Ugrás a tartalomhoz

Vita:Betiltott könyvek Magyarországon 1945–46-ban

Az oldal más nyelven nem érhető el.
Új téma nyitása
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Legutóbb hozzászólt Garamond 5 évvel ezelőtt a(z) Korábbi tartalom témában

Az 1945‒ben Magyarországon betiltott könyvek szócikkünk formailag is, tartalmilag is csak megtűrtként létezik a magyar Wikipédián. Törlési megbeszélése is volt, másolmányként is azonosították.

Mivel egyszer azt találtam, hogy szabadon és szabályosan elérhetők azok a jegyzékek, amelyek alapján a lista készült, úgy gondoltam, jobb lenne ezek elérhetőségét közreadni. Az is kiderült, amikor utánanéztem, hogy elég szépen fel is van dolgozva a témakör. Ezért ezek alapján írtam hozzá egy kis körítést, ezt olvashatjátok jelen szócikkben. Néhány javaslatot és kérést is szeretnék ehhez csatolni.

Ha alapjában elfogadhatónak érzitek a szöveget, segítsetek a fő névtérben történő elhelyezésében. (Ha a későbbi javaslataim fényében szükség lehet Magasabb Erők segítségére, akkor különösen.)

Kérem, hogy szóljatok hozzá általánosan is a szócikk-tervezetemhez, ha észrevételetek lenne. (Beleértve a kérdéseket is, melyeket tisztázzak.)

Javaslom, hogy a címet változtassuk arra, hogy Betiltott könyvek Magyarországon 1945–46-ban. (Ez is elég szerencsétlen, de egy árnyalattal talán jobb.)

Javaslom, hogy fontoljuk meg, hogy az előd oldal folytatásaként keletkezzen-e az új oldal, vagy azt jogsértőként töröljük. Talán jobb lenne az átnevezés, mert a vitalapon hasznos megjegyzések vannak.

Kérem, segítsetek, hogy melyik kapcsolódó szócikkre gondoljátok jónak a linkelést. (Ha továbbiakat is javasoltok, megköszönöm.)

Kérem, segítsetek a kategória-besorolásban.

Köszönettel, Garamond vita 2019. június 21., 15:18 (CEST)Válasz

Jó reggelt! Nem nagyon találtam kategóriákat, kettőt igen: Kategória:Könyvek és Kategória:Magyarország 1945–1956. Az átnevezés közömbös. Szerintem az előd oldal folytatásaként keletkezzen, azt javaslom. Ennyit tudok segíteni. – Napkirály postaláda 2019. június 30., 08:20 (CEST)Válasz

Lent van a két kategória. – Napkirály postaláda 2019. június 30., 08:22 (CEST)Válasz

@Napkirály: Bocs, beleszerkesztettem a hozzászólásodba, mert így bekategorizálódik a vitalap, ilyenkor egy kettőspontot elé kell tenni és akkor linkként jelenik meg, illetve nem kategorizál. --Pallertithe cave of Caerbannog 2019. június 30., 09:08 (CEST)Válasz

@Pallerti: Köszönöm, most tanultam. Még csak Garamond reakciójára várok. – Napkirály postaláda 2019. június 30., 09:29 (CEST)Válasz

Itt vagyok. Jó napot. Én sem tudtam (pontosabban mindig újra elfelejtem) a kettőspontozást, köszönöm, @Pallerti! Hogy egyebet nem jegyeztél meg, abból is levonom a következtetéseket.
A szócikket akkor az előző folytatásaként telepítem majd, de azt gyakorlatilag üresre törölve. (A bevezetés kicsit nehézkesebb az én megfogalmazásomban, mint a régi, talán sajnálni fogom. De árnyaltabb is, úgy hogy mégsem.)
(Most némileg behúztam magam a csőbe, mert a régi változat vitalapját is meg kellene őrizni, még ha a szócikket magát nem is, de EZT a vitalapot is. Hirtelen nem is látom a technikáját. Az világos, hogy a munkalapomat átnevezem a fő névtérbe. És? Csináljak átirányítást a törölt oldalról az újra? A róla volt vita és törlési megbeszélés gyakorlatilag láthatatlan helyre kerül akkor, nem?)
@Napkirály: Megerősödtem az érzéseimben és a félig kialakult koncepcióimban, ez jó. A kategóriákat ezek nyomán én is átnéztem, és egyetértek a javaslattal. Nekem sincs más, több vagy kevesebb ötletem.
A kategóriáknál szoktak lenni még mindenféle versikék, hogy DEFAULTSORT meg ilyenek. Ide kell? (Tudom, hogy valahogy a betűrendbe sorolással függ össze, de mint nyilván látszik, nem értem.)
A Kapcsolódó szócikkek között azért benne hagynám a Magyarország 1945–1956 között linket. (Jóllehet gyakorlatilag egymaga szerepel a majdnem pontosan ugyanilyen nevű kategóriában.)
A többi link maradjon? Látjátok, hogy némelyiket nem érzem elég helyénvalónak, és a kétségeimet különböző számú kérdőjelekkel fejeztem ki.
@Hungarikusz Firkász, Alensha: a véleményetek?
Ugye jól gondolom, hogy a listákban szereplő rengeteg zsidóellenes kiadvány ellenére a szócikk nem illik a Zsidóságportál alá? Már csak azért sem, mert utóbb a folytatólagos könyvmegsemmisítés és -zárolás más ideológiai szempontok alapján történt. – Garamond vita 2019. június 30., 14:16 (CEST)Válasz

mindenféle versikék meg DEFAULTSORT? – Napkirály postaláda 2019. június 30., 18:07 (CEST)Válasz

Pontosan ! Lásd pl. rögtön a régi szócikk-változat utolsó sorait. (Persze szerkesztési nézetben.) – Garamond vita 2019. június 30., 19:07 (CEST)Válasz

Nyugottan helyezd be!

Szerintem a többi link maradhat. – Napkirály postaláda 2019. július 1., 08:56 (CEST)Válasz

Egyelőre úgy vélem, nézegetve a kategorizálási bölcsességeket, hogy az új szócikknévvel pont nem lesz szükség DEFAULTSORT megadására. – Garamond vita 2019. július 1., 15:06 (CEST)Válasz

Fő névtérbe helyeztük a lapot

[szerkesztés]

A régi változat tartalma teljes egészében törlésre került, helyébe lép a jelen verzió. A régi vitalap azonban itt megmaradt Vita:1945-ben Magyarországon betiltott könyvek.

És ezzel gondolom megoldottuk a problémákat. – Napkirály postaláda 2019. július 9., 18:33 (CEST)Válasz

Hát úgy gondolom, igen. (Helyette keletkeznek más problémák, de ez már így szokott lenni.) Köszönöm neked is a segítséget. – Garamond vita 2019. július 9., 19:13 (CEST)Válasz

További szép estét! – Napkirály postaláda 2019. július 9., 20:31 (CEST)Válasz

Korábbi tartalom

[szerkesztés]

Kedves Szerkesztők, Antikváriusként sokat használtam a korábbi oldalt, ez sajnos számomra nem sok mindenre jó. Miért kellett törölni a tételes listát? Köszönettel: Onhausz Miklós 89.147.69.50‎ üzenőlapja  2019. augusztus 9., 16:53 (CEST) (A hozzászóló azonosítóját és a megjegyzés időbélyegét egy másik szerkesztő pótolta. Lásd: Wikipédia:Aláírás)Válasz

Kedves Kolléga!
Köszönjük, hogy reflektált a tevékenységünkre. Igyekezni fogom indokolni a lépéseinket.
A Wikipédia egyik alapvető szabálya, hogy nem jelenhet meg rajta (bárhonnan) változatlan formában, megfelelő engedélyek nélkül átmásolt szöveg, kép, hangzó anyag. Jogsértő módon használt dokumentum nem lehet szabad felhasználású. A régi verzió ezt az elvet sértette meg. Törlési megbeszélésen ugyan kegyelmet kapott, de problematikus része maradt a magyar Wikipédiának.
Ehelyett találtuk azt a megoldást, amikor hozzáférhetővé lettek az eredeti listák (amelyek egyébként nyomtathatók, kereshetők és díjmentesen elérhetőek), hogy azokat internetes linkkel jelenítjük meg. (Ez a megoldás így nem sérti a jogtisztasági szempontokat.) Ezek a jelenlegi számozás szerinti 18., 19., 20., 21. és 23. lábjegyzetnél szerepelnek. (De itt, az előző mondatban is kattintható formában állnak rendelkezésre.)
Az oldal régebbi változata nyilvánvalóan ezeknek a listáknak az összedolgozásával keletkezhetett. Került bele egy-két könyvészeti korrekció, kiegészítés, rövidítés, de túl nagy filológiai precizitásra nem szabad gondolni. (Ahogy az eredeti listáknál sem.)
A listák története maga is érdekesnek bizonyult, és szerencsére az derült ki, hogy korrekt kutatásokkal elég jól feldolgozott a történet. Ezért az oldalt ezeknek a feldolgozásoknak a bemutatása irányába alakítottuk.
Hasznos lehet, ezért megadom, hogy megtalálhatók:
Üdvözlettel a jelenlegi lapváltozat kezdeményező szerkesztője,
Garamond vita 2019. augusztus 10., 01:25 (CEST)Válasz