Vita:Kálmán Olga
Új téma nyitása![]() | Ennek a szócikknek szüksége lenne egy vagy több képre a cikk minőségének feljavítása érdekében. |
Lektorálandó
[szerkesztés]Teljesen függetlenül az egyes szerkesztők tetszésétől és nemtetszésétől, Kálmán Olga jelentős személyisége a magyar médiának.
Ehhez képest csak egy "konfliktusai" című kis összeállítás szól róla (az Egyenes beszéd csak meg van említve, hogy az létezik.)
A bulvárstílus néhol még pongyola is: "Tarlós István Budapest főpolgármestere volt a vendége, amikor a városvezető az alábbi megjegyzést tette Kálmán Olga kérdezési stílusáról:" (kiemelés tőlem L.) - Vagyis műsor közben a főpolgármester úr ezt mondta Kálmán Olgáról? Vagy utólag mondta?
És egyáltalán: a Hard talk típusú műsorok jellemzője, hogy a riportalanyoknak nem bókol a szerkesztő, hanem kellemetlen kérdéseket is feltesz. Ha netán ezért valaki hibáztatja a szerkesztőt, az egyből lexikontéma?--– Linkoman vita 2016. április 1., 11:43 (CEST)
- A hard talk típusú műsoroknak viszont nem jellemzője, hogy manipulált CD-n terrorral fenyegetjük a kormányt, majd nyíltan dicsekedve egy kormánypárti pösze képviselő megbízásával arra próbálunk rávenni egy ellenzéki képviselőt, hogy ugyanúgy illegitimnek nevezze a kormányt, mint a CD-n lévő álterrorista, aki iránt a bíróság pár hónappal az eset után megszünteti a nyomozást. Ez Kálmán Szolga, a ballibtől ennél többre nem telik. Ez a szellemiség, amit ő képvisel. A hard talk, ami a bátor kérdezésről és a kormánykritikáról szól, ennek a szelllemiségnek pont az ellenkezője. Ez a történet a terrorfenyegetés valódiságától függetenül is ultra gáz, és az, hogy szégyenlősen nincs benne a cikkben (olyan történetekkel együtt, mint a Havas Henrikes leégés), az pedig a Wikipédia átlagszellemiségére nézve ultra gázos. ♥♥♥ GubbubuDeMinek? ✍ 2018. augusztus 1., 16:59 (CEST)
Konfliktusai szakasz
[szerkesztés]@Linkoman:A „Konfliktusai” szakaszt kivettem, bővebben a szerköfben lehet olvasni. Csuja 2017. április 20., 18:15 (CEST)
- VSZ ez nem bulvár, hanem egy korrajz, elég megnézni a szakasz forrásait: HVG, régi Origo, 24.hu. Így még utalás szintjén sem maradt nyoma annak, hogy milyen stílusú műsor az Egyenes beszéd. Önkényes? Akkor ki lehet egészíteni! -- Ulrich von Lichtenstein vita 2017. április 21., 07:28 (CEST)