Vende Ernő
Vende Ernő | |
Született | Hirschler Áron 1861. november 28. Pápa |
Elhunyt | 1933. november 27. (71 évesen) Budapest |
Állampolgársága | magyar |
Foglalkozása |
|
Sablon • Wikidata • Segítség |
Vende Ernő, születési nevén Hirschler Áron[1] (Pápa, 1861. november 28. – Budapest, 1933. november 27.)[2] író, műfordító, pedagógus, Vende Aladár (1856–1927) újságíró, lapszerkesztő testvére.
Élete
[szerkesztés]Hirschler Lipót és Fleischmann Sarolta fiaként született. Tanulmányait a Pannonhalmi Szent Benedekrend Pápai Kisgimnáziumában (1871–1877), majd a Pápai Reformált Főiskolán végezte. Két évig a Budapesti Tudományegyetem Jog- és Államtudományi Karán tanult, majd a Bölcsészettudományi Kar hallgatója lett. Itteni tanulmányai végeztével a Bécsi Egyetemre ment, ahol német irodalmi és műtörténelmi előadásokat hallgatott. 1890-ben letette a tanári alapvizsgát és a következő évtől a Kegyes-tanítórendek vezetése alatt álló Pozsonyszentgyörgyi Római Katolikus Gimnázium helyettes tanára lett, s magyar, latin és német nyelvet tanított. 1894-től 1900-ig a budapesti Rőser-féle kereskedelmi iskolánál helyezkedett el mint helyettes. 1900-ban magyar és német nyelvből oklevelet szerzett. Ugyanezen év szeptemberétől a Lőcsei Magyar Királyi Állami Főreáliskolában nyert alkalmazást mint rendes tanár. Hatévi felvidéki tartózkodás után kinevezték a Pécsi Állami Főreáliskola tanárává. Mintegy negyedszázadon keresztül oktatott Pécsett.
A Farkasréti temetőben helyezték végső nyugalomra.
Családja
[szerkesztés]Felesége Kaiser Renée (Renáta) volt.
Gyermekei:
- Vende Aladár (1895–1897)
- Vende János (1898–?) orvos
- Vende Lili, férjezett Dormuth Istvánné
Munkái
[szerkesztés]- A beteg Henrik. Költői beszély, Hartmann von Aue-től, középfelnémetből ford. és Az Armer Heinrich a világirodalomban. Budapest, 1893. (Előbb a szent-györgyi főgymnasium 1893. Értesítőjében. Ism. Egyet. Philol. Közlöny.).
- Szemléleti képek a magyar irodalomtörténet tanításához. Budapest, 1904. (Ism. Tanáregylet Közlönye.).
- A szavalás művészete. Pécs, 1907. (Ism. M. Paedagogia, Tanáregylet Közlönye 1908).
- Rákóczi versek. II. Rákóczi Ferenczről szóló költemények. Összeállította és bevezetéssel ellátta. Budapest, év n. (M. Könyvtár 462-463.)
Jegyzetek
[szerkesztés]- ↑ Az engedélyt tartalmazó BM rendelet száma/évszáma: 64907/1887. Forrás: Névváltoztatási kimutatások 1887. év 5. oldal 2. sor
- ↑ Halálesete bejegyezve a Bp. II. ker. állami halotti akv. 413/1933. folyószáma alatt.
Források
[szerkesztés]- Szinnyei József: Magyar írók élete és munkái XIV. (Telgárti–Zsutai). Budapest: Hornyánszky. 1914.
- Veszprém megyei életrajzi lexikon. Főszerk. Varga Béla. Veszprém, Veszprém Megyei Önkormányzatok Közgyűlése, 1998
További információk
[szerkesztés]- Sziklay János: Dunántúli kulturmunkások. A Dunántúl művelődéstörténete életrajzokban. Bp., Dunántúli Közművelődési Egyesület, 1941.
- Palatinus József: A szabadkőművesség bűnei. 4. kiad. Bp., 1938-1939. Budai-Bernwaliner József ny.
- Pécs lexikon II. (N-ZS). Főszerk. Romváry Ferenc. Pécs: Pécs Lexikon Kulturális Nonprofit Kft. 2010. ISBN 978-963-06-7920-6
- Új magyar irodalmi lexikon I–III. Főszerk. Péter László. Budapest: Akadémiai. 1994. ISBN 963-05-6804-7