Vita:Gramsh
Új téma nyitásaLinkoman, ezt most komolyan így akarod??? A nagyvárosoknál megtörténtek ezek a tagolások. Terveim szerint a kerületszékhelyekig megyek le, amelyekről viszont többet egészen egyszerűen nem lehet írni, max még egy, esetleg két mondatot. Nincs az a lexikonszerkesztési elv, amely szerint a tízezer mondatos Budapest szócikket ugyanazzal a súlyozással kellene tagolni, mint a hatmondatos Piripócsét. A tagolás az áttekintést könnyíti, hat mondat esetén nincs mit könnyíteni az áttekinthetőségen, sőt, éppen hogy szétzilálja a szócikk képét. (Hülyén is néz ki, amondó vagyok.) A másik pedig, hogy akkor további húsz albán kisváros szócikkét ugyanígy szét kellene tagolni, kétmondatos szakaszokra. Vess egy pillantást az interwikire, ott is súlyoznak. Az, hogy becsonkolod, az oké, de ez a szakasztagolás indokolatlan.
Pasztilla 2006. október 6., 10:04 (CEST)
- Te vagy az első, aki ezt kifogásolod.
- A tagolásnak kialakult gyakorlata van, én ezt fogom a továbbiakban is követni.
- Nem az a kérdés, hogy Budapestről vagy egy faluról szól-e a szócikk, hanem az, hogy a települések fekvése és története minden szócikknél fontos.
- A tagolás segít egységesebbé tenni az azonos kategóriába tartozó cikkek tartlmát.
- Ha nem tetszik, hogy szakaszcsonkok vannak, írd meg bővebben a szócikket és ne elégedj meg ilyen kevés szöveggel. Ha nem akarsz erről többet írni, akkor pedig az a kérdés: minek önálló szócikk 3 mondatért? Akkor elfér ez a három mondat egy tágabb közigazgatási egység szócikkében és e szócikk helyett csak redirect marad.
- Vagyis inkább az néz ki "hülyén", hogy annyit szánsz kész szócikknek, amit írtál.--Linkoman 2006. október 6., 12:19 (CEST)
Az nagyon erős ellenérv, hogy én vagyok az első.:-) Na de komolyan, erősen el tudod időnként kedvetleníteni az embert. Talán észrevetted, talán nem, de beleadom magam a szócikkekbe, igyekszem komolyan venni a dolgokat, utánajárni, persze ez az alap, nem is szórok fel napi húsz szócikket. Talán azt is észrevetted, de talán inkább mégsem, hogy nem arról van szó, hogy megelégszem ilyen kis szócikkel, hanem mint említettem, kerületszékhelyekig megyek le, és bizony most azok a települések vannak soron, amelyekről többet írni aránytalan volna (és őszintén szólva, nem is nagyon lehet), viszont ez is "adatbit", és ha már kerületszékhelyek az istenadták, legyen meg az ú helyük is.
Nem tudom, hol alakult ki így a tagolás gyakorlata, ahogy említed, a következetességet azért ésszel használják mindenhol, egyetlen magyar vagy külföldi kiadású lexikont nem ismerek (majd talán te a figyelmembe ajánlasz egyet), amelyben mondjuk minden települést, állatfajt, görög istent, autómárkát stb. pont ugyanúgy tagolnának, mint a többit. Csapd fel az Új Magyar Nagylexikont, és vesd össze Miskolc és Miskolctapolca, Zeusz és Ankhiszész szócikkét, vagy ahogy mondtam, nézd meg az angol vagy a német vagy a francia wikit, eszükbe nem jutott Libohovát ugyanúgy tagolni, mint Tiranát.
Pasztilla 2006. október 6., 12:35 (CEST)
No2
[szerkesztés]Tagolás-ügyben gőzöm sincs, hogy hányan tiltakoztak már a merev formalizmus ellen, de ha Pasztilla az első, akkor nekem jár a kettes sorszámú tagkönyv:) Ne csináld, kérlek, Linkoman! Ha te nem is érzed, mennyire keserűvé tudja tenni a wikis munkát a tartalomra csak minimális tekintetetet fordító merev-rideg formaimádatod, akkor most mondom: nagyon! És ne gyere azzal, hogy erre meg arra kialakult gyakorlat van, mert ezeknek a "kialakult gyakorlatoknak" előttem ismeretlen részét te vezetted be, és te őrködsz felettük lángpallossal.--Godson fóruma 2006. október 6., 12:49 (CEST)
Ez kemény volt, de osztom.
Pasztilla 2006. október 6., 12:53 (CEST)
Na, én is beleszólok. Jómagam mindenképp tagoláspárti vagyok, mégpedig azon egyszerű oknál fogva, hogy így sokkal könnyebb később a szócikket. Most még csak ezt a pár sort tudjuk erről a városkáról, de lehet, hogy holnap jön egy szerkesztő, aki szintén ír bele pár sort, aztán még egy, stb. Ha a szócikk tagolva van (bármilyen rövid is), sokkal könnyebben, egyszerűbben és jobban bővíthető. Nem állítom vissza a tagolt változatot, de kérlek, fontold meg a dolgot. Godsonnak a vitalapján teszem meg az észrevételem. Data Destroyer 2006. október 6., 14:07 (CEST)
- De miért alapföltevés az, hogy a később jövő szerkesztő definíciószerűen csak olyan csekélyértelmű lehet, aki csak szamárvezetővel képes "helyesen" tagolni a cikket, ha az már rászorul a tagolásra???--Godson fóruma 2006. október 6., 14:26 (CEST)
Hol írtam azt, hogy alapföltevés? Azt írtam, hogy sokkal könnyebb, pláne egy friss szerkesztőnek. Próbálj meg nem belemagyarázni semmit a mondandómba. Data Destroyer 2006. október 6., 14:31 (CEST)
- Godson, hamar felejtesz.
- Ez az egész onnan indult, hogy én, szerkesztői jogaimmal élve, (amelyek nem többek a tieidnél, de nem is kevesebbek) javítottam, tagoltam Pasztilla csonkját.
- Ezután Pasztilla írt nekem.
- Erre válaszoltam.
- Ezek után magyarázd meg, mit értesz az alatt, hogy "De miért alapföltevés az, hogy a később jövő szerkesztő definíciószerűen csak olyan csekélyértelmű lehet, aki csak szamárvezetővel képes "helyesen" tagolni a cikket, ha az már rászorul a tagolásra???" - Ez csak akkor lett volna egyáltalán felvethető, ha én kifogásoltam volna Pasztillánál, hogy ő miért nem tagolt. De nem így történt, ezért az idézett mondatodat nem értem.
- Miután Te alkalmat találtál arra, hogy leszóld mások szorgalmát, neked kellene végiggondolnod, hogy ezt az egész balhét miért váltottad ki? Antipátiából? Vagy imponálni akartál az újoncnak, hogy itt Te mondod meg a frankót? Pasztilla rögtön látta, Te vagy a legény a gáton, itt csak a Te véleményed számít és nehogy mégegyszer tagoljon egy nyúlfarknyi szöveget egy sohasem hallott nevű albán településről, még ha Linkoman nem is bír magával és erőlteti azt a süket dumát, hogy a településeknél fekvése és története alfejezetet is szoktunk csinálni - dehogy szoktunk, én I. Godson, még szócikket se, nehogy még tagoljam is, jöhet ez az idétlen Linkoman a lángpallosával vagy lézerkardjával.
- Szóval, kedves Godson, a nap legtréfásabb szövegét vitathatatlanul Te produkáltad. Ügyes.--Linkoman 2006. október 6., 14:43 (CEST)
Hahó. Szerintem amennyiben odeérünk, hogy Gramshról bárki is bármi hosszabbat beír ide, akkor majd tagolja ő ("amint a szócikk rászorul a tagolásra"), vagy még mindig lesznek jelen öregebb szerkek, akik tisztában vannak ezzel a tagolásos izével, és megadják az instrukciót. Ez viszont aligha fog megtörténni, és akkor itt lesz nekünk kétszáz évig kétezer szócikk, ami nagyon szépen van tagolva egymondatos szakaszokra, de a tagolás az ő esetükben nem hogy praktikus, hanem egyenesen diszfunkcionális, nem könnyebb áttekinthetőséget, hanem ziláltságot biztosít. Felteszem azokról, akik szócikkeket írnak, hogy egészben és rendszerben is látják a szócikkeiket, és a tartalomhoz képest értelemszerű tagolásokkal képesek élni. Ahogy Godson írja, azért ez egy kulcsszó kéne hogy legyen: valami rászorul-e vagy sem a tagolásra? Öt-húsz mondaton nincs mit tagolni (lásd ÉrtKézSz tagolás szócikk). Arról nem beszélve, hogy akkor most mehetnék vissza vagy tizenöt albán kisváros szócikkére, és vághatom szét őket szakaszokra.
Egy kicsit olyan nekem ez a szabály, mintha mondjuk szempont lenne, hogy minden településről legyen a wikin egy panorámafelvétel egy közeli dombról, és ha egy város síkvidéken van, akkor is berakjuk az üres keretet, mert ide igenis kell egy olyan fotó.
Könyörgöm hozzátok, vágjátok őket a csonkok közé, semmi kifogásom nincs ellene, de ne tagoljátok őket.
Pasztilla 2006. október 6., 14:50 (CEST)
Ne haragudj, Linkoman, de azt hogy "sohasem hallott", azt nem kellett volna. Nyilván mindenkinek az az érdekes és fontos, amely topikokban szócikkeket gyárt, ne szóljuk le egymás témáit.
Pasztilla 2006. október 6., 14:56 (CEST)
- Légy boldog, Pasztilla, már visszaállítottam az eredetire. Te nem tehetsz arról, hogy a mi eszmecserénkből Godson mit csinált - a tagolástól a lángpallosig (From Articulation To a Fiery Sword - egész jó kis cím). Mindenesetre Te láthatóan nehezen viseled el, ha valaki hozzányúl a szerkesztésedhez. Ezért végülis örülhetsz, hogy Godson személyében egy komoly potentát így, nyilvánosan, de nagyon megvédett, ahogyan köll. Ennyi.--Linkoman
- szerk. ütk után: Figyelmesebben olvasd el a vitalap tartalmát, kérlek. Pont én voltam az, aki komolyan vettem a szócikkedet és tagoltam. "A sohosem hallott" ugyanis pont azt fejezte ki, hogy egy olyan településről, amiről még nem hallottam, többet szeretnék tudni.
- sajnos, te ezt a szándékomat kezdettől pont fordított előjellel értetted.
- Ezzel szemben Godson azzal érvelt az elején, hogy csak jelentős településről szóló szócikket érdemes tagolni (erről vitatkozhattunk volna, ha azután nem ragadtatja el magát ennyire). Tehát Te az ő mondandóját is pont fordított előjellel értetted, ezért örültél neki.
- Kiszállok ebből a felesleges csevelyből. Annyi tanulságot leszűrhesz az egészből, hogy aki a segítőkészséget félreérti, ilyen balhékhoz ad alkalmat.Szia--Linkoman 2006. október 6., 15:08 (CEST)
Azért a vitalapodra még írok valamit. Pasztilla 2006. október 6., 15:17 (CEST)