Vita:Államkincstár
Új téma nyitásaLektor
[szerkesztés]„A fiskus a kincstár, államkincstár (...) elavult elnevezése.” Szóval most jól értelmezem, hogy a szócikk egy adott dolog elavult elnevezéséről, vagy más szempontból szinonimájáról szól? Ez biztos hogy enciklopédikus?
Vagy érződik rajta az, hogy szótári oldalról próbája az író megközelíteni: bevezetőben leírja, hogy egy elavult elnevezés, majd utána a szó eredetét fejtegeti. Ezen kívül enciklopédikus leírás nincs, a „A mai magyar jogban” szakasz pedig ellentmondásos abból a tekintetből, hogy a szakaszcím mai, a kifejezés pedig elavult. – balint36 utaspanasz 2023. március 5., 19:29 (CET)
megjegyzés Csak látszólagos itt az ellentmondás. A fiskus, mint KIFEJEZÉS elavult és aközött, hogy ma is léteznek azonos vagy hasonló funkciókat betöltő szervezetek. (Számos más esetben is előfordul, hogy maga a szó elavultnak tekinthető, tehát nem használjuk a mai nyelvben, ám a fogalmat, amit takar, más szóval ugyan, de ma is használjuk.) Az elavult kifejezéseknek is van etimológiájuk, történetük. Ez a szócikk a történelmet tanulmányozó olvasónak kíván segítséget nyújtani. Tehát itt semmiféle ellentmondás nincs. (És persze nem vonatkozik rá --Linkoman vita 2023. március 5., 19:44 (CET)
- "ma is léteznek azonos vagy hasonló funkciókat betöltő szervezetek" Akkor miért nem arról készül szücikk?
- "Az elavult kifejezéseknek is van etimológiájuk, történetük." Az elehet, de ez nem volt kérdés. Egy szótárban van ilyet tartalom, mint itt, a Wikipédia meg enciklopédia. Szótár a Wikiszótár. – balint36 utaspanasz 2023. március 5., 21:08 (CET)
@Malatinszky: -- Szia! Te vetetted fel az azóta feljavítóban levő Gyökeres jog szócikk kapcsán, hogy a fiskus fogalom magyarázatra szorul. Szerinted érdemes ezt a szót annál a cikknél hasznosítani? Köszi. --Linkoman vita 2023. március 6., 15:04 (CET)
megjegyzés-- Hamarosan átnevezem a lapot Államkincstárra és tovább építem. Kis türelmet kérek. Köszönöm!--Linkoman vita 2023. március 6., 19:50 (CET)