Vita:Kovács Zsuzsa (színművész)
Új téma nyitásaÉszrevételek
[szerkesztés]Másolás részben innen: [1], részben innen: [2], a többinek nem jártam utána. – Hkoala 2008. december 16., 20:37 (CET)
Az is probléma, hogy létezik több Kovács Zsuzsa is. Nyuszikaa vita 2009. április 14., 18:24 (CEST)
Apja Kovács Gyula színész, Ezen cikk az 1914-es sajókazai születésűvel azonosítja, aki 1944 után Pécsett is játszott, s megemlíti, hogy "mielőtt részleteznénk az unoka pályáját, álljunk meg egy pillanatra az édesapánál, a két méter magas, gyönyörű férfiként jegyzett Kovács Gyulánál, aki 1934-ben végzett Rákosi Szidi színiiskolájában, s fellépett a Király Színházban, Erdélyi Mihály (az ő nevéhez fűződik a Legszebb város Batyi című örökzöld) társulatában, a Fővárosi Operettszínházban, majd vidéki társulatok (Pécs, Szombathely, Sopron, Kaposvár, Győr, Szeged, Debrecen) ünnepelt táncoskomikusa lett. Volt Edvin és Bóni a Csárdáskirálynőben, Eisenstein A denevérben, René a Luxemburg grófjában, de Oberon is a Szent Iván-éji álomban. 1968-ban megkapta a Jászai-díjat is." A cikkben emlegetett Simonyi nevű település talán Rimasimonyi lesz. Gyurika vita 2020. március 27., 18:53 (CET)