Veresegyházi asszonykórus
Veresegyházi asszonykórus | |
Információk | |
Eredet | Magyarország |
Alapítva | 1980-as évek |
A Veresegyházi asszonykórus (rövidítve: VAK) egy 1980-as években alapított vokális népi együttes volt.
A Z’Zi Labor együttessel közösen 1986-ban előadott közös produkciójukkal, a Honky Tonk Woman című Rolling Stones sláger feldolgozásával a rendszerváltást követően országos hírnévre tettek szert. Az dal szélesebb körben ismertté tette Veresegyház városát. A mára klasszikussá vált videóklipben szereplő felállás már nem létezik, de továbbra is működik a településen egy Hagyományőrző Népi Együttes (40-50 fővel), amely a régi hagyományok megőrzésével foglalkozik.[1]
Született velük kapcsolatban egy – nem éppen hízelgő – vicc is, amely Pajer Róbert Ördög vigye (1992) című filmjében is felhangzik: Kérdés: „Száz lába van és hét foga. Mi az?” Válasz: „A veresegyházi asszonykórus.”[2]
Jegyzetek
[szerkesztés]- ↑ http://veresegyhaz.blog.hu
- ↑ Székely Gabriella: Láttuk még – Ördög vigye. Filmvilág.hu. (Hozzáférés: 2016. szeptember 12.)
Források
[szerkesztés]- Asszonykórus aranykoncert. eventim.hu. (Hozzáférés: 2018. szeptember 24.)