Vita:Az iszlám története

javaslat

Látom: Bonyolult viszonyrendszere más vallásokkal és társadalmakkal az iszlám koronként is eltérő megítélését eredményezte, amely számos aspektusát tekintve sokszor hibás megítélésre(??) vezetett. Javaslat: Bonyolult viszonyrendszere más vallásokkal és társadalmakkal az iszlám koronként is eltérő megítélését eredményezte, amely számos aspektusát tekintve sokszor hibásnak bizonyult. – Ivanhoe ^vita 2009. augusztus 29., 20:23 (CEST)

A koncepcióról és a fejezetek aránytalanságáról

A cikk címe, Az iszlám története valójában nem pontos. Helyesen A muszlimok története lenne, hiszen ez a cikk nem a vallás történetéről szól, hanem az iszlám államok, az iszlám világ történetéről. Ennek ellenére meghagytam Az iszlám története címet, mivel a hazai és külföldi irodalom is így hivatkozik rá (Goldziher Ignác, Karen Armstong, Mongomery Watt, John Esposito), így bevettnek tekinthető. Megpróbáltam egyensúlyozni a lineáris történeti, időrendi és a dinasztikus szemlélet között. Úgy gondolom, hogy az iszlám világ egészének (történelem, teológia, kultúra, tudományok) alakulását összefüggéseiben célszerű bemutatni, ez azonban néhány fejezet aránytalanságával jár. Amíg egyes dinasztiák több száz évig hatalmon voltak, addig más területeken más jelentős iszlám birodalmak alakultak ki, és bomlottak fel. A térségben végbemenő változásokat nem lehet egy uralkodóházhoz kötni, az egyes uralkodóházak története mellett (amelyet már meglévő szócikkek szépen és kimerítően taglalnak) indokolt lehet egy sorvezető a térségben végbement változásokhoz. Tehát amíg például az Omajjádokról, Abbászidákról szóló szócikk magukról a dinasztiákról szól, itt elsősorban az iszlám térség történetéről van szó az Omajjádok és Abbászidák időszakában (ezért kicsit félrevezető is a bővebben sablon használata, helyesebb lenne a lásd még sablon). Az elmondottak ellenére áthelyezhető a megfelelő szócikkbe néhány résztéma, amennyiben a történetiség egységét nem bontjuk meg. Nagyon várnám a véleményeket a cikkel kapcsolatban. Ogodej ^Box 2009. szeptember 30., 14:43 (CEST)

Az Oszmán Birodalom szócikkből ide átemelve - átdolgozás utánebbe a cikkbe lesz bedolgozva

Az Oszmán Birodalom a középkor folyamán egészen az első világháború végéig fennállt birodalom, amelynek törzsterületei a kis-ázsiai Anatóliában voltak. Maguk az oszmán-törökök a birodalom atyja I. Oszmán után kapták nevüket, aki megszerezte Kis-Ázsia egyrészét, mely korábban a velük rokon szeldzsuk-törökök birtoka volt. A törökök a Bizánci Birodalom és más szomszédos államok rovására fokozatosan terjesztették ki hatalmukat a térségben, de a 14. századtól már nyomba Európa felé tekintettek. A mozgékony, gyors és eredményesen harcoló törökök a legtöbb európai állammal megütköztek már ekkor, leigázták a balkáni délszlávokat, függésbe vonták a románokat és kemény harcokat folytattak előbb Magyarország, majd Velence ellen, de a Földközi-tenger néhány szigetén fennmaradt keresztes lovagrendek is szívósan küzdöttek terjeszkedésüknek.

Az Oszmán Birodalom évszázadokon át a legrettegettebb ellenség volt Európában. Hódító háborúit a kereszténység elleni harccal leplezte az iszlám állam. A 15. századra már a Balkán gyakorlatilag teljes része a hatalmába került, hűbéresévé tette a Krími Tatár Kánságot és csapataik megközelítették Lengyelország, Ukrajna és Oroszország területét is. A főváros 1453 óta Konstantinápolyban (Isztambul) volt, ahonnét a további hódításokat és a birodalom kiépítését vezették a török uralkodók, a szultánok. 1526-ban hatalmuk csúcspontjaként a törökök leverték a magyarokat a mohácsi csatában. I. Szulejmánnal érte el a birodalom a fénykorát. Szulejmán majdnem Bécset is elfoglalta, Magyarország javarészét ellenőrzése alá vonta, visszaszorította a perzsákat keleten, s megszállta Mezopotámia, Palesztina területét, Észak-Afrika partvidékét és az Arab-félsziget egyrészét, ahol Mekkát meghódítva a szultán az egész iszlám világ ura lett, ettől kezdve minden háború idején dzsihádra szólíthatta fel a világ muszlimjait. A hatalmas birodalmat azonban már csak Szulejmán tudta eredményesen és szilárdan kezében tartani. Halálát követően (1566) az Oszmán Birodalomban a lassú hanyatlás jelei mutatkoztak és fokozatosan vesztették területeiket Európában és Ázsiában egyaránt. Különösen a magyarországi hadszíntérrel gyűlt a birodalom baja. A nyugati erőkkel főként itt folytatta a háborúit a török hadsereg, de egy-egy nagyobb győzelem ellenére nem tudott teljes döntést kicsikarni, ugyanis Magyarország és a nyugati államok gyorsabban tudtak regenerációt és erősebb ellenállást mutattak, mint eddig bármi más hatalom. A 17. század közepén még valamelyest sikerült talpraállást kieszközölni a birodalom apparátusában, hadseregében és gazdaságában, de ezek csak lassítani tudták a hanyatlást, amelynek rengeteg kiváltó oka volt. A birodalom még makacsul erőltette hadseregét, hogy a Nyugat felett hatalmas győzelmet arathassék, de 1683-ban Bécs alatt a török hadsereg megsemmisítő vereséget szenvedett. Az első csapást azután katasztrófák sorozata követte, amit a modern és sokkal képzettebb nyugati hadaktól szenvedett sorozatban. 1699-ben a karlócai békével hatalmas területeket vesztett el és már semmi sem akadályozhatta meg a birodalom szétesését. A 18. századtól, főleg az Oroszország elleni háborúkban az oszmánok felmorzsolódtak. A 19. században a nacionalizmus megjelenésével a birodalom több népében felerősödött a függetlenségi szándék. A balkáni nemzetek közül a görögök gyorsan kivívták a függetlenségüket, őket követték a szerbek, a románok és a bolgárok. Az északi tatár területeket az oroszok már Nagy Katalin alatt bekebelezték. 1912-1913-as balkáni háborúban a maradék európai birtokait is elvesztette, de a török hadsereg makacs ellenállása során Konstantinápoly és környéke megmaradt. Az első világháborúban az antant még megkísérelte innét is kiszorítani a törököket, de nem sikerült, azonban az Arab-félszigeten birtokolt tartományok a háborúban sorra elvesztek és brit, valamint francia mandátumokká váltak.
Az Oszmán Birodalom sorsa megpecsételődött, de Kemal Atatürk vezetésével megakadályozták, hogy Kis-Ázsiát is elveszítsék a törökök. Atatürk eredményes harca és politikája nyomán az Oszmán Birodalom romjain megszületett a mai modern Törökország.

Ogodej ^vitalap 2010. március 9., 23:51 (CET)

Átemelve a Kérdések az iszlám eredete körül c. szócikkből

Egyelőre még nem tudom hova lehetne tenni, de ide átmenetileg, hogy a szöveg ne vesszen el. Ogodej ^vitalap 2018. május 8., 11:14 (CEST)

Alternatív elméletek az Iszlám eredetére

Amit nagy bizonyossággal elfogadhatunk, az az, hogy az iszlám naptár (Mohamed Medinába menekülése évétől számított időszámítás) első századában hadsereg vonult ki Arábiából. Ez a modern időszámítás 630-as éveire esik. A hadsereg diadalmaskodott mind a bizánci, mind a szasszánida birodalom felett. Száz évvel később megjelent egy szöveg, melyet Koránnak neveznek, közkézen forog, és egy új, ábrahámi egyistenhit vallás központi eleme.

• Patricia Crone és Michael Cook Hagarizmus című könyvében felveti annak a lehetőségét, hogy az Iszlám valójában egy zsidó gyökerekből táplálkozó messiási mozgalom, aminek – mint messiási küldetésnek - fontos tárgya Jeruzsálem meghódítása. A Korán szövegeit véve alapul, melyben a megszólítottak jó mezőgazdasági adottságokkal rendelkező vidék lakói, azt is felvetik, hogy az eredeti szöveg nem az efféle adottságoknak híján lévő mekkaiakhoz szólhatott, hanem jóval északibb, a történelmi Izrael területére eső terület lakóihoz. Ezáltal feltételezhető, hogy a mozgalom valóságos bázisa is inkább ezen a területen keresendő, mint az iszlám hagyomány által állított Mekkában.
• Egy másik elmélet szerint olyan, mint Iszlám vallás nem létezett legalább a Mohamed halálát követő évszázadig, jóllehet egy általa alapított közösség fejlődött tanításai körül, mely ebben az értelemben Ábrahám Istenének való alávetettséget jelenthetett - jóllehet az istenség személyazonossága ekkor indifferens volt. Hívők bármilyen (keresztény, zsidó, hanif) háttérből csatlakozhattak a közösséghez feltéve, hogy az egy istenben hittek, és Mohamed elsőbbségét elismerték. A korai struktúra, mely a Medinai alkotmányban fogalmazódott meg, nem is tesz különbséget zsidók, keresztények és Mohamed követői között, hanem ugyanannak a közösségnek a tagjaiként hivatkozik rájuk - a Mohamedhez való viszonyulás kritériumával.

• Még a Mohamed halálát követő vezérek is „a hívők parancsnokainak” nevezték magukat (‘amir al-mu’minin), semmint iszlám, vagy muszlim vezéreinek. Az arab hódítások gördülékenységére az is magyarázatot adhat, hogy a hódító seregek nem hoztak a főként zsidó és keresztény hitű lakosságtól eltérő kultúrát, világnézetet, így könnyedén befogadásra találtak azok közösségeiben.