Verebélyi Imre
Verebélyi Imre | |
Született | 1944. július 21. (80 éves)[1][2] Budapest[2] |
Állampolgársága | magyar |
Foglalkozása | jogász |
Iskolái | Eötvös Loránd Tudományegyetem (–1967, jogtudomány) |
Sablon • Wikidata • Segítség |
Verebélyi Imre (1944. július 21. - ) magyar jogász, jogtudós, az államigazgatási jog kíváló művelője.
Kutatási területe
[szerkesztés]Főleg a helyi és központi igazgatás szervezéstani és közigazgatási jogi témaköreivel foglalkozik.
Életpályája
[szerkesztés]Verebélyi Imre 1967-ben szerzett diplomát a budapesti Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi karán, summa cum laude minősítéssel. 1966 és 1977 között az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar Államigazgatási Jogi Tanszékének oktatója volt. Kezdetben gyakorlatokat vezetett, majd kutatási témáiban előadásokat tartott és évfolyamfelelős oktató lett. Egyetemi oktatóként segítette a diákkör tevkenységét. 1977-től megbízást kapott a Tanácsakadémia Tanácsszervezési Kutatócsoportjának vezetésével. Emellett - másodállásban - az újonnan létrehozott Államigazgatási Főiskolán 1989-ig államigazgatási jogot oktatott.
1990-ben az ELTE Állam- és Jogtudományi Karán címzetes egyetemi tanár lett. 1990-től az Antall-kormány Belügyminisztériumának közigazgatási államtitkárként megszervezte a köztisztviselők új alap- és szakvizsgarendszert 1994 és 1998 között az Országos Szakvizsgabizottság Társelnöke volt. 2000-ben habilitált és az Egyetemi Habilitációs Bizottságba is megválasztották. A köztársasági elnöktől 2004-ben kapott egyetemi tanári kinevezést. Főállásban 2007-től oktat a győri Széchenyi István Egyetem Deák Ferenc Állam- és Jogtudományi Karán - itt előkészítette, és tantárgyfelelősként szervezte az európai és nemzetközi igazgatási mesterszak (ENIGMA) megindítását. 2008-tól 2014-ig a Széchenyi István Egyetem Állam- és Jogtudományi Doktori Iskolájának alapító vezetője, törzstagja és két tantárgyban oktatója volt. (Ebben a minőségében ösztönözte a jogtudományi témák mellettaz államtudományi témák oktatását és témakiírását). Ezt követően a Széchenyi István Egyetem professor emeritusaként a jogász doktoranduszok oktatójaként tevékenykedett.[3]
Díjai, elismerései
[szerkesztés]- Szemere Bertalan-érdemjel [3]
Művei
[szerkesztés]- Verebélyi Imre: A helyi önkormányzat alapvonalai. Magyar Közigazgatás, 1991. XLI. évfolyam 9. szám
- Verebélyi Imre: A tanácsi önkormányzat. Közgazda- sági és Jogi Könyvkiadó, Budapest, 1987
- Verebélyi Imre: A magyar tanácsok önkormányzati fejlődésének ellentmondásai és ösztönző erői
- A tanácsigazgatás önkormányzati megújulása 1. (Szerk.: Verebélyi Imre) Budapest, ÁSZI, 1987
- Verebélyi Imre: Fejlesztési lehetőségek és irányok az állam- és jogtudományi doktoranduszok tehetséggondozásában
Források
[szerkesztés]Jegyzetek
[szerkesztés]- ↑ https://aleph.nkp.cz/F/?func=find-c&local_base=aut&ccl_term=ica=vse2008438109&CON_LNG=ENG
- ↑ a b Petőfi Irodalmi Múzeum névtér, 2021. június 21., PIM124264
- ↑ a b Archivált másolat. [2015. február 7-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2020. szeptember 14.)