Velicskovszkij Szent Paisziosz
| Velicskovszkij Szent Paiszij | |
 | |
| Velicskovszkij Szent Paiszij XVIII. századi portréja | |
| apát | |
| Születése | |
| 1722. december 20. Poltava, Orosz Birodalom | |
| Halála | |
| 1794. november 15. (71 évesen) Neamți kolostor, Moldvai Fejedelemség | |
| Tisztelete | |
| Egyháza | Orosz ortodox egyház |
| Tisztelik | Ortodox kereszténység |
| Szentté avatása | 1982. július 20., Athosz-hegy |
| Ünnepnapja | november 15. Ortodox kereszténység |
 A Wikimédia Commons tartalmaz Velicskovszkij Szent Paiszij témájú médiaállományokat. | |
Velicskovszkij Szent Paisziosz, oroszosan Pajszij Velicskovszkij (oroszul: Паисий Величковский), (1722. december 20. – 1794. november 15.) ukrán szerzetes, egyházi író és sztarec.
Élete
[szerkesztés]Paiszij az ukrajnai Poltavában született 1722-ben.[1][2] Papi családból származott, egyházi iskolában tanult.[2] 1734-től rövid ideig a kijevi Teológiai Akadémia hallgatója volt.[2]
1742-ben Moldvába ment, ahol néhány kolostorban még szigorú szerzetes élet volt.[3] 1746-ban otthagyta Moldvát, és évekig az Athoszon élt[2][3] Szimonosz Petrasz egyre gyarapodó közösségében.[1] Szellemi tevékenységével, illetve szigorú életmódjával hozzájárult a közösség megújulásához, és itt kezdett el foglalkozni régi szláv kéziratok alapján a patrisztikus irodalom fordításainak helyesbítésével, majd – eredeti görög szövegek alapján – új fordításokkal.[2]
1763-ban – a törökök állandó zaklatásai következtében – elhagyta a Szent Hegyet.[1] Moldvába ment társaival, ahol a moldvai metropolita örömmel fogadta a népes közösséget.[1] Paiszij hozzálátott, hogy több kolostorban visszaállítsa a régi fegyelmet – az athoszi kolostorok szabályai szerint –,[3] ő maga pedig Dragomirnában telepedett le és szervezte meg a szerzetesi életet.[1][2] Szórai Szent Nilushoz hasonlóan iskolát hozott létre az aszkétikus könyvek szláv és román nyelvű fordítására,[2] illetve tanítványait a híres szív imára oktatta.[1] Az officiumot szláv és román nyelven végezték.[1] Paiszij megtanult görögül, hogy lefordíthassa a nagy keleti egyházatyák műveit, akik közül legjobban Ninivei Szent Izsákot kedvelte.[1] A sztarecség feledésbe merült hagyományának bevezetésével Oroszország válságba jutott vallási életének megújítója lett.[2] (Sok tanítványa visszavitte tanait Oroszországba.)
Az Orosz–török háború (1768–74) idején, 1774-ben a közösségnek el kellett hagynia Dragomirnát.[1] Moldva egyik XIV. századi lelkiségi központjában, Neamțban és Székulban alapított új monostort[1] 1775-ben.[2] 1779-től haláláig Neamțban élt.[2] A szerzetesek létszáma lassan 1000 fölé emelkedett.[1] Paiszij 1793-ban szláv nyelvre lefordította a Philokáliát (ami Dobrotoljubije névvel Szentpétervárott jelent meg[3]). Rá egy évre, 1794-ben Paisziosz Neamțban hunyt el.[2] Tevékenysége és fordításai nagyban hozzájárultak Moldva és Oroszország lelkiségi és szerzetesi megújulásához.[1]
Művei
[szerkesztés]Paisziosz írásainak jelentős része a szerzetesi életmódról és a Jézus-imáról szól.[2] Emellett részleteket fordított a keleti atyák, főként Ninivei Szent Izsák, Palamasz Szent Gergely műveiből, amely az 1782-ben görögül – mások által – kiadott, majd 1793-ban Pasziosztól lefordított Philokalia alapja lett.[2] Fordításainak nagy részét 1847 és 1860 között Optyina kolostorban (Kaluga közelében) Makarij sztarec jelentette meg.[2]
Jegyzetek
[szerkesztés]Források
[szerkesztés]- Puskely Mária: A keresztény Európa szellemi gyökerei – Az öreg földrész hagiográfiája, Kairosz Kiadó, Budapest, 2004, ISBN 963 9568 18 X
- Kis Filokália (válogatta Mathias Dietz), Filosz Kiadó, 2004, ISBN 979 9632 149 188 (elektronikus elérés itt)
- Világirodalmi lexikon X. (P–Praga). Főszerk. Király István. Budapest: Akadémiai. 1986. ISBN 963-05-3264-6
