"Bárczi Gusztáv (Nyitraudvarnok, 1890. szept. 13. – Bp., 1964. aug. 9.): gyógypedagógus, Kossuth-díjas (1953). 1913-ban Bp.-en gyógypedagógiai tanári oklevelet szerzett. Még ugyanattól az évtől a bp.-i Siketnémák Intézetének tanára. 1921-ben megszerezte az orvosi oklevelet is a bp.-i egy.-en. Ezután orvosi gyakorlatot folytatott; Török Bélával létrehozta Bp.-en a Nagyothallók Iskoláját és tevékeny részt vett a fővárosi iskolaorvosi intézmény megszervezésében is. 1935-től a gyógypedagógiai ügyek referense a vallás- és közoktatásügyi min.-ban. 1936-tól tanár, 1937-től ig. a bp.-i Gyógypedagógiai Nevelő Intézetben. 1942-63-ban a Gyógypedagógiai Tanárképző Főiskola ig.-ja, 1946-tól tanszékvezető tanára is. 1953-tól ogy.-i képviselő. Leírta a corticalis siketség kórképét; a hallási fogyatékosok számára ma már világszerte alkalmazott gyógyító-nevelő eljárást dolgozott ki. Az értelmi fogyatékosság problémájával foglalkozva új elméleti és gyakorlati eredményekhez jutott. E területen kifejtett munkássága különösen a Német Demokratikus Köztársaságban közismert, ahol 1958-ban személyes irányításával szervezték meg a brandenburgi imbecillisek intézetét Bárczi-Haus néven. Szakirányításával több film is készült (Tanuljunk meg baba-nyelven; Elsősegély; A gyógypedagógiai rehabilitáció Mo.-on pillanatképekben stb.)." Ez áll a Magyar Életrajzi Lexikonban. Ebből a szövegből játszva csonkká fejleszthető a szegényes szubcsonk.--Linkoman2007. február 27., 12:18 (CET)Válasz
