Vita:Dombay Miksa Ágoston
Új téma nyitásaTartalom
[szerkesztés]Lehet, hogy bővebb, és olyan kiegészítéseket is tartalmaz, amit egy életrajz általában nem. De megpróbáltam egy kis korrajzot is adni. Elég összetett, sőt kaotikus része volt a történelmünknek az Őszirózsás forradalomtól a II. világháborúig tartó szakasza. Tanultam én valamikor történelmet, szerettem is, de most mégis alaposan utána kellett olvasnom, hogy értsem az ok-okozati viszonyokat. Ennek a láttatása fontos, véleményem szerint ahhoz, hogy elhelyezhető legyen benne a címben szereplő katonatiszt. Örülnék, ha maradhatnának ezek a részek, és nem redukálódna dátumok, kronológikus felsorolására.
Aa194545 vita 2025. január 5., 11:07 (CET)
Formázás
[szerkesztés]A DIV-eket a formázás miatt alkalmaztam:
- sorkizárás,
- képek elhelyezése, különösen a Galéria szakaszban.
A DIV alkalmazására láttam példajavaslatot az Wiki útmutatóban (A képek logikai csoportba foglalása), ami összetettebb formázást tesz lehetővé. Több böngésző alatt is megnéztem, műlödik. A sorkizárás nem kardinális jelentőségű, de működik ez a formázás is ezzel a megoldással, akkor miért ne lehetne alkalmazni? Ha a DIV-ek használata nem ütközik a Wikipédia valamely szabályába, akkor kérem ne távolítsák el!
Köszönöm!
Aa194545 vita 2025. január 5., 11:21 (CET)
- A szöveget eleve sorkizárja a böngésző maga. A képeket inkább a
{{galéria}}
(?) sablonnal helyezd el. A divek használata tehát alapvetően felesleges, ráadsául áttekinthetetlené teszi a kódot, ami szerkesztéskor kifejezetten kellemetlen. Ne akarj a wiki meg a böngésző helyett gondolkodni.
VitaTombenko 2025. január 5., 16:04 (CET) - Ráadásul a divek miatt például egy keskeny kijelzőn egyes sorok széthúzva jelennek meg. Nem véletlenül nincsenek általában a szócikkekben. Nézzed meg mobiltelefonon mondjuk a cikket. Egyszerűen csúnya, nem is kicsit.
VitaTombenko 2025. január 5., 16:07 (CET) - @Aa194545: Na, nézd meg, mit és hogyan módosítottam. A wiki szerkesztését is meg kell tanulni, kezdd itt! Légy szíves, ne egyben mindent vonj vissza, hanem szépen csak azt írd be, amit tényleg be akarsz írni!
VitaTombenko 2025. január 5., 16:43 (CET)- @Tombenko Ahogy említettem, természetesen nem ragaszkodok a sorkizáráshoz. Valóban nem láttam más szócikkeknél sem. Ha nem lehet, akkor tudomásul vettem. Amit most látok:
- A Szojka-idézetben van két [* 1] [* 2] lejjebb még egy [* 4] idegen szó két, illetve német nyelvű szöveg [* 3], amit a Megjegyzés szakaszban magyaráztam. Most, ha ezekre viszem az egeret, akkor hibaüzenet jelenik meg.
- Az ennek a magyarázatára hivatott Megjegyzések szakasz tartalma eltűnt. Ellenben ott maradt a {{megjegyzések} hibás kódrészlet.
- A Galáriámból eltűnt 3 kép. Ez miért volt szükséges? Szabály rögzíti, hogy a Galéria 1 képből állhat? Valamint a kép mellett látszik a Sablon:Galérie szöveg, ami a szerkesztést szolgálná nem a cikk része.
- Ha legalulra görgetsz, ott is hibaüzenetek vannak.
- A Lapinformációk szerint nem csökkent, hanem még nőtt is a Lint-hibák száma.
- Ezek akkor most egyfajta házi feladatok lennének, hogy a kitörlés eredményként keletkező hibákat javítsam ki, vagy nem értem. Azt hittem a moderátori belenyúlás a jobbítást szolgálja.
- Sok közös pontunk van, én is hangsúlyt helyezek a minőségi munkára. De ez így - még tapasztalatlanként is megállapítható - csúnya is, hibás is. 29 évig én is matek-kémia szakos tanár voltam (egy porcikám nem kívánkozik vissza), de az iskolában sem csak azt a megoldást fogadtuk el, amit a tanár mond, ha véletlenül más megoldás is van.
- Nem tudom, melyik része mond ellent a Wiki szabályoknak. Alaposan átolvastam a lehetőségeket. Kiveszem azokat a DIV-eket, amelyek csak a formázást (sorkizárás, térköz, margó) szolgálják, csak azokat hagynám benne amelyek a képek és a Galéria pozícionálását szolgálják.
- Lehet, hogy mégegyszer visszaállítom. De nem engedetlenkedésből, hanem azért, hogy le tudjam a munkám eredményét menteni PDF-ben, ha úgy döntetek, hogy az "engedetlenségem" miatt törlitek az oldalt. Legalább nekem maradjon meg. De előtte azért örülnék, ha más is véleményt formálna, hogy valóban ennyire rossz-e, amit csináltam. Rajtad kívül korábban csak @Bináris látta, Ő nem tette mindezt szóvá.
- Nem a feleselés szándékával, a tudás maximális elismerésével, tisztelettel: Aa194545 vita 2025. január 5., 18:18 (CET)
- A Szojka-idézetben a hibaüzenet nem tudom, honnan ered, nálam két különböző böngészővel is (Firefox, Google Chrome) hibátlanul jelenik meg. Elképzelhető, hogy a hiba a böngésződ beállításaiban van.
- Úgy látom,javítva van.
- Én hibám volt, javítottam.
- Nálam nincsenek hibák. Lásd a legelső megjegyzést.
- A hibákat részletezi, meg tudod nézni, mik azok. Összesen hat darab van, három hibás lezárás és három duplikált hivatkozás.
- Nem a szabályoknak mond ellent, csak nem kell pontról pontra előírni, mit hogyan csinálunk. Bízzuk magunkat a megjelenítő motorra.
VitaTombenko 2025. január 6., 09:59 (CET)
- @Tombenko Ahogy említettem, természetesen nem ragaszkodok a sorkizáráshoz. Valóban nem láttam más szócikkeknél sem. Ha nem lehet, akkor tudomásul vettem. Amit most látok:
Szia! Az, hogy ránéztem vagy tettem apróbb módosítást, nem jelenti azt, hogy át is néztem, és részletes véleményem van róla. Törölni biztos nem fogjuk, csak akkor tennénk ilyet, ha a személy nevezetessége nem lenne független forrásokkal alátámasztható. Ez azért nem matekdolgozat, mi egy közös enciklopédiát építünk, amely több a szócikkek halmazánál, és egységes formai szokásokkal jár (ezektől alapos indokkal el lehet térni, de ritkán van ilyen alapos indok). Alapvetően nem foglalkozunk kiadványkészítéssel, tehát megmaradunk a minél egyszerűbb és egységes formázásoknál. Ami nekem szemet szúrt, ezek az elmosott szélű fényképek, ehelyett biztos jobb lenne egy konzervatív megoldás. Bináris ide Kelt: Wikipédia, 2025. január 5., 19:26 (CET)
- Semmiképpen nincs szó autodaféről vagy egzecíroztatásról, azt látom, hogy a tartalom elkészítésébe sok munkát fektettél, ezt nagyra értékeljük. Tombenko kolléga csak azt szeretné, hogy még jobb legyen a cikk, és formailag is illeszkedjék a többi közé. Bináris ide Kelt: Wikipédia, 2025. január 5., 19:30 (CET)