Vita:Muhi
Új téma nyitása
|
Ez a szócikk témája miatt a Magyar települések műhelye érdeklődési körébe tartozik. Bátran kapcsolódj be a szerkesztésébe! | ||
| Besorolatlan | Ezt a szócikket még nem sorolták be a kidolgozottsági skálán. | ||
| Nem értékelt | Ezt a szócikket még nem értékelték a műhely fontossági skáláján. | ||
| Értékelő szerkesztő: ismeretlen | |||
| |||
|
Ez a szócikk témája miatt a Földrajzműhely érdeklődési körébe tartozik. Bátran kapcsolódj be a szerkesztésébe! |
| Besorolatlan | Ezt a szócikket még nem sorolták be a kidolgozottsági skálán. |
| Nem értékelt | Ezt a szócikket még nem értékelték a műhely fontossági skáláján. |
| Értékelő szerkesztő: ismeretlen | |
- Az idemásolt szöveg másolmány valahonnan, nem túl régi forrásból.
- Mivel nem a Wikipédia számára készült, elég szerintem innen szemezgetni, mi kerüljön be a szócikkbe.
:{{forma}}Röviden: A régészeti leletek tanúsága szerint a kőkortól a szkítákig a terület folyamatosan lakott volt. A XIII. században Mohi vagy Muhi mezőváros és Poga falu állt ezen a helyen. 1241-ben IV. Béla seregei a község határában szenvedtek súlyos vereséget Batu kán mongol hadaitól. A megsemmisítő vereség védtelenül kiszolgáltatott helyzetbe hozta a városok és községek százait a pusztító tatár hordákkal szemben. A muhi csata hosszú időre visszavetette az országot korai feudális fejlődésében. A tatár harcokban a település is megsemmisült, de a XIV. századra újjáéledt. A török hódoltság idején többször érték támadások, végül Eger eleste és a mezőkeresztesi vesztett csata pecsételte meg sorsát. A hajdani mezőváros helyét a XVII. század elejétől már csak Muhi pusztaként említették. Poga falu a XVIII. században újratelepült, és nevét 1928-ban Muhira változtatták.
Muhi történelme bővebben:
A történelemkönyvekbe a középkori Mohi falu neve a IV. Béla király uralkodása alatt országunkra támadt tatár sereggel szemben, 1241. április 11.-rõl 12.- re virradó hajnalon elszenvedett magyar vereség kapcsán került be. Ez idõpont ellõttrõl nincs olyan írásos adatunk, ami a település létezésére utalna. Igaz, a település 1241-es fennállására sincsenek közvetlen írásos adataink. A Batu kán vezette tatár sereggel vívott “Muhi csata” kortárs leírói a csata leírása során Mohi falu nevét nem is említik, csupán a Sajó folyóét. Rogerius, nagyváradi kanonok – aki kortárs leírója volt az eseményeknek – 1244 elõtt megírt, “Rogerius Mester Siralmas Éneke”-c. munkájában, melyben részletesen elmondja a csata menetét, a harcok színhelyeként csupán az “Eger városától nem messze a Tiszába ömlõ” Sajó menti mocsaras, sík területet nevezi meg (A tatárjárás emlékezete.1981, 129). A legkorábbi források, ahol a csata kapcsán már Mohi nevét is említik, jóval száz évvel a mondott események után íródtak. Az 1350 körüli évekre keltezhetõ Pozsonyi Krónika már egyértelmûen arról beszél, hogy a tatárok Béla király seregével a Sajó folyó mellett, Mohi falu közelében ütköztek meg (A tatárjárás emlékezete. 1981, 165). Közvetlen írásos források tehát nincsenek Mohi 1241-es létezésére, -de a régészeti adatokból ez valószínûsíthetõ. Az 1241. évi tatárjárás Borsod megye déli részén, különösen a Tisza síkságán nagy pusztítást eredményezett. A tatárjárás elõtt az írásos források által a területen említett 69 helység közül 16 néptelenedett el, ami a korábban létezett települések majd negyedrészt jelenti (GYÖRFFY 1963, 743). Az elpusztult falvak nagyobbik része az alföldi területekre esik; Mohi környezetében –a közelébe esõ csatahely miatt is –teljes lehetett a pusztulás. A tatár pusztítást követõen ez a település feltehetõen hamar újjátelepült. Mohi falu újjátelepülését, majd a faluból mezõvárossá nõtt településnek az írott forrásokból is nyomon követhetõ fejlõdését (és feltehetõen pusztulását is) részben Mohi geográfiai helyzetével magyarázhatjuk. A középkori Borsod megye legfontosabb útja a hegyek és az Alföld találkozásánál, Szihalomtól a Miskolc melletti Csabáig, (onnan a folyóvölgyeken át a lengyel területekig) vezetõ országos út volt. A 14. században ez az út Emõdön és Mohin is keresztülvezetett. Ezt az utat Szalonta és Mohi környékén keresztezte a Bódva és a Sajó völgyeibõl érkezõ, a Tiszán a Dorogmai révnél átkelõ nagy út. Mohiból Szalonta (nyugat) felõl jövet lehetett tovább menni Zemplénbe, valamint Ónodon és Alsózsolcán át Abaújba. Innen vitt az út Körömbe, a Sajón túlra, valamint Ohatra a Tisza felé. Az itt áthaladó Eger-Mohi-Zsolca-Szikszó út egyben hadiút is volt.(GYÖRFFY 1963, 747-748). A megye két legfontosabb útjának – a Sajó és Boldva völgyét az Alfölddel, illetve az ország belsejét a Bodrog völgyével összekötõ utaknak- a keresztezõdésénél egymást váltva, de mindig volt piachely: a legkorábbi központ Szalonta helyét a 13. század végétõl Mohi váltotta fel (TÓTH 1994, 115). Területi elhelyezkedésébõl adódódóan Mohinak lehetõsége nyílott az eltérõ gazdasági adottságokkal rendelkezõ alacsonyabb dombvidék valamint az alföldi területek közötti gazdasági, kereskedelmi kapcsolatok szervezésére, az ezekbõl valamint a rajta áthaladó országos út tényébõl adódó lehetõségek kihasználására. Amikor Mohi a 15 éves háború eredményeképp elpusztult, e szerepét a várral is megerõsített Ónod vette át. Az alábbiakban a Mohi falu majd mezõváros fejlõdésére és pusztulására vonatkozóan azon történeti adatokat emeljük ki, melyek összekapcsolhatók azzal a képpel, melyet a település eddigi régészeti kutatásának eredményeképp megrajzolhatunk. A falu tatárjárás utáni újjátelepülésére a 13. század második felébõl, legkorábban 1262-bõl vannak adatok. Ekkor a Csák nembeli Domonkos, V. István ifjabb király fõpohárnoka és Zemplén megye fõispánja megszerezte az akkor Abaúj megyeinek mondott Mohi, és Nyárád falvakat (KARÁCSONYI 1900, 299). 1273-ban Mohit Domonkos átadja a királynének (GYÖRFFY 1963, 791). 1280 májusának végén Kun László idõzött a településen, ahonnan egyik oklevelét is keltezte (Századok 1868, 167). A 14. század elejére Mohi a Diósgyõri uradalmat összekovácsoló Ákos nemzetséghez kerül. Sorsa ezt követõen összekapcsolódik az uradalom sorsával. A Diósgyõri uradalmat -Mohival együtt- a Károly Róbert ellen lázadó Ákos nemzetségtõl a király elkobozta és 1319-ben Debreceni Dózsa erdélyi vajdának adta. Mohi 1332-ben ismét a király illetve a királyné kezén van. 1366-ban nagy Lajos saját bíráik és a királyi tisztek hatósága alá helyezi polgárait, s ezt a kiváltságukat Mátyás király is megerõsíti. Ulászló király 1501-ben kelt oklevele megerõsíti Mátyás királyét – amely szintén megerõsíti I. Lajos király oklevelét –, hogy Mohi mezõváros polgárai nem kötelesek más bírák, sem egyháziak sem külsõk elé állni kivéve bûnügyekben, hanem saját bíráik vagy tisztviselõik elõtt ítéljenek felettük. Ulászlónak ugyanezen oklevele tartalmazza Mátyás király másik, Diósgyõr várnagyaihoz írt levelét, amelybõl kitûnik, hogy a mohi polgároknak joguk volt plébános választására. Ebbe az iratba Mátyás királynak egy további, a vár parancsnokaihoz írt 1473-as oklevelét is belefoglalták, hogy a mohi polgárok fölé ne nevezzenek ki a vámoson kívül más tisztviselõt. (BESSENYEI 1997, 208). Mohi feltehetõen már az Anjou korban vásártartási engedélyt kapott (BOROVSZKY1909, 48). II. Lajos király 1520-ban kelt oklevele két országos vásárt enged, az egyiket Szent Lukács napjára (október 18.), a másikat Pünkösdre; a hetipiacot pedig minden héten csütörtökre. (BESSENYEI 1997, 208-209.). (E két vásárt 1580-ban még egy vásár engedélyezésével toldja meg Rudolf király (SZENDREI J. 1911, III. 251)). A falu papja 1324-tõl szerepel (GYÖRFFY 1963 791) az írott forrásokban. A pápai tizedlajstromban – 1332-1337 között – Mohi Szent János tiszteletére felszentelt temploma a borsodi esperesség alborsodi alesperességéhez tartozott, s az említett idõszakban átlagosan 12 2/3 garas pápai tizedet fizetett. A megye egy plébániájára esõ átlagos összeg 10 garas volt (GYÖRFFY 1963, 748-750), de még így is viszonylag alacsony jövedelme volt a plébánosnak. 1425-ben az egri káptalan vizsgálatot tartott Mohiban, mert e mezõváros népei elfoglalták a sajóládi pálos kolostor falujának-Keresztúrnak a földjét. A bûnös jobbágyok között íjgyártó, mészáros, kovács, valamint pékek szerepeltek (BÁNDI 1985, 633. sz.). 1466-ban egy malommal kapcsolatos perben szakértõnek hívják a mohi molnármestert is (GYULAI 1996, 313). A 15. században tehát jelentõs iparûzõ réteg lakta a települést. A településen áthaladó országos utat, valamint a hozzá kapcsolódó hidat és vámhelyet több oklevél említi (1284/1454-GYÖRFFY 1963, 791; 1332-Anjouk.okm.II.619; ). Mária királyné 1392-ben a sajóládi pálos kolostor (Hejõ-) keresztúri jobbágyait felmenti a Mohi és két Zsolca királynéi falvakban fizetendõ hídvám alól (BOROVSZKY 1909, 130). A Diósgyõri uradalomnak – amint azt alább látni fogjuk – egyik legfontosabb bevételét a mohi vám szolgálta. A diósgyõri uradalom részeként a település a 16. század elejéig királynéi birtok. II. Lajos 1522-ben még feleségének, Máriának adományozza (BESSENYEI 1997, 9), halála után azonban már Balassa Zsigmond kapja meg az uradalmat János királytól, aki viszont késõbb Ferdinánd királyhoz pártolt. A település összeírt portáinak a száma a 16. század közepén- 1549-ben 31+24, mely szám Mohit a Miskolc és Sajószentpéter után következõ, jelentõsebb mezõvárosok csoportjába sorolja, Diósgyõrrel, Edelénnyel és Rudabányával egyetemben. Ónod, Ábrány, Mezõkeresztes, Mezõkövesd és Emõd portaszámai a moisiak alatta vannak. Balassa Zsigmond özvegye végrendeletileg Ferdinándra hagyta az uradalmat, minek eredményeképp, az átvétel elõkészítése céljából 1563 májusában a király emberei leltárt készítettek arról. Több más település mellett Mohi leírása is szerepel e leltárban. Ekkor Mohiban 80 egész, 49 fél, és 20 puszta telket, valamint két kúriát vettek számba. A falu kötelmeirõl, a már említett vámról, valamint a Hejõn lévõ malomról is említést tesznek ebben a leltárban (BOROVSZKY 1909, 163-164): "Mohi város lakosai régente tartoztak a király szükségére Diós-gyorbõl Budára bort fuvarozni. Nekik kellett a vár építésére is fát szállítani, valahányszor a szükség úgy kívánta. Õk gondoskodtak a vár számára halakról is, melyek árát a hídvám jövedelmébõl fedezték. A Hejõ vizén volt itt malom három kõvel (régebben négy köve volt) mely valamikor az oltárigazgatóé volt, de, mióta oltárigazgatók nincsenek, a városnak foglalták le azt. Azonban Balassa elvette tõlük azt, és a vár hoz kapcsolta. A malom szombat napi jövedelmét Mohi város parochusa kapta, a többi napokon a jövedelem a vár javára esett... " Az iratban elmondják, hogy szõlõhegyeik nincsenek, a vám éves jövedelme viszont igen magas – 500 Forint (GYULAI 1999, 182). Ugyanebbõl a korszakból (1570) ismert a település török adóösszeírása is (BAYERLE 1998, 158-159). A törökök 108 hanét-“háztartást” írtak össze. Ha ezt az adatot összevetjük az idõben közel álló 1563-as kamarai összeírás 80 egész, és 49 fél telkével legalább a település háztartásainak hozzávetõleges számát sejthetjük. A 16. században a török több alkalommal is pusztított a település környezetében. A történeti források Mohi pusztítását több török hadjárat kapcsán említik. Ilyen pusztítások történtek 1526-ban, 1541-ben, 1566-ban, 1583-ban (Borovszki 1909, 84; 85; 255; 90). Ezeket a pusztításokat sorra kiheverte a település, hiszen a 16. században végig jelentõs adófizetõ hely, egészen 1596-ig. Még 1596 februárjában is Bende Balázs fõbíró és Kondai Balázs esküdt, mint nagy adófizetõ helyet említik. Eger török kézre kerülése után területünkön nagyarányú romlás indul meg. Mohi 1596-ban, a mezõkeresztesi ütközet után elpusztul. Ezt a pusztulást már nem heveri ki. A csata eltelte után több mint 10 évvel- 1612-ben is a pusztán maradt települések között szerepel a neve ( Borovszki 1909, 262). Ez a pusztulás az évszázados vásárhely és vámhely pusztulását is jelentette. A 17. század elején idõnként még néhány család lakja, de a század húszas éveitõl kezdõdõen már tiltani kell a környezõ településeket – elsõsorban az ónodiakat, hogy Mohi szántóföldjeit, rétjeit mûveljék. A diósgyõri birtokosok a 17. század elején a település határának egy részét majorságnak használták (GYULAI 1999, 191). Mohi a 17. század közepén végleg elnéptelenedik. A település elnéptelenedésének okairól az az összeírás tájékoztat, amit országos rendeletre 1641-ben készítetek minden egyes járásban a szolgabírák, melynek feladata az volt, hogy fölmérjék: a zsitvatoroki békekötés óta mely falvakat foglalta el a török, és milyen eszközöket használt az adóztatás során, mennyivel emelte a falvak adóját. Mohiról az alábbiakat jegyezték fel: "Ennekelõtte 25 esztendõvel Ibrahim agával Egren summáltak 100 forintban, ez mellett minden ember adott egy-egy pint vajat esztendonként. Az egynéhány esztendõkig nem bántotta többet õket, annakutánna feljebbverte másfélszáz forintra, kik, hogy el nem viselhettek, pusztán hagyták falujokat, egynéhány esztendeig pusztán állván az török hazahívta õket és újabban summáltak meg neki 12 forintban és egynéhány esztendeig ebben megtartván õket, ismét feljebb verte, annyira, hogy minden esztendõben veszen rajtuk adópénzt 31-forintot; ez mellett a császár adója is rajtuk, ennekelõtte 1 forint 50 pénz volt, mostan: immár minden esztendõben vesznek rajtuk császár adóját 8 forintot (BOROVSZKY 1909, 283). A század végi összeírásokban (1685) Mohi már nem szerepel a lakott helyek között (BorovszkY 1909, 353), területét a szomszédos települések lakosai mûvelik. Az egykori mezõváros helye napjainkig szántóföld maradt. Emlékét a 19. század végéig templomának romjai, az egykor erre haladó középkori út újkorban is megmaradt nyomvonala, valamit a terület földrajzi nevei õrizték meg."--Linkoman 2006. december 7., 14:50 (CET)