárhelyt, Nyárádtőn, Remetén, Jedden és Maros-Járán; ezeken kívül pénze is volt kiadva kamatra, mely több ezer forintra rúgott. R. Itinerariuma végén fia Sámuel felszámlálja atyjának birtok-leveleit s contractusait, melyek összesen 13 fasciculusban voltak. Midőn török deákságának vége lett, nagy történeti munkáját Erdély korábbi történeteiről több példányban lemásolgatta, sőt latin nyelvre is lefordítá s egyik-másik erdélyi főúrnak felajánlgatá. A Rákóczy-szabadságharcz idejében 1705-ben ennek táborába hivatott, s a törökökhöz küldött levelek fordításával bízták meg. Ezen mozgalmas időkben a görgényi ostromoltatást is kiállotta s nem nyervén fizetést, 1712-ben az országgyûléshez folyamodott, hogy tetemes restantiái fejében birtokokkal adományoztassék meg. (Közölve Kolozsvári Nagy Naptár 1865. 80. l.). Különben R.-nak ez időben szépen jövedelmezett munkáinak másolgatása is, melyeket maga nagy gonddal készített, latin mondatokkal, latin versekkel látott el s gonddal rajzolt kezdő betûkkel czifrázott fel. Meghalt 1718. márcz. 4. Fogarason 77 éves korában, egy leányt és két fiút hagyva maga után.

Latin végrendelete 1691-ből (kolozsvári N. Naptár 1867. 46. l.), a Tört. Tárban (1882. Egy ismeretlen követjelentése).