Vita:Bulcsú harka
Új téma nyitásaMeseforrásból kiemelt szöveg
[szerkesztés]- Többször átkelt csapataival az Alpokon. Lovásíjászaival eljutott a Pireneusi-fészigetre (mai Spanyolország) és összemérte fegyverét a szaracénokkal. (pl.: A szaracénok levelezés útján a bajorokkal fel is vették a kapcsolatott, a magyarok megregulázása érdekében.) Visszaúton a pihent és túlerőben lévő I. Berengár király itáliai haderőt megverte és adófizetésre kényszerítette. Bizáncba is vezetett katonai csapatokat (vannak, akik ide datálják a Botond mondát).
A fentieket kiemeltem a szövegből, a Kubinyi-Pörzse könyvből valók, amelynek történetiségére jellemző, hogy Kubinyi szerint a magyarok keresztények voltak a Honfoglalás idején, méghozzá az ún. jézusi kereszténységet birtokolták a nyugati ún. páli kereszténységgel szemben. Ebbe a körbe tartozik Szántay Lajos, aki szerint a kalandozások nem hadjáratok, kalandozások, stb. voltak, hanem a kultúra elvitele a barbár nyugatnak. Paulus Pontius Crassus vita 2009. március 18., 04:37 (CET)
Honfoglalók vallása
[szerkesztés]Az igazság az, hogy a "honfoglaló" sírokban tömegével találtak mellkereszteket ( és nem feltétlen aranyból, tehát nem magyarázat a zsákmányszerzés ), tarsolyokon egyéb tárgyakon lévő keresztet amelyek vizsgálatakor kiderült, hogy nem köthetőek sem a ma nyugati illetve keleti kereszténységnek mondott részhez, vagyis más kultúrkörből származnak. Tudni kell azt, hogy abban az időben a kereszténység több fajtája létezett, a nyugati típusú amit ma ismerünk csak az egyik volt. Maniceizmus, Koptok, Szír stb...
Arab források leírják, hogy a magyarok egy isten hívők voltak, még hozzá a "teremtő istent" nevezték istennek, mind e mellet tiszteltek mást is de Istent csak egyet.
A "pogány" mint nem keresztény félre vezető, hisz a kereszténység minden ága ( református, ortodox, katolikus stb ) saját vallását tekinti igazi kereszténységnek a többit tévelygőnek, pogánynak, bálványimádó, eretnek stb-nek nevezik. Ha szigorúan betartjuk a vallási szabályokat, akkor ha egy református bemegy egy katolikus templomba ott csak akkor lesz keresztény ha katolikussá keresztelik. Egyébként a pogány mint szó eredetileg nem azt jelentette, hogy " nem keresztény".
Vagyis mikor azt mondják a magyarokra, hogy pogányok nem feltétlen jelenti azt, hogy ne lett volna kereszténységhez kapcsolódó vallásuk. ( Érdekes megjegyezni, mikor az erdélyi Gyula ortodox papokat visz erdélybe téríteni, a bizánci császár nem pogánynak nevezi a "türköket" ha nem tévelygőnek!! )
Hogy a magyarok ismerték a kereszténységet az biztos, a mellkeresztek és egyéb beszámolók alapján előfordulhat, hogy a kereszténységhez kapcsolódó vallásuk volt, de persze ez alatt nem a ma kereszténynek mondott vallást kell érteni ( értsd katolikus, ortodox stb ). Sokan itt csúsznak meg...