Vidékfejlesztési Minisztérium
A Vidékfejlesztési Minisztérium (rövidítése: VM) Magyarország egyik minisztériuma volt. Vezetője a vidékfejlesztési miniszter volt. 2019-ben szűnt meg, jogutódja az Agrárminisztérium lett. Több nagy szakterületet egyesített magában: nemcsak vidékfejlesztéssel, hanem az élelmiszerlánc-felügyelettel, a környezetvédelemmel, agrárgazdasággal kapcsolatos kormányzati intézkedések is a feladatkörébe tartoztak.
Székhelye
[szerkesztés]Története
[szerkesztés]2010-ben jött létre, jogelődje a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium volt. A Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium, illetve a környezetvédelmi és vízügyi miniszterhez korábban rendelt feladatokat látta el.[1] 2019-ben szűnt meg. jogutódja az Agrárminisztérium lett.
Szervezete
[szerkesztés]A miniszteri posztot Fazekas Sándor töltötte be.
Az egyes szakterületek élén államtitkárok álltak:
- az agrárgazdasággal kapcsolatos ügyeket Czerván György koordinálta,
- a környezetügyekért Dr. Illés Zoltán,
- az élelmiszerlánc- felügyeletért és agrárigazgatásért dr. Kardeván Endre,
- a vidékfejlesztésért V. Németh Zsolt államtitikár felelt.
A minisztérium parlamenti államtitkára dr. Budai Gyula volt, míg a hivatali működésért Poprády Géza közigazgatási államtitkár volt felelős.
Források
[szerkesztés]- 2010. évi XLII. törvény
- 2010-2014.kormany.hu
Jegyzetek
[szerkesztés]- ↑ Archivált másolat. [2019. október 12-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2019. október 12.)