Vita:Pézsa Tibor

Erre a szócikkre érvényes a Wikipédia:Élő személyek életrajza irányelv. Ebben a legfontosabb, hogy a kortársakra vonatkozó megállapításokat a szerkesztők várakozási idő nélkül távolítják el a cikkből, a vitalapról és a felhasználói lapokról is, amennyiben azokhoz nincsenek megadva a cikk témakörében elfogadható, megbízható források.

(Ezt a sablont valamennyi életrajzi cikk vitalapján elhelyezzük, ha a cikk élő személyről szól. A szerkesztők tájékoztatására szolgál, és önmagában nem jelez hiányt.)

Lásd még a Wikipédia:Ellenőrizhetőség és a Wikipédia:Tüntesd fel forrásaidat! irányelveket.

Az egyes források alkalmazhatóságának szerkesztőségi fóruma: Wikipédia:Kocsmafal (források).

Egy cikk

Legutóbbi hozzászólás: 9 évvel ezelőtt1 hozzászólás1 résztvevő

„Hárman a huszonötből
Pézsa Tibor, Tokió olimpiai bajnok kardvívója feleségével, Bánfai Ágnessel – világbajnoki bronzérmes tornásszal – több mint négy és fél évtizede a Táncsics Mihály utcában lakik. A mesteredző szerint sportága sikerének titka a hagyományokban keresendő.

– Sokan azt hiszik, hogy a bajnoknak könnyű, miközben az az igazság, hogy a bajnoknak a legnehezebb. Mindig hangsúlyozni szoktam, hogy én kardvívó vagyok. 28 aranyéremmel a mai napig a kardvívás a legeredményesebb magyar olimpiai sportág.

Nálunk kardvívóknál, pontosan a hagyományok súlya miatt csak az első hely számított. Ezt kell plántálni a fiatalokba is, én nem értek egyet azzal, hogy a középszerűséget is értékelni kell. Annak idején Magyarország két-három csapatot is ki tudott állítani. Egyik tanítványom, Mátai Norbert [megjegyzés: Valószínűleg elírás, helyesen Máday] a kardvívó sportág sikerének titkát tanulmányozza. Beszélgetésünk során rájöttünk arra, hogy a siker a mesterekben rejlik. (Nálunk nem edzők, hanem mesterek képzik a versenyzőket.) Az én mesterem Szűcs János volt, Szűcs Jánosé Borsodi László, aki katonaemberként olyan oktatási módszert dolgozott ki, ami a későbbi magyar kardvívást jellemezte.

A sportközpontban elhelyezett márványtáblán olvasható nevek nemcsak az olimpikonokról, hanem a kiváló edzőkről és a jó csapatokról is beszélnek. Ha megkérdezné tőlem, hogy mire vagyok a legbüszkébb, nem az aranyérmet választanám. Arra vagyok büszke, hogy mesterként magamnál eredményesebb sportolót neveltem, s így a magyar kardvívás hagyománya nem ért véget.”
A Budavári Önkormányzat Lapja, XIX. évfolyam, 12. sz., 2014. június 20. [1]
- Ulrich von Lichtenstein ^vita 2014. december 11., 07:14 (CET)Válasz

Ars poetica

Legutóbbi hozzászólás: 9 évvel ezelőtt1 hozzászólás1 résztvevő

„Az olimpiai és világbajnok Pézsa Tibor – az 1964-es tokiói ötkarikás játékok kardvívó egyéni aranyérmese – 78 évesen is aktívan edzősködik, 2005 óta a Városmajorban vezeti az utánpótlás-nevelő Pézsa Tibor Vívóakadémiát. 1978 és 1982 között a kardválogatott szakágvezetője volt, dolgozott Németországban és Szaúd-Arábiában is, a válogatotthoz azonban hosszú évtizedek után tért vissza az ígéretes női csapatunk élére.

„Közel vagyok a nyolcvanhoz, de mindennap megtalálhatnak a vívóteremben. Anélkül, hogy bántani akarnám a férfi szekciót, nem látom túlzottan optimistán a magyar kard jelenlegi helyzetét. Komoly problémákat látok a szakember-garnitúrában, a felfogásban, a szellemiségben, és hitvallásom szerint a régi nagyok közül utolsó mohikánként a régi magyar kardvívás szellemiségét szeretném átültetni a mába. Fontos, hogy a tisztességes munkának legyen meg a becsülete, ne a kerülőutakon történő érvényesülésnek. A beosztott edzőktől a nagyon precíz, minőségi munkát fogom megkövetelni. Ez új lesz nekik, de ez az egyedüli helyes út, és nekünk megvan az irányunk, megvannak a hagyományaink. Kinevelhetünk egy eredményes edzőgarnitúrát, és a legfontosabb az, hogy beléjük is átplántáljuk a szellemiséget” – vázolta ars poeticáját Pézsa Tibor.

A legendás mester kérdésünkre, hogy a külföldi Világkupa-versenyeken is ott lesz-e a válogatott mellett, a következőt válaszolta: „Engem az utazások nem vonzanak, a teljesítmény vonz. De ha én nem is leszek ott ezeken a versenyeken, a szemeim és a füleim ott lesznek. S a versenyzők még haza sem érkeztek, én már tudni fogom, hogy mi történt, és már ki is elemeztem, hogy esetlegesen mit rontottam el, és mit kellene másképpen csinálni.”” [2]
- Ulrich von Lichtenstein ^vita 2015. január 26., 06:33 (CET)Válasz