Vita:Etana
Új téma nyitása
Kimentett tartalom | ||
---|---|---|
Etana király volt Kís városában, ahol a monda szerint a vízözön után előszőr alapítottak államot az emberek. Neve a sumer királylistán is szerepel: "Etana, a népek pásztora, aki az égbe is feljutott, aki minden országban szilárddá tette hatalmát, 1560 évig uralkodott." A történetAz eposz először a Királyság égi eredetét meséli el. A történet szerint a sorsteremtő Annunakik előbb megteremtették a négy világtájat és ők szereztek "törvényt, jogot, szokást", majd végül is az istenek elhatározták, hogy uralkodót adnak az embereknek, így Etana-t megtették királynak. Az eposznak ez a része tehát a királyi hatalom isteni eredetét hiteti. Ezt követően az eposz a kígyó és a keselyű barátságát mondja el. A két élőlény örök barátságot fogad egymásnak és megesküsznek, hogy soha nem fordulnak egymás ellen, ha pedig valamelyikük megszegné szavát, akkor Samas napisten átka érje utol. Egy ideig mindketten be is tartották szavukat, a sas és a kígyó felváltva vadászott, a zsákmányból pedig a kicsinyeiknek is jutott. A sas fiókái a hústól hamar megerősödtek és elhagyták fészküket. A sasnak ezt követően az a gondolata támadt, hogy megeszi a kígyó gyermekeit. Az egyik fia figyelmeztette őt, hogy ne tegye ezt, mert Samas átka utoléri, de a keselyű nem hallgatott a fiára és amikor a kígyó vadászaton volt, elragadta és felfalta a kígyó gyermekeit. A kígyó mikor hazatért és meglátta kicsinyei maradványait, Samashoz fohászkodott igazságért. Az isten azt tanácsolta neki, hogy keljen át a hegyen és ott majd talál egy vadszamár-tetemet, abba fúrja be magát, majd amikor a keselyű a fiaival leszáll, hogy egyen a vadszamár húsából, törje el a szárnyait, tépje ki az evezőtollait és dobja egy mély verembe, hogy ott pusztuljon étlen. A kígyó átkelt a hegyen, belefúrta magát a vadszamár tetemébe és várt. A keselyű csakugyan arra repült fiaival és megkívánta a vadszamár húsát. Az egyik fia ismét figyelmeztette, hogy ne szálljanak le a tetemhez, a keselyű nem hallgatott rá, leszállt és mohón enni kezdett. A kígyó ekkor rátámadt és a keselyű hiába rimánkodott, a kígyó eltörte a szárnyait, kitépte evezőtollát, majd egy mély verembe dobta. A keselyű naponta könyörgött Samshoz kegyelemért, de Samas nem volt hajlandó segíteni neki. Végül azonban mégis megkönyörült és megígérte a keselyűnek, hogy embert küld a segítségére. Ekkor jelenik meg Etana, aki naponta Samas-hoz fordult segítségért, mivel nincs fia. Samas felszólítja, hogy keljen át a hegyenés keresse meg a keselyűt, majd húzza ki a veremből és gyógyítsa meg, akkor az segíteni fog neki, a biztos nemzés füvének megszerzésében. Etana követte Samas utasítását és meggyógyította a keselyűt. A keselyű felrepítette Etana-t Istár istennő trónszékéig, ahol a biztos nemzés füve termett, de azt hímoroszlánok őrizték. További irodalom
{{portál|ókor}} [[Kategória:Sumer mitológia]] [[Kategória:Sumer irodalom]] [[Kategória:Akkád irodalom]] |