Vita:Bibó Lajos (író)
Új téma nyitásaEz a szócikk témája miatt az Irodalmi műhelyek érdeklődési körébe tartozik. Bátran kapcsolódj be a szerkesztésébe! | |||
Besorolatlan | Ezt a szócikket még nem sorolták be a kidolgozottsági skálán. | ||
Nem értékelt | Ezt a szócikket még nem értékelték a műhely fontossági skáláján. | ||
Értékelő szerkesztő: ismeretlen | |||
|
- A MÉL cikke így szól:
"Bibó Lajos (Hódmezővásárhely, 1890. dec. 20. – Hódmezővásárhely, 1972. okt. 27.): író, újságíró. Rövid ideig Kolozsvárott jogot hallgatott, de 1909-től már újságíró volt apja lapjánál, a Hódmezővásárhely és Vidékénél. 1911–13-ban a Szegedi Napló, majd a Szegedi Híradó munkatársa. 1918-ban Szegedre került, itt szerkesztette a Tűz c. lapot, a polgári forradalom első szegedi orgánumát, 1919-ben a Szeged és Vidéke felelős szerk.-je volt, majd Bp.-re költözött. A Horthy-korszakban főként jobboldali lapoknál dolgozott, 1919-ben a Virradat szerk.-je, 1920-tól 1931-ig a Nemzeti Újság, 1933–44-ben a Budapesti Hírlap, majd Esti Újság főmunkatársa. Paraszti tárgyú regényeivel és színpadi műveivel korszakának népszerű írói közé tartozott. 1927-ben megkapta Bp. irodalmi nagydíját. 1945 után visszavonultan élt Hódmezővásárhelyen. – M. A fáklya füstölve ég… (elb., Bp., 1923); A juss (színmű, Bp., 1925); Báthory Zsigmond (színmű, Bp., 1927); A föld (novellák, Bp., 1927); Meg kell a szívnek hasadni (r., Bp., 1929); Anyám (r., Bp., 1929); Vihartvetők (r., Bp., 1933); A halott szerető (r., Bp., 1934); A búzát azért learatják (r., Bp., 1934); Nincs irgalom (r., Bp., 1936); Üveghintó (színmű, Bp., 1937); Eszter (színmű, Bp., 1937); Sasfészek (színmű, Bp., 1940); Hibások (színmű, Bp., 1942); Örvény (elb., Bp., 1942); A lap (r., Bp., 1943); Subások (elb., Bp., 1968). – Irod. Schöpflin Aladár: Színház (Nyugat, 1925); Keresztury Dezső: Színház (Magy. Csillag, 1942); Schöpflin Aladár: Színház (Magy. Csillag, 1944); Darvas József bevezetője a Subások c. kötethez (Bp., 1968); Moldvay Győző: B. L. 80 éves (Élet és Irodalom, 1970. dec. 18.)."
- Az életrajzi adatokat kár volt "lebutítani", azok a Wikipédiába is kellenek.
- Mivel a MÉL közli a művei jegyzékét, ez is átvehető 1:1-ben.--Linkoman 2007. június 27., 14:07 (CEST)