Vita:Újhegy (Budapest)
Új téma nyitásaA rendszerváltáskor majdnem a lakosság fele elköltözött, de a népesség ismét fokozatosan növekszik, jelenleg körülbelül 20 000 fő lakik Újhegyen.
Ez a mondat és az előzőben található számadat nem igazán tetszik. A 2001-es népszámlálás szerint Újhegyen 16 464-en laktak és 6 502 lakást írtak össze.[[1]] Akárhogy is számolgatom 6 502, főként 1,5 és 2,5 szobás lakásban még a 70-es évekbeli viszonyokat figyelembe véve sem fér el 30 000 ember (nem tartom valószínűnek, hogy csak 4 és 5 fős családok költöztek volna oda, 2-nél több gyerek már a szocializmusban sem volt jellemző, Budapesten meg aztán főleg nem, nagymamának meg nagypapának volt külön lakása bent a bérházas övezetben vagy vidéken, nem jött a családdal a lakótelepre). A másik nekem igazán meredek adat a lakosság felének "elmenekülése". Sokan elköltöztek Budapestről az elmúlt 20 évben (kb. 300 000-en, mondjuk a többség nem túl messzire jutott, egészen Érdig, Dunakesziig stb., ami egyébként véleményem szerint nem túl pozitív folyamat, ugyanis Bp. így is eléggé "szét van folyva", lakosságszámához képest igen nagy területen fekszik az elővárosok nélkül is, egy szétfolyt nagyvárosban sokkal nehezebb a tömegközlekedést gazdaságosan megoldani mint egy sűrű beépítésű esetében...), de azért ez mégiscsak erős, jó lenne valami forrással alátámasztani, meg mondjuk azt a 20 000-es mai népességszámot is.– Rovi vita 2010. március 14., 16:16 (CET)