Ugrás a tartalomhoz

Vita:Felsőerek

Az oldal más nyelven nem érhető el.
Új téma nyitása
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Legutóbb hozzászólt Beroesz 14 évvel ezelőtt a(z) Néhány megjegyzés a cikkhez témában

Felsőerek nem önálló település, hanem Szakmár település része. Mint múlttal rendelkező településrész természetesen szerepelhet a wikipédiában, de nem úgy, hogy önálló településnek tűnik. – Beroesz 2010. július 15., 13:34 (CEST)Válasz

Néhány megjegyzés a cikkhez

[szerkesztés]

A cikk hangvitele és a szerző által felvázolt logikai összefüggések szerintem helytelenek, itt elsősorban arra gondolok, hogy a település pusztulásáért jóformán teljesen a XX. század második felében regnáló kommunista rendszer vidékellenes fellépését teszi felelőssé. Ez pedig tévedés.

  • Az apró települések számának és lélekszámának csökkenése nem a volt kommunista országok jellegzetessége. Az aprófalvak és szórványok megfogyatkoztak a nyugati országokban is, sok helyen éppen a II. világháborút követő ipari fellendülés éveiben. A francia településföldrajzban valóságos pánikot váltott ki a periférikus vidékek településeinek hanyatlása, Ausztria középhegységi területein napjainkban is csökken a magasabban fekvő települések lélekszáma, pedig ezeken a vidékeken nem voltak kommunisták. Ezek a jelenségek egyszerűen az urbanizációs ciklusokhoz és nem a társadalmi berendezkedéshez köthetőek.
  • A mezőgazdasági munkások száma nem a kommunisták ténykedése és az erőszakos téeszesítés nyomán csökkent, hanem a foglalkoztatási szerkezetváltás miatt. A mezőgazdasági dolgozók száma Magyarország azon vidékein is meredeken csökkent, amelyeket nem érintett a szövetkezetesítés első nagy hulláma, vagy ott, ahol a szövetkezetek csak laza integrátori szervezetként alakultak meg. (Homokhátság egyes részei.) Az igazság az, hogy a városok ABC-áruházai, orvosi rendelői, olcsó bérlakásai és SZOT-üdülést kínáló iparvállalatai vonzották a városba főként fiatalabb embereket. A kistelepülések ezzel a komcsiktól függetlenül sem tudtak versenyezni. Nem csak itt, hanem pl. Dél-Franciaországban sem.
  • Szükségesnek találom azt, hogy a cikk végén szép rendben megjelölt forrásokat az cikkben szereplő állításokhoz társítsuk. Erre készült a {{cite book}}(?) és társai sabloncsalád.– Beroesz 2010. július 15., 14:03 (CEST)Válasz

Köszönöm a hozzáfűznivalókat, az építőjellegű információkat. A kommunizmussal kapcsolatos állításod biztos igaz, s látom történelmi háttérinfomációkkal is rendelkezel a témával kapcsolatban. Ám én ezt a szócikket személyes indíttatásból készítettem; ahogy olvasható is a cikkben, végeztem a település mellett egy botanikai vizsgálatot, amely egy szakdolgozatban teljesedett ki. A szakdolgozat része volt a helyi tájhasználat alakulásának tanulmányozása is. Ezt mutatja a sok felhasznált irodalom;amelyek áttanulmányozása után (2008-ban) állt össze a teljes cikk. Sajnos nem tudom a szövegrészekhez a megfelelő "hivatkozást" csatolni, mert már magam se tudom pontosan, hogy mi- melyikhez tartozik. Ami nagyon fontos, hogy a cikk nagyon sok szóbeli közlést is tartalmaz, amelyet a helyi lakosok (melyek közül nagyon sokat barátomnak tudhatok) elmondása alapján állítottam össze. A tsz-esítés és a lakososok elvándorlása Felsőerekről nagyon is igaznak bizonyult. Egy szélsőséges példa: volt olyan lakos, aki amiután erőszakosan a tsz-be beléptették, s ezzel elvették a földjeit és 2 lóvát és 4 tehenét kellett beadni a "közösbe" öngyilkos lett, a családja pedig elköltözött a faluból. Esetleg, ha érdekel, egy amerikai videomegosztó honlapon (y...tube) találsz egy a szócikk nevével megegyező kisfilmet is.üdv: Balázs

Megjegyzés

[szerkesztés]

A Felsőerekről szóló szócikkben történt javításaim forrása a saját személyes tapasztalatom. Abba a faluba születtem, kiskamasz koromig Felsőereken éltem, mondható, hogy az "őslakosok" leszármazottainak egyike vagyok. A potákat igen jól ismerem, a nyelvjárást nemkülönben. Ha a személyes tapasztalat, tudás autentikus forrásként használható fel a szócikkben, a továbbiakban is szívesen állok a szerkesztők rendelkezésére. Üdvözlettel: Allee15